Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

A SZÍV tudja, hogy az ő világában minden igaz és az ÉSZ nélkül örökre társtalan marad.

Lehet, te is azt hiszed, hogy az elengedés nagyon nehezen megy, de ha tudatosan nézel rá az életedre mindig kiderül, hogy nem az elengedés nehéz és bonyolult, hanem te. Mindenki életében van olyan terület (ember, idea, hitrendszer, bármi), amelyet nehezebben vagy egyáltalán nem tud elengedni. Más dolgokat viszont könnyedén, csak azokat nem veszi észre, mert általában mindenki elsősorban azt érzékeli, amihez szenvedés tapad. Mielőtt felesleges fájdalmakkal gyötörnéd magad és azt gondolnád nem te vagy bonyolult, hanem minden más, ami és aki körbevesz, nézz kicsit körül magadban. Mintha egy ritka kiállítást tekintenél meg, amit még sose láttál. Időzz el magadban.

Mit érzel?

Úgy értem, hogy valóságosan mit érzel. Nem arra vagyok kíváncsi, amivel évtizedek óta párkapcsolatról, párkapcsolatra hitegeted magad. És azért kérdezem azt, hogy mit érzel, és nem azt, hogy mit gondolsz, mert az elmédet becsaphatod, de a szívedet soha.  Az érzések nem elhatározásból vagy szándékból születnek. Mondhatod azt magadnak akár százszor is, hogy már nem szeretsz valakit, amikor nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnál rá.

Elfojthatod, megélheted, bevallhatod, eldobhatod, elherdálhatod az érzést, ami a szívedben van. Egyet nem tehetsz. Nem teremtheted meg akaratból ott, ahol nincs. Ésszel nem lehet szeretni. A szeretet a szív dolga. Éppen ezért irracionális, fájdalmas, érthetetlen, dühítő, vicces vagy épp szárnyaló, de mindig szenvedélyes. Onnan tudod, hogy valakiből hiányzik a szív, ha nincs szenvedélye az élethez vagy van, de nem tartós. Aki hosszútávon nem képes érzelmileg kapcsolódni az az igazi szenvedélyt nem merte még beengedni az életébe. Zárva a szíve a saját személyes vágya előtt. Nem mer beszélni róla, nem meri megélni. Titkolja és mivel a titok dolga az, hogy előbb vagy utóbb kiderüljön, amikor váratlan az árnyékból a fénybe kerül, valaki mindig megsérül. Zárt szívvel csakis rombolni lehet, építeni soha.

A szív arra való, hogy láthatóvá tegyük azt, ami bennünk van. Nem számít ez mennyire fog fájni másnak vagy neked. El kell fogadnunk, hogy nem lehetünk egyformán értékesek, egyediek és viszont szerethetők mindenki számára, akit szeretünk.

Az ÉSZ erre azt mondja, ez igazságtalan és kilöki magából az érzéseket de a SZÍV tudja, hogy az ő világában minden igaz és igazságos is. Mint ahogyan azt is, hogy az ÉSZ nélkül ő örökre társtalan marad.

 

Fotó:Pinterest

Lejárt szavatosságú tapasztalásokkal nem lehet fejlődni

Amikor fejlődsz változol is, de nem minden változás hoz fejlődést is. Az elme tudatossága, a cselekvőképesség aktivitása, az önreflexió, a kommunikációs készségek átalakulása elindulhat, de csak részben tud megvalósulni a test tudatossága nélkül. Tapasztalatom azt mutatja, hogy hiába teszünk meg mindent azért, hogy egyensúlyba hozzuk a lelkünk, fejlesszük az érzelmi intelligenciánk és a reziliencia képességünk, ha közben a testünk izomzata nem kapja meg a lélekkel egyenértékű fejlesztést. És hiába fitt, szép és kívánatosan edzett a testünk, ha közben a lelkünk, elménk, tudatosságunk haldoklik és beéri a Maslow-féle piramis legalsó szintjével. Vagy azzal, hogy a társadalmi, kulturális, vallási, családi hitrendszerek irányítsák az életét, független attól, hogy ez számár jó-e vagy sem.

A létfenntartáshoz szükséges alapszinten túlélünk. A test is, lélek is. Azt mondjuk tévesen egy szorgalmas gyerekre, aki jeles tanuló, hogy nem lusta. De közben nem sportol még kedvtelésből, örömből sem. Egész nap ül és a zárt szobában éli az életét. Alig megy szabad levegőre vagy közösségbe. A teste nem aktív. Valójában a lelke sem az. Valószínűleg megfelelések és elvárások mentén él távol attól a gyerektől, aki valójában lehetne, ha a mozgás, a társasági lét örömeit is élvezné.

