Csigaház
A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.
Montorffy Letti
Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.
A patchwork család harmóniája, avagy elengedés és önismeret nélkül nincs újrakezdés (Első megjelenés a Vasárnap Magazinban)
Színes, izgalmas, harmonikus. Mindenkinek megfelelő, mindenki lelkét képes simogatni, betakarni. Senki sem fázik alatta. Kívül-belül olyan, amiben mindenkinek motiváló reggel felkelni és este békésen nyugovóra térni. Ha azt gondolod, hogy ez valami utópisztikus elképzelés, akkor olvasd el a történetem, mert én épp ilyen családban élek. Egészen pontosan olvasd el, hogyan változtam, változom azért, hogy ilyen jól működő, szeretetteljes családban élhessek. Most azt gondolod, hogy ilyen nincs? Valóban. Amit gondolsz, azt teremted, éled. Ha úgy gondolod nincs, nem is lesz, mert a gondolatod szabja az irányt. A gondolatod erősítheti a hited. Ez a cselekvésben megvalósuló csoda, amelyben lehet kiegyensúlyozottan, a családon belüli kapcsolatok sorrendjét felállítva harmóniában élni második házasságban is. Sőt jobban, szebben, derűsebben, mint korábban. Egymás mellé rendelt társként. Nem kiszolgáltatva, szerepeket összetévesztve, hanem pontosan tudni, mikor, melyiket használd, értékeld, és mikor melyiket altasd kicsit. A feltételek mindenki számára adottak de mindenki máshonnan startol, ezért fontos, hogy tudd, honnan indulsz.
Elengedés nélkül nincs újrakezdés
Annak idején nagyon hosszú mérlegelés előzte meg a végső döntésem, hogy válni szeretnék, mert ahogyan akkoriban a családi életet éltük már igen hosszú ideje, az nem az volt, ami egy egész életen át igazán jót tett volna bármelyikünk lelkének. Nem szerettem volna, hogy a gyermekeim azt a nő-férfi, férj-feleség, apa-anya modellt lássák követendő mintaként, ahogy mi éltünk. A mérlegelés sokáig tartott, a döntés ellenben egyetlen pillanat volt. Hosszú ideig vissza-visszarántott a félelem, ahogyan annyi más nőt, aki majd két évtizedet élt egy házasság szorításában. Nehezítette a helyzetemet, hogy az exférjem akkoriban a lelki manipuláció, a hazudozás, a vetítés valamennyi hangszerén játszott, több szólamban is, és ellenfélként tekintett rám, akivel harcolnia kell. Küzdeni és bizonyítani, hogy a családelhagyó nem ő. Tehát a fő gonosz sem lehet ő; csakis én, mert ezzel elhagytam a gyerekeim (ami persze nem volt igaz de ezt akarta elhitetni velem), mert mertem kockáztatni és lépni. Megosztó gondolat: egy házasságban, ki az, aki család elhagyónak számít? Aki jelen van ugyan de közben naponta mást ölel, mással osztja meg a gondolatait nem a házastársával vagy aki ténylegesen, azaz fizikailag is kilép a házasságból? Azt gondolom, sokféle cserbenhagyás létezik egy kapcsolaton belül. Nem feltételen az számít elhagyónak, aki ténylegesen elköltözik. Néha a bátrabb, őszintébb, türelmetlenebb költözik el de attól még lehet a másik az, aki elhagyta már sokkal korábban a családot. Uralkodási hajlama, hűtlensége, agressziója miatt irányt váltott és letért arról az útról, ami a boldog családi élethez visz, és a társa csupán erre az attitűdre reagált, amikor beadta a válókeresetet.
Döntöttem de nem tudtam, mi vár rám, ránk, a gyerekeinkre. Csak ennyit éreztem de azt mindennél biztosabban: az élet, amelyben szüntelen hazudnak nekem, csak hazugságot és álszentséget szülhet. Ezekben pedig lehetetlen szeretni, változni, fejlődni. Felvállalni, fejleszteni, elfogadni önmagam. A legragyogóbb önmagam, aki itt és most lehetek anyaként, nőként, társként. Mindenhogyan.
Amikor beláttam, hogy a kapcsolatunk szavatossága lejárt, és nem tudjuk megjavítani, (mert sajnos olyan is létezik, hogy valami végleg eltörik), akkor elkezdtem szépen lassan áthangolni a lelkem, a szellemem, a testem, egyszóval az életem. Ösztönösen, intuícióim mentén lassan haladtam előre de haladtam. Ha hasonló helyzetben vagy, mint akkor én, neked is ezt tudom javasolni, hogy menj. Minden nap egy lépéssel előrébb. Válts minden gondolatot cselekvésre. A félelem legjobb ellenszere a „dolgok csinálása”. (Akkoriban futottam le életem első és eddigi egyetlen fél maratonját, amiről korábban azt gondoltam, egyszerre ennyit soha nem tudok majd lefutni. Hatalmas mentális erőt adott!) Lásd magad a jövőben, a megvalósult, új és boldog életedben, mert fontos, hogy tudd merre haladsz és mit szeretnél elérni, de mindig a jelenben cselekedj! Hogyan? Másképpen, mint ahogyan megszoktad, mert változás csak ott történik, ahol valamit másképpen csinálsz, mint azt korábban tetted. Ez az áthangolási folyamat, amit én intuitív alapon végeztem (bár, ma már tudom, hogy tudatosan is lehet, sőt változásban szükséges is ezt tudatosan végezni), előkészítője a régi elengedésének. Mert amíg a régi életedet, a hozzá tartozó szokásokat, a párodhoz kötődő régi attitűdöket, érzéseket, rossz beidegződéseket, csalódásokat, bizalmatlanságot, kételyt, félelmet nem engedted el, jöhet bárki, nem lesz harmónia. Mert csak oda tud megérkezni, az új. ahol tiszta, egyértelmű hely van számára fenntartva. Ott nem beszélhetünk valós újrakezdésről, ahol még a régi házastárs irányít, „álmodja tovább az egykori közös életet”, a háttérből mozgatja a szálakat, manipulál, zsarol stb. ( és mindegy, hogy erre melyik félnek van szüksége, amíg ez így működik, addig nincs teljes elengedés). Mert a régi minden kapcsolódására (kivétel a közös gyermekek nevelése) nemet kell mondani ahhoz, hogy igent tudjunk mondani az újra. Mitől olyan nehéz megtenni? Mert olykor összekeverjük a személyt valami mással, például egy érzéssel vagy erővel, vággyal és valójában nem a személyt, hanem azt nem tudjuk elengedni, amit a személy számunkra képviselt.
