Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Ez a nő vagyok én!

 

A szívem és a lelkem is szabad és tiszta. Nem manipulálok másokat és nem hazudozom. A hazugság korábban sem volt számomra elfogadható eszköz. Semmire. Most sem az!

Elindultam egy úton, az új világom felé, és ebben a térben minden változik. Alakul, formálódik és ragyog az újra és újra felfedezett, és magamba fogadott élet derűjétől. Ebben a változásban nem hagyom, hogy a bennem nyíló, életigenlő, harsány és extrovertált énem bárki hitetlenségével, rosszkedvével, depressziójával, kételyeivel, gonoszságaival, szorongásaival, ostobaságaival elhomályosítsa vagy beárnyékolja. Nem adom semmi áron a derűmet! Mert nincs ára!

Képes vagyok megbocsájtani és belátni, ha hibáztam de már nem vagyok képes arra, hogy mások értékrendszere szerint legyek jó. Elfogadtam, hogy nem szerethet mindenki és nem kell megfelelnem mások igaznak vélt elvárásainak.

Akinek nem tetszik a folyton változó, néha harsány és a vibráló kolibri táncom az majd elkerül vagy én állok félre. Nem bánt már ez, mert ha menni kell, nincs ami visszatart. Minden reggel beleállok teljes örömmel, hittel, vidám erővel abba a nőbe, aki vagyok és nem érzem magam rosszul attól, ha ezt bárki kritizálja vagy bírálja. Nem vagyok rossz, hibás vagy bűnös csak azért, mert máshogyan gondolkodom a családról, a kedvességről, a figyelmességről, a gyereknevelésről, a munkáról, a figyelemről, a csókról, az ölelésről, a rendről, mint te. Nem tudsz állandó frusztrációban tartani azért, mert valamit nagyon másképpen tartok jónak és igaznak, mint az átlag vagy mint, ahogyan te gondolod. Elmondom, ha érdekel de nem magyarázkodom, mert nem is kell megmagyaráznom, ki vagyok. Képviselnem kell magam, nem megmagyaráznom!

Alkalmazkodom, önzetlen is vagyok és szeretni is tudok. Nagyon! Ugyanakkor határozottan kijelölöm a határaimat, mert tudom miben szeretnék változni és azt is, miben nem. Mert én döntöm el, merre, hogyan és miért. Az életem az enyém! Támogatok minden változást de azt aki nem akar változni, inkább kettétörik de nem hajlik meg, már nem veszem szárnyaim alá, meggyőzni sem akarom semmiről. Mert tudom, hogy a szárnyaimat nincs joga senkinek mázsás súlyokkal megterhelni, és ezzel gyengíteni engem. Nekem meg nincs jogom senkit akarata ellenére megváltoztatni. És azt is tudom, csak azt vehetik el tőlem, amit odaadok.

Elindultam és nem fordulok vissza, mert ragyogni jöttem és képviselni teljes valómban azt a nőt, aki vagyok. Itt és most, ebben a testben. Nyugodt és szelíd határozottsággal felvállalom, hogy rosszul tűröm a monotóniát, a csak kötelességekből álló életet, a túlzott precízséget, a fukar lelket, a konokságot, az ostobaságot. Mindent, ami nélkülözi az eleganciát és a stílust. Ez a nő vagyok én! Úgy döntöttem nem irányíthatnak a félelmeim, a hitetlenségem vagy éppen az időszakos rugalmatlanságom.

Nem törheted be a lelkem, de megszelídíthetsz. A kedvesség, a tolerancia, a kreativitás, a nagylelkűség, a szelídség, a szenvedély erejével. Más nem hat rám, mert más már nem tud illeszkedni ahhoz az asszonyhoz, aki elindult és azóta is úton van. A saját útján!

 

Lelkemben a szél, egy hűvös, tavaszi napon...

Hajam borzolta, szempillám billegtette és tenyerembe repített egy virágszirmot. Becsuktam a szemem és belélegeztem az illatát. Így éreztem, hallgattam a szelet, és közben eszembe jutott az a gondolat, hogy mire is jó a szél? Racionálisan, földrajzi szempontból, és allegorikus értelemben. Mert engem a tudományos, érveken alapuló, konkrét magyarázatok mellett mindig is nagyon érdekelt az, mi van a dolgok, történések, állapotok, események, jelenségek első jelentéstartalma mögött megbúvó többi réteggel.

