Csigaház

Állandó túlélésben nem szabad egy életet leélni

Az utolsó utáni pillanatig ragaszkodtam egy álomhoz. Voltál már te is így, ugye? Amikor nem hiszed el, hogy az álom, már nem a tiéd. Valaki másé lett. Vagy épp senkié. Kinőtted vagy soha nem is volt igazán neked való méret. A tükröd sem azt mutatta, ami a valóság, hanem inkább azt, amit látni szerettél volna, de sosem volt ott. Csak a képzeletedben. Lehet ugyanazon a helyen egyszer felfelé mutató, támogató fénycsóva, ami emel, és máskor lefelé húzó, örvény? Lehet. Mindkettőt te választottad.

És akkor látod ezt tisztán, miután madártávlatból tekintesz rá. Egy helyre, ahol egyszer boldog voltál, bíztál, hittél. Egy emberre, aki mellett boldog voltál, akit szerettél, akiben hittél és bíztál.

Előfordul, hogy a bizalmat annak adjuk, aki nem érdemli meg és attól vesszük el, aki érdemes rá. Bárkivel előfordulhat, ne bántsd magad azért, hogy a szeretet vagy a szerelem hevében eltakartad a szemed és befogtad a füled.

Az a búcsú, ami a bizalom elvesztésével jár mindig torokszorítóan fájdalmas. De soha nem szabadna máshogyan elmenni és elköszönni, csak szelíden, megértéssel, köszönettel. Mindenki csak a saját szándékának a tisztaságáért felelős. Csak kölcsönös vágyakon, tiszteleten lehet elültetni és gondozni emberi kapcsolatainkat is. Gondoskodás és törődés nélkül az enyészeté lesz minden.

A szeretet az egyetlen, ami túlélheti, ha elhanyagolják, de állandó túlélésben nem szabad egy életet leélni!