Ne feledjük a gyermekünk ott van velünk ebben a folyamatban, mint csendes, néha hangos megfigyelő és gyűjtöget, raktároz, megél, átél. Mindent. Érzést, szokást, haragot, rettegést, vágyat. Mindent lát, mindent érez, akkor is, ha nem mondja. Velünk együtt változik.
Mi történik a gyerekekkel ebben az áthangolásban?
Hagyjuk, hogy az életkorának, szellemi érettségének megfelelően részt vegyen ebben a változásban. Ne zárjuk ki őt teljesen ebből a folyamatból, és ami nagyon fontos, hogy soha ne bíráljuk a házastársunkat előtte. Kezdetben, sajnos én ezt nem tudtam megtenni, mert túl sok volt bennem az indulat de később igen, és azóta is nagyon odafigyelek arra, hogy ne minősítsem az édesapjukat negatívan. (Mára egyébként harmonikus kapcsolatot ápolok az exférjemmel, és sikerült elengednem a csalódottságomból fakadó dühöt is.) Ne feledjük el, hogy a fájdalom, amit a volt házastársunk mellett vélt vagy valós formában átéltünk kizárólag a miénk. A gyermekünknek ezekhez az általunk átélt negatív érzéshez semmi köze sincsen! Az ő viszonyulásuk, megélésük az édesapjukkal (édesanyjukkal) értelemszerűen más, és ez így van rendjén. Soha ne keverjük össze a mi vegyes érzelmeinket az ő érzéseikkel, és ne is akarjuk, hogy ő is ugyanazt érezze, amit mi. Nagyon káros és romboló hatása lehet gyermekünk mentális fejlődése szempontjából annak, ha úgy nő fel, hogy szüntelen azt éli meg, elárul minket, ha szereti az apját (anyját) is, nemcsak minket.
A gyermekkel ugyanaz történik a válás során, mint velünk, csak tízszeresre felnagyítva. Ezért nagyon fontos a beavatás, hogy tudja mi fog történni. Soha ne hagyjuk bizonytalanságban. Ha mi szorongunk, ő még jobban fog szorongani, ha mi félünk, ő még jobban fog félni, hiszen neki mi (Anya és Apa) vagyunk támasz, oszlop, vár, erdő, patak és a rét az összes virágjával együtt. Ne vegyük el tőlük annak a reményét, hogy a szülei válása után minden újra rügyet fog bontani és újra egység lesz és harmónia. Tanítsuk meg őket arra, hogy az életben a veszteség sok esetben inkább nyereség. Nem feltétlen szomorú, mert lehetőséget ad valami újra. Tanítsuk meg nekik, nézhetnek más, több nézőpontból is arra, ami fáj és arra is, hogy az életben minden elmúlik, és ez így rendjén van. Ha elvesszük a hitüket, a jóra, a szépre váró reményüket, nem fognak tudni beilleszkedni az új családba és elfogadni a szülő új társát. Haraggal, csalódással, fájdalommal nem lehet új életet építeni. Amíg haragszol és dühös vagy, addig rombolod magad és elveszted még a lehetőségét is, hogy valaki mással felépítsd újra a bizalmat, a szerelmet, a hitet. Ha akaratlan is de a benned lévő haraggal, dühvel gyengíted a gyermeked mentális erejét. Az újhoz is erős alap szükséges. A család, nem feltétlen csak a vérségi kötelékektől lesz jól működő, megértő és szeretetteljes.
Az én történetem...
Már fél éve zajlott a válóperünk, amikor megismertem jelenlegi férjemet. Három hónapig barátkoztunk, ismerkedtünk, amíg egyszer csak rájöttünk, hogy ez több mint barátság. Beismerem a férjem időben előbb ébredt ebbe a szerelembe de a végkifejlet és a történetünk alakulásának szempontjából nincs jelentősége, hogy ki, mikor érkezett meg a kapcsolatba. Mert az elejétől fogva egymás tanítói, mesterei, tanítványai voltunk, és így van ez a mai napig. Arra törekszünk, hogy tudatos figyelemmel, megértéssel vigyük színes foltokból összerakott családi életünket. Ha pedig elvisz minket a hév, a szenvedély vagy egy régi hitrendszer, hibás szokás, rossz attitűd, akkor arra törekszünk, hogy megpróbáljuk visszahozni a másikat a jelenbe. Nem számít ki teszi meg az első lépést előbb, mert a miénk egy mellérendelt társkapcsolat, és nem lesz senki attól kevesebb, ha bocsánatot kér, és attól sem, ha elmondja, amit érez. Pont úgy, ahogy érzi. Nem szépít semmit. Mert fejlődni és szeretni csak őszintén lehet.
Nem volt könnyű a hangolódás. Nem párként és szerelmesként, hanem apaként, anyaként, családként. Okozott feszültségeket, szakítás közeli helyzeteket, nem járt mindig pozitív érzetekkel, megélésekkel. De kölcsönösen (pozitív értelemben) hatottunk egymásra konfliktusaink ellenére is például nevelési kérdésekben. Mindegyikünk volt házastársa nagyon más értékrendű, lendületű, más mentális erejű, más attitűddel rendelkező ember, mint amilyenek mi vagyunk. És ez a „másság” a gyermekeink viselkedésében köszönt vissza és okozott konfliktust. Más közegben élnek ott, a másik szülővel, és máshogy itt, velünk. Ráadásul, még az idő mennyisége is különbözik, amit velünk töltenek. Hiszen a párom gyermekei csak minden második hétvégén vannak velünk, az én gyermekeim pedig egy hetet töltenek velünk, egy hetet az édesapjukkal. Volt és lesz is még mit összehangolnunk de mára már tudjuk, hogy minden ami a családi életünk kialakításával jár természetes folyamat. Csináljuk, beszélgetünk, megvitatunk, konszenzust kötünk, bocsánatot kérünk, segítünk, szeretünk. Nekünk ebben a hangolódásban sokat segített, hogy ezeket a megértésbeli, ráébredős folyamatokat azt, hogy mi történik bennünk, velünk, értünk vagy épp ellenünk, elkezdtünk tudatosan figyelni, tetten érni. Mint ahogyan próbáltuk, próbáljuk magunkat lefülelni, ha a viselkedésünk nem épp kongruens. (A kongruencia kifejezés egy belső pszichikus állapotnak a viselkedéssel való egybevágására utal.)
