Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+3670/6733331,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Zilde

 

ködös táj

Nofertiti álmai

3. rész

Hajnal volt. Legalábbis azt éreztem, hogy hajnal van. Az álmokban mindig határozottan érzünk dolgokat, még akkor is, ha nem látjuk konkrétan mi az. Köd volt, szél, nyirkos hideg és hajnal.Valami mezőn álltam, és néztem a távolba. A táj látványa lenyűgözött. Vártam valamit. Mellém lépett a szerkesztő és csak annyit mondott, miközben átkarolt, hogy ne féljek. A karjai olyan melegek voltak, mint a kályha. Éreztem, ahogyan belém áramlik, átjárja lelkem és jó érzések töltenek el.Tudtam, hogy azért vagyok ott, mert hamarosan történni fog valami és ő azért jött, hogy erősítsen, mert amit látni fogok, az rémisztő lesz. A köd egyre sűrűbbé vált és vészjóslóan gomolygott felénk, mint egy nagyadag tejszínhab. A szerkesztő elengedte a vállam és eltűnt de azt nem láttam, hová. A ködből pedig hirtelen előlépett egy nő. Sötétvörös haja volt, fekete szeme és mosolygott de valahogy nem tetszett a mosolya. Körbenéztem, hol lehet a szerkesztő. Nem értettem, miért hagyott magamra a döntő pillanatban. A nő semmit nem csinált, csak figyelt. Ruhája olyan színekből állt, amelyek egyáltalán nem illettek egymáshoz, nagyon ízléstelen, már-már giccses volt.A szerkesztő ismét megjelent, egy kávés pohár volt a kezében, olyan, amiben elvitelre szoktak kávét adni és a kezembe nyomta.

-Habot nem tudtak adni -mondta szűkszavúan

Elvettem a poharat, levettem a tetejét, majd odaléptem az előttem gomolygó ködhöz, belenyúltam, kivettem egy darabot belőle, beletettem a kávémba, majd az övébe is és azt mondtam.

-Ez itt tejszínhab, nem látod?

Csodálkozva nézett rám, beleivott a kávéjába, a hab vicces bajuszt formázott az ajkai felett.

-Tényleg! Nahát! Ez valóban hab!- nevetett, jókedvűen és felszabadultan

A vörös hajú nő arca erre elkomorodott, ruhája és alakja sötét lett és fekete füst kezdett felszállni körülötte.

-Tudod, hogy ki ő?-kérdezte a szerkesztő

-Nem. Sosem láttam- feleltem és ismét nagyon hideget éreztem a lelkemben és közben valami éles fény vakított a szemembe.

-Ő Zilde, a Te boszorkányod!

Kinyitottam a szemem és a nap egyenesen belevakított az arcomba. Körbenéztem a szobában, felkeltem az ágyból, vettem egy papírt és ráírtam nagy betűkkel, ZILDE. Nem akartam elfelejteni. Tudtam, hogy dolgom lesz még vele.

 

Fotó: Molnár Péter