Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Köszönöm az ÉLETET!

Összeírtam azt az 50 embert, aki értéket adott az életemhez. Miközben jegyzeteltem eszembe jutott egy gondolat arról, hogy mit is tekintek értéknek. Leginkább akkor, amikor elakadtam a felsorolásban, úgy a harminchatodik ember körül.

Ha egyszer eljön a nap, amikor 50 éves leszel és összeírod azt az 50 embert, aki számodra értéket adott, gondolj arra is, hogy azok adták neked a legnagyobb kincseket, akik fájdalmat okoztak.

Ha ők, ott és akkor ezt nem teszik meg, sose nyílik fel a szemem a saját és mások értékeire és sose tudtam volna fejlődni. Nélkülük ma nem az lennék, aki vagyok.

Hajnal 5 óra. Egy vezetett meditáció után írom ezeket a sorokat és egy újabb kiadós sírás után, amely most egészen más volt. Az érzés ahhoz volt hasonlatos, mintha egy hűs vízesés alatt állnék, miközben látom, ahogyan a nap a vízfüggönyön átragyog.

Ebben a sírásban nem volt fájdalom. Életem első olyan hirtelen rám szakadó zokogása volt, amely úgy tört fel belőlem, hogy az elmém teljesen üres volt. Nem gondoltam semmire. Nem vártam megoldást semmire. Nem vágytam semmire és nem is sajnáltam magam. Nem akartam tisztulást. A tisztulás akart engem. Készen álltam. Nagyon erős volt körülöttem a Fény, amelyben egy legalább 4 méter magas, elegáns és méltóságteljes Angyal lebegett. A magasságától és a szárnyaitól eltekintve olyan volt, mint bármelyikünk. Minden beborított a békessége.

Egyetlen gondolatot tett az üres elmémbe.

"Egyetlen szereplő sem volt hiába részese az életednek. Semmit sem hibáztál. Nem volt rossz döntésed.

Ennyi volt az üzenet és most, életemben először elhittem ezt. A hála érzése úgy érkezett, mint azelőtt még soha. Nagyon mélyről, nagyon lassan, különös csendben. Szinte minden lélegzetvétellel közelebb került hozzám. Akkor megjelent előttem mind az 50 ember és én megköszöntem nekik, hogy részesei voltak az életemnek. Átöleltem mindannyijukat és mosolyogtunk. Egyszerre öleltem mind az 50 embert! Hogyan lehetséges ez? Olyan méretűvé alakult az én kis támogató csapatom, hogy számomra könnyedén átölelhetővé válhasson. És azt hiszem, ezzel egy időben az én méretem is megváltozott.

5 óra 26 perc van, amikor befejezem ezt az írást.

Ma vagyok 50 éves.

Nem írok számadást, sem összegzést. Nincs szükségem ilyesmire. A lelkem jól érzi magát ebben a testben nőként, anyaként, barátként. És azt hiszem ebben a pillanatban a szívem azon része is megnyílt, amely az új szerelem felé visz.

Köszönöm az ÉLETET!

Melaszba mártott terror

 

A látszat kedvességbe csomagolt bántalmazás az erőszak egyik legártalmasabb fajtája. Ha figyelmetlen vagy. Ha nincs önreflexiód. Ha hitrendszereid uralkodnak feletted. Akkor ez a fajta terror akár éveken át is képes észrevétlen maradni. Annyira, hogy végül megszokod, és elhiszed a másiknak, hogy te vagy szétcsúszva, te vagy paranoid, neked nincs humorérzéked. Mert, amit mondott, azt nem bántásnak szánta, te veszed csak annak. (Még ismerőseid, szeretteid nevét is megemlíti a hitelesség kedvéért, hogy ők is ezt gondolják.) Hangsúlyozza, hogy nem akart megalázni, kinevetni, te mégis napról napra egyre rosszabbul vagy. Nem kiabál. Mindig halk. Kedveskedő. Te mégis szinte észrevétlen válsz gyengébbé és örömtelenné.

A melaszba mártott dominancia, a domináns sub attitűd sokkal többet árthat, mint a nyílt, egyértelmű támadás. Mert alattomos.

Aki rendszeresen összetéveszti az őszinteséget a durva otrombasággal, viccelődik, gúnyolódik azon, amiről tudja, hogy neked szomorúságot okoz (azért is, mert többször is jelezted ezt felé), az bántalmaz téged! Mégpedig úgy, hogy sunyi módszerekkel megpróbál megalázni, hogy szégyelld el magad, és érezd, hogy mennyire értéktelen vagy nélküle. Valójában pedig ő az, aki állandó szorongásban él. Gyenge, és ezért abból merít erőt, ha rést üt ott, ahol te a legerősebb vagy. Ott bánt, ahol szépnek, jónak, értékesnek, stabilnak, hitelesnek érzed magad. Alattomos és manipulatív szándék ez. Azt a területet gyengíti, ahol a legragyogóbb vagy, mert ha képes arra, hogy ott térdre kényszerítsen, a gyengeségeiddel már könnyen elbánik. Miért tesz valaki ilyet?

