Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+36 30 790 4677,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Prométheusz háza (regény)

A Prométheusz háza spirituális és motivációs regény.

Útkeresésről, önmegvalósításról, szeretetről, szerelemről, vágyról, barátságról, lélekről és a szív bátorságáról.

A rovatban a készülő regényből  olvasható néhány rövidebb részlet.

Prométheusz háza/ részlet_Közeledett a Karácsony

Közeledett a Karácsony és egy meghatározó év utolsó hónapja. Éreztem és tudtam is, hogy az általam választott út, bármilyen nehéz is, az enyém. Hálás voltam Prométheusznak minden együtt töltött percért, hogy mellettem és velem volt, hogy soha nem hagyott cserben és soha nem gyalogolt át a lelkemen. Finom érzékenységgel, ösztönösen tudta, hogyan kell úgy hozzám férni, hogy magam fedezzem fel, azt, amit helytelenül mondtam vagy tettem. Olyan erős szeretet energiával vett körül, hogy ebben a sugárzásban nem tudott fájni, amikor bele kellett néznem a tükörbe, amit nekem tartott. Akkoriban sok kemény feladattal kellett megküzdenem és ő mindenben segítséget nyújtott. Néha elegendő volt egyetlen mosolya, kérdése, hogy visszataláljak ahhoz, aki vagyok. Mert az ember, amikor a változás útjára lép, sokat vívódik, küzd. Jönnek a mélyről a kárörvendően kacagó démonok de ugyanakkor jönnek az angyalok is. Mert az egyensúly mindig létrejön, csupán a választásainktól függ, hogy merre billentjük a mérleget. Prométheusz jött, átölelt, betakart, tanított és szeretett. Mellette megéltem mindazt, amit ebben a változással teli időszakban meg kellett élnem és elhagytam mindent és mindenkit, akik már nem képviselték a tiszta és új energiáimat. Hagytam, hogy útra váljon belőlem minden, ami már csak rombolt engem. Így váltam képessé az adásra. Így váltam képessé a megértésre, és így váltam képessé arra, hogy nemet tudjak mondani. Emberekre, munkára, egy régi életre és elengedjem azt az embert, akiről azt reméltem a lelkem iker fele. Prométheusz jóval korábban megérezte ezt de tudta azt is, hogy nem szólhat nekem erről, nem figyelmeztethet előre. Érett és bölcs férfi volt. Tudta, hogy a pillangóvá érésem folyamatába nem avatkozhat bele, mert ha így tenne elvenné tőlem azt az erőt, ami majd segít a végső elengedésben. Lépésről lépesre, tanítva szeretett és végtelen türelemmel tolerálta lendületes és szenvedélyes természetemet. Mindig hagyta, hogy az legyek, aki vagyok. Nem akart belőlem semmit lenyesni sem erővel sem éles kritikával és nem akarta a lelkemet sem kordába zárni. Reptetett. Olyan férfi volt, aki mellett királynő lehettem. Tudta, hogy a fejlődésemhez szükséges szenvedéseket és kételyeket át kell élnem, meg kell tapasztalnom, nem úszhatom meg a könnyeket és a magányt sem. De azt is tudta, hogy életigenlő és derűs természetemnél fogva képes leszek megoldani a feladataimat és végül szivárványt szövök minden csalódásból, bánatból és képes leszek helyesen átértékelni az életemet.

Most várok az Ünnepre és Prométheusz újra velem van. Ő az egyetlen, aki sohasem hagyott magamra. Ténylegesen és szimbolikusan is várakozom a saját, ragyogóan fényes, zengő ünnepemre. Elpusztíthatatlan az öröm, ami bennem mozdul nap, mint nap és mély hálával, megbocsájtással és megértéssel tekintek pokoljárásom napjaira. Benne mindenkire, akit megbántottam, aki megbántott, mert tudom, hogy a feloldozás, a béke is eljön. Ami velem együtt alakult, formálódott felszáll mind könnyedén. Felrepül szabadon, akár egy színes léghajó, amelyből már kidobtak minden nehezéket.

Prométheusz háza/ részlet_Látjuk egymást!

"Nincs "jutalom", nincs "büntetés" - csakis

következmény van."
/Fodor Ákos/

Ma beszélgettem Noaval és amire napok óta készülök, most megszületik. Újra felvetődött a veszteség és a hiány, mint téma. Írnom kell erről, mert itt az ideje. Bennem is megérett. Szenvedéseink szinte kivétel nélkül, mint veszteségből, hiányból és ezek vonzatos érzéseiből állnak, pedig nem kellene szenvednünk , ha egyszer rádöbbennénk arra, hogy nem csak az öröm , a boldogság az igazi áldás, hanem minden más is az, amiért kemény küzdelmeket vívunk.

Változni és fejlődni csak így lehet, a statikus öröm állapota erre alkalmatlan, az csak egy kis stég, egy kis homokzátony, ahol néha megpihenünk.

