Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Ne szeretetéhségből szeress!

 

Ne szeretetéhségből, függőségből, félelemből szeress, és soha ne azért, hogy megmutasd valakinek, aki nem becsült és nem értékelt téged, hogy kellesz másnak. Ezek mind zsákutcák.

Mindenki szerethető, mindenki értékes valakinek és ha a hibáidból, tévedéseidből, csalódásaidból nem tanultál akkor megfizeted az árát. Újra. Ha szükséges, többször is. Mindenki máshogy. Van, aki magánnyal, van, aki nélkülözéssel, elhízással, közönnyel, ridegséggel, vagy épp egy olyan párkapcsolattal, amelyik darabokra szedi a lelkét és eltávolítja legjobb önmagából.

Nincs semmi azért, hogy „csak úgy” legyen. Oka van a szerelemnek, a vágynak, az érintésnek, a szakításnak, a fájdalomnak, a várakozásnak. Oka van minden olyan apróságnak is, amit talán észre sem veszel. Vagy úgy teszel, mintha nem létezne, pedig ott van, meg is mutatja magát, különböző formákban és eltérő intenzitással. Ha vak vagy az nem a másik hibája. Ha süket vagy a saját dallamodra, arról sem a másik tehet. Senkinek sem lehet befogni sem a szemét, sem a fülét, csak annak, aki erre engedélyt ad. És ezt a szabad utat a saját leigázásodra bárhogy megadhatod. Úgyis, ha hallgatsz, ha nem állsz ki magadért. Ha nem mondod el, amit érzel és azt várod, hogy majd az idő megoldja. Ha félelemből titkokat rejtegetsz és így bár nem hazudsz, de félrevezetsz másokat vagy épp azt, aki a legkevésbé sem érdemli ezt meg. Ha hagyod, hogy elszáradjon valami, ami akár virágba is borulhatott volna, ha nem ragaszkodsz minden áron a jól bevált makacssághoz és önfejűséghez. A némaság nemcsak a legfájdalmasabbat, a közönyt mutathatja. Személyre szabottan jelezhet mást is. Érzelmi válságot, szégyent vagy az önszeretet és lelki béke teljes hiányát.

A szeretet ellentéte soha nem a gyűlölet, hanem a rideg közöny. Mindig a szeretet lehet az egyetlen, amivel megbocsájthatsz önmagadnak és másnak is azért, mert a csalódást és a fájdalmat választotta az öröm helyett. És pont veled. Veled, aki vigyázta, őrizte, féltette. Aki látta. És nem függőségből, szeretetéhségből szerette.                  

Annyira és őrülten idealista vagyok, amikor szeretek

Lelassítom az időnket. Lassan érezni fogod te is, hogy ennek a frusztrált menetelésnek semmi értelme. Tudom, hogy elhitetik, sőt el is várják tőlünk, hogy ez így jó és akkor vagy trendi, okos és értékes, ha minél jobban kitágítod az időt és huszonnégy órába beletuszkolsz negyvennyolcat. Lelassítom az időnk, mert nekünk ez így pont jó lesz, és ha te továbbra is szorongani szeretnél és romboló függőségek hamis hálójában vergődni, akkor elengedlek. Nem akarlak meggyőzni semmiről, amiről azt hiszed jó neked, közben látom, merre tartasz. Épp újra vesztedbe hullsz, miközben a lelked úgy elfárad, hogy képtelen feltölteni magát a következő hajnalra. Nem foghatom tovább a szíved, visszaadom neked. Az idő lelassul de már csak nekem. A nyugalom mindkettőnknek mást jelent. Ahogy a szerelem, a törődés, a vágy, a tisztelet, az érintés, a kedvesség is. Más útra tért a lelkem. Oda, ahol nincsenek kész válaszok semmire. Hazatalált.

Hiába sírok még olykor, tudom, hogy nem menthetek meg senkit attól, hogy belevesse magát abba a tűzbe, amit maga alatt gyújtott, hogy lassan elégjen benne. Nem adhatom se a szemem, hogy lássa azt, amit én, se a szívem, hogy érezze, amit én is érzek. Nem adhatom, de lelassíthatom az időt épp annyira, hogy saját akaratból, hívásom nélkül is rálépjen az idővonalamra.

Szeretném érezni a kezed és újra látni égszínű szemeid ragyogását abban az egy lassuló pillanatban. Úgy is, hogy tudom, ez már lehetetlen. Mert annyira és őrülten idealista vagyok, amikor szeretek. És bolond is, de soha többé annyira, hogy lelassítsam valakinek az időt, aki soha nem kért erre.

