Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Cukrozott eper és állva hintázás avagy miért olyan fontosak gyermekkorunk szép emlékei

Vannak ízek, illatok, mozdulatok amelyek örökre belénk ívódnak. Az évek fogynak, a vágyaink tisztulnak, a szívünk lágyul vagy épp keményebb lesz de ezek az emlékek sosem törlődnek ki. Évtizedekkel később is ugyanazt az érzést hozzák ki belőlünk, mint amikor először átéltük. Gyerekkorunkból sok ilyen emléket őrzünk a lelkünkben, ami jó, ringat és biztonságot ad. Nekem az egyik ilyen gyermekkori emlékem a cukrozott eper íze. Szerettem, ahogyan az eper leve a hófehér porcukorral rózsaszín sziruppá összeáll a tányérban és ízével kiegészíti a gyümölcs zamatát. A cukrozott eperben benne volt minden, ami képessé tett arra, hogy a jelenben élvezzem a pillanat aromáját. Elvesztem az édes ízekben, illatokban, a színekben, a szirup ragacsos tapintásában, ahogy csak a gyerekek képesek belezuhanni a mostba, és megélni a vágyaikat. Minden pillanatot átélnek, minden érzékszervükkel, és közben nem agyalnak sem azon, hogy mi volt a tegnapi szomorúság, sem azon, hogy mi lesz, ha elfogy az összes cukrozott eper a tányérról és az ujjukról lenyalták az összes az édes, enyves szirupot. Nincs múlt és nincs következő pillanat. A jelen van minden egyes percben és azután újra a jelen.

A fotón én vagyok látható 1974. nyarán 4 évesen Balatonon.

 

A másik fundamentális emlékem az állva hintázás élménye volt. 4 évesen, amikor ezt senki másnak nem engedte meg az anyukája de nekem igen. A repülés élménye, a szabadság, hogy olyat teszek, amit más nem, meghatározó volt már akkor is. Emlékszem a balatoni szél illatára, ahogy simogatta a bőröm, a magabiztos érzésre a hinta tetején. Repülök és azt érzem ott maradnék örökre ebben a repülésben. Egyensúlyban tartani magam a hintán állva nekem egyszerű. Ugyanakkor izgalmas és váratlan is. Ügyes vagyok és tehetséges. Hiszek magamban. Tudom, hogy nem fogok leesni sosem. (és valóban soha nem estem le, pedig sokat hintáztam így, sőt ki is ugrottam belőle előre egy homokozóba, átéltem a vágyat, hogy repülök, mert ez voltam én és ez vagyok ma is!)

Hol lángos, hol sült hekk, hol főtt kukorica illatú volt a szél. Néha csukott szemmel szárnyaltam, és minden anyuka engem csodált, hogy milyen ügyes ez a kislány. Színpadom voltam egy alig egy négyzetméteres deszkán, és nekem ez jó volt, erőt, hitet és élményt adott.

Két napja a lányom megkérdezte, ha választhatnék 3 különleges képesség közül, melyiket választanám. Víz alatti lélegzés, repülés, teleportálás. Kapásból a repülést mondtam, pedig azóta, hogy állva hintáztam 43 év telt el!

A gyerek, minden gyerek ismeri a boldogság valódi forrását és nemcsak ismeri, hanem naponta meg is éli azt. Nem ereszti el, mert érzi, hogy szüksége van rá. A játék izgalmát, élményét, spontaneitását, a mindennapi életét építi fel belőle.

És ez a gyermek ott él benned most is! (Ahogy írom ezeket a sorokat libabőrös lesz a karom, a lelkem, a szívem de még az elmém is, és kedvem támad újra állva hintázni!)

Ha szomorú, kedvetlen és motiválatlan vagy itt az ideje, hogy utazz egyet a gyermekkorodban és keress egy olyan élményt, amit nagyon szerettél. Amiben minden érzékszerveddel benne voltál és ebben az élményben az lehettél, aki vagy. Van, ami sosem vész el belőlünk, csak megfeledkezünk róla, pedig életünk kérdéses vagy nehéz pillanataiban segítségül hívhatjuk.

 Ugyanakkor, én hátulról, mert látni szerettem volna, hogyan néz ki a hajam, abból a szemszögből, ahogy mások látják.

Verbális bántalmazás okai, fajtái óvodában, iskolában, bárhol...(első megjelenés a Vasárnap Magazinban)

Egy ideje fókuszba kerültek a különböző bántalmazások, családban, iskolában, egy adott közösségben (pl. sportegyesületben, szakkörben) elkövetett bántalmazások. Kiemelten a verbális erőszak is. Nők, férfiak, vallás, származás, nemi indentitás ellen elkövetett abúzusa*. Végre folyamatosan írnak a témáról, ébren tartják és ez nagyon jó, mert megoldás csak így születhet. Beszélgetéseket kezdeményeznek, felméréseket végeznek, tanulmányokat készítenek arról, hogy a bántalmazás nem csak fizikai síkon történhet. A közgondolkodásban ennek a felismerésnek a tudatosítása nagyon fontos és szükséges előrelépés. Egyrészről azért, mert sokan éltek/élnek vagy nőttek/nőnek fel bántalmazó közegben úgy, hogy nem is tudtak/tudnak róla, hogy őket bántalmazták vagy éppen most is bántalmazzák.

A fizikai sérüléseknek egyértelműen látható jelei vannak. Kék és lilás foltok, sebek, duzzanatok. Egy idő után nem lehet eltakarni az árulkodó jeleket. Más a helyzet viszont a verbális bántalmazással. Hiszen annak is sok árulkodó jele van de első látásra ezeket nem lehet észrevenni. Ezért is fontos, hogy mindenki felismerje, ha bántalmazásban él, akkor is, ha nem verik meg naponta.

 

Bántalmazott az a gyermek vagy felnőtt, aki meghatározható gyakorisággal, hónapokon vagy éveken át elszenvedi a fizikai azaz testi és/vagy lelki azaz verbális bántalmazást. A hangsúly a rendszerességen van!

 

A szóbeli bántalmazás határvonala vékony. Sokszor nehezen érhető tetten az erőszak elkövetése, különösen akkor, ha szülő, edző, pedagógus teszi ezt a gyermekkel. Akire a gyerek felnéz. Anya, Apa, a Tanító néni nem lehet rossz, ők okosak és mindent tudnak, mert már felnőttek. Biztos igazuk van, és én vagyok rossz. A gyerek sok esetben nem hiszi el, hogy ahogyan viselkednek vele az helytelen. Felmenti a szüleit, mert feltétel nélkül bízik és feltétel nélkül szeret. A hátár az autokratikus* nevelési attitűd és a bántalmazó attitűd között nagyon vékony. Ha valaki folyamatos szóbeli bántalmazásban nőtt fel, elfogadott lesz számára, ha utána a párkapcsolatában is bántalmazott lesz vagy épp bántalmazóvá válik. Azt hiheti, hogy amit tesz nem helytelen, nem lehet az, mivel a saját szülei is így nevelték.

