Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Ebből tudhatod, ha a párodnak semmit sem jelentettél...

 
Különleges voltál-e a számára vagy csak egy átlagos ember, nem több? Számos dolog árulkodhat erről de leginkább a cselekedetei és a kommunikációs stílusa az, ami szinte minden érzését elárulja. Azt is, ha össze van zavarodva, ha szenved a hiányodtól és azt is, ha valóban átlagos voltál. Egy, a sok közül.
Lehet ez fájdalmas neked de ebben nem a te valós értéked mutatkozik meg, sokkal inkább az ő hozzáállása, egyrészről a másik nemhez, másrészről saját magához.
A férfi, aki minden nőben lát valami kívánatosat és szépet, akinek minden punci szép...és téged pedig nem emel ezek fölé, nem varázsol egyedivé, megismételhetetlenné, annak még a bőre alá se férkőztél be, nemhogy a lelkébe és a szívébe. Talán sosem volt szerelmes beléd. Talán másba sem. Lehet, csak a vágyat és a vonzalmat ismeri. Nem tud hosszútávon kötődni, szeretni.
De ne hidd, hogy ez csak férfiakkal fordul elő. Nők között is vannak, akik nem tudják, mit jelent szeretni, mélyen kapcsolódni és csak egy "tenyészbikát" vagy egy "pénztárcát" látnak, nem a férfit, aki számukra az egyetlen és a legkülönlegesebb.
A lelkeknek kellene kapcsolódni újra és újra őszintén, ítélkezéstől mentesen. Teljes nyitottságban, minden titkot megosztva, feltárva. Ha ez az őszinteség és megnyílás természetesen módon, magától értetődően nem jön létre a kapcsolat elején, az első pár évben félelmek, szégyen vagy más miatt, nem biztos, hogy később megvalósul. 
 
 
Kép forrása: daniel tarr.com

Ez az élet!

Mindannyiunknak vannak félelmei, melyek lebéníthatnak minket rövidebb vagy hosszabb időre...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyiunknak vannak az elméjében önsorsrontó gondolatok, melyek parazitaként szívják erőnket...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian teszünk és mondunk olyat olykor, ami miatt szégyenkezünk...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian gázoltunk már át valaki szívén és lelkén, pedig nem akartuk őt megbántani...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian érzetük már, hogy nem bírjuk tovább és feladjuk végleg...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian hittük azt, hogy nem vagyunk elég jók, elég szerethetők és mások élete jobb, mint a miénk...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian zokogtunk, hazudtunk, szenvedtünk...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian szerettünk viszonzatlan. Voltunk szeretők, elhagyók, elhagyottak, magányosak, csalók és megcsaltak...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian üvöltöttünk már magányban vergődve, hogy "MIÉRT"? Kétségbeesve, válaszokat keresve...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian hittük már azt, hogy semmik vagyunk és senkinek sem kellünk igazán...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian várakoztunk már hiába, valakire vagy vágytunk valamire...ami sosem jött el...
ÉS EZ RENDBEN VAN!
Mindannyian csaptuk már be magunkat. Voltunk némák, süketek, vakok és nem akartunk hallani a szívünk hangját...
ÉS EZ RENDBEN VAN!

EZ AZ ÉLET!

DE VAN, AMI NINCS RENDBEN!
...hogy mindazt, ami fáj, ami rossz, ami szenvedést okoz azt állandónak tekintsd és benne maradj hosszabb időre vagy örökre
...hogy mindezért másokat vagy önmagadat vagy egy helyzetet hibáztass
...nincs rendben, hogy ítélkezel, bírálsz és megkülönböztetsz
....hogy kirekesztesz, vádaskodsz, hazudsz és hitegetsz. 
...hogy bosszút forralsz és szándékosan ártasz
....manipulálsz, erőszakoskodsz, elnyomsz és uralkodsz

NINCS RENDBEN, ÉS SOHA SENKINEK SE HIDD EL ENNEK AZ ELLENKEZŐJÉT! AKKOR SEM, HA ÉPP TE AKAROD MAGADAT FELMENTENI MINDEN ALÓL, AMI NINCS RENDBEN. MERT EZ ÉLET ELLEN VALÓ TETT!