Úgy gondolom, a lényeg sok esetben nincs szem előtt, de azért ott van. Értő szem, értő lélek érzi, azután látja is.

A szél, a nap, az eső, a fák, a virágok, a dombok, a völgyek, a patakok, a tavak, az évszakok, az időjárás hatnak ránk, befolyásolják, alakítják a szemléletmódunkat, gondolkodásunkat. Lét-érzeteinket finomítják, fejlesztik, áramoltatják. Segítenek megfelelően használni az intuitív energiánkat. Ha megértjük fontosságát annak, hogy mit jelent a jelenben lenni. Értékelni, hálásnak lenni, azért is, ami látszólag kellemetlen. (Mint például egy szeles, viharos vagy esős nap.) Valóságosan látni, észrevenni. Ráébredni, és segítőnek hívni a természetet a zűrös, homályos, hitrendszereink hálójába akadt gondolataink tisztítására. A város kivétel nélkül mindenkit beszennyez. Együtt lélegezni a természettel azonban mindig tisztít. Új nézőpontot ad és áthelyezi a fókuszt. Oldja a szorongást és segít a lényeglátásban. A szél tisztító, szállító, ezzel együtt hírvivő, frissítő energia. Nemcsak a hajunkat, a lelkünket is képes összeborzolni, átrendezni.

A szél néhány jótékony hatása a természetben.

 

  • segít beporozni a virágokat

  • hűsítő hatású

  • szétszórja a növények magját

  • elszállítja a felhőket, csapadékot szárazabb területekre

  • segít a víz gyors párologtatásában

  • a légmozgással kicseréli, ezáltal tisztítja a levegőt a városokban és a természetben egyaránt

  • felszínformáló ereje van

  • a szélenergia felhasználása áram helyett

 

Káros hatásai.

 

  • talajpusztító

  • viharos ereje veszélyes, rombol, károkat okoz

  • hatására a homokverés ártalmas a növényekre

  • uralkodó szélirány kárt tesz a talajban, növényzetben

 

Hogyan képes a szél hatni a lelkedre?

Valamennyire hasonlóképpen, mint ahogyan a természeti környezetre. Egy fél óra séta a szélben mindig jól hat a kusza gondolatokra. Ha máshogy nem, legalább úgy, hogy addig is a szélre figyelünk, és nem a fejünkben előre legyártott képleteket és dialógusokat mantrázzuk. Kitisztítja a fejünket és új, friss energiákkal porozza be a lelkünket. Ha nagyon fáj, éget valami belülről, akkor nyugtatja és hidratálja az elménket. Új nézőpontot adhat. Ha valamit régóta meg kellene tennünk de nem tesszük és több órát szélben vagyunk, (de elég az is, ha csupán a gondolatainkban fúj a szél) előbb - utóbb megfájdul a fejünk. Mert a szél, ha nem engeded át magadon, mindig valamilyen fizikai tünettel jelez neked, mint például a fejfájás. A szél minden esetben nyitogatja a lelket, az elmét, alakít, formál, felfrissít, de csakis akkor, ha engeded, hogy kedvére, szabadon áradjon benned. Ha ellenállsz és utálkozol egy szeles napért, mert összeborzolja a frizurádat, vagy azért mert felfújta a szoknyádat vagy éppen homokot szór a szemedbe. De mindegy is, hogy miért utálkozol. A lényeg, ha negatívan fordulsz felé, akkor fájdalmat ad. Mint minden, amivel hadakozol, az áramlás, a megadás, az alázat helyett.

És itt tulajdonképpen elérkeztünk (mondjuk spirituális értelemben) a szél legfőbb tanításához, ez pedig nem más, mint az ALÁZAT.

A szél akkor hat jótékonyan a lelkedre, tudatodra, elmédre, ha meghajolsz végtelen nagysága, ereje, lágysága előtt, és valóságosan befogadod, amit adhat neked.