Mindenképpen megkülönböztetném a szándékos, tudatos bántalmazást, a tudattalantól. Bármilyen okból, akarva vagy akaratlanul mások bántalmazása nem elfogadható. Ettől függetlenül a szándék eredetét, okát mindig ismerni kell, akkor is, ha ez egyik bántalmazót sem menti fel a felelősség alól. Létezik olyan, hogy egy szülő a lehető legjobb szándékkal de folyamatos szóbeli bántalmazásban nevel fel egy gyermeket, pusztán azért, mert nem tudja, hogy amit csinál, és ahogyan csinálja az bántalmazásnak minősül. Mindenki csak azt tudja továbbadni, amit tud, ahogyan és amennyire megvalósult, például szülőként. Kevesek képesek arra, hogy felülírják a rossz családi mintákat és más utat kövessenek, mint amit ismernek.

Amikor óvodai és/vagy iskolai bántalmazást vizsgálunk, ahol gyermek bántalmaz egy másik gyermeket, mindig a szülővel kell elsősorban foglalkozni. Hiszen a gyermek egy adott viselkedési mintára reagál, másolja azt vagy éppen lázad ellene.

 

Bántalmazó gyerekek óvodában, iskolában

 

Miért bántalmaz egy gyermek rendszeresen egy másik gyereket? Több oka is lehet, egy biztos, ha ilyet tapasztalunk azonnal szóljunk az adott közösség vezetőjének és mindenképpen kérjük szakember segítségét, mert a rendszeres bántalmazás személyiség torzuláshoz, agresszióhoz, mentális zavarhoz, szélsőséges esetben akár öngyilkossághoz is vezethet. Nézzünk néhány jellemző okot a teljesség igények nélkül. Mitől válhat bántalmazóvá egy gyerek?

 

  1. Otthon maga is bántalmazott, akit a szülei verbális vagy /és fizikai bántalmazással nevelnek. A tanult mintát viszi tovább vagy épp megpróbál ellenállni annak az agresszió eszközeivel élve, mert csak azokat ismeri.
  2. Magányos, szülei nem beszélgetnek, nem játszanak vele, nem kap teljes figyelmet. Az erőszak a figyelemfelkeltés eszköze lesz.
  3. Szeretet hiányos és a dominanciával, verbális, esetleg fizikai bántalmazással próbál szeretetet kapni.
  4. Önbecsülése, önbizalma megerősítésére használja a bántalmazást.
  5. A családon belül nincs őszinteség. A hazugság, elhallgatás elfogadott viselkedési minta. Ez frusztrálja a gyermeket és feszültségét mások bántalmazásában vezeti le.
  6. Otthon nem beszélhet az érzelmeiről, mert megszégyenítik, esetleg kinevetik. Ezért a közösségben ő is megszégyenít, megaláz másokat, ezzel próbálja a saját rossz érzéseit csökkenteni.

 

A szóbeli abúzusról tudni kell, hogy valós célja, nem a probléma megoldása, konszenzusra jutás, hanem az, hogy a bántalmazó állandó kontroll alatt tartsa a bántalmazottat és dominanciát szerezzen felette. Ez lehet tudatos, azért csinálja, mert fél, hogy ha elveszti a kontrollt, akkor elveszti a másik szeretetét is. Általában az ilyen embereknek/gyerekeknek kicsi az önbecsülésük, önbizalmuk. Úgy nőttek/nőnek fel, hogy valamelyik /esetleg mindkét/ szülőnek folyamatosan bizonyítani kellett/kell és úgy érezték, soha nem felelnek meg, nem lehetnek elég jók. Megosztott figyelmet kaptak, azaz beszélgetésben nem néztek a szemükbe, nem érintették meg őket, nem kaptak támogató kérdéseket. A minta, amit tanultak az, hogy a kontroll jó, a dominancia jó. Mert hatalmat ad, és ebben a hatalomban érzik magukat biztonságban.

A szóbeli bántalmazás fajtái

 

  1. Számonkérés, elszámoltatás

    – a bántalmazó napi szinten számon kéri a bántalmazottat, hol járt, kivel és mit csinált, a rábízott pénzt rendszeresen elszámoltatja

    – a bántalmazó azt érezteti a bántalmazottal, hogy nem érdemes a bizalmára

  2. Féltékenység

    – mindenre és mindenkire féltékeny, ami a másiknak örömet okozhat és ennek napi rendszerességgel erőszakos kommunikációban hangot is ad

  3. Titkolózás, elhallgatás

    – a bántalmazás abban nyilvánul meg, hogy rendszeresen megvonja a másiktól az intimitást, az alapvető érzelmi szükségleteket, a bizalmat és a valós párbeszéd lehetőségét

  4. Megszégyenítés, megalázás

    – a bántalmazó célja, hogy a másik pozícióját, értékeit, közösségben elfoglalt helyét gyengítse

    – önbizalmát, önbecsülését elvegye

  5. Hibáztatás, vádaskodás

    – az elkövető olyasmivel vádolja az áldozatot, amit el sem követhetett, mert hatáskörén kívül esik

  6. Megfélemlítés

    – a másik gyengeségeit arra használja, hogy félelemben tartsa és ezáltal uralkodni tudjon felette

  7. Ítélkezés, kritizálás, sértegetés

    – ok nélkül is negatívan, sértő szavakkal bántja a másikat, ítélkezik felette, leszólja és kritizálja gondolatait, döntéseit

  8. Parancsolgatás

    – kérés, megbeszélés, egyeztetés helyett parancsokat osztogat

  9. Erőszakos düh

    – degradáló, káromkodó szóhasználattal leszólja a másikat

  10. Elfelejtés

    – megígért dolgokat rendszeresen elfelejti megcsinálni, majd azt hazudja, hogy ő ilyet soha nem ígért

  11. Tagadás

    – mindenbe és mindenkibe beleköt

    – a másik érzéseit, realitását, gondolatait elutasítja, megkérdőjelezi a legegyszerűbb hétköznapi cselekvésekben is

  12. Tekintély rombolás

    – a bántalmazó célja, hogy a másik megítélése egy adott közösség szemszögéből kizárólag negatív legyen

  13. Túlzott figyelemkövetelés

    – nem tartja tiszteletben a magán- és intim szférát sem időben, sem térben

    – naponta többször telefonál, üzeneteket küld, és ha nem kap azonnal választ erőszakos dühvel reagál

