Csigaház

Boldog napjaim offline. 18 nap története. 1.rész

WIFI, mobilnet minden eszközön kikapcsolva

1.nap: Október 16. hétfő

Reggel 9 órakor úgy szippantott be a Facebook, hogy azt sem tudom, mikor nyitottam meg a telefonomon az alkalmazást. Akkor döbbentem rá, mit csinálok, amikor már egy tegnap esti posztot olvastam. Fél perc telt el mire észbe kaptam, hogy már nemcsak az sms-t nézem. Mégis ki irányított? Mert nem én voltam. Sokkoló felismerés, így az első nap reggelén.

Folyamatos hiányérzetem van. Úgy érzem, mintha kimaradnék valamiből? Pedig az eszemmel tudom, hogy semmit sem veszítek. Jó, hogy az írás, a munka és a kreatív energiáim minden helyzeten átsegítenek. És gyönyörűen süt a nap. Szép október van. Talán kicsit melegebb is, mint egy átlagos őszi nap. És a színek varázslatosak. Szeretem a kihívásokat. Kísérletezem, játszom, tapasztalok. Megértek, hasznosítok. Szóval szerelmes vagyok az életbe. A legjobb dolog. Tudod, miért? Mindig frissen tart, mindegy, hogy eddig mennyi karácsonyi beiglit ettem meg. (Ha három évesen ettem először, akkor 44! Nos, sosem szerettem a számokat!)

Az esti órákban még két alkalommal a Facebookon találtam magam. Fél perc után tudatosodott bennem, hogy mit csinálok és haragudtam magamra. Igen, én is tudok. Mindenki tud.

Egy tévhitet itt és most szeretnék eloszlatni. Életvezetési tréner vagyok, nem tökéletes buddha, aki sosem hibázik, sosem fél, mindig békés és ehhez hasonlók. Akkor mégis miért lehetek hiteles vagy éppenséggel, mitől? Talán a saját élményeimből nyert tudatos tapasztalástól. Semmi olyasmit sem írok le, amit nem éltem át, nem vívtam meg vele, nem vágott földhöz és nem emelt az égbe. Amint korábban már írtam, gyakorló kisinas /vagy szobalány/ vagyok az élet porondján.

Saját élményt minden szívbe! Ezt érzem most, és nagyon izgatott vagyok!

A telefont óránként megnéztem, pedig sms-t már nagyon ritkán kapok. És mint a dohányosoknak az öngyújtó, úgy kell kell a kezembe az érzés, a mozdulat, hogy „rágyújtok” telefonra. De mégis mi ez? Kapaszkodom netán? Mibe? Miért? Biztonságot ad? Holt időt és teret töltök ki vele és közben azt mondom önigazolásként, hogy kapcsolatot tartok? Isten hozott Zuckerberg a világomban!

Feszültséggel zártam a napot. Az érzés, hogy valamiből kimaradtam, velem volt egész nap, és estére azt érzékeltem, nem egy napot, legalább egy hetet kihagytam. Mint amikor csupán két napra elutazunk, órákon át ülünk a kocsiban, és a hosszú úttól, meg az új környezettől időzavarba kerülünk és elkezdjük az időt máshogyan érzékelni. Receptre kellene felírni ezt az érzést mindenkinek. Ezt az örömöt kapjuk a közösségi oldalakon való barangolástól is, miközben azt hazudjuk, hogy milyen jó, hogy hallhatunk a barátaink felől, akik távol élnek. Láthatjuk az életüket. Azt az életet, amit megosztanak velünk és úgy, ahogyan megosztják! De mit látunk valójában? Minden esetben a valóságot vagy csupán egy idealizált mátrixban lubickolunk a többiekkel együtt? És honnan tudjuk, hogy az offline nem a mátrix része?

Önmagamra irányuló Holding funkció* : Elbuktam. A férjemnek smsben küldtem két fotót az általam készített őszi ajtódíszekről azonnal, ahogy befejeztem őket. Nem bírtam kivárni az estét. Nem hagytam időt magamnak és neki sem. Egy fotó soha nem adja vissza azt, ahogyan a valóságban látjuk a dolgokat.

Telefonom töltöttsége estére: 75% (Online napokon ebéd után már töltőre kell tennem és azután éjszaka újra.

Szellemi töltöttségem? Végezzünk éberség tesztet! Nem sikerült. Úgy aludtam, mint akit lefejezett egy Grimm. Mondjuk, mindig úgy alszom. Sosem voltak alvásproblémáim. Akkor még erre visszatérek később, mert gyakorlatban is érdekel, hogy lehet az éberséget mérni.

2. nap (október 17. kedd)

Reggeli gondolatom újra ugyanaz. Makacsul ragadós egy érzés ez, a francba vele. Miből maradtam ki? Egyáltalán kimaradok-e valamiből, ha két napig nem nézek E-mailt, Facebookot, Massengert és Instagrammot. Marhaság! Miből maradnék ki? Aminek részese kell legyek, annak részese leszek.

Jó a szöveg, Montorffy...akasztják a hóhért vagy mi!?

Gyakorlom a Holdingot. Ennek a hatására a ma reggeli thetázás után korrigáltam a tegnapi gondolatom. Átírtam. Hagytam időt magamnak újragondolni a saját gondolatomat. Rész siker, mert offline vagyok, amúgy sem tudnék azonnal posztolni.

Új felfedezés: a gondolataimban állandóan ott kapirgál egy érzés. Szerdán végre megtudom, mi történt két nap alatt. Megnézem a like-kat. Rémület. Sikít az összes zsigerem. Ezt mintha valaki más mondta volna. Számít, hány embernek tetszik, amit írok? A francba, persze. Fontos, mert ott van a „közönségem” egy része. EGO köszöntelek a nagyszínpadon, mit keresel itt, még nem szólított az ügyelő fontos hangja, kávézhattál volna még a büfében.