Vitás helyzetek után lehetőség szerint azonnal reagáltunk, kommunikáltunk. Persze nem mindig. Voltak hosszabb csendek, amitől néha megijedtem de ezt is el kellett fogadni, hogy nem baj, ha néha csend van, nem kell mindig mindenre azonnal reagálni. Azután elmondtuk, mi zajlik bennünk, beszéltünk az érzéseinkről, hogy nekünk mi esik jól, és mi nem. Elkezdtünk figyelni arra, hogy bírálat és ítélkezés mentesen beszélgessünk egymással.
És elkezdtük az egyértelmű dolgok kommunikálását. Mit jelent ez? Hogy arról is beszélünk, amiről korábban úgy véltük nem szükséges, mert a másik „azt úgyis tudja”. Rájöttünk, hogy „nem tudja úgyis”, és nem azért, mert figyelmetlen, hanem azért, mert a mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni és ami az egyiknek evidens, a másiknak nem az. (És ehhez még nem adtam hozzá, az aznapi lelki és mentális állapotot, ami szintén befolyásolhatja a pillanatnyi reakciót.) Bevallom nem sikerült mindig, minden konfliktust azonnal feloldani, hiszen a régi, még feldolgozatlan sebeink, a hétköznapi monotónia minket is gyakran bedarált. De már tudjuk, hogy néha az is segít, ha csak kibeszéljük magunkból, mi zajlik bennünk. Mert a hangolódáshoz, empátiához fontos, hogy a másik is értse, pontosan mi az, amit épp átélünk. Tapasztalatom, hogy helytelen és a kapcsolatra igen káros hozzáállás, ha sértődötten elvonulok, és megpróbálom kitalálni, hogy a másik, miért mondta és tette azt, amit tett, amivel engem úgy megbántott. És ha megkérdezi, mi bajom, azt mondom sértődötten: semmi. Pedig ott az a flegmán kimondott semmi a legtöbb. Nem szabad hagyni magunkat sokáig ebben a semmiben. Mert ilyenkor elméleteket gyártunk és folytatásos teleregényt írunk belőle (különösen, mi nők), pedig meg is kérdezhetnénk, miért tette.
Mitől működik egy tökéletlenül tökéletes második esély, második házasság, második család?
Ugyanattól, mint az első, feltéve, hogy az elsőt előbb el kell engedni. Úgy készültünk, örökké tart. Nem lehet ugyanis máshogy készülni egyikre sem, mert nincs más opció, ha szeretsz, csak az örökké. Amivel ma többet tudok, mint korábban az nem a szeretet, a tisztelet, a megértés, a kedvesség erejében, minőségében van, hanem az önismeretben. Abban, hogy tudom magam minden helyzetben képviselni. Látom a folyamataimat. Képes vagyok erőszakmentesen kommunikálni. Törekszem rá, hogy rugalmasabban kezeljem a vélt vagy valós sérelmeim. Egyszóval a változás abban van, ahogyan én látom magamat, a környezetemet, és a viszonyomat a körülöttem lévő emberekkel. Áthangoltam a hozzáállásomat. Nem kötök alkut magam ellen, mert ha én, mint nő rendben vagyok magammal, akkor a bennem lévő anya is ki tud bontakozni, mégpedig teljes pompájában, és ebben az áradásban jó mellettem gyereknek lenni. Ha pedig áradok, mint nő, akkor jó mellettem férfinak lenni. Társnak, férjnek lenni. Persze mindehhez az is kell, hogy akit választottam, hasonlóan a folyamatos személyes fejlődést, megfelelő önismeretet, tudatos kommunikációt, őszinteséget gondolja családi alapnak, a szerepek megértése, felvállalása és képviselete mellett. Önismeret része az is, hogy tudom, hány szerepben, milyen súllyal vagyok jelen a hétköznapokban és a családon belül is tudom, hol a helyem. És azt alázattal betöltöm. A patchwork család harmóniájához elengedhetetlen az alázat. Például, hogy alázattal el tudjam foglalni a második férj vagy második feleség helyét és ott ezen a második helyen tökéletesen jól érezzem magam. Mert tudom, hogy azért lehetek ott, azon a kitüntetett második helyen, mert az első helyen lévő házastárssal valami nem volt jó, nem működött.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy épp annyi figyelem, tudatosság, önismeret, tisztelet, megértés, erőszakmentes kommunikáció, alázat, elengedés szükséges a második házassághoz is, mint az elsőhöz. Arra is megvan minden esélyünk, hogy boldogabbak legyünk, mint korábban, ha tudjuk, mit hibáztunk az első házasságunkban, és megpróbálunk javítani azon, ami bennünk fejlesztésre szorul. Azt tartsuk mindig szem előtt, hogy bármilyen konfliktusról, kapcsolatról, új családépítésről legyen is szó, másokat nem tudunk változásra bírni, de magunkat mindig, és ez éppen elég ahhoz, hogy derűs és harmonikus életet élhessünk.
Montorffy Letti
író, coach, életvezetési tréner
Fontosabb vagy a tökéletesnél! Avagy hogyan pihenj úgy, hogy az valóban pihenés legyen?! (első megjelenés:Vasárnap Magazin)
Tegyük vissza az életünkbe azokat a dolgokat, amihez türelem, idő, odafigyelés kell. Amivel el lehet szöszmötölni, szüttyögni és vesszünk el teljesen a jelen cselekvésében! Elég volt a rohanásból, a felszínes kapcsolatokból! Kérd vissza magadnak az értékes időt, amiben szeretet, törődés, valóságos figyelem és időtöltés volt! Nem eszement kapkodás, rohanás és szétesés! A szalon óráján a dátumot naponta, hetente havonta beállítom. Rakosgatok, akasztgatok, időt töltök vele. Foglalkozásra késztet, a jelenben tart és nem mellékesen naponta figyelmeztet a felette logó motivációs tábla, hogy nem vagyok tökéletes. Fontosabb vagyok a tökéletesnél! Kezd apró dolgokkal a változást! Akár ezen a nyaraláson! Elsőként kérd vissza a türelmedet!
Türelem és rugalmasság.
Nem lehet izgágán, görcsösen, idegesen, sietve, instant módon pihenni, mert ilyenkor fordul elő az, hogy fáradtabban jövünk haza, mint ahogyan elmentünk, pedig egy hétig vakáción voltunk. Hogy legyek türelmes, kérdezed, amikor a fejed tele van munkahelyi, esetleg párkapcsolati gondokkal, a gyerekek mindig nyafognak valamin, és mindig otthon marad a legfontosabb, amire épp szükség lenne. Mi az a pihenés, ami valóban kiemel ebből a szüntelenül nyüzsgő világból egy-két hétre és megadja azt a kikapcsolódást, amire vágysz?