  14. Viccként megfogalmazott szóbeli bántalmazás

    – a bántalmazó rendszeresen valamilyen sértő dolgot viccbe csomagol

  15. Lekicsinylés, bagatellizálás

    – a bántalmazó a másik tetteit, vágyait, érzéseit lényegtelenné teszi

  16. Beszélgetés bojkottálása, téma elterelése

    – a titkolódzás egyik fajtája

    – az abúzust elkövető szabja meg, miről lehet beszélni és mennyit

  17. Érzelmi manipulálás különböző fajtái

    – a másik érzékeny pontjára próbál hatni nem odaillő érzelmek felerősítésével, mint pl. a lelkiismeret-furdalás, önvád, szégyen érzése

 

Kerüljük a visszatámadást, a védekezést és a vitatkozást. Ezzel csak alkalmat adunk a bántalmazónak egy újabb támadásra. Ha mi vagyunk bántalmazottak, vizsgáljuk meg, mi ebben a helyzetben számunkra a tanítás. Beszéljünk róla bátran, nyíltan és álljunk bele teljes hittel abba az erőbe, hogy senkinek sincs joga ahhoz, hogy erőszakot vegyen rajtunk. Vegyük észre, ha bántanak minket, adjunk hangot ennek, és lépjünk ki belőle. Ha a gyerekünket bántalmazzák, jelezzük ezt a másik szülőnek, közösség vezetőjének. Kezdeményezzünk párbeszédet. Ha szükséges, kérjük szakember segítségét, hogy gyermekünk idejében megtanulja kezelni, mit kezdjen a bántalmazó helyzetekkel.

 

*Abúzus: jogi vagy erkölcsi visszaélés, bántalmazás

*Autokratikus: „parancsuralmi”: a nevelő hatalmi helyzetén alapul, túlnyomórészt kényszerítő eszközöket alkalmaz, feltétlen engedelmességet követel 


Montorffy Letti

író, coach, életvezetési és motivációs tréner

 

 

A patchwork család harmóniája, avagy elengedés és önismeret nélkül nincs újrakezdés (Első megjelenés a Vasárnap Magazinban)

Színes, izgalmas, harmonikus. Mindenkinek megfelelő, mindenki lelkét képes simogatni, betakarni. Senki sem fázik alatta. Kívül-belül olyan, amiben mindenkinek motiváló reggel felkelni és este békésen nyugovóra térni. Ha azt gondolod, hogy ez valami utópisztikus elképzelés, akkor olvasd el a történetem, mert én épp ilyen családban élek. Egészen pontosan olvasd el, hogyan változtam, változom azért, hogy ilyen jól működő, szeretetteljes családban élhessek. Most azt gondolod, hogy ilyen nincs? Valóban. Amit gondolsz, azt teremted, éled. Ha úgy gondolod nincs, nem is lesz, mert a gondolatod szabja az irányt. A gondolatod erősítheti a hited. Ez a cselekvésben megvalósuló csoda, amelyben lehet kiegyensúlyozottan, a családon belüli kapcsolatok sorrendjét felállítva harmóniában élni második házasságban is. Sőt jobban, szebben, derűsebben, mint korábban. Egymás mellé rendelt társként. Nem kiszolgáltatva, szerepeket összetévesztve, hanem pontosan tudni, mikor, melyiket használd, értékeld, és mikor melyiket altasd kicsit. A feltételek mindenki számára adottak de mindenki máshonnan startol, ezért fontos, hogy tudd, honnan indulsz.

Elengedés nélkül nincs újrakezdés

Annak idején nagyon hosszú mérlegelés előzte meg a végső döntésem, hogy válni szeretnék, mert ahogyan akkoriban a családi életet éltük már igen hosszú ideje, az nem az volt, ami egy egész életen át igazán jót tett volna bármelyikünk lelkének. Nem szerettem volna, hogy a gyermekeim azt a nő-férfi, férj-feleség, apa-anya modellt lássák követendő mintaként, ahogy mi éltünk. A mérlegelés sokáig tartott, a döntés ellenben egyetlen pillanat volt. Hosszú ideig vissza-visszarántott a félelem, ahogyan annyi más nőt, aki majd két évtizedet élt egy házasság szorításában. Nehezítette a helyzetemet, hogy az exférjem akkoriban a lelki manipuláció, a hazudozás, a vetítés valamennyi hangszerén játszott, több szólamban is, és ellenfélként tekintett rám, akivel harcolnia kell. Küzdeni és bizonyítani, hogy a családelhagyó nem ő. Tehát a fő gonosz sem lehet ő; csakis én, mert ezzel elhagytam a gyerekeim (ami persze nem volt igaz de ezt akarta elhitetni velem), mert mertem kockáztatni és lépni. Megosztó gondolat: egy házasságban, ki az, aki család elhagyónak számít? Aki jelen van ugyan de közben naponta mást ölel, mással osztja meg a gondolatait nem a házastársával vagy aki ténylegesen, azaz fizikailag is kilép a házasságból? Azt gondolom, sokféle cserbenhagyás létezik egy kapcsolaton belül. Nem feltételen az számít elhagyónak, aki ténylegesen elköltözik. Néha a bátrabb, őszintébb, türelmetlenebb költözik el de attól még lehet a másik az, aki elhagyta már sokkal korábban a családot. Uralkodási hajlama, hűtlensége, agressziója miatt irányt váltott és letért arról az útról, ami a boldog családi élethez visz, és a társa csupán erre az attitűdre reagált, amikor beadta a válókeresetet.

Döntöttem de nem tudtam, mi vár rám, ránk, a gyerekeinkre. Csak ennyit éreztem de azt mindennél biztosabban: az élet, amelyben szüntelen hazudnak nekem, csak hazugságot és álszentséget szülhet. Ezekben pedig lehetetlen szeretni, változni, fejlődni. Felvállalni, fejleszteni, elfogadni önmagam. A legragyogóbb önmagam, aki itt és most lehetek anyaként, nőként, társként. Mindenhogyan.

