Embermódon sikoltok

KiskunságMP

 Nofertiti álmai

2.rész

Megint felébredtem éjjel fél háromkor. Ebben a hónapban már vagy hetedszer. Sokáig füleltem, a szívem közben hevesen kalimpált, mint mindig, amikor felriadok. Arra ébredtem, hogy valaki hangosan kopog a bejárati ajtón de abban a pillanatban abbahagyta, ahogy felébredtem. Aztán csend volt, amilyen nappal sosem tud lenni. Ilyenkor tüdeje van a csendnek. Hallom, hogy szuszog. Beleszuszog a lelkem közepébe.

Három órakor méregtelenít a máj - gondoltam – Szuper, akkor ma megint bennem marad a méreg. Valaki azonban felébresztett és tudom, amit ezután álmodok, arra figyelnem kell. Csak tudjam a megfejtést! Előfordul, hogy csak az orrom hegyéig látok, ahogy mindenki. Hideg érintés a karomon és az álom újra mélyre húz.

Egy szobában vagyok. Legalábbis elsőre azt hiszem, aztán meglátom, hogy nem egy szoba az, hanem egy kalitka és én madár vagyok benne. Benyúl egy ismerős férfikéz. Betesz valamit az etetőbe, pontosan nem látom, mi az de félek tőle ezért a kalitka sarkába bújok. Akarnék mondani valamit de ehelyett csak csicsergek madárhangon. Rémisztő érzés, hogy nem tudok beszélni, ami fokozódik, amikor meglátom, hogy a kalitkában van egy fészek és benne két fióka. A kéz benyúl és kiveszi onnan őket. Repülnék de nem bírok. Valami ragadós nyálka visszahúz. Embermódon sikoltok. Olyan hangosan, hogy felébredek a saját hangomra. Látom az óra számlapját kilencet mutat, mégis úgy érzem, hajnal van. Szomjas vagyok és zaklatott. A telefonom pittyeg. Megnyitom az üzeneteket és a következő szöveg áll egy ismeretlen szám alatt.

A fiókákat etetik. Aláírás: A szerkesztő

Az óra csörgésére felriadok. Az idő itt csak fél hat. Az ébresztő reggel 6-ra volt beállítva. Felkelek, és akkor meglátok valamit, amitől egy pillanatra kihagy a lélegzetem...két pihetoll fekszik a szőnyegen az ágyam előtt.