Számos oka lehet annak, hogy miért is nem élünk teljes életet, de legalábbis vágyakozzunk az után a teljesség után. Olyan fontos lenne!

Ha részletesen, érzelmekben gazdagon vizualizálunk valamit, úgy, hogy szinte érezzük az ízeket, látjuk a színeket, halljuk a hangokat, akkor az elképzelt jövőnk történetében élünk már, anélkül, hogy valóban ott lennénk. A változás folyamatában pedig azt a programot fogjuk cselekvésre váltani, amit elképzeltünk. Igy működik egy aktív lélek. A lusta ezzel szemben csak várakozik, reménykedik valami idejét múlt tapasztalásban, „ami eddig mindig úgy volt” és „amikor úgy volt” utána máshogy lett, de ez kevés. Nagyon kevés, mert az életet nem kikerülni, megúszni, elviccelni, kihasználni, eljátszani kell, hanem megélni, átélni. Lélekkel, testtel, szellemmel, mély érzésekkel, vágyazonosan, tudatossággal, éberséggel és egyéni felelősségvállalással.

 

Fotó:Pinterest

 

A mondat, amire 18 évet vártál

 

Bizonyára a te életedben is vannak olyan események, amelyek azután következnek be, miután lemondtál arról, hogy valaha is megvalósulhatnak. Igazából nem is az történik, hogy lemondasz róluk, inkább leveszed a nagyító szemüveged, amelyekkel csakis ezeket láttad és észreveszel mást is.

Mert örömre születtél, ahogy én is. Mindig mindenben a derűt keresem és azokat a mondatokat, amelyek az életigenlés józan mámorában tartanak. A reális szenvedélyt, ha van ilyen, és miért is ne lenne, hiszen te is létezővé tudsz varázsolni bármit, amit szeretnél. Egy feltétel van. Illeszkednie kell ahhoz a történethez, amiben épp a főszerepet játszod. Kapcsolódnia kell ahhoz a fájdalomhoz, ébredéshez, tisztánlátáshoz, vágyhoz, boldogsághoz, örömhöz, csalódáshoz, amit a fejlődésedhez meg kell tapasztalj.

Ajándék vagyok valakinek, ahogy te is. Annak, aki jól látja a szívem és érti a szavaim, és ez veled sincs másképp.

Az idő múlik, a várakozást is magával húzza és vele azt a mondat is, ami éveken át úgy hiányzott.  Nem is a mondatot nélkülözted, sokkal inkább egy érzést, amit az az egy mondat képes lett volna adni neked. Valamit, ami feltételek és elvárások nélküli és szeretetteljes, de nem kaptad meg. Akkor nem, amikor annyira vágytál erre. Se köszönetet, se hálát, se ölelést, se könnyeket, se érintést. Semmit, ami karöltve járt volna azzal az egy mondattal. Tudod, miért? Mert azt hitted akkor, hogy ez jár neked. Érdemes vagy rá, de még nem voltál az, csak sóvárogtál az elismerésre, a szeretetre. A sóvárgás pedig nem tiszta vágyakozás, annyi minden van benne, ami zavarossá teheti ezt az érzést és ezektől előbb meg kell tisztulnia. És neked is meg kell tisztulnod, ahogy a másiknak is, nem is akárhogyan és akármiben. Nincs más út, csak a szerelem.  A tiszta, őszinte, elhallgatások, megtévesztések nélküli, vágyazonos élet-szerelem.

Képes vagy szerelembe esni a saját életeddel és benne mindennel, amit magadban megvetsz és szégyellsz?

Amíg az igényeid összekevered a vágyaiddal és hiányaid azonnali pótlásától várod, hogy az életet egyensúlyba kerüljön, addig soha nem fogod egy másik embertől megkapni, hogy számodra jó szenvedéllyel szeressen.

A mondat, amire 18 évet vártál néha olyan elementáris erővel töri be lelked ajtaját, hogy az összes zsanér leszakad és nem tudsz mást csak zokogni. Vannak, akik hánynak, migrént kapnak vagy egyszerre vad nátha tör ki rajtuk és az egész testük remeg. A tisztulást nem lehet mosolyogva megúszni. Sőt, sehogyan sem lehet megúszni, ha a szeretetet és a szerelmet választod a gőg, a sértődöttség vagy a konokság helyett.

Amikor belépsz oda, ahol megérted, mit jelent az alázat és fejet hajtasz anélkül, hogy bárki azt mondaná, ezt kell tenned, akkor meghallod azt az egy mondatot és még valami többet is, mint amire 18 évet vártál.

 

Fotó:Pinterest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lélek kitartóan keres, amíg a saját vágyaival azonos mámort nem talál.