Mire taníthat egy szeles nap? Mert mi is az alázat? (Nem teológiai értelemben)

 

  • Szabad akaratból, tiszteletből, félelmek és feltétel nélküli szeretetből induló főhajtás

  • Tiszteletnyilvánítás az útnak, amelyben teret engedek a változásnak, az új, a más befogadásának

  • Önmagam átadása a jobb, őszintébb, igazabb, rugalmasabb a „felsőbb én” minőségemnek, amely nem helyez mások fölé

  • Feltételekhez nem kötött, állandó, tapasztalásoktól független bizalom

  • Cselekvő, segítő (és nem versengő) attitűd

  • Türelmes, emlékező figyelem úgy másokra, mint önmagamra

 

Vannak, akik gyakorlatban összetévesztik az alázatos attitűdöt a megalázottal, és ebből a félreértelmezésből adódóan nem is értik azt sem, mit jelent az, ha valaki alázatos. Ami megalázott, az kivétel nélkül mindig szégyennel jár. Értékvesztést okoz. Zavarba ejt. Véletlenül sem egyenértékű az alázattal, mert az alázat minden esetben felfelé vivő energia. A megalázottságon alapuló magatartásban nincs szabad akarat, mindenképpen romboló erőhatás. Személyiségre, helyzetre egyaránt. És minden értelemben. Antropológiailag, szociológiailag, politikailag, társadalmilag, egyszóval az élet valamennyi területén, ahol emberek élnek és kommunikálnak egymással. Az alázat épít, a megalázottság rombol. Ha gyakran hallod azt valakitől, aki régóta konfliktusban áll mással, hogy én aztán nem alázkodom meg neki soha, az is e két fogalom helytelen értelmezéséből adódik.

Széllel kapcsolatos hasonlattal élve. Az alázatos, az a szél, ami épít és termékennyé tesz. A megalázottság pedig a szél a lelkemben, ami pusztít. Szégyenben és félelemben tart. A semmibe visz. A haladásom csak látszólagos, mert mindig ugyanabba a spirálba fúj.

A szélnek, amely alázatra tanít, annak a hátára mindig biztonsággal, bizalommal, szabad akarattal ülök fel. Ezzel a széllel a lelkemben a fél világot és teljes önmagam képes leszek beutazni. Boldogan. Megáldva, megengedve magamban az utat. A változás, az elfogadás, megértés és a tanulás útját.

Mire taníthat egy szeles nap? Például arra, hogy kezdjek el gondolkodni másképp...még a szélről is.

 

Fotó forrása:www.alon.hu

 

 

Mikor kezded el szeretni önmagad legjobb része mellett a legrosszabbat is?

Tavasz van. Újra. Újjászületés van. Újra. Mondta valaki a természetnek, hogy viruljon ki és fakasszon rügyet meg lombot? Naftalinszagú kérdés, ugye? Tele vagyunk porlepte, lejárt szavatosságú kijelentéssel. (Korábban én is mondtam ilyet, de ma már kiegészítem valami mással is, mert önmagukban ezek a hangzatos mondatok semmit nem érnek. )

Gondolkodj pozitívan”, „élj tudatosan”, „bármire képes vagy”, „ne hagyd, hogy a félelmeid irányítsanak”, „mosolyogj, légy boldog”!

Ezeket csakis akkor leszel képes könnyedén elsajátítani, ha elfogadod azt is, ami nem pozitív benned. A hibáid nem többek és nem kevesebbek annál, mint amik. És mindenkinek van belőlük bőven. Ha elfogadod, hogy az élet szerves része a bukás, a sikertelenség, a szomorúság, a tökéletlenség és minden, ami az árnyékzónában van, megszűnik benned a szorongás. Épp annyira vagy jó és szép és kedves, és tehetséges amennyire kell. Itt és most. Ne a hibáidon legyen a fókusz, mert akkor a környezeted is csak azt fogja meglátni benned, ami rossz.