Az első lépés. Tedd fel magadnak a kérdést, számodra mi lenne az ideális pihenés. Meg kell tudnod pontosan fogalmazni, hogy mit szeretnél, és az nem elég, hogy mindenki hagyjon békén és lőjetek fel a Holdra, és az sem, hogy ne szóljon hozzád senki, mert te 0-24 órában napozni szeretnél. Ennél sokkal konkrétabb vágyakra van szükség, és azok bátor megfogalmazására, amit a párod felé is nyíltan fel tudsz vállalni, hogy neked erre lenne szükséged. Azután meghallgatod őt is, majd a gyerekeket, és azután családi kupaktanács keretében megbeszélitek a közös programokat és azt is, hogy ki, mikor, mennyi időt kap egy napból, ami csak az övé, és olyankor nem illik őt zavarni semmivel.
A második lépés, hogy megbeszéljük, milyen típusú nyaralást választunk. Mert mindenkinek mást jelent a pihenés, és a többféle igényt és vágyat bizony igen nehéz megfelelően összehangolni. Ha nem beszélünk az igényeinkről, akkor ebből komoly feszültségek adódhatnak egy nyaralás alkalmával. Türelem és megfelelő kommunikáció hiányában épp mi magunk leszünk azok, akik megakadályozzuk a megfelelő pihenésünket.
A harmadik lépés, hogy kitartunk a vágyaink mellett, mert ha mindig és mindenben kedvezünk a gyerekeinknek, a párunknak, a barátainknak, és mindig azt tesszük, ami nekik jó, ami őket pihenteti de minket nem, akkor sohasem fogjuk magunkat egyensúlyba lendíteni a szabadságunk alatt.
Minden nyaralásban megváltozunk kicsit.
Hiszen kilépünk abból, ami ismert és megszokott. Előfordul, hogy ez sokakat nem pihentet, sokkal inkább kétségekkel tölt el vagy esetleg frusztrál, de nem mernek szólni.
Amikor türelmesek vagyunk magunkkal, akkor megengedőek is vagyunk, és ha magunkkal szemben azok vagyunk, akkor előbb-utóbb másokkal is azok leszünk. Mit jelent a megengedés? Részben azt, hogy engedélyt adunk magunknak arra, hogy úgy pihenjünk, ahogy az nekünk jó, ugyanakkor azokat nem zavarja, akik velünk együtt pihennek. Részben pedig azt, hogy képesek vagyunk ebben az állapotban teljesen kiengedni magunkból azt, ami feszültségben tart.
Az utazás egyben változás is, és a legtöbb esetben egy rögtönzött a komfortzóna elhagyást is jelent, hiszen olyan helyre megyünk, amit még nem láttunk, nem tapasztaltunk. Minden inger, ami a testünkre és a lelkünkre hat új, furcsa és szokatlan lehet számunkra de mindenképpen hatásos. Hiszen ezeknek az ismeretlen érzéseknek a befogadása olykor csodákra képes. Nem így, ha minden évben ugyanarra a helyre utazunk, épp azért, hogy ne legyen szükséges a komfortzónából való kiugrást megtennünk.
Néha kell az új élmény, mert megmozgatja a lelkünket és felráz minket. Ami azért jó, mert minden váratlan élmény, amit képesek vagyunk befogadni, katalizátorként hat ránk. Kimozdíthat negatív helyzetekből, amelybe beleragadtunk. És ez fontos, mert ez a nyaralás, a pihenés, a kikapcsolódás egyik legfontosabb célja, hogy ki tudjon zökkenteni minket abból, amit már jól bejárattunk. Mert csak akkor tudjuk igazán letenni a vélt vagy valós terheinket, esetleg másként nézni rájuk, ha hagyjuk, hogy hasson, aminek épp ott, és épp akkor hatnia kell. Felborzolni, szétbontani, pezsdíteni minket, és növelni a boldogságérzetünket.
Fontosabbak vagyunk a tökéletesnél!
Mit is jelent ez? Éppen azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, hanem egyediek és megismételhetetlenek vagyunk! Minden vágyunk, gondolatunk, tervünk, elképzelésünk is egyedi, akár az ujjlenyomatunk.
Fontosabbak vagyunk annál, minthogy egy vidám, életigenlő és derűs nyaralásra már az utazás előtt rátegyük azt a terhet, hogy ennek a vakációnak tökéletesnek kell lennie. Ha mindig elvárásokkal indulunk el, és utána nem azt kapjuk, amit elképzeltünk, akkor bizony rosszkedvűek és csalódottak leszünk. Ennél sokkal bátrabb és rugalmasabb hozzáállásra lesz szükségünk, amelyben nincs előre meghatározva, hogy milyennek kellene lennie a vakációnak.
Miért is kellene bármilyennek lennie? És miért kellene ezt előre a gondolatainkba programoznunk? Hiszen ezzel az elvárás csomaggal épp a történések spontaneitást veszíthetjük el, amitől az lesz az élmény, ami. Csodás, egyszeri és megismételhetetlen kaland.
És itt elérkeztünk a következő fontos kérdéshez, hogyan jön létre egy kaland és mit jelent az, ha egy vakáció kalandos. Mint mindenről, erről is mi döntünk, pontosabban a hozzáállásunk határozza meg, hogy pozitív értelemben maradandó élmény lesz-e, amit átélünk. Van, aki a Kanári-szigeteken is unatkozik és van, aki a Duna partján egy egyszerű kempingezés, bicikli túra, sátrazás alkalmával mesésebb kalandokat élhet át, mint Bora Borán. Vagyis az élmény nagysága, hatása, eredetisége nem attól függ hol vagyunk, mennyi pénzből, luxus hotelben vagy sátorban töltjük az időnket, hanem csakis tőlünk függ. Milyen vágyakkal, gondolatokkal indulunk el és hálásak vagyunk-e azért, hogy éppen ott pihenhetünk, ahová megyünk. Mert ha a szívünkben keserűséggel és elégedetlenséggel indulunk nyaralni, mert pénz, idő vagy lehetőség hiányában nem tudunk oda menni, ahová szerettünk volna, akkor a pihenésünkre már indulás előtt negatív érzeteket küldünk. Ami később befolyásolni fogja az egész üdülést. A kaland mindenkinek mást jelent, de attól még az kaland és nélküle nincs nyaralás. Élménydús lehet egy magányos elvonulás is, amikor belső utazást teszünk és naponta jógázunk és meditálunk, és erőt nyerünk a természet szépségeiből. Minden kaland, ami attól eltérő élményeket nyújt, mint ahogyan általában a hétköznapokban élünk.
