Csigaház

A szívünknek Karácsony kell!

angyalcsigaház

Mindig elborzaszt, ha azt hallom valakitől, hogy a Karácsonyt csupán túlélni szeretné és ideges türelmetlenséggel várja már ennek a varázslatos ünnepnek a végét. Különösen akkor, ha az illető nagyon fiatal vagy olyan, akinek vannak már gyerekei. Természetesen soha nem álom meg, hogy ne firtassam az okot. Persze csak diszkréten, mert- bár nem gondolnánk- ez majdnem olyan kényes téma, mint megkérni valakit, hogy meséljen a szerelmi életéről. A lelkünk nagy napja ez, nem maradhat zárva az ajtaja, az összes kis égőt meg kell gyújtani odabent, hogy mások is belássanak és ez bizony nagy kihívás. Soul of the challenges’s day!

Többségében, elsőre mindig azt a választ kapom, hogy nem is tudom, miért és közben fanyalogva elhúzzák a szájukat. Ami persze nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem akarnak erről a témáról beszélgetni, mert kellemetlen s talán szégyellni való is utálni egy olyan fényes ünnepet, amely a többségnek beragyogja a lelkét és erőt ad a következő télig. A Karácsony olyan ünnep, amelyben benne van az egész életünk. Mindenki úgy ünnepel, ahogyan él  és ahogyan szeret. Ha pedig rosszul szeret, rosszul is ünnepel. Az átlagember nem szeret kilógni a sorból és őszintén bevallani valami olyasmit, ami közmegrökönyödés tárgya lehet. A Karácsonyt utálók sorában sokan vannak, akik csupán azért reszketnek az ünnepléstől, mert a Karácsony elől nem lehet elbújni. Megtehetem, hogy nem ünneplem a születésem vagy a nevem napját és elegáns könnyedséggel megfeledkezem róla. A Karácsony az egyetlen, amelyen nem lehet, csak úgy átlépni. Szint kell vallani magamról, a szeretetről, ami bennem létezi, és arról, amit a családom iránt érzek (még, ha év közben sikerül álcáznom is mindezt). Nem lehet végérvényesen elmenekülni előle!

A Karácsony a legerősebb ünnep. Nem szabad elfelejtenünk (és misztikus értelemben is nagy jelentőséggel bír), hogy ekkor ünnepeljük az emberiség egyik legnagyobb Mesterének születésnapját is és ez nem vallási kérdés. Jézus létezett. Ez történelmi tény. Az ő létezését és tanításait még az ateisták is elismerik. Nem hisznek benne igaz, de létezését (materialista alapon, természetesen) nem vonják kétségbe.

Az évnek három napján meg kell nyitnom a lelkem, ki kell tárulkoznom, boldognak, békésnek és megbocsátónak kell lennem. Önzetlenül szeretet bon-bonokat kell ajándékoznom mindenkinek. Mindez kényszer és meglehetősen nagy teher azoknak, akik feldolgozatlan sérelmeket cipelnek évek, esetleg évtizedek óta  és sajnálatos módon -mivel kockásították a lelküket is- képtelenek a megbocsátásra. Ezeknek az árva lelkeknek bűntudatuk van, hogy vajon ők miért nem érzik azt a csodát, amit mások, amikor a fanyar fenyő, a frissen sült beigli, a fahéjas csillag, a forró puncs és a halászlé illata észrevétlen belengi a szépen feldíszített otthont. Éppen ezért egy részük úgy tesz, mintha ez a „nemszeretemakarácsonyt” érzés számukra tökéletesen megfelelne de közben a szívük mélyén egy dacos kisgyerek zokog, hogy kihagyták a nagyok játékából.

Vannak, akik fényes színjátékban eljátsszák, amit képtelenek érezni, mert nem akarnak kimaradni a nagy adakozási- és szeretetlázból, mások szentül hisznek abban, hogy meghitt Karácsony csupán utópisztikus fantáziálás és csakis addig tart, ameddig hiszünk az angyalokban. Természetes, hogy felnőttként már kevésbé érezzük azt a gyermekkori békével és varázslattal átitatott, áldott Karácsonyt. Ez nem azt jelenti, hogy a felnőtté válással elveszítünk mindent, amiben gyermekként hittünk, pontosabban nem törvényszerű, hogy így legyen.

A szívünknek minden életkorban szüksége van a Karácsonyra! Az életünk során sokféle ajándékot kapunk (természetesen itt elsősorban nem tárgyi emlékekre gondolok) de csakis azok válhatnak ékkövekké bennünk, amelyeket valóban befogad a lelkünk. Csakis ezekből a „jegy-ajándékokból” tudjuk saját, személyre szóló szeretet-barlangunkat felépíteni. Akinek az ajándékát -legyen az bármi- képes vagyok úgy elfogadni, hogy közben az ő lelke valósággal nászra lép az enyémmel, megtörténik a csoda. A teljes befogadás és megnyílás csodája, amelyben fontosabbá válik a másik öröme, mint az enyém. A lelke rásimul az enyémre. Ez a feltétel nélküli, őszinte megnyílás a legtöbb, amit egy másik embertől kaphatunk. Többet kérni: ostoba mohóság. Aki képtelen erre, az szeretni sem tud helyesen. A Karácsony elől nem lehet elbújni, mert önmagunk elől sem lehet. A szeretetet nem klónozható, mert lélek nélkül nem létezhet, megfojtja az önzés.

A Karácsony a lélek nagy kihívása, ha évekig menekülsz is előle, egyszer szembe kell nézned vele, és a bölcsek ezt nem halogatják az Utolsó Óráig. Tudják, hogy minden nap, amelyet hazugságban él meg az ember, egyre közelebb visz a halálhoz. Először elhamvad a szellem, majd kiszárad a lélek és végül megbetegszik a test. Őrizzük meg sokáig gyermekkori, szép karácsonyunkat, mert minden időben szükséges, hogy képesek legyünk tündérmeséink felidézésére.