Sokszor hallottad már ezt a kérdést, felkiáltást de ha nem érted, valójában mit is jelent, frázis csak, ahogy minden más, amit makacsságból, lustaságból, gyávaságból nem akarsz megismerni. Ilyenkor valójában legigazibb önmagadra mondasz nemet, nem arra, amit elutasítasz, mert a megszokás néha erősebb lehet, mint egy mélyről jövő, erős érzelem, amire régóta vártál.

A rutin a komfort zónán belül van és azt hiteti el veled, hogy csakis akkor lehetsz ura önmagadnak, ha onnan nem lépsz ki. Pedig épp ellenkezőleg igaz. A rutin monotóniája nem a fejlődés irányába húz, hanem tovább erősíti benned az érzést, hogy ez az egyedüli, ami biztonságot ad. Mert ismered. Ilyenkor összekevered az érzéseket és azt gondolod, hogy ami ismerős, az védelmet is ad. Ez a téves panel, és ez a félelem tarthat évtizedekig egy nőt egy házasságban, ahol a férj már nem társa semmiben. Nem ő az egyetlen és első számú ember, akivel megosztja ágyát, mindenét de ez az elhanyagoltság érzés már ismerős ezért inkább marad, mert ezt már megszokta és megtanulta kezelni. Szörnyű a gondolat is: otthonosan mozog számára rossz ember mellett, rossz érzések között, rossz környezetben. Persze ez bármilyen más kapcsolatra jellemző lehet, mégis a férfi-nő viszonyban a leggyakoribb.

Az a nő viszont, aki nem fél vagy ha fél, akkor is tovább mer lépni, és nem a harag, nem a düh, a bosszú hajtja - mert ezek az utak hosszútávon járhatatlanok és mérgezőek- az a nő esélyt kap arra, hogy nőhöz és emberhez méltóan éljen. Önmagát kapja ajándékba, persze sok-sok küzdelem, lelki tusa, könny és kétség után de önmaga ura lesz. Megtanulja, mit kezdjen az évtizedeken át beépült, téves panelrendszereivel, és ha feltámad szívében a harag vagy a kétségbeesés, leül egy sarokba és megvárja, amíg elmúlik. Mert tudja, érzi, mi zajlik benne. Elvonul önmaga legtitkosabb, belső barlangjába, és vár. Figyeli magát, mi történik a lelkében, mi okozza a rossz érzést és engedi, hogy átjárja az egész lényét. Nem fél az őt bántalmazó érzéstől. Tudja, hogy nem véletlen érkezett el hozzá, mert csak az az érzés jön el újra, amivel még munka van. És annyiszor jön el, amíg meg nem oldotta. Ez a tudás persze nem függ attól, hogy nő vagy-e vagy férfi. A benned lévő emberi minőségtől függ.

Ha magad ura vagy akkor már nem félsz attól, hogy valami fájhat, mert szinte mosolyogva engeded a testeden is átfolyni azt, ami bánt. Te irányítod a félelmeidet azzal, hogy számukra szabad utat engedsz. Úgy használod önmagad akár egy finom szűrőt és ha megérzed, hogy ebben mekkora erő van, akkor leszel önmagad ura s ez felszabadít. Olyan szárnyakat kapsz, amit semmi és senki nem tud neked adni,csakis te, saját magadnak. Soha ne mástól várd el, hogy felemeljen, változtasson rajtad, szárnyakat adjon és megváltson, mert ezeknek akkor ő lesz az ura és nem te, és ha ő elmegy, te földre hullasz erőtlenül. Önmagad ura lehetsz minden életkorban és minden élethelyzetben. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy másik ember nem ösztönözhet, inspirálhat vagy nem adhat erőt vagy bármilyen segítséget. Dehogynem, hiszen egy jó párkapcsolat, szülő-gyerek viszony vagy barátság ilyen de nem szabad megengedned, hogy a lelked felett más uralkodjon és kedve szerint manipuláljon.

Önmagad urának lenni, nemcsak azt jelenti, hogy nem lépsz át gőggel, önteltséggel határokat, és nem gázolsz át másokon, hanem azt is, és legfőképpen azt, hogy irányítója, tanítója és erősítője vagy annak, aki lehetnél. A legjobb, legigazibb önmagadnak!

Foto:Molnár Péter

fShare

Tweet