Csigaház

Miért hazudunk? (Első megjelenés: Vasárnap Magazin)

Miért van szükségünk arra, hogy kisebb vagy nagyobb, alkalmanként vagy rendszeres hazugságban éljünk? Ha egyáltalán szükségből tesszük. És kinek hazudunk ilyenkor valójában? A másiknak vagy önmagunkat áltatjuk valamivel, mert nem szeretnénk szembenézni azzal, ami bennük nem jó. Amiről azt gondoljuk, hibás részünk. Az emberek többsége igyekszik elrejteni a saját kis sötét oldalát vagy amit ő annak vél, mert úgy véli, hogy ami benne nem tökéletes, az őt gyengévé és sebezhetővé teszi. A „hibásan nem vagyok elég jó és szerethető” attitűd gyerekkortól kezdve jelen van, és ha a mikro és makrokörnyezet erre még rá is erősít, akkor úgy tűnhet az egyén számára, hogy a hazugság az egyetlen kiút abból, hogy bántalmazás érje.

A hazugság egészen addig nyúlik, ágazik, ameddig mi azt megengedjük neki, és nem látjuk be, hogy az igazi erőnk, épp a teljes személyiségünk, életünk felvállalásban és az őszinteségben van.

Kisebb kutatást végeztem és meglepődtem, hogy a hazugság definícióját mindenki másképpen értelmezi és az úgynevezett „kegyes hazugság” alól mennyien adnak felmentést maguknak. Vannak, akik az elhallgatásból következő szándékos félrevezetést nem tartják hazugságnak.

Azt gondolom, mindegy, hogy kegyes vagy nem, a hazugság energetikája sosem ad semmi olyat, amiből erőt lehetne meríteni. Kizárólag elvesz, és összezavar.

A három leggyakoribb ok, amiért hazudunk

 

  • Vélt vagy valós önvédelem
  • Félelem
  • Önbizalom, önképviselet, önszeretet hiánya

 

Ezenkívül számos oka lehet még a hazugságnak, ami speciálisan az adott személy, családi, társadalmi vagy épp intim életéhez kapcsolható. Éppen ezért, ha valaki notórius hazudozó és a személyiségét, identitását hazugságból építette fel, csak személyre szabott terápiával lehet őt megvédeni saját hazugságaitól és megmutatni azt az erőt, amit az igazság felvállalásával nyerhet.

A hazugságnak sok fajtája van az egyszerű, kis semmiségek eltitkolásától, egészen a szélsőséges esetekig, amikor már mentális és/vagy pszichés zavar áll a hazugság háttérben.

Miért is baj az, ha nem vagyunk tökéletesek vagy éppen a családunk nem az?

Félünk attól, hogy megítélnek vagy éppenséggel elítélnek minket azért, amiben nem vagyunk elég jók, és úgy érezzük, hogy a szüleink, nagyszüleink bűneit nekünk kell jóvá tenni, akár azzal, hogy tovább takargatjuk a családi szennyest, hazudozunk, elhallgatunk, félrevezetünk másokat, ahogyan elődjeink is ezt tették. A hazugság miértjeire adott válaszok sokrétűek, változatosak, de egy-két dolog szinte mindig közös: azért hazudunk, mert félünk, mert szégyenkezünk. Szeretnénk, ha szeretnének minket, és azt gondoljuk, ha kiderülne a teljes igazság arról, hogy kik vagyunk, milyen személyiséggel, szexualitással, vágyakkal, hittel, akkor már nem szeretnének minket.

Miért gondolhatja azt egy gyermek, hogy a hazugsággal szerzett tárgyi vagy érzelmi ajándékok ugyanolyan értékesek, mint az önzetlen törődés? A válasz egyszerű: mert erre tanították.

A hazugság tanulható?

A társadalmi, családi, szociális háló, ahol felnövünk meghatározó ebből a szempontból is. Létezik, hazugságra épülő családi hitrendszer, amit akár egy diktatórikus, szélsőséges politikai rendszer is támogat azzal, hogy olyan életet kényszerít a polgáraira, amiben hazudniuk kell, ahhoz, hogy az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni.

Ahogyan az igazságnak is, úgy a hazugságnak is van rendszere, amiből felépül és amire épül. Sokkal precízebb, részletesebb és kidolgozottabb rendszer ez, mint bármelyik igazságé. Hiszen nem lehet egyetlen apró rést sem hagyni benne, ami nincs jól összeillesztve, megmagyarázva.

A hazugság kommunikációs rendszere jól felismerhető és jellegzetesen más, mint az igazság nyelvezete.

Miről ismerjük fel, ha valaki hazudik nekünk?