Neked pedig itt és most az a feladatod, hogy szeresd, tisztelt, ápold, támogasd, öleld, emeld, fejleszd, tanítsd magadat. Így leszel képes másoknak adni, szeretni, tisztelni, emelni, tanítani és fejleszteni.

 

Fotó:Karádi Bad Zoltán

A fotón a szerző látható.

Vissza önmagadhoz!

VISSZA ÖNMAGADHOZ! AZ ÚT, AMINEK MINDIG VAN ÉRTELME ÉS SOSEM HIÁBAVALÓ!

Már megérezted, hogy nincs mire várnod, mert amire vársz, sosem jön el, sosem fog megvalósulni. Sosem borítja be szíved, lelked azzal az érzéssel, hogy megérkeztem, otthon vagyok. Hagyd abba a hiábavaló várakozást és ragyogtasd fel a nőt, a férfit, aki oly rég benned él és azt várja, hogy végre teret, időt és szeretetet kapjon tőled. Tőled, aki bezártad legbensőbb szobádba és nemcsak a világ de magad elől is elrejtetted, mert nem hittél benne. Másoktól akartad megkapni a hitet, a szeretetet, a bátorságot, a szenvedélyt, a szerelmet, hogy erősítsenek. És most itt állsz egyedül és azt gondolod magányos vagy és nem bírod tovább. Meghalt benned a férfi és elaludt benned a nő? Ezt gondolod most. Ezt szőtted bele a gondolati mintáidba de amíg lélegzel nem létezik állandó szőttes, mert te sem vagy az. Miért tetted magad mégis állandóvá és válasz nélkülivé? Hiábavaló várakozóvá....

Miért vetetted ki magadból az a férfit és azt a nőt, aki tudja, hogy élete legnagyobb ajándéka a szabadság, hogy saját maga lehessen...

 

Fotó:Karádi Bad Zoltán

A fotón a szerző, Montorffy Letti látható.

A szív egy extrovertált, őrült spiné...

Belső utazásaim során...egyszer megéreztem váratlan, hogy nincs több félelem és nincs több fájdalom...történések vannak, és lesznek is...események, amelyekről aszerint gondolkozom, ahogyan érzek...a szívemmel! Nem ésszel, és nem aggyal! Ez vagyok én!

A szív a legfélelmetesebb és egyben legpontosabb útmutató is. Nem véletlen, hogy sokan távol tartják magukat a szívüktől, mert olyan ijesztő igazságokat mutat, amit nem akarnak érezni, ezért inkább érzik azt, ahogyan általában szokták. Pedig egyetlen rögzült hitrendszerbe ágyazott érzelemnek sincs köze valóságos érzelemhez. Ami váratlan, adakozó, felemelő és spontán és ragyogó és mindig árad, és soha nem tud láthatatlan maradni, mert meg kell mutatkoznia. Hiszen a szív egy extrovertált, őrült spiné. Feltűnő rúzzsal és kacér mosollyal. Aki nincs felkészülve a saját szíve fogadására, az még a közelében lévő szíveket is eltapossa ügyetlen a magáéval együtt....pedig csakis a sajátját kellene befogadni és megszeretgetni úgy igazán és bátran....Persze ez folyamatosan, minden nap nagyon fárasztó, komoly érzelmi munka, nem is beszélve a tapasztalati következményekről, úgyhogy ezt sokan kizárják az életükből. Olyannyira, hogy egy idő után azt gondolják, teljes hittel és bizonyossággal: az érzelmeknek nem az a dolguk, hogy láthatóvá tegyük őket nap, mint nap...mert kockázatos, ha mások tudják, hogy mit éreznek...és azt gondolják tévesen, hogy az úgy van, hogy az egyik helyen és embernek kimutatják, amit éreznek, a másiknak meg nem. De ez nem így van, mert ahogyan rendszeresen viselkednek az egyik helyzetben, úgy viselkednek a másikban is. Ha visszatérően kizárják a lehetőségét annak, hogy ki tudják mutatni szavakkal és tettekkel is, amit éreznek, akkor idővel az életük minden területéről kizárják ezt. 