Amikor beláttam, hogy a kapcsolatunk szavatossága lejárt, és nem tudjuk megjavítani, (mert sajnos olyan is létezik, hogy valami végleg eltörik), akkor elkezdtem szépen lassan áthangolni a lelkem, a szellemem, a testem, egyszóval az életem. Ösztönösen, intuícióim mentén lassan haladtam előre de haladtam. Ha hasonló helyzetben vagy, mint akkor én, neked is ezt tudom javasolni, hogy menj. Minden nap egy lépéssel előrébb. Válts minden gondolatot cselekvésre. A félelem legjobb ellenszere a „dolgok csinálása”. (Akkoriban futottam le életem első és eddigi egyetlen fél maratonját, amiről korábban azt gondoltam, egyszerre ennyit soha nem tudok majd lefutni. Hatalmas mentális erőt adott!) Lásd magad a jövőben, a megvalósult, új és boldog életedben, mert fontos, hogy tudd merre haladsz és mit szeretnél elérni, de mindig a jelenben cselekedj! Hogyan? Másképpen, mint ahogyan megszoktad, mert változás csak ott történik, ahol valamit másképpen csinálsz, mint azt korábban tetted. Ez az áthangolási folyamat, amit én intuitív alapon végeztem (bár, ma már tudom, hogy tudatosan is lehet, sőt változásban szükséges is ezt tudatosan végezni), előkészítője a régi elengedésének. Mert amíg a régi életedet, a hozzá tartozó szokásokat, a párodhoz kötődő régi attitűdöket, érzéseket, rossz beidegződéseket, csalódásokat, bizalmatlanságot, kételyt, félelmet nem engedted el, jöhet bárki, nem lesz harmónia. Mert csak oda tud megérkezni, az új. ahol tiszta, egyértelmű hely van számára fenntartva. Ott nem beszélhetünk valós újrakezdésről, ahol még a régi házastárs irányít, „álmodja tovább az egykori közös életet”, a háttérből mozgatja a szálakat, manipulál, zsarol stb. ( és mindegy, hogy erre melyik félnek van szüksége, amíg ez így működik, addig nincs teljes elengedés). Mert a régi minden kapcsolódására (kivétel a közös gyermekek nevelése) nemet kell mondani ahhoz, hogy igent tudjunk mondani az újra. Mitől olyan nehéz megtenni? Mert olykor összekeverjük a személyt valami mással, például egy érzéssel vagy erővel, vággyal és valójában nem a személyt, hanem azt nem tudjuk elengedni, amit a személy számunkra képviselt.

Ne feledjük a gyermekünk ott van velünk ebben a folyamatban, mint csendes, néha hangos megfigyelő és gyűjtöget, raktároz, megél, átél. Mindent. Érzést, szokást, haragot, rettegést, vágyat. Mindent lát, mindent érez, akkor is, ha nem mondja. Velünk együtt változik.

 

Mi történik a gyerekekkel ebben az áthangolásban?

Hagyjuk, hogy az életkorának, szellemi érettségének megfelelően részt vegyen ebben a változásban. Ne zárjuk ki őt teljesen ebből a folyamatból, és ami nagyon fontos, hogy soha ne bíráljuk a házastársunkat előtte. Kezdetben, sajnos én ezt nem tudtam megtenni, mert túl sok volt bennem az indulat de később igen, és azóta is nagyon odafigyelek arra, hogy ne minősítsem az édesapjukat negatívan. (Mára egyébként harmonikus kapcsolatot ápolok az exférjemmel, és sikerült elengednem a csalódottságomból fakadó dühöt is.) Ne feledjük el, hogy a fájdalom, amit a volt házastársunk mellett vélt vagy valós formában átéltünk kizárólag a miénk. A gyermekünknek ezekhez az általunk átélt negatív érzéshez semmi köze sincsen! Az ő viszonyulásuk, megélésük az édesapjukkal (édesanyjukkal) értelemszerűen más, és ez így van rendjén. Soha ne keverjük össze a mi vegyes érzelmeinket az ő érzéseikkel, és ne is akarjuk, hogy ő is ugyanazt érezze, amit mi. Nagyon káros és romboló hatása lehet gyermekünk mentális fejlődése szempontjából annak, ha úgy nő fel, hogy szüntelen azt éli meg, elárul minket, ha szereti az apját (anyját) is, nemcsak minket.

A gyermekkel ugyanaz történik a válás során, mint velünk, csak tízszeresre felnagyítva. Ezért nagyon fontos a beavatás, hogy tudja mi fog történni. Soha ne hagyjuk bizonytalanságban. Ha mi szorongunk, ő még jobban fog szorongani, ha mi félünk, ő még jobban fog félni, hiszen neki mi (Anya és Apa) vagyunk támasz, oszlop, vár, erdő, patak és a rét az összes virágjával együtt. Ne vegyük el tőlük annak a reményét, hogy a szülei válása után minden újra rügyet fog bontani és újra egység lesz és harmónia. Tanítsuk meg őket arra, hogy az életben a veszteség sok esetben inkább nyereség. Nem feltétlen szomorú, mert lehetőséget ad valami újra. Tanítsuk meg nekik, nézhetnek más, több nézőpontból is arra, ami fáj és arra is, hogy az életben minden elmúlik, és ez így rendjén van. Ha elvesszük a hitüket, a jóra, a szépre váró reményüket, nem fognak tudni beilleszkedni az új családba és elfogadni a szülő új társát. Haraggal, csalódással, fájdalommal nem lehet új életet építeni. Amíg haragszol és dühös vagy, addig rombolod magad és elveszted még a lehetőségét is, hogy valaki mással felépítsd újra a bizalmat, a szerelmet, a hitet. Ha akaratlan is de a benned lévő haraggal, dühvel gyengíted a gyermeked mentális erejét. Az újhoz is erős alap szükséges. A család, nem feltétlen csak a vérségi kötelékektől lesz jól működő, megértő és szeretetteljes.

 

Az én történetem...

Már fél éve zajlott a válóperünk, amikor megismertem jelenlegi férjemet. Három hónapig barátkoztunk, ismerkedtünk, amíg egyszer csak rájöttünk, hogy ez több mint barátság. Beismerem a férjem időben előbb ébredt ebbe a szerelembe de a végkifejlet és a történetünk alakulásának szempontjából nincs jelentősége, hogy ki, mikor érkezett meg a kapcsolatba. Mert az elejétől fogva egymás tanítói, mesterei, tanítványai voltunk, és így van ez a mai napig. Arra törekszünk, hogy tudatos figyelemmel, megértéssel vigyük színes foltokból összerakott családi életünket. Ha pedig elvisz minket a hév, a szenvedély vagy egy régi hitrendszer, hibás szokás, rossz attitűd, akkor arra törekszünk, hogy megpróbáljuk visszahozni a másikat a jelenbe. Nem számít ki teszi meg az első lépést előbb, mert a miénk egy mellérendelt társkapcsolat, és nem lesz senki attól kevesebb, ha bocsánatot kér, és attól sem, ha elmondja, amit érez. Pont úgy, ahogy érzi. Nem szépít semmit. Mert fejlődni és szeretni csak őszintén lehet.