Éppen ezért nyaralásra nem ajánlott magunkkal vinnünk sem laptopot, sem iPodot, sem mobilt. És nem javasolt híreket nézni, tájékozódni a bel-és külpolitikai eseményekről vagy naponta e-maileket olvasni. Ha ezeket mégsem tudjuk teljesen kiiktatni, akkor is jobb megoldás az, ha a minimumra csökkentjük a használatukat, mert ezek az eszközök teljesen megakadályozhatják a pihenésünket. Bárhol is legyünk, akár a világ legszebb tengerpartján, nem fogunk tudni ellazulni és elengedni a stresszt. Egyfelől azért nem, mert az agyunkat pontosan ugyanolyan ingerekkel stimuláljuk, mint amikor dolgozunk. Másfelől, ezek használatával megakadályozzuk, hogy figyelmünket a jelenben tartsuk. Az új élmények befogadása és a teljes figyelem fontos lenne ahhoz, hogy testileg, lelkileg, szellemileg is képesek legyünk felfrissülni.
A „jelenben lenni” a legfontosabb tudatállapot, amelyre nyaraláskor szükségünk lenne!
Mit jelent ez? Mindenekelőtt tudatos figyelmet és egységélményt a természettel vagy az éppen a minket körülvevő új környezettel. A merengés képességét, amikor leülünk a fűben vagy a tengerparton és hagyjuk, hogy átjárjon a szél, a nap és egyszerre minden érzékszervünkkel figyeljük a körülöttünk lévő világot. Puhán, szinte félálomban, mégis éber és irányított figyelemmel. Kizárva minden múltbéli és jövőbeli agyalást, és hagyjuk, hogy áradjon bennünk „az itt és most” történése. Nézzük, ahogyan mászik egy bogár a fűben vagy ahogyan formálja a tenger hulláma a homokos partot. Mindegy, mit figyelünk, ami épp körülöttünk történik, csak legyünk benne teljesen a jelen pillanatban. Mert mindig történik valami. Akkor is, ha látszólag nem történik semmi. A nyaralás remek alkalom lehet arra, hogy elkezdjük tanulni, milyen az, amikor a jelenben vagyunk.
Ha soha nem csináltunk még ilyet, először lehet, hogy nem fog sikerülni és elkalandozik a figyelmünk a gondjainkra és a hétköznapi küzdelmeinkre. De gyakorlással fejleszthető ez a nagyon fontos képesség, amely mindig segít elengedni a feszültséget.
Amikor szabadságra megyünk miért csak a testünket küldjük el pihenni? A lelki, szellemi, mentális állapotunkat miért hagyjuk ugyanabban az ingerkörnyezetben nyaraláskor is, mint ahogyan a stresszes hétköznapokban van? Változást várunk egy utazástól de közben épp azt nem adjuk meg magunknak, ami a teljes kikapcsolódáshoz és felfrissüléshez szükséges.
Ha megtanuljuk, hogyan tartsuk a figyelmünket a jelenben könnyebben fogjuk kezelni a hétköznapi stresszt is. Állandó gyakorlásával pedig megszüntethető a szélsőséges, szüntelenül bíráló és ítélkező attitűd.
Mit tegyél, hogy pihentető legyen a nyaralásod és valóban felfrissülten térjél vissza a munkádhoz?
1. Bátran és rugalmasan tervezd meg, hol és hogyan szeretnél pihenni!
2. Beszéld meg a családoddal és a barátaiddal is, hogy mit szeretnél velük közösen és egyedül csinálni, ha „én-időre” is van igényed.
3. Ne akard mindenáron a tökéletes nyaralást megvalósítani!
4. Legyél hálás azért, hogy alkalmad van pihenni, bárhová is mész.
5. Legyél türelmes, elfogadó, rugalmas. Ne adj energiát a haragnak, a csalódottságnak, ha valami nem úgy történik ahogyan vártad vagy eltervezted.
6. Legyél nyitott és befogadó! Vedd észre a kalandot!
7. Korlátozd vagy iktasd ki teljesen az elektromos eszközeid (mobil, iPod, laptop stb.) használatát!
8. Ne nézz e-maileket!
9. Hírek helyett olvass könyvet vagy hallgass zenét!
10. Figyelmed a jelenre irányítsd, ne a múltbéli vagy a még meg sem történt jövőbeli eseményekre.
Mit adhat nekünk, miben erősíthet minket egy jól sikerült nyaralás?
Ha fentiek szellemében töltjük a pihenésünket, akkor valóban, minden szempontból felfrissülten térhetünk haza, és sok mindent, sőt még annál is többet adhat nekünk egy ilyen nyaralás.
Mit kaphatunk?
-
új tapasztalást
-
új nézőpontot
-
megoldást egy régóta megoldatlan helyzetre
-
nyugalmat
-
harmóniát
-
új lendületet
-
új kapcsolatokat
-
pozitív gondolatokat
-
megtaníthat arra, mit jelent „a jelenben lenni”
-
segít áthelyezni a fókuszunkat a negatív érzésekről a pozitívakra
Mit erősíthet?
-
stressztűrő képességet
-
türelmet
-
elfogadást
-
megértést
-
tudatosságot
-
intuíciót
-
kreatív energiát
-
hétköznapi konfliktusaink hatékonyabb megoldását
Látható tehát, hogy kiemelten fontos lenne, hogy valóban kipihenten térjünk haza a nyaralásból, mert ha a vakáció nem tölti be azt a szerepet, amire valójában hivatott lenne, akkor idegesebb, türelmetlenebb és frusztráltabb mentális állapotban térünk vissza a hétköznapokba, mint ahogyan elmentünk. Ez pedig sem ránk, sem a környezetünkre nincsen jó hatással. A düh és harag, amit érzünk azért, mert fáradtan kezdjünk az első munkanapunkat azonnal visszahat a hangulatunkra. Munkavégzésünk hatékonyságára, munkahelyi és otthoni kapcsolatainkra, és tovább növeli bennünk a feszültséget, szorongást, elégedetlenséget.
Hogyan lehet minderre odafigyelni, mindennapjaink és nyaralásaink részéve tenni, megvalósítani a fent leírtakat? Egyetlen megoldás létezik, ami minden más tudás elsajátításánál már bevált. Rendszeresen gyakorolni kell, mert így válhat szokássá, ahogy minden, amit elég hosszan és kitartóan csinálunk.