Nos, ha az ember lánya exhibicionistának születik és az egész életet úgy éli, mintha élő adásban (de nem álarcos és nem jelmezbálban) játszana, akkor számít. Persze ez csak az én, személyreszabott felfedezésem. Így a második nap felénél, miközben az EGOM az arcomon ül és nem kapok levegőt de én mégis azt érzem, hogy igen.

Zacher Gábor egyik lenyűgöző előadásán elhangzott mondat jutott eszembe, amit a tavalyi (2016.) Corporate Coach Konferencián volt szerencsém élőben meghallgatni.

 

Mindannyian függők vagyunk.” (zg.)

 

Na, ez odavág! Különösen az EGOMMAL az arcomon.

Tiltakozhatok ellene de azt hiszem, így másfél nap után, hogy Facebook és Instagram függő vagyok, és nekem ez egyáltalán nem tetszik. Ja, és Messenger is. A kísérletezés annál inkább, mert az életben egyetlen dolog van, ami életben tart a gyerekeimen, az íráson és a szerelmemen kívül, az a bohémság. A játék öröme.

Jó ez a csaj, csak kicsit bohém!”-mondta egyszer rólam egyik operatőr kollégám

Hogyan érthette, hogy „csak”, mert nekem a bohémságom A MINDEN, és ennek része a Facebook színpad, ami ráadásul forog is. Én forgatom, és engem forgat. És ketten forgatunk valamit, amiről fogalmam nincs, hogy az micsoda. Előszobája valaminek. Felkészítés a cybervilág túlélésére. De hiszen már abban élünk! Sikít bennem a gondolat...chip a bőr alá, és sosem tudsz elbújni, még magad elől sem, akkor sem, ha tudod, ki vagy.

 

...amikor a dolgok nem egyértelműek körülötted, akkor keresni kezdesz, valami benső sürgetés, belső erő ösztönzésére. Csak egy valamit tudsz biztosan keresned kell. Ez belső szükségszerűség. Azt azonban nem tudod, mi után kutatsz. Ha pedig nem tudod, mit keresel, hogyan találhatnál rá?

...

Ha körvonalazódni kezd előtted, mit keresel, fokozatosan el is veszíted iránta az érdeklődésedet.

Amint tisztán látod, mi az. Hirtelen eltűnik. Csak akkor létezik, ha nem figyelsz eléggé.”

(Osho)

Az online világban mit jelent ez a keresés? Mi a belső sürgetés valódi oka? Kielégülünk-e mentálisan? És ha igen, mennyire tiszta ez az orgazmus vagy erősen terhelt azzal a vággyal, hogy csökkentsük a bensőket szétfeszítő frusztrációt? Ennyi lenne? Nekem ez nem elég minőségi! Véget ér a keresés az éjszakával vagy behajszol az álmok közé? Van-e, és ha van, hol van az éberség, hol van a fókusz? Például egy felső vezetőnek, akinek naponta 150 e-mailt kell elolvasnia. Mennyi paradoxon? A keresés eszközei kívül vannak. Mind az öt érzékszervünk de a valós keresés mindig belülről indul, bent történik. Ezt az ellentmondást kell nagyon de nagyon szeretnünk, elfogadnunk feltételek nélkül. Ebben élünk és nincs semmi baj!? Az élet része a paradoxon. Kíváncsi leszek a bennem cikázó érzésekre, a felszínre, a mélyre. Az összes szintre, és megpróbálom majd részletesen leírni, mi történik bennem, amikor holnap reggel megnyitom a Facebookot, a Gmailt és az Instagramot.

Addig is figyelem, mit ad nekem ez a Holding? Mire készít fel? Vagy éppen mihez visz közel, esetleg mitől távolít el...

Amikor nincs több feladat, akkor jön a legnagyobb kihívás: önmagaddal kell szembenézned! Amíg az is egy feladat a sok közül, hogy naponta minden holtnak vélt időt kitöltsön a telefonod pörgetése (és 5 percen belül ötször nézel e-mailt vagy mást), addig nem kell önmagad felé fordulni és rákérdezni. Ki vagyok? Honnan jöttem? Hová tartok? Mit szeretnék? Miért szeretném? Szükségem van-e arra, amit szeretnék?

Sokan ezért is „csinálnak” maguknak sok feladatot (mondják is, „100 dolgom van”). Azután többet, és még többet „csinálnak”, mert addig sem kell megtudni semmi újat arról az emberről, aki reggelente visszanéz rájuk a tükörből. Ha van idejük a tükörbe nézni. Az EGO belenéz mindig azt hiszem...

Mit mutat a Facebook tükör? A létezésed bizonyosságát? Ki az, aki onnan visszanéz?

Hol a határ az online és az offline tér között?

Így a második nap végére megszálltak a kérdések. Ingoványos a talaj. Sülyedek az offline matrixban de még kapálódzok. Eszelősen kiálltanám de nem jön ki hang a torkomon, mintha egy rossz álomban lennék...valóságra fel!

 

..folyt.köv.

Montorffy Letti

coach, életvezetési tréner

 

 

*Holding funkció: A pszichológiában használatos szó kifejezi az átélést, megértést és a másik „megtartását”, az érte való tenni akarást. A fenti szövegben azzal a tartalommal bír, hogy a folyamatos online lét nem hagy időt a teljes átélésre és az ebből fakadó megértésre. Az online tér azonnali megosztást, és reagálást vár. A holding itt annyit tesz, hogy tudatosan figyelünk arra, hogy időt hagyjunk magunknak a dolgok átélésére, feldolgozására, megértésére és nem reagáljunk azonnal arra, ami épp velünk történik.