Nem volt könnyű a hangolódás. Nem párként és szerelmesként, hanem apaként, anyaként, családként. Okozott feszültségeket, szakítás közeli helyzeteket, nem járt mindig pozitív érzetekkel, megélésekkel. De kölcsönösen (pozitív értelemben) hatottunk egymásra konfliktusaink ellenére is például nevelési kérdésekben. Mindegyikünk volt házastársa nagyon más értékrendű, lendületű, más mentális erejű, más attitűddel rendelkező ember, mint amilyenek mi vagyunk. És ez a „másság” a gyermekeink viselkedésében köszönt vissza és okozott konfliktust. Más közegben élnek ott, a másik szülővel, és máshogy itt, velünk. Ráadásul, még az idő mennyisége is különbözik, amit velünk töltenek. Hiszen a párom gyermekei csak minden második hétvégén vannak velünk, az én gyermekeim pedig egy hetet töltenek velünk, egy hetet az édesapjukkal. Volt és lesz is még mit összehangolnunk de mára már tudjuk, hogy minden ami a családi életünk kialakításával jár természetes folyamat. Csináljuk, beszélgetünk, megvitatunk, konszenzust kötünk, bocsánatot kérünk, segítünk, szeretünk. Nekünk ebben a hangolódásban sokat segített, hogy ezeket a megértésbeli, ráébredős folyamatokat azt, hogy mi történik bennünk, velünk, értünk vagy épp ellenünk, elkezdtünk tudatosan figyelni, tetten érni. Mint ahogyan próbáltuk, próbáljuk magunkat lefülelni, ha a viselkedésünk nem épp kongruens. (A kongruencia kifejezés egy belső pszichikus állapotnak a viselkedéssel való egybevágására utal.)

Vitás helyzetek után lehetőség szerint azonnal reagáltunk, kommunikáltunk. Persze nem mindig. Voltak hosszabb csendek, amitől néha megijedtem de ezt is el kellett fogadni, hogy nem baj, ha néha csend van, nem kell mindig mindenre azonnal reagálni. Azután elmondtuk, mi zajlik bennünk, beszéltünk az érzéseinkről, hogy nekünk mi esik jól, és mi nem. Elkezdtünk figyelni arra, hogy bírálat és ítélkezés mentesen beszélgessünk egymással.

És elkezdtük az egyértelmű dolgok kommunikálását. Mit jelent ez? Hogy arról is beszélünk, amiről korábban úgy véltük nem szükséges, mert a másik „azt úgyis tudja”. Rájöttünk, hogy „nem tudja úgyis”, és nem azért, mert figyelmetlen, hanem azért, mert a mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni és ami az egyiknek evidens, a másiknak nem az. (És ehhez még nem adtam hozzá, az aznapi lelki és mentális állapotot, ami szintén befolyásolhatja a pillanatnyi reakciót.) Bevallom nem sikerült mindig, minden konfliktust azonnal feloldani, hiszen a régi, még feldolgozatlan sebeink, a hétköznapi monotónia minket is gyakran bedarált. De már tudjuk, hogy néha az is segít, ha csak kibeszéljük magunkból, mi zajlik bennünk. Mert a hangolódáshoz, empátiához fontos, hogy a másik is értse, pontosan mi az, amit épp átélünk. Tapasztalatom, hogy helytelen és a kapcsolatra igen káros hozzáállás, ha sértődötten elvonulok, és megpróbálom kitalálni, hogy a másik, miért mondta és tette azt, amit tett, amivel engem úgy megbántott. És ha megkérdezi, mi bajom, azt mondom sértődötten: semmi. Pedig ott az a flegmán kimondott semmi a legtöbb. Nem szabad hagyni magunkat sokáig ebben a semmiben. Mert ilyenkor elméleteket gyártunk és folytatásos teleregényt írunk belőle (különösen, mi nők), pedig meg is kérdezhetnénk, miért tette.

Mitől működik egy tökéletlenül tökéletes második esély, második házasság, második család?

Ugyanattól, mint az első, feltéve, hogy az elsőt előbb el kell engedni. Úgy készültünk, örökké tart. Nem lehet ugyanis máshogy készülni egyikre sem, mert nincs más opció, ha szeretsz, csak az örökké. Amivel ma többet tudok, mint korábban az nem a szeretet, a tisztelet, a megértés, a kedvesség erejében, minőségében van, hanem az önismeretben. Abban, hogy tudom magam minden helyzetben képviselni. Látom a folyamataimat. Képes vagyok erőszakmentesen kommunikálni. Törekszem rá, hogy rugalmasabban kezeljem a vélt vagy valós sérelmeim. Egyszóval a változás abban van, ahogyan én látom magamat, a környezetemet, és a viszonyomat a körülöttem lévő emberekkel. Áthangoltam a hozzáállásomat. Nem kötök alkut magam ellen, mert ha én, mint nő rendben vagyok magammal, akkor a bennem lévő anya is ki tud bontakozni, mégpedig teljes pompájában, és ebben az áradásban jó mellettem gyereknek lenni. Ha pedig áradok, mint nő, akkor jó mellettem férfinak lenni. Társnak, férjnek lenni. Persze mindehhez az is kell, hogy akit választottam, hasonlóan a folyamatos személyes fejlődést, megfelelő önismeretet, tudatos kommunikációt, őszinteséget gondolja családi alapnak, a szerepek megértése, felvállalása és képviselete mellett. Önismeret része az is, hogy tudom, hány szerepben, milyen súllyal vagyok jelen a hétköznapokban és a családon belül is tudom, hol a helyem. És azt alázattal betöltöm. A patchwork család harmóniájához elengedhetetlen az alázat. Például, hogy alázattal el tudjam foglalni a második férj vagy második feleség helyét és ott ezen a második helyen tökéletesen jól érezzem magam. Mert tudom, hogy azért lehetek ott, azon a kitüntetett második helyen, mert az első helyen lévő házastárssal valami nem volt jó, nem működött.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy épp annyi figyelem, tudatosság, önismeret, tisztelet, megértés, erőszakmentes kommunikáció, alázat, elengedés szükséges a második házassághoz is, mint az elsőhöz. Arra is megvan minden esélyünk, hogy boldogabbak legyünk, mint korábban, ha tudjuk, mit hibáztunk az első házasságunkban, és megpróbálunk javítani azon, ami bennünk fejlesztésre szorul. Azt tartsuk mindig szem előtt, hogy bármilyen konfliktusról, kapcsolatról, új családépítésről legyen is szó, másokat nem tudunk változásra bírni, de magunkat mindig, és ez éppen elég ahhoz, hogy derűs és harmonikus életet élhessünk.