Úgy vélem, az az élet hiteles, amelyben felvállalják azt is, ami rossz, ami csúf. Nem elnyomják, nem eltapossák, hanem méltó helyére emelik. A jó és a szép mellé. Ekkor ugyanis létrejön az az egyensúlyi állapot, amely a derűs, szabad és mosolygós élethez kell. És ez az élet nem függ semmitől és senkitől, és nincs benne „ha”, és nincs benne „de”. Nincs benne kifogás. Cselekvés és haladás van. Mert az egységhez mindkét részünket, a fehéret és a feketét is, egyszóval minden árnyalatunkat őszintén fel kell vállalni. Az elnyomás felerősít, életben tart. A valódi beismerés felszabadít. Honnan tudod, hogy valódi-e a beismerésed? Abbahagyod a szenvedést, és az önmarcangolást, mások hibáztatását, kritizálását. Nem manipulálsz, és legfőképpen nem szégyelled magad azért, ami benned nem tökéletes. Ne mond azt, hogy „ én mindig így járok”, „nekem ez úgysem jön össze”, mindig ezeket vonzom”, „na, tessék, megmondtam, hogy így lesz”, „sose leszek gazdag”, „sose fogyok le”...

Tavasz van. Újra! És ez nem kérdés. A kérdés az, mikor kezded el szeretni önmagad legjobb része mellett a legrosszabbat is?

 

 

Női nyelv, férfi nyelv vagy mit akartok?

Nemrég egy férfi barátomnak ajándékba adtam a könyvem és megkérdtem, hogy mondja majd el a véleményét, ha elolvasta. Buddhista szellemiségű, akitől egyébként időről időre tanulok valamit magamról, a világról, a magamban lévő világról, szóval mindig épp azt, amit akkor kell. Most éppen ezt, hogy létezik-e külön férfi, és külön női nyelv? Mert szerinte a könyvemet női nyelven írtam, és ezért férfiaknak nehezebben vagy egyáltalán nem érthető. Szerinte, azért ilyen sikeres nők körében a könyvem, és az írásaimat is 80%-ban azért olvassák inkább nők, mert női nyelven írok. Zsigeri szinten ért a „támadás” és azonnal elkezdtem mélyre menni ebben a dologban, és izgatottan feltenni ezer meg ezer kérdést.

Milyen az a női nyelv? Különbözik-e a férfiétól, és ha igen miben tér el, és egyáltalán létezik olyan, hogy mi nők, máshogyan fogalmazzuk meg ugyanazt a történést, eseményt, problémát, mint egy férfi? Úgy értem valósan létezik-e vagy csak sokan így gondolják, és ettől válik igazsággá?

Szándékom szerint mindenkinek írok, nem teszek különbséget férfi és nő között. Sőt a közösség, amit lassan 5 éve építek, nem női közösség. Sose szántam női klubnak, olyannak sem, amely azokat gyűjti össze, akik mindenért a pasikat hibáztatják vagy bárki mást, akinek élete, viselkedése eltér a megszokott, átlagos normától. Ettől függetlenül valóban a 35 és a 65 éves nők körében váltam olvasottá.

A női nyelv az azonos lehet a női feladatok, csalódások, érzések, gondolatok, megélések valamilyen módon való leírásával? Na, de milyen mód az? Női tulajdonságok alapján kellene ezt meghatározni? Honnan lehetne bölcsen, laza lélekkel ebben a kérdésben megfürdeni, felfrissülni, nagy és korszakalkotó, és nem mellékesen elegáns módon?

Tudnám írni nem női oldalról? Hiszen nap, mint nap benne vagyok a nőiességemben és átélem, megélem, levedlem, ébresztem női létem minden apró rezdülését. Mégpedig, és ezt mindenkori szerelmeim, ex, de leginkább jelenlegi férjem tudná remekbe szabottan hitelesíteni, hogy hogyan. Katartikusan, szenvedélyesen, mélyen, álmodozva, hurrikánként, simulékonyan, gyakran színpadias megoldásokkal de nagyon őszintén. Mert magamból tudok a leghitelesebb lenni. Nő vagyok, itt és most ebben a testben, de ez nem azt jelenti, hogy mivel nő vagyok, az, amit írok, azt szándékosan csak nőknek üzenem és az a célom, hogy abban a férfi egy gramm értelemre se leljen. Persze biztos van és lesz is olyan férfi, aki más úton jár, mint én, és ezért ködös számára az, amit írok, de nem mint férfi tart máshonnan máshová, hanem, mint ember. Mert elsősorban emberek vagyunk. Embereknek írok, nem külön nőknek. Mindenkinek. Az egyik oka annak, amiért írok, az éppen az, hogy a férfiak is belénk pillanthassanak- már, aki szeretne- mi, hogyan és miért zajlik egy nőben éppen az, ami zajlik. Mert bennünk mindig zajlik valami. Ez nem azt jelenti, sőt nem zárja ki, hogy egy férfiban nem zajlik semmi. Csak máshogy. És ettől lesz egyébként olyan őrjítően izgalmas például a szerelem, a házasság is.

