Csigaház

Jelentés a hideg zuhany alól

 

Ma újra legyőztem magamat, mert én egy ilyen legyőzős nőci vagyok, persze csak magammal szemben, másokat nem akarok legyőzni, meggyőzni is már egyre ritkábban. Hőségriadó van, kettes fokozat, ezt tudjuk, mondom magamnak, Letti, oké, akkor mész futni...egyébként, teljesen normális vagyok. Hová is? Irány az erdő, a hegy, ott legalább árnyék van. Szóval felmegyek a Normafához. Kiszállok a légkondis autóból, megcsap a fullasztó meleg....uhh.....ez kemény lesz de mi nem az?

Ami ér is valamit ebben az életben, az mind kemény feladat. Különben is, nem gondolok a hőségre, gondolok valami másra, mondjuk a "Nagy Semmi" épp megfelel, elég jól lehet vele az elmét kitakarítani. Elindulok az erdőn át, közben megérzem magamban az erőt, ami mámoros állapotba hoz és felvisz egészen az Erzsébet- kilátóig, ahová még sosem futottam fel, ilyen hőségben meg pláne nem, mert piszok meredek és amúgy is minek? De ma mentem, vitt a szívem, az erőm, ami határtalan és boldog voltam. Csak így egyszerűen boldog. Nagy diadallal a lelkemben körbe futottam a kilátót, és elindultam visszafelé és közben mosolyogtam. Amikor az ember elégedett magával, akkor az arcára kiül az egyetemes mosoly. Nagyon veszélyes. Legyőzhetetlen vagy ezzel a mosollyal az arcodon. Mire beértem újra az erdőbe, már tudtam, hogy teszek még egy kört, igaz, akkor már csak a Libegőig futok el, és onnan vissza a Normafáig de éreztem, hogy bennem van még egy újabb kör.

Azt akarom csak ezzel mondani, hogy amikor elindulsz egy úton, akkor még nem biztos, hogy érzed magadban az erőt ahhoz az úthoz. Az erő nem mindig az út elején duzzad a mellkasodban, közben is elérkezhet Hozzád, hogy segítsen tovább lépni, azután még tovább.