Csigaház

Mindig vár valahol egy üveg víz...

Reggeli gondolatok és párbeszéd magammal....

A Margit hídon futok....a nap ragyog, a szél kellemesen fúj. Nyár van a tavaszban. A híd közepén már érzem -pedig még csak a legelején tartok,- hogy ez mai nap, nem az én sport napom lesz....angyal vagy istennő futás kizárva, vonszolom magam, pedig örömfutó vagyok....de azért megyek, haladok, legyűröm. Lenézek a hídról és arra gondolok hogy nekem ma szárnyalnom kellene a Duna felett, mert nekem ma ez lenne jó. Viszont az ember lánya, ha már felnőtt, egy-két ajándék naptól eltekintve sosem csinálhatja azt, amit éppen szeretne. Ez a gyerekek kiváltsága. Gondolatban azért repülök egyet. Felállok a híd korlátjára, kitárom a karjaim, felnézek az égre, behunyom a szemem.....zuhanok, aztán repülök. 
Leérek a futópályára és féltávnál elkezdek magammal beszélgetni.

-Meddig fussak?
-Milyen kérdés ez? Sosem kérdeztél még ilyen marhaságot. Lejöttél, a nap ragyog, a szél kellemesen fúj, bírni fogod és kész.
-Leállhatnék előbb, végül is ki hajt engem, nem versenyen vagyok...
-Nem állhatsz le. Ezt most végigcsinálod.
-Oké, de szomjan halok, ki fogok száradni...
-Akkor gondolj arra, hogy a kocsiban van egy üveg vized és azt majd a futás végén megiszod. Lebegjen a szemed előtt a kép, hogy lefutottad, és iszod a vizet és feltöltődsz. Mert egy üveg víz, mindig vár valahol, nem igaz?

Nehéz az embernek saját magával vitatkozni. Skizofrén helyzet. Nekem még ez is megy, akkor annak is kell menni, hogy ami rutin, azt teljesítem. Ez a minimum. 

-Megállok a Margit híd alatt, nem bírom..
-Dehogy állsz, elindultál, mész, futsz és még az utolsó kis emelkedőt is megteszed.

Megtettem. Azzal a gondolattal a fejemben, hogy mindig vár valahol egy üveg víz, hogy csillapítsa a szomjam.

 

Fotó:Mészáros András