Noa azt kérdezte tőlem, hogy szerintem, mi a szenvedés úgy általában...

Azt feleltem, aminek az elvesztése fájdalmat okoz, tátongó űrt, elviselhetetlen hiányt hagy maga után. Veszteségnek éljük meg, ha valamiben kudarcot vallunk. Ha elvesztjük a hitünket, a bizalmunkat vagy bármi mást, ami addig erősített minket és többé kevésbé harmóniában tartott. Veszteségnek tekintjük, ha kapcsolataink zátonyra futnak, házasságunk tönkremegy, elárulnak vagy becsapnak minket. Veszteség minden, ami váratlanul karmol a szívünkbe és az is, amire már régen számítottunk de nem akartunk szembenézni a ténnyel, hogy bekövetkezik. Veszteségnek éljük meg mindazt, amit mások okoznak nekünk de amit közvetve vagy közvetlenül magunknak okozunk annak a felelősségét áthárítjuk másra, mert beindul az önigazolás remekbe szabott gépezete. Ez a masina igen zajos de csak látszólag bonyolult a működése. Elől bedobjuk az összes nyavalyánkat a végén meg kifolyik a tömény önsajnálat erjedő mustja. Megisszuk és azonnal elkábulunk tőle. Úgy képzeljük, hogy büntet minket az élet valamiért, pedig szó sincs semmi ilyesmiről. Nem büntetés ez, hanem tanítás és addig kapjuk ugyanazt a feladatsort, amíg nem oldottuk meg hibátlanul, mert az élet ebben kegyetlen, nem fogadja el a hibás megoldásokat, csak a tökéleteset. És még ez sem elég neki, mert tovább lépni is csak azután enged, ha a soron következő alkalommal is megoldjuk a személyes, több ismeretlenes egyenletünket, mégpedig úgy, hogy eldobjuk az összes ismert, jól bevált panelt, amivel addig dolgoztunk. Bármilyen meglepő de az élet mindig jutalmazza a kreatív és bátor megoldásokat.

- Tudod, mit gondolok, Noa? A veszteség csak illúzió, a változás az egyetlen valóság.

Ő elmosolyodott, mert már túl volt egy-pár őrült spirálon, amiből sikerült kiperdülnie, tehát értette, miről beszélek.

- Hol a szenvedés örvényének a középpontja?-kérdeztem

- A gondolataimban, az elmémben...- válaszolta Noa

- Igen, de pontosan hol?

Noa rám nézett és láttam, hogy cikáznak a fejében a lehetséges válaszok de nem felelt.

-Ahová teszi az elméd Noa, ott vannak. - mondtam- Ha szívedbe teszi, akkor az fog fájni, ha a gyomrodba teszi le, akkor oda sugárzik minden félelmed. Ne ragaszkodj hozzájuk! Tedd fel a szél hátára az aggodalmaidat, mert ha megtartod a szenvedést és elteszed magadban valahová, akkor ott elkezd erjedni, osztódni, büdösödni, végül megbetegíti a fizikai testedet. Felfalja az öröm sejtjeidet Noa, és elpusztítja az értékes magokat, amiből csodás virágokat növeszthetnél. És ezt mind Te teszed magaddal, nem más.

Noa döbbenten ült. Tudta ő ezt már de így kimondva hallani sokkoló volt, ettől függetlenül a dolgokat mindig ki kell mondani, aztán lehet elkezdeni cselekedni, mert kimondani, ráébredni nem elég, tenni is kell valamit ezután, mert a lelki lustaság a szenvedés táptalaja.

- Te hová tetted?-kérdezte váratlanul tőlem

-Most épp a gyomromban van de már csináltam egy kis huzatot-nevettem fel hangosan, aztán ittunk egy kávét és egymásra mosolyogtunk, azzal a gondolattal a fejünkben, hogy bár kissé skizofrén helyzet de látnunk kell egymást, azt akik voltunk és azt is akivé válhatunk. Mindkettő önmagunkat egyszerre, mert tudnod, érezned kell, hogy honnan jöttél és hová tartasz. Látnod kell korábbi önmagad, aki az árnyékban állt és látnod kell jelenlegi önmagadat, aki kilépett a fényre. Mert ha nem látod, és nem cselekszel, sosem fogsz kilépni az árnyékodból és újra belesüllyedsz saját mártír valódba.

- Gyere Noa, kimegyünk a piacra, mert a piac az egy jó hely és készítek neked egy remek, csomboros húsos káposztát cserépedényben. Szereted, ugye?

- Nagyon! - mondta derűsen

- Látod, az élet minden rezdülésére így kell tekintenünk, ilyen ragyogó arccal, mintha a szerelmünk szemébe néznénk, különben még egy húsos káposzta elkészítése is szenvedést fog okozni.

