Az egész életünk szinte várakozással telik. Vannak hétköznapi várakozások, amikor sorban állunk a postán, a bankban vagy a piacon. Vannak a biztosan bekövetkező várakozások, amikor arra várunk gyerekként, hogy minél hamarabb felnőttek lehessünk és vannak sorsdöntő várakozások.

Mindegyikhez türelem és elfogadás kell. Türelem, amelyben képes vagy mosolyogni. Az igazi várakozás a békés elfogadásoké, mert ha háborogsz, miközben valamiról úgy gondolod, hogy azt Te már elfogadtad, az nem igazi elfogadás. A valódi várakozásban és az abban lévő elfogadásokban nagyon nagy erő van. Erő, nem indulat. Csend, nem lármás panaszáradat. Öröm, nem önsajnálat.

Akkor várakozol jól, ha aktívan telik a várakozási időszak. A várakozás értékét a cselekvés adja. Ez azt jelenti, hogy miközben vársz valamire nem töltesz hosszabb időt azzal, hogy keseregsz, másokat hibáztatsz és unatkozol. Az ilyen várakozás lustává, inaktívvá teszi a várakozót. Holott ebben az állapotban épp energiamezővé kellene válni, hogy minden, ami szükséges ahhoz, amire épp várakozol, Rád találjon. A várakozásban sugároznod kell, mert csak így leszel képes adni és befogadni. Fejleszteni, fejlődni és lelkileg, szellemileg egy magasabb szintre lépni. A jó várakozásban érzékeny adóvevő vagy és előbb-utóbb bekövetkezik amire vársz. Belesimul az életedbe, hiszen mindig is ott volt a helye, csak korábban nem álltál készen a fogadására.

Fontos, hogy tudd, mire érdemes várakoznod, és mire nem. Előfordul, hogy van, amit szélnek kell eresztened és bölcsen belátnod, hogy arra a várakozásra nincs szükséged. Mert a jó várakozás épít, a rossz rombol  és újra meg újra méltatlan helyzetekbe sodor, egészen addig, ameddig észre nem veszed, hogy mit kellene tenned.

Aki jól tud várakozni, az tudja, mi a szeretet, mert képes elengedni a ragaszkodásait. Jól szeret. Nem birtokolva, féltve, mint egy gyermek és nem ítélkezve,haraggal, mint a beteg ember. Hanem teret adva a lehetőségeknek, mert tudja, hogy minden várakozásban úton van.

A várakozás nem más, mint utazás. Utazás önmagunkban, önmagunkhoz és önmagunkért.

Fotó:Karádi Bad Zoltán

fShare

Tweet