Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

"Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs."

"Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs."

/Müller Péter/
 
Kint ült a verandán és nézte az esőt, és közben egy tavaszi esőre gondolt, egy el nem csókolt csókra, amely azóta is benne van minden záporban. Mert a csókok is olyanok, mint minden más, ha egyszer elengedtük őket, ugyanazok már nem jönnek vissza. Így van ez az érintésekkel is. Még egy jó csomboros, húsos káposztával is. Nem lehet visszahozni semmit. Minden ismételhetetlen; ez az élet varázslata, és ha ezt tudjuk, egyre kevesebb alkalommal száll a lelkünkre felhő.

Felállt és elindult az erdő felé. Nyirkos volt a levegő, csontig hatolt a szitáló pára de ő csak ment. Egyre gyorsabban és egyre beljebb sétált a fák közé. Úgy tűnt, mintha szétnyílna előtte mindegyik megtépázott, rézszín lombkorona, hogy mélyükre hívják, de tudta, ez már csak egy álom és ébredni kellene. Aztán lassan elkezdett futni. Nem nézett a háta mögé. Közben az eső egyre erősebben esett és kíméletlenül kopogott a tarkóján minden csepp.

Van olyan, hogy az ember nem akarja jól érezni magát... 

 

Alexi Zaitsev: To autumn

 

Hélium és csokimaszat

 

Ma hallottam a rádióban, hogy aggódnak a tudósok. Azt mondják, hogy a hélium ritka és hasznos gáz, nem kellene feleslegesen elpazarolni holmi színes lufikra, gyerekzsúrokon. A lufikat hidrogénnel is fel lehetne fújni. Bár nem javasolt, mert előfordulhat, hogy felrobban.

A tudósféle aggódós alternatíva.....ne szállj, robbanj. Vagy robbanva szállj.

A csokimaszat kacajos gyermekzsúrok szépen lassan, úgy 25-50 év alatt, kiürítik Földanyánk értékes hélium tartalékát.

Vége a felszálló lufik boldog táncának?

Ma a héliumot, holnap az oxigént nem fújhatjuk....se be, se ki....utána letiltják a szörpöket. Felelőtlenség ragacsos, piros szirupot készíteni ebből a drága és értékes kincsből, mert a tiszta vízből is egyre kevesebb van. Rágcsáljon a gyerek répát...azután eljő a nagy karotin válság....

Merre tartunk és miből vehetünk még el... ?

Aggódom, nehogy oxigén helyett egy szép napon, óvatlan legyek, hibázzak, és oxigén helyett hidrogént lélegezzek be...

 

Budapest, 2012. 09.28.

 

Kép forrása: atelierblog.com

"...van egy rét. Ott várok rád."

 

  

 "Túl a helyes és a helytelen cselekedetektől vallott gondolatokon van egy rét. Ott várok rád.”

(Rumi, szufi költő )

 

Minden út visz valahová, az is amelyikről azt hiszed, a semmibe tart. Az is, amelyik már nem dobban a talpad alatt. Az is, amelyiket még érzed de már nem látod, és az is, amelyiknek már a hangjait sem hallod. Talán csak a szívedben döngicsél valami ismerős dallam, miközben távolodsz és egyre messzebb hagyod a keresztutat, ahonnan elindultál.

Engedd el az utat és célba érsz. Szeresd az utat, mert akkor a lábad alá kanyarodik szelíden.

Ne háborogj, ne kérdezz, ne várj válaszokat, ne véss jeleket az útszéli fákba. Akinek dolga van veled, az jelek nélkül is rád talál, akinek nincs, az térképpel is eltéved és sosem találkoztok többé.

Az utakról csak annyit, hogy minden út: feladat. Megismételhetetlen és személyre szabott.

A győztes mosolyával kell végig menned az utadon, akkor is, ha közben fáj a talpad és gyakran felzokogsz. Végig kell menned félelem és aggódás nélkül, miközben tudod, hogy nincs helytelen út.

Mert nincs rossz út, csak rossz vándor. Mert minden út visz valahová, akkor is, ha a semmiből került a talpad alá, akkor is, ha le kell térned róla, hogy átadd a helyet valaki másnak.

