Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Mi és ki irányítja az életed?

 

Előfordul, hogy megsértjük mások lelkét. Szavakkal vagy tettekkel. Ezeknek a bántalmazásoknak egy része nem tudati szinten zajlik. Nem akarjuk megbántani a másikat, mégis megtesszük. Hitrendszer, családi vagy társadalmi norma szerint osztjuk az észt, az egyedüli igazságot. Azt, ami számunkra az, és közben elfelejtjük, a másik embernek más igazság égett több életen át az életébe. Te a tiédről hiszed azt, hogy az egyedüli jó és valóságos, ő pedig az övéről gondolja ugyanezt. És akkor elindul a játszma. Mindegy milyen kapcsolatról van szó, baráti, szerelmi, családi, munkahelyi vagy másféle kötelékről. Ilyenkor a hitrendszered irányít téged, és tanult minta szerint cselekszel. Nem te vagy az irányító. Nem gondolkodsz, nem mérlegelsz, nem hallgatod meg a másikat vagy ha meg is hallgatod őt, nem hallod meg, amit valójában mondani szeretne. Hiszen azonnal lefordítod a mondandóját a saját nyelvedre, ami számodra érthető. A te bevésődéseidnek nincs másra füle, nincs másra szeme csak arra, amiben hiszel. Vakon.

Úgy viselkedsz ilyenkor, mint valami robot. Valaha, egyszer régen, szép apád kigondolt egy programot, amiről teljes hittel és meggyőződéssel azt gondolta, hogy az helyes és jó, és generációkon keresztül örökítette, és te, aki ma e szerint a hitrendszer szerint élsz, azt gondolod, amit ő. Helyes és jó, mert már nagyapád és apád is e szerint élt, és mások gondolják helytelenül.

Minden hittel, ami vak, süket és makacs, rátaposhatsz olyan emberek lelkére, akik azért léptek az életedbe, hogy segítsenek neked. Segítsenek, például azzal, hogy mutatnak valami mást vagy épp rávilágítanak a gondolatmeneted hiányosságaira. És te megbántod őket, mert az örökölt hitrendszerrel csak azt látod, amit tanultál. Közben pedig senki nem állít eléd korlátokat, hogy tanuljál valami mást is. Olyat, amit eddig nem használtál, mert azt gondoltad, nincs rá szükséged. Például kedvességet vagy diplomatikus fogalmazást, türelmet, vagy azt, hogy hogyan fejezd ki az érzelmeidet duzzogás nélkül vagy bármi mást. A tanulás nem egyszeri, és nem végérvényesen lezárt folyamat, de rugalmasság és alázat nélkül nem tudsz újat befogadni, megérteni, alkalmazni és átvenni az irányítást a hitrendszereid fölött.

Előfordul, hogy megsértjük mások lelkét. Szavakkal vagy tettekkel. Tudatosan, szándékosan teszünk valami olyat, amivel megbántjuk. Azért, hogy bántsuk. Pontosan tudjuk, hogy mivel tudunk fájdalmat okozni, és megtesszük. Miért? Ebben az esetben is a hitrendszerek irányítanak minket? Vagy ez valami más? Hiszen tudatosan és szándékosan bántunk, ami gonoszságot feltételez.

A „gonosz én” is lehet egy átörökített hitrendszer része?

Egyáltalán miért bántunk tudatosan, ha pontosan tudjuk, hogy azzal, amit teszünk fájdalmat okozunk a másiknak? És előfordul, hogy nem is egyszer, hanem többször is sebet vágunk a lelkébe, pedig tudjuk, hogy ez a másiknak mennyire fáj. Mégis megtesszük.

Ez is tanult minta? Vagy csupán hagyjuk, hogy a gonosz énünk átvegye az irányítást? Létezik egyáltalán „gonosz én”? Milyen eredményt várunk attól, amikor tudatosan bántunk? Nem gondoljuk át, hogy ezzel a szándékosan elkövetett bántalmazással mekkora kárt teszünk a másikban, magunkban és a kapcsolatban is? Bizonyára nem, hiszen ha megtennénk, soha senkit sem bántanák meg előre megfontolt, rossz szándékkal.