 

Fotó:Pinterest

A SZÍV tudja, hogy az ő világában minden igaz és az ÉSZ nélkül örökre társtalan marad.

Lehet, te is azt hiszed, hogy az elengedés nagyon nehezen megy, de ha tudatosan nézel rá az életedre mindig kiderül, hogy nem az elengedés nehéz és bonyolult, hanem te. Mindenki életében van olyan terület (ember, idea, hitrendszer, bármi), amelyet nehezebben vagy egyáltalán nem tud elengedni. Más dolgokat viszont könnyedén, csak azokat nem veszi észre, mert általában mindenki elsősorban azt érzékeli, amihez szenvedés tapad. Mielőtt felesleges fájdalmakkal gyötörnéd magad és azt gondolnád nem te vagy bonyolult, hanem minden más, ami és aki körbevesz, nézz kicsit körül magadban. Mintha egy ritka kiállítást tekintenél meg, amit még sose láttál. Időzz el magadban.

Mit érzel?

Úgy értem, hogy valóságosan mit érzel. Nem arra vagyok kíváncsi, amivel évtizedek óta párkapcsolatról, párkapcsolatra hitegeted magad. És azért kérdezem azt, hogy mit érzel, és nem azt, hogy mit gondolsz, mert az elmédet becsaphatod, de a szívedet soha.  Az érzések nem elhatározásból vagy szándékból születnek. Mondhatod azt magadnak akár százszor is, hogy már nem szeretsz valakit, amikor nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnál rá.

Elfojthatod, megélheted, bevallhatod, eldobhatod, elherdálhatod az érzést, ami a szívedben van. Egyet nem tehetsz. Nem teremtheted meg akaratból ott, ahol nincs. Ésszel nem lehet szeretni. A szeretet a szív dolga. Éppen ezért irracionális, fájdalmas, érthetetlen, dühítő, vicces vagy épp szárnyaló, de mindig szenvedélyes. Onnan tudod, hogy valakiből hiányzik a szív, ha nincs szenvedélye az élethez vagy van, de nem tartós. Aki hosszútávon nem képes érzelmileg kapcsolódni az az igazi szenvedélyt nem merte még beengedni az életébe. Zárva a szíve a saját személyes vágya előtt. Nem mer beszélni róla, nem meri megélni. Titkolja és mivel a titok dolga az, hogy előbb vagy utóbb kiderüljön, amikor váratlan az árnyékból a fénybe kerül, valaki mindig megsérül. Zárt szívvel csakis rombolni lehet, építeni soha.

A szív arra való, hogy láthatóvá tegyük azt, ami bennünk van. Nem számít ez mennyire fog fájni másnak vagy neked. El kell fogadnunk, hogy nem lehetünk egyformán értékesek, egyediek és viszont szerethetők mindenki számára, akit szeretünk.

Az ÉSZ erre azt mondja, ez igazságtalan és kilöki magából az érzéseket de a SZÍV tudja, hogy az ő világában minden igaz és igazságos is. Mint ahogyan azt is, hogy az ÉSZ nélkül ő örökre társtalan marad.

 

Fotó:Pinterest

Lejárt szavatosságú tapasztalásokkal nem lehet fejlődni

Amikor fejlődsz változol is, de nem minden változás hoz fejlődést is. Az elme tudatossága, a cselekvőképesség aktivitása, az önreflexió, a kommunikációs készségek átalakulása elindulhat, de csak részben tud megvalósulni a test tudatossága nélkül. Tapasztalatom azt mutatja, hogy hiába teszünk meg mindent azért, hogy egyensúlyba hozzuk a lelkünk, fejlesszük az érzelmi intelligenciánk és a reziliencia képességünk, ha közben a testünk izomzata nem kapja meg a lélekkel egyenértékű fejlesztést. És hiába fitt, szép és kívánatosan edzett a testünk, ha közben a lelkünk, elménk, tudatosságunk haldoklik és beéri a Maslow-féle piramis legalsó szintjével. Vagy azzal, hogy a társadalmi, kulturális, vallási, családi hitrendszerek irányítsák az életét, független attól, hogy ez számár jó-e vagy sem.

A létfenntartáshoz szükséges alapszinten túlélünk. A test is, lélek is. Azt mondjuk tévesen egy szorgalmas gyerekre, aki jeles tanuló, hogy nem lusta. De közben nem sportol még kedvtelésből, örömből sem. Egész nap ül és a zárt szobában éli az életét. Alig megy szabad levegőre vagy közösségbe. A teste nem aktív. Valójában a lelke sem az. Valószínűleg megfelelések és elvárások mentén él távol attól a gyerektől, aki valójában lehetne, ha a mozgás, a társasági lét örömeit is élvezné.