Prométheusz háza/ részlet_Látni akarom a mosolyodat!

Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged."
/
Anthony de Mello/

 

-Ha most hármat kívánhatnál, mi lenne az?

-Nem kívánnék hármat...

-Miért?

-Azt hiszem, egy valami is elegendő lenne...

-Látni akarom a mosolyodat!

-Akkor azt kívánom, hogy soha ne veszítsem el a lendületemet.

-Érdekes, hogy épp ezt kérnéd....miért?

- Lendületben lenni annyi jelent, hogy nem függök senkitől, semmitől és nem vagyok rabja semminek sem.

-Még a gondolataidnak sem?

-Az igazi lendületben nem...

-Mi ebben a varázslat?

-Amíg őrzöm a lendületet, szabad vagyok, nincs bennem félelem és nem kell semmi olyat tennem, amit nem szeretnék. A lendületemben benne van az élet, az egészség, az öröm, a gyógyítás, a szerelem és a mosolyom is....

 

Prométheusz háza/ részlet_Magammal szövetségben

Végül erőre kapott bennem a gondolat és határozottan azt mondtam Prométheusznak.

- Nekem nem karrierem, életem van, amire néha kisbetűvel gondolok, néha csupa naggyal. Van, akit frusztrálna, ha nem lenne karriere, engem az, ha nem lenne életem. És nem számít, egy vitában kinek van igaza, mert ahány ember él a Földön, annyi igazság létezik, és a végén úgyis azokkal megyek nevetve és fütyörészve az úton, akiknek hozzám hasonló igazság szerénykedik a szívében.

És ezzel a mondattal életemben először úgy képviseltem magam, hogy nem volt bennem se indulat,  se sértődöttség, csak alázat, szelídség és korlátlan hit.

Honnan éreztem ezt? A szívem nem akart kiesni a helyéről, a testem nem remegett, kaptam levegőt és a torkom sem szorította a félelem. És úgy rémlik, kicsit mosolyogtam is közben. A célom nem az volt, hogy Prométheuszt meggyőzzem az igazamról, hanem az, hogy képviseljem és szeressem azt a nőt, akiért és akivel az elmúlt 5 évben dolgoztam. Magammal szövetségben. Azt hiszem ez a legnagyobb erő.

Prométheusz háza/ részlet_Ne várj a mosollyal!

Újra meglátogattam Prométheuszt, mert időről időre szükségem volt a kérdéseire, a fanyar ízű teáira és a kék szemeire. Szükségem volt a közelségére. Erőt merítettem a csendjeiből. Késő délutánba hajlott a nap, amikor megérkeztem és bekopogtam az ajtaján. Sokáig nem jött válasz, aztán mégis ajtót nyitott.

-Mi van Veled? -kérdeztem, mert úgy láttam, nincs túl jó állapotban.

Átölelt, majd rám nézett és bátortalan mosollyal azt felelte.

-Hiányoztál

-Neked? Én? Azt gondoltam a Mestereknek nincsenek hiányaik...

-Azoknak vannak a legmélyebb hiányaik, csak már megtanultak élni velük.

A szobában a jól ismert fenyőillat fogadott és a fehér textilek tisztasága. Szerettem ezeket az egyszerű fehér huzatokat. A függönyt, a terítőt, a takarót, a párnákat. A fehér virágokat a kertjében. Álomszerű volt ez a hely, az erdőszéli faház, ahol Prométheusz élt.

Szerettem nála lenni. Leültem az ablak mellé. Ő kiment a konyhába és teát készített. Már nem kérdezte, hogy kérek-e. Biztosan tudta.

-Ne várj a mosollyal...- mondta váratlanul, bár tőle már semmi nem ért meglepetésként.

Elkezdtem halkan nevetni és egyre jobban kacagtam, mert pontosan tudtam, mire céloz.

Tudtam, mit akar mondani de végül én folytattam a gondolatot.

-Ne várj a mosollyal addig, amíg boldog leszel.

Most már ő is mosolygott és vakított a tenger tajtékja kék szemeiben. Bementem a fürdőbe és kihoztam a borotváját.

-Egy Mester ne legyen borostás soha-mondtam határozottan és huncut mosollyal is egyben- Kérlek szépen borotválkozz meg!

Felnézett, a tea gőzfelhőjén át. Egyenesen a lelkemig hatolt a pillantása. Ragyogó arccal mégis nagy szomorúsággal azt mondta.

-Nem vagyok méltó arra, hogy így szeress!

-Ne szomoríts el kérlek....ha az én szeretetemre nem vagy méltó, akkor mégis kinek a szeretetére vagy az? Micsoda butaság ez?

Egészen megrémültem attól, amit mondott. Sosem láttam még ilyen állapotban. Tudtam, aznap nekem kell a jó kérdéseket feltennem. Nekem kell adnom. Nem várhatok a mosollyal.