 

Montorffy Letti

író, coach, életvezetési tréner

 

 

 

 

 

Fontosabb vagy a tökéletesnél! Avagy hogyan pihenj úgy, hogy az valóban pihenés legyen?! (első megjelenés:Vasárnap Magazin)

Tegyük vissza az életünkbe azokat a dolgokat, amihez türelem, idő, odafigyelés kell. Amivel el lehet szöszmötölni, szüttyögni és vesszünk el teljesen a jelen cselekvésében! Elég volt a rohanásból, a felszínes kapcsolatokból! Kérd vissza magadnak az értékes időt, amiben szeretet, törődés, valóságos figyelem és időtöltés volt! Nem eszement kapkodás, rohanás és szétesés! A szalon óráján a dátumot naponta, hetente havonta beállítom. Rakosgatok, akasztgatok, időt töltök vele. Foglalkozásra késztet, a jelenben tart és nem mellékesen naponta figyelmeztet a felette logó motivációs tábla, hogy nem vagyok tökéletes. Fontosabb vagyok a tökéletesnél! Kezd apró dolgokkal a változást! Akár ezen a nyaraláson! Elsőként kérd vissza a türelmedet!

Türelem és rugalmasság.

Nem lehet izgágán, görcsösen, idegesen, sietve, instant módon pihenni, mert ilyenkor fordul elő az, hogy fáradtabban jövünk haza, mint ahogyan elmentünk, pedig egy hétig vakáción voltunk. Hogy legyek türelmes, kérdezed, amikor a fejed tele van munkahelyi, esetleg párkapcsolati gondokkal, a gyerekek mindig nyafognak valamin, és mindig otthon marad a legfontosabb, amire épp szükség lenne. Mi az a pihenés, ami valóban kiemel ebből a szüntelenül nyüzsgő világból egy-két hétre és megadja azt a kikapcsolódást, amire vágysz?

Az első lépés. Tedd fel magadnak a kérdést, számodra mi lenne az ideális pihenés. Meg kell tudnod pontosan fogalmazni, hogy mit szeretnél, és az nem elég, hogy mindenki hagyjon békén és lőjetek fel a Holdra, és az sem, hogy ne szóljon hozzád senki, mert te 0-24 órában napozni szeretnél. Ennél sokkal konkrétabb vágyakra van szükség, és azok bátor megfogalmazására, amit a párod felé is nyíltan fel tudsz vállalni, hogy neked erre lenne szükséged. Azután meghallgatod őt is, majd a gyerekeket, és azután családi kupaktanács keretében megbeszélitek a közös programokat és azt is, hogy ki, mikor, mennyi időt kap egy napból, ami csak az övé, és olyankor nem illik őt zavarni semmivel.

A második lépés, hogy megbeszéljük, milyen típusú nyaralást választunk. Mert mindenkinek mást jelent a pihenés, és a többféle igényt és vágyat bizony igen nehéz megfelelően összehangolni. Ha nem beszélünk az igényeinkről, akkor ebből komoly feszültségek adódhatnak egy nyaralás alkalmával. Türelem és megfelelő kommunikáció hiányában épp mi magunk leszünk azok, akik megakadályozzuk a megfelelő pihenésünket.

A harmadik lépés, hogy kitartunk a vágyaink mellett, mert ha mindig és mindenben kedvezünk a gyerekeinknek, a párunknak, a barátainknak, és mindig azt tesszük, ami nekik jó, ami őket pihenteti de minket nem, akkor sohasem fogjuk magunkat egyensúlyba lendíteni a szabadságunk alatt.

Minden nyaralásban megváltozunk kicsit.

Hiszen kilépünk abból, ami ismert és megszokott. Előfordul, hogy ez sokakat nem pihentet, sokkal inkább kétségekkel tölt el vagy esetleg frusztrál, de nem mernek szólni.

Amikor türelmesek vagyunk magunkkal, akkor megengedőek is vagyunk, és ha magunkkal szemben azok vagyunk, akkor előbb-utóbb másokkal is azok leszünk. Mit jelent a megengedés? Részben azt, hogy engedélyt adunk magunknak arra, hogy úgy pihenjünk, ahogy az nekünk jó, ugyanakkor azokat nem zavarja, akik velünk együtt pihennek. Részben pedig azt, hogy képesek vagyunk ebben az állapotban teljesen kiengedni magunkból azt, ami feszültségben tart.

Az utazás egyben változás is, és a legtöbb esetben egy rögtönzött a komfortzóna elhagyást is jelent, hiszen olyan helyre megyünk, amit még nem láttunk, nem tapasztaltunk. Minden inger, ami a testünkre és a lelkünkre hat új, furcsa és szokatlan lehet számunkra de mindenképpen hatásos. Hiszen ezeknek az ismeretlen érzéseknek a befogadása olykor csodákra képes. Nem így, ha minden évben ugyanarra a helyre utazunk, épp azért, hogy ne legyen szükséges a komfortzónából való kiugrást megtennünk.

Néha kell az új élmény, mert megmozgatja a lelkünket és felráz minket. Ami azért jó, mert minden váratlan élmény, amit képesek vagyunk befogadni, katalizátorként hat ránk. Kimozdíthat negatív helyzetekből, amelybe beleragadtunk. És ez fontos, mert ez a nyaralás, a pihenés, a kikapcsolódás egyik legfontosabb célja, hogy ki tudjon zökkenteni minket abból, amit már jól bejárattunk. Mert csak akkor tudjuk igazán letenni a vélt vagy valós terheinket, esetleg másként nézni rájuk, ha hagyjuk, hogy hasson, aminek épp ott, és épp akkor hatnia kell. Felborzolni, szétbontani, pezsdíteni minket, és növelni a boldogságérzetünket.

Fontosabbak vagyunk a tökéletesnél!

Mit is jelent ez? Éppen azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, hanem egyediek és megismételhetetlenek vagyunk! Minden vágyunk, gondolatunk, tervünk, elképzelésünk is egyedi, akár az ujjlenyomatunk.

Fontosabbak vagyunk annál, minthogy egy vidám, életigenlő és derűs nyaralásra már az utazás előtt rátegyük azt a terhet, hogy ennek a vakációnak tökéletesnek kell lennie. Ha mindig elvárásokkal indulunk el, és utána nem azt kapjuk, amit elképzeltünk, akkor bizony rosszkedvűek és csalódottak leszünk. Ennél sokkal bátrabb és rugalmasabb hozzáállásra lesz szükségünk, amelyben nincs előre meghatározva, hogy milyennek kellene lennie a vakációnak.

Miért is kellene bármilyennek lennie? És miért kellene ezt előre a gondolatainkba programoznunk? Hiszen ezzel az elvárás csomaggal épp a történések spontaneitást veszíthetjük el, amitől az lesz az élmény, ami. Csodás, egyszeri és megismételhetetlen kaland.