Amikor pedig egyszer mégis szeretnék feltárni, amit éreznek, már nem fog menni... azonnal semmiképp. Lehet, hogy évekbe telik, amíg képesek lesznek megtenni, hogy mások kívülről is lássák azt, amit odabent rejtegetnek. Amit elmondanának, de már arra sem emlékeznek, hogyan fogjanak hozzá...

A fejem búbjától a lábujjamig vágy vagyok és érzelem...erős, szenvedélyes. Tanulom uralni de nem foghatom vissza az áradásom. Sok ez vagy kevés? Ki tudja? Nem érdekes, mert nekem pont így jó, mert a szenvedély ezernyi színe, formája, íze, mozdulata és ünneplése nélkül nem élhetek. Létezem valahogy olyankor is.... magamon kívül leginkább...ismered ezt az érzést? Kifordulok a lelkemből és nem lágy, sikamló, áradó, zubogó, nedves, termékeny és kacér leszek, hanem semmi....maga az üresség vagy éppen maga a nyers romboló harag....persze ez is remek tapasztalás nekem, aki még egy teát is vággyal készítek el, a tésztagyúrásról nem is beszélve. Magam ellen létezve olyanná válok, amilyen nem vagyok...nem nagy mutatvány ez, bárki képes erre, ha folyamatosan ki van téve a lelke egy tőle idegen hatásnak és arra soha nem mond nemet...látod, ezért fontos az önismeret és benne a vágyismeret, hogy ne menj önmagad ereje ellen, hanem inkább lépj szövetségre vele, de ha mész is tudjad azonnal, mit csinálsz és azt is, hogy ez neked nem jó...mert a magad elleni áradásban az amúgy termékeny szenvedélyed azonnal rombolni kezd...a tudatosság egyik útja ez is, hogy tudod, ki vagy, mi a vágyad és mit szeretnél...és látod, meghallod, ha a szíved beszél hozzád...és nem félsz attól, hogy az úton egyedül menj....ha épp ez a feladat...nem rémisztőbb, mint párosan vagy csapatban, hidd el...

Egyetlen lépcsőfok, piciny állomás sem hagyható ki, és nem kerülhető meg, ez ugye evidens...mindent te teremtesz magadnak, mert a felsőbb éned pontosan tudja, hogy mit kell még tapasztalnod, átélned és azt is tudja pontosan mennyi teher az, amit elbírsz....annyit ad...néha feszegeti a határaidat de csak érted teszi, hogy lásd milyen erős vagy és azért is, mert csakis akkor ébred fel az igazi megengedés benned, ha elhúz a határig. Megérkezik a legyen úgy, ahogy lennie kell érzése, a teljes megengedés de ez már nem dacból és haragból születik, hanem tiszta vágyból.

Kapcsolódj össze a szíveddel és ha túl messze van már tőled, akkor türelmesen, nyitott mellkassal várd az érkezését, úgy várd, mint egykoron a legnagyobb szerelmed érkezését...ne menj a szíved ellen, mert ha megteszed csak a közömbösség, a közöny és az érzelmi sivárság az, ami vár...

Lovas Coaching/ első megjelenés a Vasárnap Magazinban

Kora reggel van, ragyogóan szép őszi nap, és megint úton vagyok, hogy valami még ismeretlen tapasztalást éljek át. Úton vagyok, és a szívemben izgalmas várakozást ringatok. Vágyom az élményt mindig, amit a meglepő, a váratlan adhat. Vágyom, és nyitott szemmel vagyok az újra, így észre is veszem azt, amire éppen szükségem van. A fejlődéshez elengedhetetlen ez a fajta nyitott és befogadó lélek. Van, akinek rá kell magát erre nevelni, nekem a zsigereimben van. Egyszerűen így születtem.

