Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+3670/6733331,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Csillagkapu

 

Amikor kapunk egy lehetőséget az élettől, az sosem véletlen és mindig időben érkezik. Sokszor gondoljuk azt, hogy ez nem így van; túl korán vagy túl későn jött valami vagy valaki és meggyőzzük magunkat, hogy már nincs mit tenni. Mert, ha valamit nem akarunk megtenni, egész kifogás rendszereket gyártunk. Kivétel nélkül mindenki ezt teszi, és ha ilyet tapasztalsz másoknál, ne légy dühös, mert Te sem vagy különb. Tudod, hogy egy egyszerű kis mondattal el lehetne intézni az egészet de mégsem azt mondod, hogy én ezt nem akarom, hanem elkezded felsorolni az okokat, hogy miért nem. Azt hiszed kötelességed meggyőzni a másik embert arról, hogy a döntésed, nemcsak helyes, hanem az egyedüli helyes döntés. Mivel más döntés a jelenedben nem lehetséges. Pedig tudod, hogy lehetséges, és azt is tudod, hogy miért nem teszed meg. Számodra túl sok áldozattal és lemondással járna, és ezt nem akarod vállalni.

Nincs hited önmagadban és még nincs benne a valóságodban a változás. Nem teszed meg, mert az emberek, köztük Te is, szeretnek a lehető legjobbnak, legtisztességesebbnek látszani. Legfőképpen a saját tükrödben akarsz jónak tűnni, ahogyan más is, mert a lelkiismeret furdalásnál kegyetlenebb érzés nincsen. Fizikailag is fáj. A sok kifogás valójában önmagadnak szól, nem is a másiknak. Talán a másikat már nem érdekli, esetleg rég megbocsájtotta a gyengeségedet vagy csak hagyja, hogy a saját utadon járva fedezd fel az igazságodat.

Aki itt számít, az egyedül Te vagy. Magadat kell meggyőznöd, hogy amit teszel vagy épp nem teszel, miért jó úgy, ahogy van. Mert ha belátnád, hogy az eléd sodort lehetőség nem ígéret az élettől, amit majd, valamikor a jövőben kell megvalósítanod, hanem az életedet rejti magában, tehát most kellene elindulnod a megvalósítás felé, akkor azt is be kellene ismerned, hogy önön magad sajnálatára sokkal több időt fordítottál, mint a cselekvésre. Ezért inkább érvrendszereket gyártasz és mártírt csinálsz magadból.

A változás útján bármikor el lehet indulni. Minden pillanatban érett vagy rá de ameddig ezt nem érzed magadban, nem fogsz elkezdeni kinyílni és befogadni. Ne haragudj arra, aki nem akar vagy még nem képes együtt változni veled. A Csillagkapun úgyis csak azzal tudsz belépni, akivel szinkronban vagy. Közös küzdéssel és céllal. Közös értékrenddel. Aki a nehézségekben is Veled tart, és hűsége, hite önmagában és kettőtökben nem teher, hanem szárny.

 

Fotó:Karádi Bad Zoltán

Mindig vár valahol egy üveg víz...

Reggeli gondolatok és párbeszéd magammal....

A Margit hídon futok....a nap ragyog, a szél kellemesen fúj. Nyár van a tavaszban. A híd közepén már érzem -pedig még csak a legelején tartok,- hogy ez mai nap, nem az én sport napom lesz....angyal vagy istennő futás kizárva, vonszolom magam, pedig örömfutó vagyok....de azért megyek, haladok, legyűröm. Lenézek a hídról és arra gondolok hogy nekem ma szárnyalnom kellene a Duna felett, mert nekem ma ez lenne jó. Viszont az ember lánya, ha már felnőtt, egy-két ajándék naptól eltekintve sosem csinálhatja azt, amit éppen szeretne. Ez a gyerekek kiváltsága. Gondolatban azért repülök egyet. Felállok a híd korlátjára, kitárom a karjaim, felnézek az égre, behunyom a szemem.....zuhanok, aztán repülök. 
Leérek a futópályára és féltávnál elkezdek magammal beszélgetni.

-Meddig fussak?
-Milyen kérdés ez? Sosem kérdeztél még ilyen marhaságot. Lejöttél, a nap ragyog, a szél kellemesen fúj, bírni fogod és kész.
-Leállhatnék előbb, végül is ki hajt engem, nem versenyen vagyok...
-Nem állhatsz le. Ezt most végigcsinálod.
-Oké, de szomjan halok, ki fogok száradni...
-Akkor gondolj arra, hogy a kocsiban van egy üveg vized és azt majd a futás végén megiszod. Lebegjen a szemed előtt a kép, hogy lefutottad, és iszod a vizet és feltöltődsz. Mert egy üveg víz, mindig vár valahol, nem igaz?

Nehéz az embernek saját magával vitatkozni. Skizofrén helyzet. Nekem még ez is megy, akkor annak is kell menni, hogy ami rutin, azt teljesítem. Ez a minimum. 

-Megállok a Margit híd alatt, nem bírom..
-Dehogy állsz, elindultál, mész, futsz és még az utolsó kis emelkedőt is megteszed.

Megtettem. Azzal a gondolattal a fejemben, hogy mindig vár valahol egy üveg víz, hogy csillapítsa a szomjam.

 

Fotó:Mészáros András

A hely, ahol boldog voltál...

