Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+36 30 790 4677,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Prométheusz háza/ Fénycsiga

 

Kora nyári délelőtt volt. Mentem fel az erdőbe, a patak mentén, amit annyira szerettem. Prométheusz várt és a háza is. Nem lehetett külön választani házától, ahogyan a teáitól sem. Bár lehet, hogy csak azt hittem, hogy teát ittam és helyette valami varázs főzetet adott. Kicsit mindegyiknek fanyar és egyben fűszeres íze volt. Néha füstös is. Ezekre a teákra a lelkemnek volt szüksége, ahogyan a pillantásaira, a szavaira és az egész lényére is. Egy fonott kosarat vittem a kocsimban tele finomsággal, amit előző nap készítettem, és a szívemben öröm illatozott, mert oda mentem, ahol tudtam, hogy várnak és szeretnek. Ahol figyelnek rám és hallják minden szavamat. Miközben haladtam felfelé, eszembe jutott az a nap, amikor megismertem. Sosem volt idegen nekem. Mi csak újra találkoztunk, és ebben az újra találkozásban mindketten elkezdtünk egymásban lélegezni. Tavasz volt, az újjászületés valamennyi édes ígéretével. Minden fa és bokor virágzott, és ebben a színes megnyílásban kezdtük el a soha véget nem érő beszélgetéseinket. Először persze nem tudtam, hogy ő a Mesterem. Jól emlékszem arra a napra, amikor kiderült számomra, hogy ez a kapcsolat más, mint az összes többi ismeretség, ami ezelőtt volt az életemben. Azon az éjjelen sokkos állapotba kerültem, mert rádöbbenni arra, hogy a Mestered újra rád talált, nem mindennapi állapot. Nem is akartam először elhinni. Az első reakcióm teljesen közhelyes és beidegzett válasz volt. Azonnal meg akartam vele minden kapcsolatot szakítani. Eltoltam magamtól de közben szenvedtem is ettől a döntésemtől. Aztán néhány nap múlva lecsendesedett bennem az ellenállás és boldog voltam, hogy ott volt velem. Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben, felértem a házához. Kint állt a verandán, már várt rám. Segített a sziklás emelkedőn felvinni a kosarat de nem vitte be a házba. Letette a verandán, megfogta a vállaimat, finoman megszorított és határozottan azt mondta.

-Nézz rám!

Ránéztem és azonnal el is vesztem a tekintetében. Aztán néhány pillanat csend következett, amelyben újra elmosolyodtam. Jó volt ismét nála lenni.

-Mesélj! -kérlelt- Beszélj hozzám! Olyan régen nem láttalak. Semmit nem tudok rólad.

Sokszor mondta ezt, ami persze nem volt teljesen igaz, mivel nála többet senki nem tudott rólam. Ő úgy ismert engem, ahogyan senki más. Egyetlen mozdulatomból, pillantásomból tudta, hogy épp hogyan érzem magam, és én is így voltam ezzel.

-Tudod, miről szeretnék ma beszélni veled? Arról, hogy ki, mit érdemel, ha van ilyen. Létezik-e olyan, hogy egyik ember többet érdemel, mint a másik. Van-e létjogosultsága egy olyan mondatnak, hogy nem vagyok méltó a szerelmedre, barátságodra vagy bármi másra.

-Nincs. Az igaz szeretetre mindenki méltó. A méltóságodat, bármire is vonatkozzon, más nem tudja elvenni tőled, csak magadtól tudod elvenni, például azzal, hogy nem hiszed el, hogy szerethető vagy. Nem hiszel abban, hogy valakinek kivételezett, különleges ember vagy az életében, és ez nem függ attól, hogy te épp mit gondolsz magadról. A méltóságod ott kezdődik, hogy sosem építkezel magad alá, csakis felfelé vagy magad mellé....

-Elfelejtettél valamit...-szakítottam félbe huncut mosollyal

-Igen, nem öleltelek át, mert a szemedet akartam látni...Ezt felejtettem el? - kérdezte szenvedélyesen és türelmetlenül.

-Nem azt, a tea....hol a teám Prométheusz?- és akkora már kacagtam és nevetett ő is, aztán persze át is ölelt.

-Azonnal Fénycsigám.....már hozom is, kis Fénycsigácskám!

Attól fogva így hívott engem és én szerettem, hogy fénycsiga lehetek.

 

Fotó: Bilek Ferenc