Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

A behúzott kézifék és az önsorsrontás

Visszatért a hűvös idő, esik az eső és a Bakonyban, a Börzsönyben havazik is. Április 14-én. Látod, a természet is arra int, hogy maradj bent, húzódj még kicsit közelebb magadhoz. A mag, amit elvetettél, ki fog hajtani. Ne sürgesd, csendesedj le, adj időt magadnak, úgy is mondhatnám tiszteld meg magadat az idővel. Akkor is tegyél így, ha most még nem tudod, mire kell ez az idő neked, mert ennek a várakozásnak igazából nem a türelemhez van köze, hanem a tisztelethez. Önmagad, mások és az idő tiszteletéhez. Aki nem tiszteli az időt, az általában a határokat sem tiszteli. Az egyik legárulkodóbb jel, ha valaki nem tiszteli az időt, ha minden találkozóról mindig elkésik. Nem bánik jól az idővel, lenézi, manipulálja, kihasználva, halogatja. A halogatásban nem veszi komolyan a saját véges idejét. Várakoztat. Leláncolja azt a részt, ami benne indulna, cselekedne. Az önszabotázs egyik formája, amikor lehetősége lenne tenni, de ehelyett kifogásokat keres és önigazoló hazugságokkal kompenzálja, enyhíti a cselekvésképtelenségéből származó frusztrációt.

Az önsorsrontással egy nagy baj van, hogy nem csak azt érinti, aki benne van és szándékosan, de leginkább tudatalatti szinten működteti, hanem azokat is, akik az ő közelében vagy épp vele élnek. A szülői önszabotázs erősen kihat, sőt átformálja a mellette élő gyerek vagy gyerekek életét is. A személyiség szokásokból, rutinokból épül fel és válik az énkép részévé. Szokás nemcsak az, hogyan és mivel iszod reggel a kávédat, hanem az is, hogyan reagálsz arra, ha bántanak, hogyan kommunikálsz, hogyan oldod meg a konfliktusaidat. A melletted élő gyermeknek semmit nem kell arról mondanod, hogyan kell viselkednie, mert azt fogja lemásolni, amit tőled lát, nem azt, amit elvársz tőle, amit szavakkal kifejezel. Ez a minta pedig, mire felnő már nagyon erős lesz, addigra beépül a személyiségébe és része lesz az önképének is. Ebben a mintakövetésben például megtanulja, hogyan örüljön, hogyan legyen szomorú. hogyan oldja meg a vitás helyzeteit, hogyan reagáljon, ha igazságtalanság éri, hogyan tanuljon, hogyan legyen mérges, hogyan szenvedjen, egyszóval, hogyan éljen. És nagyon sokáig nem is fogja ennek a tudásnak a helyességét megkérdőjelezni, hogy vajon számára mindaz, amit a szülőtől tanult jó-e, hasznos-e, tud-e fejlődni általa. Ez a családi hitrendszer, ami generációról generációra öröklődik, egészen addig, amíg az egyik utód nem mond nemet a tanult mintára és nem kezdi el az adott minta, számára nem megfelelő részeit áthangolni valami olyasmire, ami számára valóban támogató és fejlődést hoz.

Az idő valóban kincs, ha látod az értékét. Ha nem tiszteled, az olyan, mintha behúzott kézifékkel száguldanál az autópályán. Nem fogsz tudni a megfelelő sebességgel haladni, és az autód is elromlik. Egészen addig így fogsz utazni, amíg egyszer csak észreveszed, hogy a kézifék be van húzva. Szerencsés esetben egy bizonyos tudatszint felett már látod, tudod, hogy aki behúzta az te voltál. Ez a szerencsésebb helyzet, mert ilyenkor van esélyed a valódi változásra és fejlődésre. Ellenkező esetben mindig másokat hibáztatsz azért, mert valami elromlott vagy rosszul működik az életben és soha nem fogsz felelősséget vállalni a saját gondolataidért, szavaidért, érzéseidért és cselekedeteidért, mindazért, amiben te követted el hibákat és megbántottad a másikat. A felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy beismered magadnak, hogy te abban hibáztál, hogy nem vetted észre, hogy áldozat vagy és kihasználnak, mert ez még mindig arról szól, hogy a másik miben és hogyan vétett ellened, nem pedig arról, hogy mi a te felelősséged, hogy te mit csináltál helytelenül.