Noah Zandan kommunikáció kutató (a "Lie to me"/Hazudj, ha tudsz/ filmsorozat szakmai mentora) szerint bár sokféle eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy felismerhessük az őszintétlenséget, a hazugságvizsgáló és más hasonló elven működő műszerek nem jelentenek 100%-os bizonyosságot, hiszen gyakorlással könnyen kijátszhatóak, nem is beszélve arról, hogy egy hétköznapi szituációban ritkán vannak kéznél. Zandan azt javasolja, hogy az emberek többsége számára nehézkesen megfigyelhető fiziológiai változások helyett fókuszáljunk inkább a kommunikációra. Egy hazugságot kitalálni és elmondani ugyanis kemény munka, és ez azokon a szavainkon is érezhető, amelyeket ilyenkor használunk.
A hazugság nyelvének (ahogy Zandan nevezi) négy, jól azonosítható mintázata van:

 

  1. Aki hazudik, kevesebb alkalommal utal beszéd közben saját magára. Többnyire másokról beszél, és gyakran harmadik személyben, így öntudatlanul eltávolítva magától a hazugságot.
  2. A hazugságban fellépő bűntudat érzés miatt sokkal negatívabb kifejezéseket, állításokat használ az, aki hazudik és néha túlzásba is viszi ezeket. Azaz nem egyszerűen azt mondja: „Ne haragudj, lemerült a telefonom, ezért nem tudtál elérni.” A füllentés a valóságban inkább valahogy így hangzik: „Jaj, megint lemerült ez a vacak! Annyira utálom, hogy mindig olyankor csinálja ezt, amikor fontos lenne valami! Ki fogom dobni!”
  3. A hazugság energiaigényes folyamat az agyunk számára. Ez a szavainkban úgy jelenik meg, hogy egyszerűbb kifejezéseket használunk az események leírására, mint egyébként, hogy nagyobb kapacitásunk maradjon az áruló jelek álcázására.
  4. A hazugság negyedik, szavakban felismerhető jele az, hogy az egyszerűbb kifejezések ellenére hosszabb és bonyolultabb mondatokat használunk. Amikor nem vagyunk őszinték, szükségtelen szavakkal, jól hangzó, de oda nem illő információkkal tarkítjuk a mondanivalónkat.

A hazugságról írni általánosságban, kiemelve néhány jellemzőt egyetlen cikkben, azt hiszem nem lehet. Annyira sokrétű téma, szerteágazó benne az ok-okozati rendszer, az emberi és társadalmi tényező, a kommunikáció egyedi módja, hogy a hazugságról leginkább könyvet lehetne írni, több érdekes és tanulságos fejezettel, de egyetlen, átfogó cikket aligha.

Szerettem volna valami elgondolkodtatót átadni az olvasóknak. Így ezzel a rövidke írással zárom a témát.

Egymással szemben ültek. Este volt. 15 év, 5475 este és most itt van ez az egy, amitől mindig félt, hogy eljön. A kérdéseivel, a csendjeivel és a válaszaival. Csak azt nem gondolta, hogy ennyi fájdalom lesz benne. A félelmet akkor még nem látta. Ma már tudja és látja is a férfin, amikor nagy ritkán találkoznak, hogy fél. Nagyon. És úgy fél, hogy közben azt gondolja, minden rendben van. Boldog. Régebben is így volt, amikor az ő férje volt, és mellőle ment el más nőhöz. Most más mellől megy máshoz. Azon az estén úgy gondolta, talán a férfi is érzi, hogy egy őszinte beszélgetés mindent feloldozna, még akkor is, ha nehéz beszélni az érzéseiről. Elindítana valamit, ami kettőjük között már évek óta megrekedt. Nem így történt.

- Van egy másik nő, ugye? - kérdezte a feleség

- A férj egyszerre fölényes, ugyanakkor zavart mosollyal az arcán átnézett a nő felett, de nem felelt.

- Szeretném, ha őszinte lennél. Becsülném benned azt, ha nem hazudnál...van valakid?

A válasz nagyon soká érkezett, mert a férfi nem akart felelni. Zavartan forgott a tekintete, a szája kiszáradt és azt érezte sarokba szorították.

 - Az kérdeztem, van valakid? Légyszíves válaszolj!

- Igen - felelte végül elfojtott hangon 

- És szereted? 

- Igen de téged jobban- hadarta a férfi szinte gépiesen 

- Ha engem jobban, akkor miért van itt az életünkben? 

- Nem tudom...mert most nem jó a kapcsolat köztünk... 

- És szeretnéd, hogy rendbe tegyük?

- Igen...

- Akkor szakítsd meg vele a kapcsolatot!

- Majd akkor szakítok vele, ha rendbe jött az életünk.

- Nem jó a sorrend...nem érzed? Ha ő itt van, nem tudjuk helyrehozni a kapcsolatunkat.

- Szerintem meg igen! -felelte elszántan, mert azt akarta gondolni, hogy ez lehetséges.

 

Másnap reggel a férj csak ennyit mondott a feleségének:

 

  • Visszavonom a tegnapi vallomásom! - majd kilépett az ajtón, és elment, ahogy minden nap reggel. Illatosan, frissen vasalt ingben, megborotválkozva.

 

 

Képek forrása:

aztbeszelik.hu

friss.hu