Montorffy Letti
író, coach, életvezetési és motivációs tréner
Utolsó nap az Evernessen avagy legyél szép, más dolgod nincs!
Hajnal 4 óra. Érkezik a vihar. Felébredek. Zuhany és kávé. Szürke, vizes, zajos, borús nyári reggel. Szeretem. Tele vagyok várakozással. Ezt is szeretem. Egy nap az életemből, amiről azt gondolom, meghatározó lesz. Egy érzés érkezik a zivatarral, és azt üzeni nekem legyek szép. Micsoda hülyeség! Ennyi mára az üzenet? Aztán jön még egy de több valóban nem. A rögtönzött szobrot, amit kavicsokból készítettem, ne tartsam meg. Ajándékozzam oda valakinek, aki megtisztel azzal, hogy ma leül az előadásomra és meghallgat. Ennek legalább van értelme de mit akar tőlem a teremtő azzal, hogy legyek szép? Vannak kérdések, amelyekre később érkezik válasz. Engedjük meg a válaszoknak a késést. Nem kell mindig minden kérdésre vagy üzenetre azonnal választ keresnünk. Legyek szép! Jó, Everness, az leszek.
Elindultunk. Ha lehet még jobban esett, mint hajnalban. Az Everness szürkéjének 51 árnyalatában szakadt a víz az égből. Áradt. Ennek biztos, van valami oka. Nem lehet, hogy nincs, hiszen egész héten ragyogó napsütés volt és épp aznap, amikor jelenésem van elromlott az idő.
Beázott a hangulatom is, amikor a bejáratnál közölték, hogy regisztráció már nincs, tegnap este 10 órakor bezárt, így karszalagot sem kapok. Azért bemehetek? Mert elő kéne adnom. Az 5 fő Everness -bodygard pasi sárga mellényben kihívó mosollyal biztat, hogy persze bemehetek.
Bementünk. Parkoltunk a VIP parkolóban. Mondták oda mehetünk. Ezt mondjuk túlzásnak éreztem de mivel utolsó nap, és mindenki elkezdett pakolni (költözés, bontás volt már), és én amúgy is karszalag és törvényen kívüli lettem, örültem véletlen vipségemnek.
Bent csend volt. A nagy esők utáni végtelen csend. Apró neszek, bokacsontig érő víz, néhol sár. A Zöld-s Ég Sátorban a székek összerakva, a talaj felázva. A babzsákok egymáson pihenve, elázva...
Ennyi víz! Az érzés, ami azonnal megtalál: engem itt nem vártak. Viki, nagyon kedves Everness önkéntes szabadkozik, próbál segíteni. Elkezdem érezni a törődést de még mindig cipelem azt a vacak érzést, hogy itt ma nem tartok előadást, se semmit, amit terveztem, mert egy lélek se jön el hozzám. Túl sok a víz és a csend, vagy én vagyok túl valamilyen.
Közben sétálgatok a sátrak közt, hogy teljen az idő és tisztuljon szomorkás elmém, ami azt közvetíti, nem olyan rossz ez, baby szódával elmegy. Párbeszéd indul magammal:
Milyen szódával? Ide több pezsgés kell, mint a szóda? Miért kell több? Mert én többet...!
Aztán 9 óra és azt látom, hogy ketten a sátor előtt álldogálnak bizonytalanul.
Köszönök és még mindig nem hiszem el, hogy ők tényleg hozzám jöttek. Néha komolyan nagyon hülye tudok lenni, amikor nem engedem el befülledt hangulatom, amitől nem látom a nyilvánvalót. Azután jöttek még ketten, majd újra ketten és mikor elkezdtem beszélni jöttek még és még...
Akkor végre kifújtam a lelkemből a párát, ami szemem elől is elhúzta a ködöt, és megosztottam velük, hogy az életben semmi nem állandó, legkevésbé szélsőséges érzéseink, és bármi megtörténhet, ha ott a figyelmünk a jelenben. És elmeséltem reggeli, borús szőkeségem is. Őszintén beismertem, hogy mire tanított engem a mai reggel és megköszöntem, hogy itt vannak velem. Elkezdődött a beszélgetés. Nyíltak a szívek, a lelkek, a szemek, az elmék és mosolyogtak az arcok.
Tényleg hülye vagyok, amikor azt hittem első látásra, hogy itt vasárnap, vihar után, eláztatott székeken és babzsákokon senki nem lesz kíváncsi rám. Az egymásra halmozott babzsákok tetején egyébként aludt valaki az egész előadásom alatt, hálózsákban. Nem tudom, ki lehetett ő de az „infót” biztos egész mélyre betettük a tudata alá, több rétegben, jó mélyre. Remélem, segítettünk akármiben vagy bármiben. Kétségtelen, hogy benne voltam az álmában. Kérdés, mit álmodhatott?
Az egyik hölgy már a könyvemmel érkezett, amit előző nap megvásárolt a Cor Leonis Kiadó Könyvsátrában. Készült hozzám! Na, tessék, mondom, hogy hülye vagyok! Azután beszélgettünk még, átalakult az egész előadás csoportos foglalkozássá, egyik arc ragyogott fel a másik után és végül a nap is kisütött.
Mire tanított engem, mit mutatott nekem a vasárnap reggel az Evernessen?
Nincsenek eleve elrendelt dolgok. Percről percre változhat és változik is minden.
Legyek olyan, mint gyerekként: legyek képes egyetlen pillanat alatt arra, hogy a szomorúságból átlépjek az örömbe, úgy, hogy a korábbi rossz érzés emléke se maradjon velem.
Aztán eszembe jutott a reggeli üzenet: Legyél szép!
Nincs más dolgod, csak legyél szép. Mit jelent ez? Milyen az, amikor valami, valaki szép? Csak szép!
Létezik. Van.
Az üzenet ez volt: Csak legyél!