Havazik. Áprilisban. Nem baj. Húzódj beljebb és légy valóban türelmes magadhoz, ne csak úgy tegyél, mintha az lennél, miközben valójában arról szól a türelmed és a csended is, hogy félsz. Félsz élni. Félsz szeretni. Félsz hibázni. Félsz a mély és kitárulkozó szellemi, lelki, testi intimitástól. Félsz attól, hogy valaki minden gyengeségeddel együtt is szeretni fog, és akkor ki kell húznod azt a kéziféket, elengedni a kontrolt és hagyni, hogy elindulj. Mert, ha ezt nem teszed meg, újra és újra ugyanazokat a köröket fogod bejárni, amit eddig, abban a téveszmében, hogy haladsz és fejlődsz. Valójában egyhelyben állsz, csak a helyszín és a szereplők változnak körülötted. Az idő pedig, amit soha nem tiszteltél, kíméletlen lesz veled, és idő előtt elfogy a mentális, szellemi és testi erőd és elkezdesz öregedni.

Fotó:Pinterest

Honnan tudod, hogy jó úton vagy-e?

Tegnap Újhold volt és éreztem ennek a megtisztító, friss energiának a könnyed és felszabadító erejét.

Az Újhold esély, lehetőség arra, hogy új lendülettel elindulj egy másik úton, a saját utadon. Honnan ismered fel, hogy az az út a tiéd, hogy helyes az út, amin jársz? Nincs már rendszeres és hosszantartó vagy visszatérő fájdalom benne. Áradást, lelki megkönnyebbülést, együttérző szeretetet, hálát érzel és ha akadállyal találkozol, nem azt látod meg benne, ami gátol, hanem a lehetőségét annak, ami felemelhet. Nem a félelmet, a félelem építő erejét érzed és használod is. Az út, ami a tiéd nem jár romboló fájdalmakkal és kínzó félelmekkel. A nézőpontjaid megváltoznak, kikerülsz a hitrendszereid dominanciája alól. Azonnal láthatóvá válik számodra a nehezebb helyzetek megoldása is. Több öröm, több bőség, több szeretet és több együttérző támogatás érkezik mások felől és magadban is megtapasztalod ezek áldásos hatását. Az út, ami a tiéd nem töri szilánkosra a szíved, nem kínozza a lelked. Ott szeretve, tisztelve, becsülve vagy saját magad és mások által is. Az út, ami a tiéd nem lesz soha probléma- és krízismentes de már minden nehézséget megoldasz, mert a magadba vetett hited tisztasága olyan erőt és védelmet ad, hogy manipulatív szándék nem juthat át rajta, mert azonnal megérzed, hogy a szándék, amivel hatni akarnak rád, nem tiszta.

Tegnap, miközben a reggeli napsütésben virágokat ültettem az erkélyen, arra gondoltam, hogy milyen szépen és szelíden mutatta meg nekem magát ez a mostani út. Feltárta előttem mindazt, ami számomra eddig láthatatlan volt. Kvantumpillanatok sorát kaptam, és bevallom olykor nehéz volt a ráébredő pillanatokat követő pár óra. Azt is éreztem ugyanakkor, hogy végig védve, támogatva vagyok ebben az újabb változásban. Az elmúlt 7 évem talán legnehezebb 3 hónapját hagytam most magam mögött. Nehéz volt ugyanakkor szerethető is, mert sok megértést, tisztánlátást, alázatot, hálát adott és kaptam egy nagy ajándékot is, elkezdtem mandalákat festeni.

Rendszeresen pontozok lassan, tőlem meglepően szokatlan türelemmel, mert a mandalakészítés aprólékos munka, sok figyelmet követel. Nem tudok szépet festeni, ha kizökkenek a MOST áldott pillanatából. Jelen kell lennem és a légzésem által is érzékelnem a végtelen Univerzum határtalanságát és egyensúlyát. Így láthattam meg azt is, hogy a türelem mindig ott ragyogott bennem, de most szeretne megmutatkozni is. A mandala pontozás lelassít, szelíden a jelenben tart, elmélyíti a befelé forduló figyelmem és segíti a Felsőbb Énemhez, a tiszta Önvalómhoz való kapcsolódást létrehozni és megtartani.

Az önismereti útnak nincsen végpontja, nem lezárható folyamat. Mindig lesz, amiben tudsz és lehetőséget is kapsz tanulni, fejlődni, változni. Abban a pillanatban, amikor azt érzed, nincs tovább, kész vagy, megoldottad, elérted, megbuktál. Ez a Zen kör 180-dik foka, a realizáció legmagasabb foka és egyben a legnagyobb csapda is. Chong An Sunim apát ezt nagyon találóan így fejezte ki.

„Ha az éntelenség tapasztalatát elkezded énesíteni, az olyan, mintha arany rögökkel a zsebeidben tengerbe ugranál.”

