Csigaház

Mit jelent az igazi erő?

 

Bármilyen meglepő, de ahol igazi erővel találkozunk, ott mindig megjelenik a szelídség, az alázat és a kedvesség is. Ahol e három tulajdonság nem társul az erő mellé, ott nem beszélhetünk valós erőről. Ott csak vágyják az erőt de valójában nem rendelkeznek vele. Ilyenkor az erő helyébe lép az arrogancia, a türelmetlenség és az uralkodási hajlam. Akiben nincs meg az igazi, tiszteletet érdemlő erő, mert nem tudja, hogyan legyen egyszerre erős, és szelíd, alázatos és kedves is, az az erő legegyszerűbb, vagy legalantasabb eszközeit fogja használni. Mint például, a manipulációt, a megfélemlítést, a másik ember önbecsülésének, értékeinek semmibe vételét. Jellemző a túl hangos, vagy a nagyon halk beszéd, nem egyszer tagolt és ismétlésekben, közhelyes kérdésekben kimerülő, és szélsőséges érzelmektől erősen irányított kommunikáció. Amely nem akar sem megérteni, sem együtt gondolkodni. Kizárólag egyet szeretne. A másik fél ismerje el, hogy ő az, aki irányít, aki dönt, ő befolyásol, és ő adja mindennek a helyes tartalmat és keretet. Általában túlzott kritikai éllel és durván fogalmaz, és nem tudja uralni az indulatait.

Az igazi erővel rendelkező ember szelleme hajlékony, mint a nád és nem fél akár földig is leborulni, és beismerni, ha tévedett. Érzelmi intelligenciája magas, gondolkodása rugalmas, nyitott és befogadó. Képes a változásra, sőt vágyja az állandó változást. Az igazi erő nem zárkózik magába, kinyitja lelkét a világra és nehéz helyzetben is képes derűs vagy legalábbis nyugodt maradni. Az igazi erő áldozatkész de sosem lesz áldozat. Másokat nem taszít bizonytalanságba. Az igazi erővel rendelkező ember mindig fölfelé él, és másokat is felsegít maga mellé. 

Ilyen ember nincs! Kiáltasz fel, és azt hiszem, hogy igazat kell adjak neked, de olyan van, aki naponta törekszik rá, hogy ilyen legyen, és ez a legtöbb, amit emberi életünkben megtehetünk magunkért és a környezetünkért. Vajon az emberek miért a másik hiányaival, hibáival foglalkoznak, amikor nekik is van bőven olyan tulajdonságuk, ami fejlesztésre szorul? Talán azért, mert addig sem érzik a nyomást, hogy itt az idő megváltozni és fejlődni. Kérdezed, hol van ilyen igazán erős ember? Mert nem találkozol vele vagy csak nagyon ritkán? Nos, lehet azért, mert épp te vagy az, aki ezeket a sorokat olvasod. Az igazán erősek sosem tudják, hogy ők azok, csak végzik a dolgukat. Mosolyognak, sírnak, nevetnek, kedvesek, szomorúak, szelídek, határozottak, megbocsájtóak, megértőek...