Miért léteznek kínos kérdések és mit tehetünk ellenük? (Vasárnap Magazin)
Minden kérdés lehet kínos, ahol valami titok lappang, valami, ami félelmet, szégyent, rettegést vált ki. Minden kérdés kínos, amire nem akarunk felelni. Egyrészt azért, mert azt tanították nekünk és velünk együtt az összes felmenőinknek, hogy arról a bizonyos dologról nem szabad beszélni. Másrészről a társadalmi elvárás szerint sem illendő, azaz valamilyen büntetés jár érte. Helytelen. Nincs helye sehol, annak, ami zavarba ejtő. De akkor mégis hová tettük? Hová száműztük? Egy nem látható, felszín alatti, sötét helyre. Eltitkoljuk azt, ami sebet ejt rajtunk, bennünk, az életünkön, a családunk életén, de a hallgatás nem szünteti meg a létezését. A némaság erősít, izmosít rajta és befolyásolja az attitűdöt, a személyiséget. Kínos, hogy az őszintétlenség, a félelem, a hiba, a társadalmi, családi, politikai, vallási, szexuális hovatartozás olyasvalami, amit nyíltan felvállalni, még inkább beszélni, kérdezni róla kellemetlen. Zavaró az őszinte felvállalása annak, aki voltam, aki vagyok, amit gondoltam, éreztem, és amit most gondolok és érzek!?
Mitől lesz kínos egy kérdés?
Abban a pillanatban, hogy beleállok abba az emberbe, aki én vagyok, és hiszek benne, szeretem, támogatom, büszke vagyok rá és elismerem őt, megingathatatlan leszek.
Mert minden bizonytalanság, homály, hazugság, elhallgatás, elfojtás kínos. És ami kínos, az kínnal is jár. Elsősorban magamat mérgezem vele és közvetett módon a környezetemet is. De amíg nem ismerem be, hogy számomra melyek a nyugtalanító kérdések és miért, addig csak a félelem marad, a szégyen, és a titok, és a kimondatlan kínjaim erjedése tudatom mélyében.
Mitől lesz feszélyező egy kérdés? Mi befolyásolhatja, a kellemetlenséget, amit a kérdés okozhat? A kommunikáció témája, tere, ideje, módja biztosan. Ha tapintatos vagyok akkor figyelembe veszem, hol, mikor, milyen modulációval, milyen gesztusrendszerbe, metakommunikációs hálóba ágyazva teszek fel egy kérdést, amiről tudom, hogy nyomasztó lehet de szeretném tudni a választ.
Ha nem vagyok diplomatikus és tapintatos, talán azért mert soha, senki nem tanította meg nekem ezeket, és összekeverem a diplomáciát és a tapintatot a látszat kedvességgel, és ezért inkább a nyers őszinteséget választom, megbánthatok másokat. Egyetlen kérdéssel. Akaratlanul. Lehet emögött manipulatív, gonosz szándék de lehet lejáratás is. Vagy éppen az erőviszonyok felállítása, fitogtatása, harcra, tetemre hívás. És lehet tudatlanság, butaság, felkészületlenség, érzéketlenség. Mennyi szándék egyetlen kínos kérdésben! Mi tanulható ebből?
Elsősorban az, hogy tudatosítani kell saját kompromittáló kérdéseinket, amelyekre soha, semmilyen körülmények között nem szeretnénk felelni. Amíg nem győztem le a félelmemet az adott téma iránt, addig annyit tehetek, hogy bele állok önmagam védelmébe, és határozottan nemet mondok. Képviselem a félelmemet. A nyomasztó kérdés éppen attól lesz aggodalmat keltő, hogy nem akarok rá felelni de még csak azt sem akarom elmondani, hogy nem akarok rá felelni. A legtöbben úgy tesznek, mintha nem is hallották volna a kérdést, és zavartan mosolyognak, elpirulnak, megsemmisülnek. Azután jön a harag és a düh, amit a másik kérdése gerjesztett bennünk, mert kényes területre tapintott. Lehet szándékosan, lehet, teljesen véletlen, és az is lehet, hogy jó szándékból teszi fel azt a bizonyos kérdést, ami kibillent és zavarba ejt. De a tehetetlenség, az önmagamba vetett hitem hiánya, és a szégyen miatt, amit érzek, nem ad mást nekem ez a helyzet csak a dühöt és a haragot. Alacsony rezgésű, alantas személyiségnél a bosszút és megtorlási szándékot. Miért? Mert egy vacak nemben sem tudtam magam képviselni. Hogy elmondjam, itt és most erről nem szeretnék beszélni, mert a személyes, magánéleti szférám része. Vagy azért, mert így döntöttem, és nem engedek semmilyen társadalmi nyomásnak, ami olyasvalamire kényszerít, ami idegen tőlem.
Amikor elkezdünk vizsgálódni, mitől lesz kellemetlen egy kérdés, arra is ajánlatos ránéznünk, miért létezhetnek ezek a feszélyező kérdések általában, és konkrétan az én életemben? Mi ad ezeknek létjogosultságot, hatalmat, erőt és uralmat?
Mi adunk. Nem az anyánk, az apánk, a testvérünk, a pszichológusunk, a coachunk, aki kérdez. Kizárólag mi. A gondolataink, a vágyaink, a félelmeink, a szégyenünk, a hazugságaink, a szeretetlenségünk. A bizalom és a hit hiánya. Hit abban, hogy minden, ami velem történik épp akkor és úgy történik, ahogy nekem jó, és akkor is hiszek ebben, ha a fájdalomtól, csalódástól, gyűlölettől nem értem az okot. Előfordulhat, hogy az ok azonnali megértése olyan sokkot okozna nekem, hogy örökre elveszteném a józan eszem és egy másik világban rekednék. Nem tudni valaminek az okát sokszor áldás és ajándék.
Miért hiszünk a kínos kérdésekben, és melyek a leggyakoribb kínos kérdések?
Attól lesz valami az ami, ha hiszünk benne. A hittől kap erőre. Ha úgy nőttem fel, hogy illetlenség volt társaságban megkérdeznem, hogy anya, mikor megyünk haza vagy illetlenség volt a ház asszonyának azt mondani, hogy nem ízlik az étel, amit főzött, akkor ez az értékrendemben, mint hit rögzül és ennek megfelelően alakul az attitűdöm is, sőt a gyerekeim attitűdje is. A társadalmi elvárások hatnak a személyes hitrendszerre és a hitrendszere is hatnak a társadalomra. Ezek nagyon erős minták, úgy irányítanak minket, hogy észre sem vesszük, és az életünk minden területén jelen vannak. Miért hiszünk benne? Részben azért, mert azt tanultuk, hogy hinni kell valamiben és mindenki abban hisz, amit tanítanak neki, amilyen társadalmi, családi, vallási, erkölcsi, politikai környezetben szocializálódik. Ennek megfelelően minden lehet kínos téma, kínos kérdés, hiszen amiről az egyik országban, családban, közösségben szabadon beszélnek, az lehet, hogy máshol tiltott téma.