Ott abban a pillanatban, amikor elhiszed, hogy mindent tudsz, minden traumád feloldottad, minden problémád megoldottad, minden sérelmed, haragod elengedted, minden tudást megszereztél, megvilágosodtál, felébredtél, azonnal elindulsz lefelé a lejtőn. Az egod, de különösen a spirituális egod azonnal visszaránt a mélybe és zuhanni kezdesz visszafelé. Ilyenkor két út tárul fel előtted. Jöhet az őrület, a meghasonlás, újabb hamis énkép kialakítása, kognitív disszonanciák egész sora és jöhet a tiszta szembesülés útja, az alázatos tanulás útja. Ahol tiszta gondolattal, szavakkal, érzésekkel, cselekedetekkel tiszta szolgálatot végzel így magadat és másokat is támogató fejlődésben, létbőségben tarthatod.

Köszönöm a tanítást és köszönöm, hogy láthatom, hogy még nem vagyok kész!

Fotó:Pinterest

A félelem zavarba jön attól, ha kacér vagyok

Hajnal 5 óra. Tavasz. Madárcsicsergés csendje cseppen az ablakom üvegére. Szimfonikus alázattal áramlik az élet. Ha van rá füled, hogy halljad azt, ami tisztán maradt még. Akadozik is minden, ami lélegzik. Feketén, zavarosan, betegen is, ha csak erre nyílik a szemed.

A fahéj illata kanyarog a habos kávém tetején. Éljen március 15-e, éljen az életünk! Éljen a fahéj illata! Éljen! Éljünk! Ez itt a soron következő tananyag. Mindenkinek. Több ez már, mint feladat. Ez A FELADAT, így csupa nagybetűvel, mert most nem lehet megúszni, hogy részt vegyél benne. A tét a saját porlepte életed. Közösséget kell vállalnod velem, velünk, nekünk! Kell egy részletes, boldog terv, szerelmes cselekvések, a dal, a nyitott szív. A lelked is, Istenem, de nagyon kell a kávémba is!

Mindig van idő másra, mint a szeretet, de az az idő fájni és rettegni tanít. Közömbössé, kívülállóvá tesz. Ha ezt választod.

Madárénekből és a szívemből készítek neked egy könnyű sálat. Ugye érzed, mennyire más ez a reggel! Olyan, mint egy ima. Beleénekeltelek az Univerzum egyik hétköznapi zsoltárába.

Kanyarog, tekeredik rajtad a sálam, amit picike ujjaimmal fontam neked, hogy védje a torkod az őrülettől. Ha fél ott valami, merjen félni akkor rendesen!

Provokálom, táncba hívom ezt a szörnyet. Derűvel és örömmel lengetem az orra előtt a piros posztót. A félelem zavarba jön attól, ha kacér vagyok. Gyenge a teste. Egy átlagos szerda este még jobban fél. Akkor a legjobban! Nincs ideje felkészülni az elmúlásra.

Beugrom az Életembe és mámorosan figyelem, ahogyan szerteszét felröppenek. Ezt választom. A józan repülést.

Az élet igenlését teszem a szívedre. Tudom, hogy szeretsz!

Ez a vírus most élni tanít!

Te vagy, aki választ, semmi sem független tőled. Tőlem sem. Tartozol. Tartozunk. Mindenki mással, máshogyan fizet…

Az önszeretet nem tetszelgés a tükör előtt

Az önszeretet nem azt jelenti, hogy tetszelgek magamnak, szépnek és vonzónak látom magam. Belső tartást, hitet, szelídséget, alázatot jelent és azt, hogy minden lélek állapotomban, ismeretlen helyzetben is támogatni tudom magam. Segít a felsőbb önvalómhoz való kapcsolódásban.

A valódi önszeretet nem nárcizmus és nem önzőség. Kifinomult empátia, érzékeny figyelem jellemzi, amit képes vagyok rendszeresen gyakorolni magam és mások felé is. Az önszeretet egyfajta magas lélek minőség, amiben a hübrisz vétsége nélkül pontosan tudom, ki vagyok, mit képviselek és milyen energia az, amihez kognitív disszonancia és megalkuvás nélkül tudok csatlakozni.

Az önszeretetben elérhetővé teszem magam, saját magam számára. Azaz nyitottan, rugalmasan és spontán módon tudok reagálni mindarra, ami a berögzült szokás-és hitrendszeremen kívül esik. Az önszeretet tisztelet magam és mások felé. Ha például makacsul ragaszkodom egy napirendhez, amiben évek, esetleg évtizedek óta élek, pedig már réges -régen nem jó nekem, akkor nem szeretem, hanem védem magam. Minden olyan hatástól, amely felboríthat, kiboríthat, megbánthat, letaglózhat, elsodorhat, felemelhet, szembesíthet, frissíthet. Egyszóval megváltoztat.