És itt elérkeztünk a következő fontos kérdéshez, hogyan jön létre egy kaland és mit jelent az, ha egy vakáció kalandos. Mint mindenről, erről is mi döntünk, pontosabban a hozzáállásunk határozza meg, hogy pozitív értelemben maradandó élmény lesz-e, amit átélünk. Van, aki a Kanári-szigeteken is unatkozik és van, aki a Duna partján egy egyszerű kempingezés, bicikli túra, sátrazás alkalmával mesésebb kalandokat élhet át, mint Bora Borán. Vagyis az élmény nagysága, hatása, eredetisége nem attól függ hol vagyunk, mennyi pénzből, luxus hotelben vagy sátorban töltjük az időnket, hanem csakis tőlünk függ. Milyen vágyakkal, gondolatokkal indulunk el és hálásak vagyunk-e azért, hogy éppen ott pihenhetünk, ahová megyünk. Mert ha a szívünkben keserűséggel és elégedetlenséggel indulunk nyaralni, mert pénz, idő vagy lehetőség hiányában nem tudunk oda menni, ahová szerettünk volna, akkor a pihenésünkre már indulás előtt negatív érzeteket küldünk. Ami később befolyásolni fogja az egész üdülést. A kaland mindenkinek mást jelent, de attól még az kaland és nélküle nincs nyaralás. Élménydús lehet egy magányos elvonulás is, amikor belső utazást teszünk és naponta jógázunk és meditálunk, és erőt nyerünk a természet szépségeiből. Minden kaland, ami attól eltérő élményeket nyújt, mint ahogyan általában a hétköznapokban élünk.

Éppen ezért nyaralásra nem ajánlott magunkkal vinnünk sem laptopot, sem iPodot, sem mobilt. És nem javasolt híreket nézni, tájékozódni a bel-és külpolitikai eseményekről vagy naponta e-maileket olvasni. Ha ezeket mégsem tudjuk teljesen kiiktatni, akkor is jobb megoldás az, ha a minimumra csökkentjük a használatukat, mert ezek az eszközök teljesen megakadályozhatják a pihenésünket. Bárhol is legyünk, akár a világ legszebb tengerpartján, nem fogunk tudni ellazulni és elengedni a stresszt. Egyfelől azért nem, mert az agyunkat pontosan ugyanolyan ingerekkel stimuláljuk, mint amikor dolgozunk. Másfelől, ezek használatával megakadályozzuk, hogy figyelmünket a jelenben tartsuk. Az új élmények befogadása és a teljes figyelem fontos lenne ahhoz, hogy testileg, lelkileg, szellemileg is képesek legyünk felfrissülni.

A „jelenben lenni” a legfontosabb tudatállapot, amelyre nyaraláskor szükségünk lenne!

Mit jelent ez? Mindenekelőtt tudatos figyelmet és egységélményt a természettel vagy az éppen a minket körülvevő új környezettel. A merengés képességét, amikor leülünk a fűben vagy a tengerparton és hagyjuk, hogy átjárjon a szél, a nap és egyszerre minden érzékszervünkkel figyeljük a körülöttünk lévő világot. Puhán, szinte félálomban, mégis éber és irányított figyelemmel. Kizárva minden múltbéli és jövőbeli agyalást, és hagyjuk, hogy áradjon bennünk „az itt és most” történése. Nézzük, ahogyan mászik egy bogár a fűben vagy ahogyan formálja a tenger hulláma a homokos partot. Mindegy, mit figyelünk, ami épp körülöttünk történik, csak legyünk benne teljesen a jelen pillanatban. Mert mindig történik valami. Akkor is, ha látszólag nem történik semmi. A nyaralás remek alkalom lehet arra, hogy elkezdjük tanulni, milyen az, amikor a jelenben vagyunk.

Ha soha nem csináltunk még ilyet, először lehet, hogy nem fog sikerülni és elkalandozik a figyelmünk a gondjainkra és a hétköznapi küzdelmeinkre. De gyakorlással fejleszthető ez a nagyon fontos képesség, amely mindig segít elengedni a feszültséget.

Amikor szabadságra megyünk miért csak a testünket küldjük el pihenni? A lelki, szellemi, mentális állapotunkat miért hagyjuk ugyanabban az ingerkörnyezetben nyaraláskor is, mint ahogyan a stresszes hétköznapokban van? Változást várunk egy utazástól de közben épp azt nem adjuk meg magunknak, ami a teljes kikapcsolódáshoz és felfrissüléshez szükséges.

Ha megtanuljuk, hogyan tartsuk a figyelmünket a jelenben könnyebben fogjuk kezelni a hétköznapi stresszt is. Állandó gyakorlásával pedig megszüntethető a szélsőséges, szüntelenül bíráló és ítélkező attitűd.

Mit tegyél, hogy pihentető legyen a nyaralásod és valóban felfrissülten térjél vissza a munkádhoz?

1. Bátran és rugalmasan tervezd meg, hol és hogyan szeretnél pihenni!

2. Beszéld meg a családoddal és a barátaiddal is, hogy mit szeretnél velük közösen és egyedül csinálni, ha „én-időre” is van igényed.

3. Ne akard mindenáron a tökéletes nyaralást megvalósítani!

4. Legyél hálás azért, hogy alkalmad van pihenni, bárhová is mész.

5. Legyél türelmes, elfogadó, rugalmas. Ne adj energiát a haragnak, a csalódottságnak, ha valami nem úgy történik ahogyan vártad vagy eltervezted.

6. Legyél nyitott és befogadó! Vedd észre a kalandot!

7. Korlátozd vagy iktasd ki teljesen az elektromos eszközeid (mobil, iPod, laptop stb.) használatát!

8. Ne nézz e-maileket!

9. Hírek helyett olvass könyvet vagy hallgass zenét!

10. Figyelmed a jelenre irányítsd, ne a múltbéli vagy a még meg sem történt jövőbeli eseményekre.

Mit adhat nekünk, miben erősíthet minket egy jól sikerült nyaralás?

Ha fentiek szellemében töltjük a pihenésünket, akkor valóban, minden szempontból felfrissülten térhetünk haza, és sok mindent, sőt még annál is többet adhat nekünk egy ilyen nyaralás.



Mit kaphatunk?



  • új tapasztalást

  • új nézőpontot

  • megoldást egy régóta megoldatlan helyzetre

  • nyugalmat

  • harmóniát

  • új lendületet

  • új kapcsolatokat

  • pozitív gondolatokat

  • megtaníthat arra, mit jelent „a jelenben lenni”

  • segít áthelyezni a fókuszunkat a negatív érzésekről a pozitívakra



Mit erősíthet?