Mi ennek a bántalmazásnak a lényege? Mit érzünk ilyenkor? Milyenné válik közben a lelkünk? Azt gondoljuk, hogy megbántottál, ezért megérdemled, hogy te is ugyanazt a fájdalmat kapd vissza, amit nekem okoztál? Istent játszol, és a másik fölé helyezed magad, és azt gondolod, hogy a lehetőség egyben jog is arra, hogy megtorold a sérelmeidet.

Látszólag te irányítasz. Valójában pedig a harag, a sértődöttség vezeti minden cselekedetedet. Alárendeled magad annak, ami rossz és rombol.

Mindegy, hogy tudatosan vagy akaratlanul teszel valamit, az irányítás egyetlen esetben kerülhet vissza hozzád.

Ott és abban a pillanatban, amikor elhagyod a felsőbbrendűséged, a mindent tudásodat, konokságod, a makacsságod, és elkezdesz nyitni arra a másra, amit eddig nem értettél, megvetettél, idegennek véltél vagy nem tartottál fontosnak.

Ott és abban a pillanatban, amikor elkezdesz szeretni.

Amikor bátran és alázatosan kitárod és feltárod a lelked, és elkezded átölelni legigazabb, legjobb önmagad!

Ott, és abban a pillanatban te leszel életed vezetője...

 

Kép forrása: pinterest.com

 

Észrevétlen hullik a Gondoskodás...

A szeretet oltalom. Mindig, amikor kimondom ezt a szót, hogy szeretlek, és azután megcselekszem, oltalmamba veszlek. Valami felsőbb és feltételekhez nem szabott szeretetre bízom magunkat és intek a varázspálcámmal. Akkor eljő az Ünnep, és észrevétlen hullik a Gondosodás, nagy és puha pelyhekben.

Apa megérkezik a fával, és Anya akkora már megsütötte a karácsonyi süteményeket. Beborít valami megfoghatatlan fényes derű, és az öröm, amelyben egyformák vagyunk, hiszen mindannyian csak egyre vágyunk; elfogadásra és feltétel nélküli szeretetre. 

A szeretet oltalom. Erőszak, ítélkezés- és előítéletmentes.

Mindig, amikor kimondom ezt a szót, szeretlek, egyszerre erős leszek és bátor, és velem együtt te is azzá válsz.

 

Kép forrása:pinterest.com

Átalakítás vagy törlés?

 

Az átalakításban hiszek, a törlésben nem. Miért? Mert az átalakítás termékeny, kreatív, aktív és szelíd folyamat. Amelyben lassan és kis lépesekben történik a régi elengedése és az új befogadása. Ezzel szemben, ha valamit végérvényesen törölni szeretnék az életemből az általában türelmetlenségből, erőből, indulatból végzett folyamat.

Mi történik ilyenkor?

Amit törlünk azt tulajdonképpen erővel kiiktatjuk az életünkből. Mégis visszatérhet újra és újra. Miért? Mert valójában nem töröljük, hanem a törlés indulatos, negatív energiájával jövőbeni működési engedélyt adunk neki. Nem vesz minket komolyan. Hogyan is vehetne, amikor ebben a folyamatban magunkra sem tekintünk felnőttként. Tudja, hogy csak dühből, csalódottságból akartuk törölni, ezért visszajön. És minél dühösebben akarjuk elküldeni, annál gyakrabban jön vissza, s jót röhög rajtunk, miközben mi egyre jobban szenvedünk tőle.

Az átalakításban viszont figyelmesen és nagylelkűen, napról napra építkezve új programot írunk. Olyat, ami támogat, épít és fejleszt minket. Saját örömprogramot. És ennek az új programnak katartikus ereje és eleganciája lesz. Ebben a folyamatban már nincs önbántalmazás és nincs sértettség.