Azt gondolom, hogy erős vagyok, mert fegyelmezetten és rendszerűen élem az életem. Sokan hiszik ezt a fajta hajthatatlanságot valami különleges gumibogyószörpnek, ami nem engedi, hogy feladják, ha felhajtják. Pedig valójában ez nem más, mint a félelem egyik formája, csak fegyelmezett keretek közé szorítva. Itt nincs önszeretet, mert mindent elzárok magam elől és/vagy elfojtok magamban, ami a fejlődésem szolgálja és az igazi áradás megtapasztalását adja.

A bátorság nem várakozik, hanem cselekszik. A szeretet magam felé ott kezdődik, hogy megengedem, így megélem az olyan helyzeteket is, amelyek számomra nem komfortosak. Ha ezek után továbbra sem tetszik, amit kipróbáltam, nem esem kétségbe és nem húzódom vissza a megszokásba. Kidobom az összes instant „naugyeénmegmondtam” tablettámat. 

Amikor szeretem magam, leginkább azokat a tulajdonságaimat szeretem, amelyeket nagyon nehéz szeretnem. Amelyek fejlesztésre szorulnak. Látom, hol van bennem félelem, szégyen, gyávaság, ítélkezés, előítélet, féltékenység, harag, de ezekkel együtt vagy ezek ellenére is szeretem magam. Minél többet és minél tovább gyakorlom az önszeretetet, annál több, számomra „nemszeretem” tulajdonságomat fogom áthangolni a szeretet szólamára.

Amennyiben mégis ragaszkodom a számomra lejárt szavatosságú szokásokhoz, rendszerekhez, eszmékhez, gondolatokhoz és nem változtatok önerőből és/vagy saját elhatározásból, az életem felborul és darabokra hullik. És mindig kapok magam mellé valakit, aki ebben a mélyrepülésben támogató társam. Azaz, akire ráfoghatom a gyávaságomat, akit hibáztathatok, utálhatok, hiteltelennek, értéktelennek gondolhatok, hogy nekem ne fájjon annyira. Ne érezzem annak a végtelenbe is elnyúló kínjait, hogy mennyire nem szerettem eddig magam és ellenálltam a legnagyobb csodának. Önmagam mély, intenzív, bátor, érzelmekben gazdag, empatikus megélésének. Az ember, aki ebben az időszakban barátként vagy szerelemként mellém szegődik, hogy darabokra szedje az életem az egyik legnagyobb segítőm lehet. Ha pedig nem tisztelem a tanítást, amit hoz, akkor saját magam sem tisztelem. Így az életem sem fogom megfelelő minőségben, értékben, tudatosságban élni. Így egyre távolabb kerülök a szívemtől és egyre kevésbé fogom magam szeretni. Így gondjaim lesznek a hosszútávú érzelmi kötődéssel és a támogató, tápláló, vágyalapú intimitás megélésével is.

Kép: Johanna Wright

Úgy kell előre gondolkodnod, hogy nem hagyhatod el a pillanatot, amiben vagy.

 

Úgy kell előre gondolkodnod, hogy nem hagyhatod el a pillanatot, amiben vagy.

Mit is jelent ez?

Tudatosságot, éberséget, összpontosítást a jelenben. Stressztől, függőségektől és szorongásoktól mentes folyamatos áramlást a MOSTban. Érezni, látni, megélni, megcselekedni a pillanatban azokat a dolgokat, amelyek megalapozzák mindazt, amire a jövőben vágyom és pontosan úgy, ahogyan vágyom rá. Az előre gondolkodás valójában vizualizálást jelent. Részletesen és rendszeresen elképzelem, amit szeretnék. Naponta foglalkozom vele, láthatóvá teszem. Életre keltem, akár egy filmet és lejátszom újra és újra. Szeresse meg és gondozza a vágyaimat a szívem után az elmepalotám is. Otthont biztosítok számára a gondolataimban. Létezővé csak így tudom majd tenni, hogy gondoskodom róla.

Eközben végzem a dolgom, cselekszem. Teszek-veszek, tervezek. Beszélgetek, kezdeményezek. Nem reaktív, hanem aktív folyamatokban veszek részt. Szeretetet adok és kapok.

Közben a szeretetet egyetlen pillanatra sem cserélhetem másra. Nem helyettesíthetem semmivel. Ha mégis megpróbálom pótolni, azok mind olyan dolgok lesznek, amelyek kiléptetnek a pillanatból. És így észrevétlen eltávolodom a cselekvéstől, az aktivitástól, a szívemtől. Mindentől, ahol a fontos és meghatározó események történnek. Például az életem….