Az utam napfényes és Pátyra vezet egy lovardába. Haladok előre, és közben halkan szól a kocsimban a jazz. Egy lovarda. Később, hazafelé már mindez a kellemes üresség megtelik és gazdagon beborít mindazzal, amit majd ez a különleges nap ad. Mert úgy érzem, hogy az lesz. Telítve leszek. Tudom, hogy valami nagyon jó, izgalmas, valami csodás élmény az, ami rám vár. A program, amiben ma részt veszek, mint coach, mint író és mint nő, aki döntögeti a saját korlátait, lovas coaching névre hallgat. A tréninget egy számomra kedves barát és kolléga (Szabó Zoltán) és a lovarda tulajdonosa (Halmai Anikó) vezeti. Ahogy befordulok a parkolóba, minden szempontból úgy érzem, megérkeztem. Itthon vagyok. Mert minden hely, amellyel azonosulni tud a lelkünk, kicsit otthonunkká lesz. Befogadó, tanító és biztonságos térré változik. Nincs bennem félelem, pedig tudom, hogy egészen bizonyos, ma olyan mélységekbe utazom, ahol lesznek fájdalmak, könnyek és hallgatás. De lesz elmélkedés, tanítás, feloldozás és mosoly is. Körbejárom a területet, hogy átmossa minden sejtem az itteni hangulat energiája, és közben azt érzem, itt minden simogat. Közben érkezik a program többi részvevője is. Mindenki mosolyog és kedves. Szeretve vagyok, szeretve vagyunk, és ez az érzés jó. A reggeli tea és kávé elfogyasztása után megkapjuk a napi programot, igényesen lefűzve egy füzetben. Ez fontos. Mert a belső szándéknak minden esetben kívülről is meg kell nyilvánulni, így lesz teljes az adás, odaadás, így érezhető a gondoskodás és a figyelem. Ahogyan belül, úgy kívül is. Miként a láthatatlanban, úgy a láthatóban is. A programfüzet elején, amit kapunk, egy gondolat fogad Coco Chaneltől. Azonnal hozzám ér, és elkezdi kibontani elmém lótuszát. Egyrészről van ebben a hangulatban valami nagyon emelkedett és ünnepi, másrészről racionális, tárgyilagos és praktikus érzés is. Mindkettőre szükség van itt. A józanság és a varázslat keveredik és ettől azt érzem biztonságban vagyok.

A magabiztos nő nem elmossa a férfi és nő közti különbségeket – hanem kiemeli azokat.” Coco Chanel

Arra gondolok, hogy ez az üzenet a nap elején egész mást jelent még, mint a lovakkal való találkozás után, a nap végén. Mennyire vagyok magabiztos? Mások magabiztosnak látnak-e? Elmosom, elmaszatolom-e bármikor a különbséget, amitől olyan szédítően izgalmas minden férfi-nő kapcsolat vagy beleállok mindig és bátran kiemelem azt, ami eltérő, ami más. Bennem és benne. A férfiban, akit szeretek. Most. És korábban minden férfiban, akit szerettem. Egyáltalán, mit jelent kiemelni és mit jelent elmosni? Milyen attitűd van az egyik és milyen a másik mögött? És mi köze mindennek egy lovas foglalkozáshoz? Még csak sejtem. A program és nap elindul. Feladatok jönnek egymás után. Vezetni és vezetve lenni. Megérezni, hogy miért jó élményeken keresztül, lovakkal tanulni magadról valamit. Valamit, amihez régóta ragszkodsz, amiről azt gondolod, hogy az erősséged, és azután jön egy ló, és mintha valami elvarázsolt kasély tükrébe néznél; felnagyítva megmutatja azt, aki valójában vagy. Teret ad az érzéseidnek, hogy átéld azt, amit nem szeretnél megtapasztalni, hiszen már olyan szépen, évek, évtizedek rutinmunkájával gondosan elrejtetted. Mert fáj. És még mindig félsz a fájdalomtól, pedig mennyit tanultál már magadról, és még mindig húzod a roskadásig pakolt múltbéli szekered.