Számtalan ok állhat az ilyen típusú bántalmazás hátterében. Családi minta. Ezt látta, ezt tanulta. Fullasztóan indiszkrét, erősen kontrollált vagy bántalmazó, rideg, túl szigorú anyai szeretet. Apahiány. Érintéshiány vagy annak az ellenkezője. Túl sok testi kontaktus. Társfüggőség. Alacsony érzelmi intelligencia. Különböző antiszociális és egyéb személyiségzavarok, mentális betegségek. Az is előfordulhat, hogy a bántalmazó, csak egy saját magánál gyengébb ember mellett érzi magát erősnek, és értékesnek. És amíg veled foglalkozik, addig sem kell a saját félelmeivel, gyengeségeivel törődnie. Az elfojtás éllovasa. Nem empatikus. Sose fog bocsánatot kérni, hiszen azzal elismerné a bántalmazást. Ha mégis megteszi, azzal célja van. A bocsánatkérést csak eszköznek használja, hogy elnyerje feletted az irányítást.

Ezért is fontos, hogy légy éber, önreflexív! Légy tudatos! Képviseld magadat! Tarts távolságot! Mert ellenkező esetben akár egy életet is leélhetsz olyasvalaki közelében, aki úgy érzi joga van a szeretet nevében szemétbe dobni az értékeidet! Az gondolja, azért, mert egyszer igent mondtál kettőtökre (szerelemre, barátságra) örökös bérletet váltott az életedre.

Hétköznapi szeretők

 

Nem mindenki tudja, de mindenki pontosan érzi, mi az a rezgésszint, ami számára hasznos, ami örömöt ad. Amiben képes fejlődni és kapcsolódni felsőbb, ha úgy tetszik isteni énjéhez. Mert van ilyen.

Figyeld meg magad, milyen vagy, amikor szeretsz. És azt is, milyen érzés, a szerelem áradása benned. Közeli állapot ez az istenihez.

Mindig önmagadhoz képest kell nézni a különböző szinteket. Soha nem máséhoz, és ne is valami egyetemeshez, amit igaznak gondolsz.

Nem kérdés, hogy beválik-e jót tenni magadért. Hiszen, így mindenki másnak is jobb lesz, aki a környezetedben él. Akinek nem lesz jobb, az annyira más energiával rendelkezik, hogy még ha szeretne is, képtelen lesz összekapcsolódni a tieddel, és te sem tudsz az övével. Ez azonban nem baj, inkább természetesnek mondanám. Akár azt, hogy vannak napok, amikor esik, más napokon meg süt a nap.

Ne csinálj drámát az életből! Ott se, ahol átmenetileg a szomorúsággal ölelkezel!

A harag, a szégyen, az irigység, a sajnálat, az ítélkezés, a félelem, a hazugság alacsony rezgésszinten tartanak. Beválik-e egy olyan élet, ami arra törekszik, hogy ezeket az érzéseket áthangolja? Tapasztalatom szerint csak ez a fajta létezés működhet jól, tisztán és békésen. A derű is csak magasabb rezgésen áradhat. Mert a boldogságra sosem kell törekedni, a derű épp elegendő ahhoz, hogy azt érezd boldog vagy. A boldogság nem cél, hanem következmény. A szeretetre áthangolt élet hozadéka. Ajándék.

Ha nem értékeled, elveszik tőled vagy elhagyod valahol, amikor leveszed a figyelmed a jóról és a közönyt, a félelmet választod.

Mit tehetünk azokkal energiákkal, amelyek nem támogatnak minket? Lehet-e ezeket a lehúzó rezgéseket teljesen száműzni vagy legalábbis valahogy máshogy tekinteni rájuk? Lehet. A szent emberek ezt teszik, nap, mint nap. De nekünk útkereső, gyarló „hétköznapi szeretőknek” az is épp elég, ha hónapról hónapra, évről évre emeljük, tisztábbra hangoljuk a saját rezgésszintünket. Ennek több módja is van, egyik az, hogy nem félünk kinyitni a szívünket. Soha ne feledkezünk meg arról, hogy kifejezni, elmondani az érzéseinket nem luxus, hanem alapvető vágyunk.

Nem ösztön, nem igény! A kristálytiszta vágyad!