Számos oka lehet annak, hogy miért is nem élünk teljes életet, de legalábbis vágyakozzunk az után a teljesség után. Olyan fontos lenne!

Ha részletesen, érzelmekben gazdagon vizualizálunk valamit, úgy, hogy szinte érezzük az ízeket, látjuk a színeket, halljuk a hangokat, akkor az elképzelt jövőnk történetében élünk már, anélkül, hogy valóban ott lennénk. A változás folyamatában pedig azt a programot fogjuk cselekvésre váltani, amit elképzeltünk. Igy működik egy aktív lélek. A lusta ezzel szemben csak várakozik, reménykedik valami idejét múlt tapasztalásban, „ami eddig mindig úgy volt” és „amikor úgy volt” utána máshogy lett, de ez kevés. Nagyon kevés, mert az életet nem kikerülni, megúszni, elviccelni, kihasználni, eljátszani kell, hanem megélni, átélni. Lélekkel, testtel, szellemmel, mély érzésekkel, vágyazonosan, tudatossággal, éberséggel és egyéni felelősségvállalással.

 

Fotó:Pinterest

 

A mondat, amire 18 évet vártál

 

Bizonyára a te életedben is vannak olyan események, amelyek azután következnek be, miután lemondtál arról, hogy valaha is megvalósulhatnak. Igazából nem is az történik, hogy lemondasz róluk, inkább leveszed a nagyító szemüveged, amelyekkel csakis ezeket láttad és észreveszel mást is.

Mert örömre születtél, ahogy én is. Mindig mindenben a derűt keresem és azokat a mondatokat, amelyek az életigenlés józan mámorában tartanak. A reális szenvedélyt, ha van ilyen, és miért is ne lenne, hiszen te is létezővé tudsz varázsolni bármit, amit szeretnél. Egy feltétel van. Illeszkednie kell ahhoz a történethez, amiben épp a főszerepet játszod. Kapcsolódnia kell ahhoz a fájdalomhoz, ébredéshez, tisztánlátáshoz, vágyhoz, boldogsághoz, örömhöz, csalódáshoz, amit a fejlődésedhez meg kell tapasztalj.

Ajándék vagyok valakinek, ahogy te is. Annak, aki jól látja a szívem és érti a szavaim, és ez veled sincs másképp.

Az idő múlik, a várakozást is magával húzza és vele azt a mondat is, ami éveken át úgy hiányzott.  Nem is a mondatot nélkülözted, sokkal inkább egy érzést, amit az az egy mondat képes lett volna adni neked. Valamit, ami feltételek és elvárások nélküli és szeretetteljes, de nem kaptad meg. Akkor nem, amikor annyira vágytál erre. Se köszönetet, se hálát, se ölelést, se könnyeket, se érintést. Semmit, ami karöltve járt volna azzal az egy mondattal. Tudod, miért? Mert azt hitted akkor, hogy ez jár neked. Érdemes vagy rá, de még nem voltál az, csak sóvárogtál az elismerésre, a szeretetre. A sóvárgás pedig nem tiszta vágyakozás, annyi minden van benne, ami zavarossá teheti ezt az érzést és ezektől előbb meg kell tisztulnia. És neked is meg kell tisztulnod, ahogy a másiknak is, nem is akárhogyan és akármiben. Nincs más út, csak a szerelem.  A tiszta, őszinte, elhallgatások, megtévesztések nélküli, vágyazonos élet-szerelem.

Képes vagy szerelembe esni a saját életeddel és benne mindennel, amit magadban megvetsz és szégyellsz?

Amíg az igényeid összekevered a vágyaiddal és hiányaid azonnali pótlásától várod, hogy az életet egyensúlyba kerüljön, addig soha nem fogod egy másik embertől megkapni, hogy számodra jó szenvedéllyel szeressen.

A mondat, amire 18 évet vártál néha olyan elementáris erővel töri be lelked ajtaját, hogy az összes zsanér leszakad és nem tudsz mást csak zokogni. Vannak, akik hánynak, migrént kapnak vagy egyszerre vad nátha tör ki rajtuk és az egész testük remeg. A tisztulást nem lehet mosolyogva megúszni. Sőt, sehogyan sem lehet megúszni, ha a szeretetet és a szerelmet választod a gőg, a sértődöttség vagy a konokság helyett.

Amikor belépsz oda, ahol megérted, mit jelent az alázat és fejet hajtasz anélkül, hogy bárki azt mondaná, ezt kell tenned, akkor meghallod azt az egy mondatot és még valami többet is, mint amire 18 évet vártál.

 

Fotó:Pinterest