 

  • stressztűrő képességet

  • türelmet

  • elfogadást

  • megértést

  • tudatosságot

  • intuíciót

  • kreatív energiát

  • hétköznapi konfliktusaink hatékonyabb megoldását

Látható tehát, hogy kiemelten fontos lenne, hogy valóban kipihenten térjünk haza a nyaralásból, mert ha a vakáció nem tölti be azt a szerepet, amire valójában hivatott lenne, akkor idegesebb, türelmetlenebb és frusztráltabb mentális állapotban térünk vissza a hétköznapokba, mint ahogyan elmentünk. Ez pedig sem ránk, sem a környezetünkre nincsen jó hatással. A düh és harag, amit érzünk azért, mert fáradtan kezdjünk az első munkanapunkat azonnal visszahat a hangulatunkra. Munkavégzésünk hatékonyságára, munkahelyi és otthoni kapcsolatainkra, és tovább növeli bennünk a feszültséget, szorongást, elégedetlenséget.

Hogyan lehet minderre odafigyelni, mindennapjaink és nyaralásaink részéve tenni, megvalósítani a fent leírtakat? Egyetlen megoldás létezik, ami minden más tudás elsajátításánál már bevált. Rendszeresen gyakorolni kell, mert így válhat szokássá, ahogy minden, amit elég hosszan és kitartóan csinálunk.



Montorffy Letti

író, coach, életvezetési és motivációs tréner



 



 

Utolsó nap az Evernessen avagy legyél szép, más dolgod nincs!

 

 

Hajnal 4 óra. Érkezik a vihar. Felébredek. Zuhany és kávé. Szürke, vizes, zajos, borús nyári reggel. Szeretem. Tele vagyok várakozással. Ezt is szeretem. Egy nap az életemből, amiről azt gondolom, meghatározó lesz. Egy érzés érkezik a zivatarral, és azt üzeni nekem legyek szép. Micsoda hülyeség! Ennyi mára az üzenet? Aztán jön még egy de több valóban nem. A rögtönzött szobrot, amit kavicsokból készítettem, ne tartsam meg. Ajándékozzam oda valakinek, aki megtisztel azzal, hogy ma leül az előadásomra és meghallgat. Ennek legalább van értelme de mit akar tőlem a teremtő azzal, hogy legyek szép? Vannak kérdések, amelyekre később érkezik válasz. Engedjük meg a válaszoknak a késést. Nem kell mindig minden kérdésre vagy üzenetre azonnal választ keresnünk. Legyek szép! Jó, Everness, az leszek.

Elindultunk. Ha lehet még jobban esett, mint hajnalban. Az Everness szürkéjének 51 árnyalatában szakadt a víz az égből. Áradt. Ennek biztos, van valami oka. Nem lehet, hogy nincs, hiszen egész héten ragyogó napsütés volt és épp aznap, amikor jelenésem van elromlott az idő.

Beázott a hangulatom is, amikor a bejáratnál közölték, hogy regisztráció már nincs, tegnap este 10 órakor bezárt, így karszalagot sem kapok. Azért bemehetek? Mert elő kéne adnom. Az 5 fő Everness -bodygard pasi sárga mellényben kihívó mosollyal biztat, hogy persze bemehetek.

Bementünk. Parkoltunk a VIP parkolóban. Mondták oda mehetünk. Ezt mondjuk túlzásnak éreztem de mivel utolsó nap, és mindenki elkezdett pakolni (költözés, bontás volt már), és én amúgy is karszalag és törvényen kívüli lettem, örültem véletlen vipségemnek.

Bent csend volt. A nagy esők utáni végtelen csend. Apró neszek, bokacsontig érő víz, néhol sár. A Zöld-s Ég Sátorban a székek összerakva, a talaj felázva. A babzsákok egymáson pihenve, elázva...

Ennyi víz! Az érzés, ami azonnal megtalál: engem itt nem vártak. Viki, nagyon kedves Everness önkéntes szabadkozik, próbál segíteni. Elkezdem érezni a törődést de még mindig cipelem azt a vacak érzést, hogy itt ma nem tartok előadást, se semmit, amit terveztem, mert egy lélek se jön el hozzám. Túl sok a víz és a csend, vagy én vagyok túl valamilyen.

Közben sétálgatok a sátrak közt, hogy teljen az idő és tisztuljon szomorkás elmém, ami azt közvetíti, nem olyan rossz ez, baby szódával elmegy. Párbeszéd indul magammal:

Milyen szódával? Ide több pezsgés kell, mint a szóda? Miért kell több? Mert én többet...!

Aztán 9 óra és azt látom, hogy ketten a sátor előtt álldogálnak bizonytalanul.

Köszönök és még mindig nem hiszem el, hogy ők tényleg hozzám jöttek. Néha komolyan nagyon hülye tudok lenni, amikor nem engedem el befülledt hangulatom, amitől nem látom a nyilvánvalót. Azután jöttek még ketten, majd újra ketten és mikor elkezdtem beszélni jöttek még és még...

Akkor végre kifújtam a lelkemből a párát, ami szemem elől is elhúzta a ködöt, és megosztottam velük, hogy az életben semmi nem állandó, legkevésbé szélsőséges érzéseink, és bármi megtörténhet, ha ott a figyelmünk a jelenben. És elmeséltem reggeli, borús szőkeségem is. Őszintén beismertem, hogy mire tanított engem a mai reggel és megköszöntem, hogy itt vannak velem. Elkezdődött a beszélgetés. Nyíltak a szívek, a lelkek, a szemek, az elmék és mosolyogtak az arcok.

Tényleg hülye vagyok, amikor azt hittem első látásra, hogy itt vasárnap, vihar után, eláztatott székeken és babzsákokon senki nem lesz kíváncsi rám. Az egymásra halmozott babzsákok tetején egyébként aludt valaki az egész előadásom alatt, hálózsákban. Nem tudom, ki lehetett ő de az „infót” biztos egész mélyre betettük a tudata alá, több rétegben, jó mélyre. Remélem, segítettünk akármiben vagy bármiben. Kétségtelen, hogy benne voltam az álmában. Kérdés, mit álmodhatott?

Az egyik hölgy már a könyvemmel érkezett, amit előző nap megvásárolt a Cor Leonis Kiadó Könyvsátrában. Készült hozzám! Na, tessék, mondom, hogy hülye vagyok! Azután beszélgettünk még, átalakult az egész előadás csoportos foglalkozássá, egyik arc ragyogott fel a másik után és végül a nap is kisütött.

Mire tanított engem, mit mutatott nekem a vasárnap reggel az Evernessen?

Nincsenek eleve elrendelt dolgok. Percről percre változhat és változik is minden.

Legyek olyan, mint gyerekként: legyek képes egyetlen pillanat alatt arra, hogy a szomorúságból átlépjek az örömbe, úgy, hogy a korábbi rossz érzés emléke se maradjon velem.

Aztán eszembe jutott a reggeli üzenet: Legyél szép!

Nincs más dolgod, csak legyél szép. Mit jelent ez? Milyen az, amikor valami, valaki szép? Csak szép!

Létezik. Van.

Az üzenet ez volt: Csak legyél!