Csigaház

Vágyainkon túl...

A vágyakról csak annyit, hogy nem kell mindenben, mindig vágyakozni. A kicsi vágyakat engedjük el. Így kezdődik. Mert ha ezeket sem tudjuk, akkor hogyan várhatjuk el magunktól, hogy a nagy vágyaink ne tartsanak minket állandó függőségben. Mert abban tartanak, és nem is akármilyen kötődés ez. Rossz kapcsolódásaink egyike, amikor a lelkünkkel, szellemünkkel esetleg még a testünkkel is úgy tapadunk valamire, valakire, mint egy éhes csecsemő az anyai mellre.

Szüntelenül szomjazunk a vágyainkra és mindig többet akarunk. Még egyet és azután egy újabbat vágyunk és még újabbat. Nincs elégedettség így, örök sóvárgásban élünk. Pedig ott nyílnak a lábunk előtt a színes virágok. Ott mosolyog ránk, egészen a szívünkhöz közel egy új szerelem, egy új élet de mi vakok vagyunk azt látni, ami a hiányainkon túlra mutat, és azt hisszük tévesen, hogy ilyen gyötrelmes hiányaink csak nekünk lehetnek, mindenki más boldog.

Pedig valamilyen formában, valamilyen módon az üresség, a hiány, a hidegség minden ember életében ott van. Senki sem kivétel. A különbség abban van, hogy ehhez te, hogyan viszonyulsz...

Jól kell tudnod szeretni a neked való vágyakat, ahhoz, hogy elengedd azokat. Mert csak azt tudod elengedni, amit, akit valaha feltételek nélkül, tisztán, szabadon és őszintén szerettél. 

Hiányok nélkül nincs teljesség, ezt tudnod kell, mielőtt végleg feladod a derűs életre való reményt.

Egyszerűen csak fogadd el, ami hiányzik és hangosan mond ki, hogy mi az. Azután mosolyogj bele a tavaszi napfénybe és gondolkozz el rajta, hogy mi van a hiányaidon túl. Mert ott mindenkinek el van rejtve ezer apró lélek - érintés, amit elő lehet hívni és újra meg újra befogadni, és ha ez szokásoddá válik, egy szép reggelen arra ébredsz, hogy a derűd és az életörömöd hangosan és huncut módon nevetgél az első sorban. Hiányaid pedig hátul, a sötétben alszanak...

 

Fotó:Molnár Péter