Prométheusz háza (regény)

A Prométheusz háza spirituális és motivációs regény.

Útkeresésről, önmegvalósításról, szeretetről, szerelemről, vágyról, barátságról, lélekről és a szív bátorságáról.

A rovatban a készülő regényből  olvasható néhány rövidebb részlet.

Prométheusz háza/ Fénycsiga

 

Kora nyári délelőtt volt. Mentem fel az erdőbe, a patak mentén, amit annyira szerettem. Prométheusz várt és a háza is. Nem lehetett külön választani házától, ahogyan a teáitól sem. Bár lehet, hogy csak azt hittem, hogy teát ittam és helyette valami varázs főzetet adott. Kicsit mindegyiknek fanyar és egyben fűszeres íze volt. Néha füstös is. Ezekre a teákra a lelkemnek volt szüksége, ahogyan a pillantásaira, a szavaira és az egész lényére is. Egy fonott kosarat vittem a kocsimban tele finomsággal, amit előző nap készítettem, és a szívemben öröm illatozott, mert oda mentem, ahol tudtam, hogy várnak és szeretnek. Ahol figyelnek rám és hallják minden szavamat. Miközben haladtam felfelé, eszembe jutott az a nap, amikor megismertem. Sosem volt idegen nekem. Mi csak újra találkoztunk, és ebben az újra találkozásban mindketten elkezdtünk egymásban lélegezni. Tavasz volt, az újjászületés valamennyi édes ígéretével. Minden fa és bokor virágzott, és ebben a színes megnyílásban kezdtük el a soha véget nem érő beszélgetéseinket. Először persze nem tudtam, hogy ő a Mesterem. Jól emlékszem arra a napra, amikor kiderült számomra, hogy ez a kapcsolat más, mint az összes többi ismeretség, ami ezelőtt volt az életemben. Azon az éjjelen sokkos állapotba kerültem, mert rádöbbenni arra, hogy a Mestered újra rád talált, nem mindennapi állapot. Nem is akartam először elhinni. Az első reakcióm teljesen közhelyes és beidegzett válasz volt. Azonnal meg akartam vele minden kapcsolatot szakítani. Eltoltam magamtól de közben szenvedtem is ettől a döntésemtől. Aztán néhány nap múlva lecsendesedett bennem az ellenállás és boldog voltam, hogy ott volt velem. Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben, felértem a házához. Kint állt a verandán, már várt rám. Segített a sziklás emelkedőn felvinni a kosarat de nem vitte be a házba. Letette a verandán, megfogta a vállaimat, finoman megszorított és határozottan azt mondta.

-Nézz rám!

Ránéztem és azonnal el is vesztem a tekintetében. Aztán néhány pillanat csend következett, amelyben újra elmosolyodtam. Jó volt ismét nála lenni.

-Mesélj! -kérlelt- Beszélj hozzám! Olyan régen nem láttalak. Semmit nem tudok rólad.

Sokszor mondta ezt, ami persze nem volt teljesen igaz, mivel nála többet senki nem tudott rólam. Ő úgy ismert engem, ahogyan senki más. Egyetlen mozdulatomból, pillantásomból tudta, hogy épp hogyan érzem magam, és én is így voltam ezzel.

-Tudod, miről szeretnék ma beszélni veled? Arról, hogy ki, mit érdemel, ha van ilyen. Létezik-e olyan, hogy egyik ember többet érdemel, mint a másik. Van-e létjogosultsága egy olyan mondatnak, hogy nem vagyok méltó a szerelmedre, barátságodra vagy bármi másra.

-Nincs. Az igaz szeretetre mindenki méltó. A méltóságodat, bármire is vonatkozzon, más nem tudja elvenni tőled, csak magadtól tudod elvenni, például azzal, hogy nem hiszed el, hogy szerethető vagy. Nem hiszel abban, hogy valakinek kivételezett, különleges ember vagy az életében, és ez nem függ attól, hogy te épp mit gondolsz magadról. A méltóságod ott kezdődik, hogy sosem építkezel magad alá, csakis felfelé vagy magad mellé....

-Elfelejtettél valamit...-szakítottam félbe huncut mosollyal

-Igen, nem öleltelek át, mert a szemedet akartam látni...Ezt felejtettem el? - kérdezte szenvedélyesen és türelmetlenül.

-Nem azt, a tea....hol a teám Prométheusz?- és akkora már kacagtam és nevetett ő is, aztán persze át is ölelt.

-Azonnal Fénycsigám.....már hozom is, kis Fénycsigácskám!

Attól fogva így hívott engem és én szerettem, hogy fénycsiga lehetek.

 

Fotó: Bilek Ferenc

Prométheusz háza/ Forrásod újraépítő ereje...