Haragban ugyanis nem lehet változni. Önbántalmazásban sem. Féltékenységben sem. Félelemben sem. Önsajnálatban sem. Semmilyen lehúzó energiában sem!

Ha tartós változást szeretnél ne radír legyél, hanem penna. És minden nap írj, színezz és fess valamit, amivel megtámogatod magadban a változást.

 

Kép: flickr.com, thebridescafe.tumbir.com

 

Ki az a coach és mit csinál?

Új ügyfelek gyakran kérdezik tőlem, akik még sose jártak coachnál, hogy tulajdonképpen mit is csinálok én? Mi történik nálam? És mit kell nekik csinálni? „Ülök és elmondom, mi fáj éppen? Vagy hogyan képzeljem el azt az ülést?” -kérdezik.

Egyáltalán mi az, hogy coach? Olyan, mint a pszichológus? Vagy kineziológus vagy tanácsadó vagy terapeuta vagy?

Egyik sem. Rokonszakmák, abból a szempontból, hogy segítő hivatás mind, de mindegyik szakember más módszertannal dolgozik. Mivel csak felszínes ismereteim vannak ezen hivatások metódusairól, nem írhatok hitelesen róluk. A jelen írásom célja nem is az, hogy összehasonlítsam az egyik segítő hivatást a másikkal és értékeljem, melyik jobb? Mert nincs ilyen. Mindegyikre szükség van, és mindegyiknek van létjogosultsága, hiszen mindenkinek másra lehet szüksége, ami számára segítséget adhat.

A cél az, ami közös: segíteni az embereknek, hogy boldogabb, harmonikusabb, tudatosabb és derűsebb életet élhessenek.

Most arra vállalkozom, hogy a saját hivatásomról írjak és azért, mert úgy látom, sokan még nem tudják, ki az a coach, és mit csinál?

A coach fejleszt és vezet de nem mondja meg merre menj, hiszen a te utadat ő nem láthatja. Néha fogja a kezed, néha elengedi. Kérdez és hallgat és feladatokat ad, majd újra kérdez és megint hallgat. Miért? Mert várja, hogy megszülessen benned a megoldás. Soha nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit kell tenned. Mindegy mi a szakterülete, párkapcsolat, üzlet, intimitás, magánélet, nem ad instant megoldást a problémádra. Sőt! A problémádat nála nem javasolt problémának nevezni, mert a coach tudja, hogy a megoldáshoz nem kell probléma. Sokszor fordul elő az is, hogy nem az a probléma, amit az ügyfél annak gondol.

Nálam például joker kihívásnak nevezzük a problémát. Mindenkinek van ilyen az életében, és időről időre visszatér, és lehet hogyha megoldja, új joker lép a helyébe. Mi pedig adunk egy másik nézőpontot. Mert az élet mindig ad újabb feladatot, amit épp megoldásra vár, és ha ezt elfogadja az ügyfél, és az élet szerves, élő, lüktető, és ami még fontosabb, támogató részeként kezeli, nem vesztes lesz, hanem tudatos.

A coachnál nem sokáig lehet múltbéli sérelmeken kérődzni. Nem idézi meg a múlt démonjait sem. A jelenben, a most -ban dolgozik és célja, hogy változást generáljon. Olyan változást, ami érte van, az ügyfélért, őt szolgálja, fejleszti, emeli.

Segít megtalálni, újraépíteni a hitet, bizalmat, erőt. A coach pozitív megerősítéseket ad, és nem kérdezi meg melyek a hiányosságok és a hibák . A coach azt kérdezi az ügyféltől, mi az, ami fejlesztésre szorul? Mivel tudja megtámogatni ezt? Kik segíthetnek neki ebben?