Mélyebb, megértőbb, sokrétűbb, rugalmasabb, nem közhelyekben, általánosításokban születő megértésre törekszem. A mindennapokban, coach és írói hivatásomban is. Persze előfordul, hogy nem jön a megértés, és zsigeri szinten kapom a jelet, hogy nem a te embered, nem a te helyzeted. Egyre határozottabban mondok nemet mindarra, amivel nem tudok azonosulni. Van, amit elfogadni sem tudok, mert idegen tőlem, mint például a rasszizmus vagy a homofóbia. Mert nem fogadható el számomra a gyűlölet és a gyűlöletkeltés bármilyen vallás, nemzet, szexuális beállítottság ellen. Szabadság párti vagyok. Mit kezdek azzal, amikor ilyennel találom magam szembe? Kilépek a számomra kedvezőtlen energetikai érből és eltávolodom, mert amivel, akivel nincs dolgom, azzal hosszútávon csak rombolni tudom magam. A mindennapokban, coach és írói hivatásomban és, mint nő, anya, feleség is e szerint élek.

Férfi szemmel, férfi aggyal nem gondolkodhatom, illetve rövidebb időre megtehetem. És meg is tettem, és úgy látom, erre szükség is van. Top listám élén álló írásom A férfi dicséretének óriási sikere is ezt bizonyítja. Kell, hogy mi nők visszatérően férfiasabban, és a férfiak nőiesebben gondolkodjanak és kölcsönösen, újra és újra szeretettel és alázattal fejet és lelket hajtsanak egymás végtelen nagysága előtt.

Mert nem különbözünk, mi nők a férfiaktól, csak mások vagyunk. Mi ennek a lényege? Az, hogy, aki azt gondolja, hogy különbözik, az a legtöbb esetben különbnek is gondolja magát, és ítéletekkel, bírálatokkal tölti meg ezt a rést, ami szerinte különbözővé teszi, egyben a másik nem fölé emeli őt. Aki viszont úgy gondolja, és úgy is éli meg, hogy nem különbözőek csak mások vagyunk, annak nem kell a rést megtöltenie semmivel, mert ebben a gondolkodásban nincs rés. Elfogadás, szeretet és megértés, így közelség is van. Ez annak az elfogadását is jelenti, hogy harag, gyűlöletkeltés és bántalmazás nélkül képessé válik arra, hogy békével útjára engedje azt, akinek ezt a másságát nem érti és nem tudja a saját szellemi, lelki világa részeként befogadni de nem bántja, nem beszél róla becsmérlő módon.

Elgondolkodtató, hogy mi történhet, ha a férfit és a nőt nyelv tekintetében is, különböző minősítésekkel ketté vagy még több részre szakítjuk. (És ez még "csak"  egy látszólagos ellentétpár a sok közül!)

Érdemes-e, szükséges-e ez a hozzáállás hétköznapi boldogságunk, családi békénk, derünk, szabadságunk, felvállalt tiszta vágyaink megéléséhez?

 

Montorffy Letti

író, coach, életvezetési és motivációs tréner

 

 

Kép forrása:hello-moment-s.tumblr.com

 

Manó létem öröme

Még tini koromban történt. Amikor a világ szenvedéseit és fájdalmait cipeltem, mert akkor még azt hittem nekem ezt kötelezően vinnem kell, ahogyan a racionális felnőtt világ szüntelen tagadását is.