 

Fotó:Molnár Péter

Fényt halászók

A festő ecsettel, a fotós fényképezőgéppel, a táncos a testével, én a gondolataimmal fejezem ki azt, amit érzek. Mindannyian a magunk módján adunk valamit a gyermekeinknek, a családnak, a szerelmünknek, a világnak. Az én emlékem ez: írok. Ki tudja, mióta, mert írni fejben is lehet. Sőt, fejben kell előbb. Minden az elmében születik és ott is szűnik meg, ha hagyjuk elenyészni. Mert csak az él, amit táplálunk. Csak az válik áldássá bennünk, amin nap, mint nap dolgozunk.

A városi ember mosolyában villamos zakatol, a vidék emberének a szelleme együtt úszik a halakkal és együtt lélegzik a szarvasbikával. A halászok mosolyában az örök hajnali béke ereje lobog.

Hálót dobunk a vízre mi is. Minden reggel, és este megnézzük, akadt-e fent valami a hálón, ami számunkra értékes. Ha pedig elszakadt a hálónk és elveszítünk belőle valamit, zokogva nézünk utána, nézzük mozdulatlan, ahogyan elviszi a víz. Majd veszünk a boltba másikat. Ezek vagyunk mi, dudazajos emberek.

A jó halász tudja, hogy, amit egyszer visszadobott a vízbe vagy elengedett egy rossz háló miatt, az soha többé nem úszik felé. Ezért figyel az időre, és a szerényebb fogást sem becsüli le, mert jól tudja, hogy a hajnal minden nap eljön, de nem mindennap hoz áldást.

 

Fotó:Bilek Ferenc

Mamusz és gyümölcstea

 A hajnalok és a reggelek frissítően hűvösek, bennünk van már az ősz párás lehelete. Szép lassan elkezd a természet készülődni a télre és mi emberek is így teszünk. A háziasszonyok már feltöltötték a kamrát a befőzni való finomságokkal és mire jönnek az igazán hűvös napok  tele van minden polc lekvárral, savanyúsággal, paradicsompürével, lecsóval, padlizsánkrémmel, májpástétommal esetleg zakuszkával is. Készülünk a sötét és hűvös téli estékre, amikor jólesően kortyoljuk a forró csokoládét és mellé eperdzsemes kalácsot eszünk. Felidézzük az elmúlt nyarat és készülünk a következőre.

Szeretek korán ébredni - amennyiben én dönthetek erről szabadon- és a teraszra kiülve élvezni a reggel csendjét és fényeit. Ma reggel már elő kellett vennem a köntösöm és a téli mamuszt is. Bár sütött a nap, meglehetősen hűvös volt. Már akkor tudtam, hogy illatos gyümölcsteával kezdem a napot, amikor megéreztem a nyitott ajtón át a kora reggeli hűs szellőt és örültem, hogy eljött ismét a nagy teázások ideje. A teákat általában minden ízesítés nélkül iszom, élvezve ahogy a forró víz kioldja belőlük a zamatot. A jó tea simogatja a torkot és a belülről melegít, akárcsak az igazi leves.Teázni egyedül is lehet de kivételes az a pillanat, amikor az őszi napfényben egy férfi és egy nő, akik igazán szeretik, tisztelik és becsülik egymást, együtt teáznak. Szólni sem kell, elég egy gyengéd érintés és az ősz valamennyi színes illata a lelkükben.

Amikor a télre készül az ember van a szívében valami jóleső, biztonságot adó, boldog várakozás. Behúzódunk a házba és magunkba is egy picikét, de mindez mégsem a magányról szól, hanem a csendes, társas együttlétekről. A lelki intim pillanatok felfedezéséről, a kölcsönös adásról, befogadásról és megnyílásról. Mindehhez pedig nagy bátorság kell, mert az ilyen perceket csak akkor kaphatod meg ajándékba, újra meg újra, ha már ráébredtél, hogy nem harcolni kell, hanem szeretni. Nem ellenféllé kell válni, hanem baráttá, és nem az igazadért, hanem az igazságért érdemes küzdened. Bátorság kell. A lélek, a szív és a szellem bátorsága, mert hazugságban még egy egyszerű teát sem lehet mosolyogva meginni.

 

Kép forrása: stiler.hu