 

Fotó: Pinterest

Ne szeretetéhségből szeress!

 

Ne szeretetéhségből, függőségből, félelemből szeress, és soha ne azért, hogy megmutasd valakinek, aki nem becsült és nem értékelt téged, hogy kellesz másnak. Ezek mind zsákutcák.

Mindenki szerethető, mindenki értékes valakinek és ha a hibáidból, tévedéseidből, csalódásaidból nem tanultál akkor megfizeted az árát. Újra. Ha szükséges, többször is. Mindenki máshogy. Van, aki magánnyal, van, aki nélkülözéssel, elhízással, közönnyel, ridegséggel, vagy épp egy olyan párkapcsolattal, amelyik darabokra szedi a lelkét és eltávolítja legjobb önmagából.

Nincs semmi azért, hogy „csak úgy” legyen. Oka van a szerelemnek, a vágynak, az érintésnek, a szakításnak, a fájdalomnak, a várakozásnak. Oka van minden olyan apróságnak is, amit talán észre sem veszel. Vagy úgy teszel, mintha nem létezne, pedig ott van, meg is mutatja magát, különböző formákban és eltérő intenzitással. Ha vak vagy az nem a másik hibája. Ha süket vagy a saját dallamodra, arról sem a másik tehet. Senkinek sem lehet befogni sem a szemét, sem a fülét, csak annak, aki erre engedélyt ad. És ezt a szabad utat a saját leigázásodra bárhogy megadhatod. Úgyis, ha hallgatsz, ha nem állsz ki magadért. Ha nem mondod el, amit érzel és azt várod, hogy majd az idő megoldja. Ha félelemből titkokat rejtegetsz és így bár nem hazudsz, de félrevezetsz másokat vagy épp azt, aki a legkevésbé sem érdemli ezt meg. Ha hagyod, hogy elszáradjon valami, ami akár virágba is borulhatott volna, ha nem ragaszkodsz minden áron a jól bevált makacssághoz és önfejűséghez. A némaság nemcsak a legfájdalmasabbat, a közönyt mutathatja. Személyre szabottan jelezhet mást is. Érzelmi válságot, szégyent vagy az önszeretet és lelki béke teljes hiányát.

A szeretet ellentéte soha nem a gyűlölet, hanem a rideg közöny. Mindig a szeretet lehet az egyetlen, amivel megbocsájthatsz önmagadnak és másnak is azért, mert a csalódást és a fájdalmat választotta az öröm helyett. És pont veled. Veled, aki vigyázta, őrizte, féltette. Aki látta. És nem függőségből, szeretetéhségből szerette.                  

Annyira és őrülten idealista vagyok, amikor szeretek

Lelassítom az időnket. Lassan érezni fogod te is, hogy ennek a frusztrált menetelésnek semmi értelme. Tudom, hogy elhitetik, sőt el is várják tőlünk, hogy ez így jó és akkor vagy trendi, okos és értékes, ha minél jobban kitágítod az időt és huszonnégy órába beletuszkolsz negyvennyolcat. Lelassítom az időnk, mert nekünk ez így pont jó lesz, és ha te továbbra is szorongani szeretnél és romboló függőségek hamis hálójában vergődni, akkor elengedlek. Nem akarlak meggyőzni semmiről, amiről azt hiszed jó neked, közben látom, merre tartasz. Épp újra vesztedbe hullsz, miközben a lelked úgy elfárad, hogy képtelen feltölteni magát a következő hajnalra. Nem foghatom tovább a szíved, visszaadom neked. Az idő lelassul de már csak nekem. A nyugalom mindkettőnknek mást jelent. Ahogy a szerelem, a törődés, a vágy, a tisztelet, az érintés, a kedvesség is. Más útra tért a lelkem. Oda, ahol nincsenek kész válaszok semmire. Hazatalált.

Hiába sírok még olykor, tudom, hogy nem menthetek meg senkit attól, hogy belevesse magát abba a tűzbe, amit maga alatt gyújtott, hogy lassan elégjen benne. Nem adhatom se a szemem, hogy lássa azt, amit én, se a szívem, hogy érezze, amit én is érzek. Nem adhatom, de lelassíthatom az időt épp annyira, hogy saját akaratból, hívásom nélkül is rálépjen az idővonalamra.

Szeretném érezni a kezed és újra látni égszínű szemeid ragyogását abban az egy lassuló pillanatban. Úgy is, hogy tudom, ez már lehetetlen. Mert annyira és őrülten idealista vagyok, amikor szeretek. És bolond is, de soha többé annyira, hogy lelassítsam valakinek az időt, aki soha nem kért erre.

 

Fotó:Pinterest