Ebben az időszakban találtam ki, hogy egészen picire összezsugorítom magam. Épp akkorára, mint egy manó vagy kobold vagy tündér mérete. Bár, ha jobban belegondolok, csak a fantáziától függ valójában mekkorák is lehetnek. A lényeg, hogy kicsire összemenjek, hogy elférjek egy kabát zsebében, és valaki végre elvigyem valahová. Mindegy hová, mert az utazás volt a lényeg. A kaland, a szenvedély, a felfedezés. (ahogy mai is) Szerintem én már akkor szerettem volna belső utazásokat tenni magamban, hogy jobban megértsem az engem körülvevő állatira okos, fegyelmezett és táblázatba rendezett életet. Megérteni azt az ijesztően monoton és egyformára szabott világot, amelyben a felnőttek éltek. Miért? Mert nem értettem. Más logika útján haladtam akkoriban. (és persze most is, csak már ezt nem tartom abnormálisnak). Erőteljesen a mély-szenvedés témakörét érintve, újra meg újra megpróbáltam megérteni a saját lelkem működését ebben az iciripiciri-picirire átalakult testben. Hogy megértsem a felnőttek tökéletes világát vagy éppen kimeneküljek belőle, mert számomra fullasztó volt sokáig benne lenni. Mert akkor még azt hittem, hogy hibátlan világot teremtettek, de mivel én erősen tökéletlen vagyok idebent, úgy értem lelkiekben kesze-kusza, kalandozó meg „éjjelnappalszárnyaló” és ehhez hasonlók, gondoltam ezért nem értem.

Azt hiszem, az időről- időre lávaként kitörő szenvedélyemmel szerettem volna valahogy barátságot kötni. Nem ment. Úgy kicsiben sem. A szenvedély az kérem szenvedély. Nem számít a méret. És most már tudom, az életkor sem.

Manó létemben számtalan zsebben tettem utazást, néha kipillantva merre megyünk, hová tartunk éppen, bár egyáltalán nem akartam sehová tartani. Úgy értem a valós világban. Épp ez volt a lényeg, hogy máshogyan haladjak, és más perspektívából lássak, más fülekkel hallgassam azt, ami a lelkemben van.

A manó lét pazar lehetőségeket rejtett magában, csak egy rossz dolog volt benne. Sajnos, mindig vissza kellett nőnöm belőle nagyra. Ezt a játékot addig játszottam aztán, amikor egy szép napon rájöttem a titokra. A titokra, amely ott lappangott bennem születésem, sőt fogantatásom pillanatától kezdve. A titok az öröm volt. Az írás öröme. Rájöttem, hogy manóként tett utazásaim közben éppen azt élem át, mint amikor leülök és elkezdek írni. Egészen kicsire zsugorodom (a környezetem néha teljesen eltűnik, megszűnik, felszívódik), a hangokat elmosódva hallom, és elkezdem a belső utazást. Lefelé. Egy varázslatos világba, ahol egy tündértől mindig kapok tejkaramellát, és vajas kenyeret ropogós paprikával, és meleg kakaóval. ( A kakaó manapság kiváltható Barbie vízzel, esetleg pezsgővel vagy egy jófajta vörösborral.)

Ebben a térben nincs fájdalom, csak öröm és derű van, és olyan ragyogó szenvedély, hogy egy festő se tudná azt lefesteni, talán csak egy perui sámán.

Szóval, a manó lét örömét átmentettem ide ebbe az összefércelt felnőtt világba. A felnőtt világ manóságait meg oda, ahol épp utazom manóként örömben meg derűben. És képzeld bárhová mehetek! És képzeld te is bárhová mehetsz! Ez a másik titok, amire az elmúlt években rájöttem, hogy mindenki mehet bárhová az örömért és a derűért. Hiszen mindannyiunkban van egy manósági akármicsoda. És mindegy, hogy ki vagy! Író, könyvelő, rekamié rugó revizor, nekifutásos vályogvető, mélytengeri zoknihegesztő vagy cakkharapó a kekszgyárban. Hát nem csodás?

Fotó:Karádi Bad Zoltán