Tudja, hogy amit szeretne elérni, megvalósítani, ott van benne, csak még nem látja, nem érzi. Ezért is van az, hogy az ember gyakran válaszolja a coachnak egy adott kérdésre azt, hogy nem tudja. Miért? Mert még sosem gondolkozott el a válaszon.

A coach gondolkodásra ösztönöz és szűrőtisztítást végez, hogy aki segítségért eljött hozzá, lássa meg a magában rejlő valamennyi lehetőséget. Energiát közvetít. Segít, hogyha szükséges, hogy a vendége képes legyen kiszabadítani magát a családi, kulturális, vallási, szociális, társadalmi hitrendszerei irányítása, kontrollja alól. A coach segít kitárni a szív és az elme kapuit. Kreatív tapasztalásokon keresztül visszavezet a boldog és szabad gyermeki énhez, aki még bölcsen hit önmaga erejében, és ha elesett felállt és újra elindult. Nem volt számára lehetetlen.

A coach az emberben lévő legjobb, legigazibb ént fejleszti, erősíti. Ránéz a sötét oldalára is, hiszen annak megértése is fontos de nem engedi azt, hogy ebben a fullasztó mélységben fürdőzzön és sajnálja magát. Mert tudja, hogy a sajnálat energiájának egy iránya létezik, és az kizárólag lefelé húz.

Coach az, akinek segítségével fókuszba kerül a derű, az önbizalom, az önszeretet, az önbecsülés, az elengedés, a hit, a megbocsájtás, az ítélkezésmentesség, a feltétel nélküli szeretet öröme.

Egy feltétele van annak, hogy a coach munkája sikeres legyen, és ami rád talál, az tartósan veled is maradjon. Te! A te ragyogó és cselekvő éned, aki elképzeli, megálmodja és azután naponta tudatosan cselekvéssel valóra váltja minden kisebb és nagyobb tervét, amire csak képes, ott ahol képes, és azokkal az erősségekkel, amelyekkel képes.

Itt és most.

Coach vagyok. A dolgom szolgálat.

Montorffy Letti

 

 

 

Karácsonyi dzsenga kilátó a nagyon decemberre

 

Megkezdődött az év utolsó hónapja. Szánra, lélekre, vágyakra, konyhára és mindenre fel, ami összegzés, számvetés, leltár, lezárás, újrakezdés. Hohohoho! Mindenre, ami sütés, főzés, csomagolás, sózás, borsozás, abálás. Mindenre, ami NAGYON!

Nagyon sós, nagyon édes, nagyon savanyú, és nagyon jól lakott. Nagyon szeretve dühöngő, nagyon morogva ölelő. Mikulás és Karácsony, és nagyon Új év. Beigli és kalács. Nagyon jándék és rohanás, és „jajdefáradtvagyok”, „desokezavillógófény” és megint egy „hülyemikulás” és „túlsokatettemjanuáregytőlsemmitsem fogok” érzése lök gyomorszájba de nagyon, és hirtelen szeretni is elfelejtesz, pedig az elvárás az, hogy decemberen hétszer jobban illened szeretned azt, amit amúgy év közben elviselned is nehéz, és akkor villogóan közeledik a Karácsony, és azt követeli tőled: szeress! Mert ha nem, akkor nem vagy méltó még egy negyed töltött káposzta levélére sem. Na, ez van! Érezd jól magad!

Nem tudod? Megértem! Mi a megoldás? Nincs megoldás. Úgy értem egyetemes, mindenkire egyformán jól ható megoldás nincs. Egyénre szabott van. Rád szabott van. Amit te hozol létre. Magadból, magadért. Te alkotsz meg, és nem a szomszéd Kazimir bácsi, hanem kizárólag TE! Jól becsaptad magad te kis Te, ugye? Azt hitted, hogy nem vagy kreatív? És most látnod kell, hogy de mégis az vagy! Most már el is kellene hinned, hogy épp annyi energia és törődés jól érezned magad ebben a szabad és leleményes áramlásban, mint amennyi energiát adsz annak, hogy a december egy rémálom, és a párod egy tehetségtelen szurikáta, mert mindig göcsörtös, deformált szárú fát vesz, mert ő ilyen, nem tud mást és különben is...