…mert lenyomatot készít a lelked minden helyről, ahol egyszer boldog voltál. Ez mágikus, érzéki montázs, erősebb minden fényképnél. És eljön a pillanat, mikor a szívedbe süppedt élményeket felszínre hozza benned valami erős vonzás, és felkelsz, kocsiba ülsz, vonatra szállsz és visszamész oda, ahol egyszer boldog voltál. Elmész annak a tónak a partjára, abba az erőbe, utcába, ahhoz a hajóhoz, házhoz. Bárhová. Akkor is, ha tudod, hogy ott semmit mást nem fogsz csinálni, csak állsz, hallgatod a szelet és a szívverésedet. Behunyt szemmel mosolyogsz, néha könnyezel is, és megesik, hogy a szívedet ilyenkor olyan nehéznek érzed, mintha kövekkel lenne tele.

A hely, ahol boldog voltál, nem mozdul belőled, nem cserélődik ki egy másikra, és nem vész el. És így van ez a szép szavakkal, ízekkel, illatokkal és az érintésekkel is. Ami igaz volt, amit szívből és őszintén adtak, ami egyszer megnyitotta a lelked, megérintette a tested, az érzékeidet, azt megőrzöd. Megmarad neked...

 

Fotó:Mészáros András

Elhatároztam, hogy boldog leszek

Ma átaludtam egy földrengést. Akik ébren voltak vagy felébredtek azt mesélték, hogy nem volt túl erős, inkább ringatta a földet, nem rengette. Átaludtam, mert aludni is istenien tudok. Akárcsak enni, futni, főzni, utazni, kirándulni, virágot ültetni, szépíteni az otthonom, jó irányba terelni a gyerekeimet vagy éppen evezni mesés holtágakon.

Amikor azt írom, hogy mindez istenien megy nekem, természetesen nem isteni erővel ruháztam fel magam. Ezalatt azt értem, hogy a maga teljességében, egyszerűségében és apró ajándékaival együtt élvezem az életet. Átadom magam az örömnek és minden porcikámmal szeretem azt, amit éppen csinálok. Mondhatnám azt is, hogy küzdök az örömért. Küzdök azért, hogy jól érezzem magam. Persze nem fogcsikorgatva. Inkább táncot lejtve.Hiszem, hogy az öröm jó vonzás. Olyan, amire minden élőlénynek szüksége van de az embernek létkérdés.

 

Engem oda visz a szél, ahol jó nekem, ahol szeretnek, ahol hiányzom, ahol hisznek bennem, ahol vigyáznak rám, ahol megbecsülnek. Oda visz, mert dudorászva és pimasz kacérsággal a hátára ülök egy felhőnek és onnan mosolygok másokra és a bennem lévő Anya királylányra. És tudod miért vagyok erre képes? Mert újra és újra küzdök azért, amiben hiszek. Úgynevezett könnyed küzdésben vagyok. Ez fontos, mert csak így tudom közben az örömöt is a lelkemen tartani. Amolyan „update” harc ez. Ebben van a lehető legkevesebb félelem, aggódás és szorongás. Minden alkalommal, amikor feladnék valamit, elvesztenék egy darabot önmagam legjobb részéből. Érdemes, hogy ily módon, szépen lassan elveszítsem önmagam, és beérjem az árnyékommal, amikor királynő is lehetek a saját, személyre szabott szivárványom alatt?

Hoztam egy vagány döntést: elhatároztam, hogy boldog leszek.

 

Fotó: badzoli

 

A szakadék széléről

Az élet mindig utat tör magának.....a közhelyes mondások birodalmából egy. Biztos hallottad már. Az élet utat tör magának, de nem mindegy milyen okból, kényszer hatására vagy szabad döntés által, és az sem mindegy hogyan. Amikor elindul a gátak ledöntése, és a gyökerek a betonkockákat felemelve a fény felé törnek, és szakad minden lánc, az már a végső pillanat. És sajnos a legutolsó pillanatban már nincs benne a szeretet szelídsége. Fájdalmas zokogás van benne, és kényszer. Mert a végső pillanatoknak ez a természete. Ott már csak törni és tépni lehet. Ha eltolod magad a szakadék széléig, akkor a mélység magába fog szippantani, feltéve, ha éppen akkor a zuhanás sokkos állapota kell a fejlődésedhez.

Mert szakadék széléről szárnyalni is lehet. Az is elég félelmetes, és ha az a dolgod, hogy legyőzd a félelmeidet, akkor abba az irányba fogsz elindulni, amitől jobban tartasz. De az életnek utat kell törnie. Egészen pontosan: csak az élet tör igazi utat! Mert az élet: mozgás, lendület, energia. Nincsen benne egyetlen nyugodt pillanat sem. Aki folyamatos nyugalomra vágyik az az élet teljességét veszti el, és valószínű, hogy összetéveszti a harmóniát a nyugalommal. Az élet a maga, csodásan furcsa szövevényeiben és hullámvasútjain is folyamatosan ajándékokat ad Neked. Mi ez, ha nem öröm? Mi ez, ha nem a legnagyobb teljesség? Kell-e egyetlen ajándéknál több, addig amíg felkelsz reggel és este álomra hajtod a fejed? Kell-e egyetlen ajándéknál több, amíg az öröm benned parázslik és lekötözött szárnyakkal is felrepít? 

 

Fotó:Molnár Péter