 

Úgy érzed szomorú, csalódott és fáradt vagy. Minden reggel így kezded a napot, ebben a fullasztó hangulatban. Biztos, hogy ez hozzád tartozik és nem valaki más rezgéseit közvetíted?

Biztos, hogy mindegyik nehéz érzés a tiéd?

Tudsz úgy ezekre a hátráltató érzelmi akadályokra úgy tekinteni, hogy mindez körülötted és nem benned van? Mi változna meg azonnal, ha azt mondanám a szomorúság, amit érzel olyan, akár egy ruha, amit aznap felvettél, de bármikor dönthetsz úgy, hogy leveszed és nem viseled többet.

Néha elég, ha annyit mondasz:

A szomorúság jelen van.

Ezzel tudomásul veszed a létezését, de nem húzod magadra. Nem válsz azonossá vele. Ez az éberség is segíthet abban, hogy legyen szemed, füled az örömre.

Mit választasz? Az öntudatlan bolyongó vagy a cselekvő, önreflexív életet?

Bármelyiket is választod a lélek kitartóan keres egészen addig, amíg a saját vágyaival azonos mámort nem talál. 

Ha mindig a külső körülmények (emberek, helyzetek, érzések, hangulatok) befolyásolnak és irányítanak mindazt csalóka módon magadénak érezheted, amire valójában semmi szükséged, nem hozzád tartozik.

Az éberség tudatosságot hoz, a tudatosság rendszert ad. A rendszer segít sorrendet állítani és súlyozni a feladataid között. Így erősödik napról napra a lélek és fejlődik az önismeret.

A beérett önismeret lehetővé teszi, hogy helyén kezeld a félelmeid, kishitűséged és segít abban is, hogy ne csapd be és ne áltasd magad. A folyamatban türelemmel és lépésről lépésre érdemes haladnod, mert a lélek érését sem lehet sürgetni. Különben összezavarodik és ami kint van, úgy érzékeli, mintha bent lenne és azonosul vele.

…és felkelsz reggel és úgy érzed, hogy szomorú, fáradt és csalódott vagy és önazonos érzésnek gondolod azt, ami valójában nem is hozzád tartozik. Mert valaki más lelkének a tulajdona.

 

Illusztráció: Tuomas Korpi, Forest spirit

Kicsi hely

 

Azt álmodtam, hogy összebújtunk és azt mondtam neked, látod, mi bármilyen kicsi helyen is elférünk ketten. Aztán felébredtem és a reggeli kávé mellett az járt a fejemben, hogy mi is lehet az a „kicsi hely”, ahol elférnénk. És miért is kellene elférnünk bármilyen „kicsi helyen”, amikor már régen nincsen „miketten”. A szívem pedig nem kicsi hely, az egész biztos, hanem határok nélküli és végtelen.

Nem tudok, de már nem is szeretnék valami mást képviselni, mint azt a feladatot, értéket, amivel ide születtem. Ami én vagyok, független attól, hogy ez tetszik-e másnak vagy sem. Legyen az bárki, családtag, barát vagy szerelem.

Az álmokban semmi nem az, aminek látszik, de minden az, aminek lennie kell. Néha szürreális, mert így tudja leginkább átadni az üzenetet. A „kicsi hely” egy szimbolikus lenyomat, hogy bár voltak, akikkel számomra „kicsi helyen” is elfértem, mivel magamat összezsugorítva szinte bárhová jól beilleszthetővé tudtam tenni. És még a szívemmel is elhitettem, hogy ez jó nekem, de mégsem volt az. Láttam, éreztem valamit, ami ő vagy én vagy mi ketten lehetnénk. Ma már tudom, ezt mindig csak én láttam.

A felismerést a szeretet adta, hogy ezt az asszimilációt soha többé nem követem el magam ellen. Az irántad érzett erős szerelemben bármire képes voltam, de már nem szeretném ezt. Így éjjel álmomban átöleltelek újra. Utoljára. Mert a szeretet áramában szerettem volna elmondani neked, hogy nagyon szerettelek és köszönöm!

Köszönöm, hogy elvégezted a feladatod!

Remélem, aznap te is ugyanezt álmodtad, és érezted, amit én is, hogy mégsem volt hiába semmi. Amikor nagyon szeretünk nincs hiábavaló. Minden értünk van. A fájdalom is.

Egyedül vagyok. Igy megyek tovább egészen addig, amíg nem találok egy tágas, áradó és érzelemben gazdag teret. Amelyben a sok, bolondos „kicsi helyem” is elfér úgy, hogy magamból egyetlen sejtet sem kell valaki más programja szerint átírnom.