Decemberben mindig nő a feszültség benned, a munkahelyeden, a kapcsolataidban, a családodban. Miért van ez így, és ha így van, mitől lehetne máshogyan megélni a Karácsonyig tartó 4 hetes adventi időszakot? Ahogy neked jó lenne? Nem anyádnak, nem a testvérednek, nem másnak. Neked! Vita és zsigeri feszültségek nélkül. A torkod is fáj, ugye? És talán a vállad is? Cipeled az életedet, ahelyett hogy belekarolnál és sétálnál vele egy romantikusat. Igen! A saját életeddel. Szerintem van benned ennyi vagányság, hogy megtedd! Itt van ez a sok zajos ünnephez nem illő érzés. Ültesd le őket a járdaszegélyre, csináljanak, amit akarnak, menjenek korcsolyázni vagy ugorjanak a Dunába, mit tudom én, nincs most itt decemberben velük dolgod. Mi lesz januárban? Nem tudom. Most a decembert éljük. A januárt majd januárban.

Tudod, miért van minden decemberben ez az agyreszelős őrület? Tudom, miért van? Nem csak egy lehetséges válasz létezik. Talán azért, mert a Karácsonyt is a biztonsági ketreceden belül képzeled el? Talán azért, mert rutin-és versenyszerűen próbálod megoldani a feladataidat?

Október elején elkezded építeni a decemberi dzsenga kilátódat (mert egy kilátó az kell , Karácsonyra pláne) de sietsz és kapkodsz. Nagyon! Ezért figyelmetlenül építkezel, „jólvanazúgyisból”, hiszen tavaly is valahogy volt, és valahogy mindig van, és mielőtt élvezhetnéd és értékelhetnéd dzsenga léted igazi, játékos és alkotó szellemű örömeit összedől a tornyod, és gyakran épp Szenteste.

Nem tudom, hogy veled, nálad, benned így van-e mindez de a tapasztalatom az, hogy gyakran éljük meg az ünnepet úgy, mintha kötelező olvasmány lenne, nem pedig ajándék, és félünk, hogy büntetést kapunk az élet "ofőtől", ha nem olvassuk ki 3 hét alatt a kötelezőt, és nem írunk belőle 50 oldalas esszét 2 nap alatt. Mert az „életofő” férfiasan tökéletes, akár a gillette, csak mi vagyunk ilyen kis tökéletlenek, életlenek és érzelgősen puhányok, hogy magunkra vesszük, akár egy kabátot, ezt a sok ismerősnek  és magunkénak vélt terhet. 

Megyek is, átnézem újra a dzsengámat. Főzök egy gyömbérteát, átölelem a férjem, és a gyerekeimet. Talán megpróbálok ma éjjel ébren maradni, hátha meglátom, ki az, aki azt a sok karácsonyi koloncot, elvárást bedobja a lelkekbe, mint valami szemetet. Amitől azután sokan úgy érzik, nekik kell ez a zsigeri nyomás, mert ez olyan ismerős, hiszen tavaly se volt jobb a december...

Kérdezhetek egy vagány-merészet?

Mégis ki rakja rád ezeket a terheket és főleg mikor? Ki rakja rám és főleg mikor? Hogy nem veszed észre, csak akkor, amikor már roppan a derekad, fáj a hátad, végleg összevesztél a családoddal, és magas a cukrod és vérednek nyomása sem ideális.

Hogy nem veszem észre, csak akkor, amikor már... ?

Csakis valami éjszakai, gonosz kis manó lehet, aki akkor jön, amikor mélyen alszol. Amikor mélyen alszom...

Máskülönben észrevennéd, ugye?

Máskülönben észrevenném, ugye?