Előfordulhat, hogy a nehézségek és gyötrődések sokkal több áldást hoznak Neked, mint az örömeid. Egyszerűen éretté teszik az életedet; végleg elhagyod az érzelmi óvodádat, ahol az egymáshoz nagyon hasonlító helyzetekre mindig ugyanazzal a reakcióval feleltél.

Látni akarod a szivárványt? Akkor ölelj! Ne lökj! Bocsáss meg és mondd ki a bűvös szavakat.

 
Köszönöm és hálás vagyok!

 

Csodát vársz? Teremtsd meg a csodát! Váltsd meg magad, és szállj ki a ketrecből, mert azt nem más, csakis Te építetted magad köré, mégpedig nagyon fáradtságos munkával. Ezért is ragaszkodsz hozzá, ezért is függsz tőle.

Érezni akarod a forrásod mindent újraépítő erejét? Kezd el lebontani a kalitkát magad körül...

 

Fotó:Molnár Péter

 

 

 

Prométheusz háza/ Győzni annyi, mint szeretni nagyon és végérvényesen....

 

 

Győzni annyi, mint szeretni nagyon és végérvényesen....

Szeretni az életet, és tudni, hogy sosem vagy egyedül. Győzni annyi, mint elengedni a nagy akarásokat és befogadni minden kis meglepetést . Győzni annyi, mint sírni úgy, hogy közben szereted a könnyeidet. Szereted, és hagyod, hogy minden cseppje fájjon. Jöjjön a zápor, azután csókoljon homlokon az öröm minden hajnalban.

Győzni annyi, mint szeretni és szeretve lenni, nagyon és végérvényesen.

 

 

 

 

Prométheusz háza/...akinek férfivá kellett volna válnia...

Már nem az első nő, aki vele él. Az utóbbi három évben talán a harmadik. Nem lehet pontosan megmondani hányadik, mert a nők, akik végül nála kötöttek ki, mind egyformák voltak. Hosszú barna haj, sovány testalkat, jellegtelen arc és egy idő után kivétel nélkül mindegyik sírva üvöltözött és szitkozódott. Kellemetlen volt hallgatni a szörnyű veszekedéseket. Nem tudom a férfi mivel pusztíthatta ezeket a nőket de gyanítom ő is olyan volt, mint sok társa, akik csak használták az asszonyokat de nem voltak képesek szeretni őket. Csak kapni akartak, adni nem. Ő sem tudott adni. Nem volt mit.

Kellemetlen egy ilyen szomszéd a földszinten egy olyan házban, ahol kispórolták a szigetelést. A falak beáznak és a hang csak akkor nem szűrődik át a falakon, ha suttogsz. Ma reggel ismét elindult a „Te mindig csak hazudsz nekem” többfelvonásos dráma.Egyre fokozódtak a zajok. A nő csapkodott, sírt, üvöltözött. Hallgattam a könnyeit.A szomszédok elől nem lehet elmenekülni. Ott vannak, ha akarod, ha nem. Egész délelőtt ment a lélek tépés.  Délután a nő sírva és nagyon lassan elindult egy bőrönddel a kerten át az utca felé. A férfi utána szólt, hogy ne csinálja ezt; gyanítom nem először pakolt már össze és próbált látványosan távozni. Valójában most nem akart elmenni, várta, hogy a férfi visszatartsa. Megállt, mintha keresne valamit a táskájában. Kutatott a nagy fekete válltáskában de végül semmit sem vett ki belőle.Még remélt.

A férfi flegmán utána szólt, a hangjában mégis félelem vibrált. Menjél csak- mondta- de nem fogok utánad menni. Hallod? Nem megyek utánad. A nő zokogva csak annyit mondott, hogy azt szeretném, hogy tisztelj. Jól van na, tisztellek-mondta a férfi, pedig valójában nem tudta, mit jelent a nőt tisztelni. Mert szeretni sem tudott. A nő pedig nem tudta, mert nem tanította meg kislány korában senki sem, hogy mit jelent a női tartás. A női büszkeség. Nem az öntelt és ostoba büszkeség, hanem a határozott, szelíd tartás, amiben hajthatatlanság és erő van. Ami nem viszi le a saját poklába, csak megtartja és felemeli. Épp ezért, bár ő ment el, mégis úgy kullogott az esőre hajló tavaszi ég alatt a kijárat felé, mintha bűnös lenne.

A férfi közben visszament a kertből a lakásba és pár perc múlva elindult a nő után. Azt hitte a szerelem viszi. Pedig a hiány vitte. Ott zokogott benne egy kétségbeesett kisfiú, aki félt feloldódni egy nő lelkében, és akinek férfivá kellett volna válnia de nem mert azzá válni.