És akkor jön a ló, akinek viselkedése sem társadalmilag, sem kulturálisan nem meghatározott, és megmutatja mennyire hiteles az az ember, aki ott, abban a pillanatban előtte áll. Nem érdekli sem a múltad, sem a jövőd. Csak a jelen, amelyben ott állsz vele együtt, és ő figyel téged. Várja, hogy bízni tudjon benned. Várja, hogy vezetője légy és érezze az erődet. Az igazit; az alázatosat, a tanulót, a békéset, a befogadót. Erős, katartikus pillanat ez. Akinek nyitva a szíve és a lelke, és felkészült, hogy a felismerés, szembesítés után, bátran elengedje azt, ami már nem szolgálja őt. A ló a legkisebb ellentmondást is kíméletlenül leleplezi. Nem kegyelmez. Sem rutinnal, sem színjátékkal nem lehet őt megtéveszteni. A csoda abban is megnyilvánul, hogy itt nincs rossz cselekvés, nem hibázhatsz, mert minden, amit épp teszel vagy nem teszel egy -egy gyakorlat közben, tanít és fejleszt téged. Csak ad, több leszel ettől a tudástól, és csak azt veszi el, amire már nincs szükséged, és minél jobban ragaszkodsz ahhoz a dologhoz, annál jobban fog fájni, amikor a ló megmutatja neked, hogy milyen vagy. Porrá zúzza az egot és alázatra, szeretetre váltja fel az erőszakot, tévedést és uralkodást. A félelemnek nincs értelme, mert mindennek csak akkora súlya van, amekkorát te abban a pillanatban beletöltesz. Tőled válik nehézzé vagy épp könnyűvé minden. A cél pedig nem más, mint az, hogy az ember minél többet megtudjon önmagáról, félelmeiről, rutinjairól, hitrendszereiről, öröklött és felvett tulajdonságairól.

Ott álltam szemben a lóval. Körülöttem mélységes csend. Néz engem és azt érzem egészen belém lát, azt is látja, amit én sem tudok magamról és azt is, amit elrejtettem, mert túlságosan fáj. Lehajtom a fejem és apró, halk léptekkel közelebb megyek hozzá, majd újra megállok. Látom a leheletét, érzem a lovarda jellegzetes illatát. A talpam alatti homok húzását. Félelmetesen mélységes a csend és a figyelem, amit a ló ad nekem. Vár és én is várok. Néha finoman kapar egyet a patáival a homokban és megmozdítja a fülét. Olyan energiával vesz körbe, amelyben nem tudok más lenni, csakis az a nő, aki vagyok. És a kislány, a gyermek, aki voltam és aki ma is bennem él. Megszólítja a bennem lévő tisztalelkű gyermeket. Közelebb lépek hozzá és megérintem. Átölelem a nyakát, és összeér a homlokunk. Biztonságos melegséget áraszt és azt érzem sírni volna most jó de nem tudok sírni. Az alázat legmámorosabb és legszebb pillanata. Megfogom a kantárt és elkezdem körbevezetni. Megengedi nekem, hogy vezessem. Ott és akkor a ló megmutatta nekem, hogy mekkora terhet cipel még a lelkem és azt is, hogy a harag, amit érzek, az az oka annak, hogy a nagy zsákokkal telepakolt lélek-szekerem még mindig nehéz. Azt hittem, hogy erős vagyok és tudatos, és én vagyok az irányítója az életemnek. És azután jön egy ló és szelíden megmutatja, hogy valójában hol van az igazi erőm és milyen terheket húzok még makacsul magammal, amit már ideje lenne letennem.

Belépek a lovak közé. Idegen vagyok közöttük. Néznek, mit keresek ott és figyelnek, hogy a szándékom, amivel beléptem közéjük tiszta-e. A feladat az, hogy befogadjanak maguk közé és a vezetőjük odajöjjön hozzám. Nehéz percek. Egyik ló sem figyel rám. Hirtelen ez egyik két lábra ágaskodik, hangosan felnyerít és játékosan nekifeszül a másik lónak. Ott a kör közepén ez az ártatlan játék és az, hogy levegőnek néznek egészen mélyen belém vág. Egyszerre érzek félelmet, kíváncsiságot és kalandvágyat. És akkor rájövök, hogy mitől olyan katartikus ez. Az életem színpadán állok. A lovak pedig azok a férfiak, akik fontosak voltak nekem. Apám is ott van, aki szeretet de nem nevelt fel mégsem és sosem figyelt rám. Azt érzem ezek a lovak nem figyelnek rám eléggé, nem fogadnak be és ettől valami nagyon elkezd ott legbelül fájni...Nem vagyok elég jó nekik. Dermedten állok, nem bírok mozdulni. És akkor az egyik ló megindul felém és egészen közel jön hozzám. Megérint és megbök a fejével. Még mindig nem tudok mozdulni, csak a könnyeim folynak...