Ha másképpen tanultuk volna, más társadalmi hálóban szocializálódunk, ha lehetne beszélni mindig, mindenkinek arról, ami kellemetlen, akkor nem létezne kínos kérdés. Azért létezik, mert hatalommal és erővel ruházzuk fel. A félelmeink erejével.
Leggyakoribb tabu témák, határaik és a kínos kérdések
Szexualitással foglalkozó kényes témák
Pornófilmek. Mennyit, miért, mikor? Csak férfiak?
Maszturbáció. Miért kell szégyellni?
Homoszexualitás felvállalása. Miért olyan nehéz a coming out?
Férfiaknál, a méret( elég nagy-e?)
Orgazmus (nőknél: színlelt, férfiaknál: korai magömlés)
Vágyak, szexuális fantáziák. Mi normális, mi nem az?
Szexuális segédeszközök. Hogyan vásároljuk meg? Szükséges-e? Mikor, mit és hogyan?
Házasság és gyermekáldás
Mikor nősülsz?
Mikor lesz gyerek?
Hogy hogy még nincs gyerek?
Nem akarsz gyereket!?!
Milyen a házasélet?
Fél éve szült kismamához, aki még nem fogyott le. Megint terhes vagy?
Megcsaltad?
Örökbefogadás. Más gyerekét neveled?
Állásinterjú meghökkentő kérdései
Akarnak még gyereket?
Gyakran betegek a gyerekei? Ki vigyázz rájuk akkor?Van szeretője?
Vonzódik a saját neméhez?
Szexelt már az irodában a főnökével/beosztottjával?
Mit tenne meg, hogy több fizetést kapjon?
Kínos kérdések kamaszokhoz?
Kivel levelezel annyit?
Mit csinálsz ennyi ideig a fürdőben?
Miért nem tanulsz?
Ittatok is azon a bulin?
Kipróbáltad már a kábítószert?
Mi az a folt a fehérneműdön?
Szoktál önkielégítést végezni?
Életkorra vonatkozó kellemetlen mondatok, kérdések nőknél
Hány évesen kezdted, hogy már ekkora gyereked van?
Már plasztikáztattál?
Ennyi idősen minek mész újra férjhez?
Idősebb vagy a férjednél?
Öreg vagy már te ehhez, Anyukám!
Hol a határ, ha kellemetlen kérdést kapunk?
A határ mindig ott lesz, ahol azt meghúzzuk, és ha nem tesszük, akkor az, aki minket szándékosan manipulál, provokál, addig megy, ameddig megsemmisít bennünket. Az Achilles-sarkunk mindig ott lesz, ami számunkra nagyon kínos. Felelőtlenség magunkkal szemben, ha épp ezzel nem foglalkozunk, és hagyjuk, hogy minden rosszindulat és ártó szándék újra és újra megsebezzen. Fontos, hogy képesek legyünk felállítani a határainkat. Mert erőt és hitet ad. És a hit legyőzi a félelmet, és szárnyra kapunk, hogy kiálljunk saját magunkért. Azért, és legfőképpen azért, amit elrejtenénk magunkban, mert rossznak, hibásnak, gyengének, tökéletlennek hisszük.
Ha felvállalom, és beismerem, azt is, amiben nem vagyok a legjobb és szégyen helyett elfogadom magamban a fejlesztésre szoruló dolgokat, már nem lesz senkinek sem izgalmas, hogy döntögesse a határaimat. Ha nem szégyenlek semmit, kínos kérdést sem tudnak feltenni nekem. Ha nem védekezem, nem tudnak támadni, ha éppen az lenne a céljuk, hogy harcoljanak velem.
Kamaszok „titkos” élete és a kellemetlen kérdések
A kamaszkor a kínos kérdések, tabu témák tekintetében kiemelt helyet foglal el. Sok esetben a szülőnek már kérdezni is tabu! Nem tudják, hogyan csinálják jól, félnek kérdezni, és félnek a valóságos beszélgetéstől. Mert az igazi beszélgetésben a szülőnek színt kellene vallani saját kamasz koráról, életéről, hibáiról, hazugságairól. A kamasz, ha nem kap őszinteséget, elkezd távolodni. Lelkileg és fizikailag is. Nem avatja be az életébe a szülőt, és kerüli a konfliktust is. Látszatra nincs vele gond. A cikis témák, kérdések elfojtása, elnapolása, elhallgatása csak látszat életet hozhat, igazit, valódit, megértőt, megbocsájtót, feloldozót, segítőt soha! A látszat élet pedig majdnem mindig rendkívül indiszkrét és átlépi a határokat. Belenéz a kamasz telefonjába, leveleibe, korlátozza annak használatát, eltiltja a nettől. A látszat életben nincs bizalom. A tabu témák melegágya és táptalaja a bizalmatlanságra épülő élet. Ha a kamasz szüntelenül számonkéréssel, támadással, megtorlással, megszégyenítéssel találkozik, nem tud megnyílni és őszintén megnyilvánulni. Ha a gyermek nem őszinte a szülővel, és gyakran titkolódzik, rossz irány, ha kizárólag őt hibáztatják, és a kamaszkort, amely amúgy is sérülékeny átmenet a gyermekkor és a felnőttkor között.
A szülőnek, aki valóságosan szeretne kapcsolódni kamasz gyermekéhez, látnia kell saját magában hol van az elfojtás, a titok, a szégyen, a tabu területe. Amíg, mint szülő nem tisztítja meg az életét, nem fog tudni változtatni azon, hogy ne féljen beszélni arról, ami a lelkében van. Ha ő nem őszinte, a gyermeke sem lesz az. Ha nem büszke rá, ő sem lesz magára. Érzékeny kor, és sokkal több figyelmet érdemelne annál, mint az állandó büntetés kiszabása, és az elégedetlenség kinyilvánítása. Általános tapasztalat, hogy minél kellemetlenebb valamiről beszélni, annál fontosabb a téma. Talán épp azért tör fel a tehetetlen harag, ha a kényes területre tévedünk, mert nem tudunk az életünkkel mit kezdeni akkor, ha a szívünket kitesszük az asztalra, és attól is zavarba jövünk, ha más kiteszi. Azt tanultuk, nem odavaló, el kell rejteni. Kevesen mernek ezzel az örökölt hitrendszerrel szembe menni, esetleg még felül is írni a család szabályait.
Összefoglalva 7 pontban arról, amit a kínos kérdésekről tudni érdemes. Miért léteznek kellemetlen témák és hogyan tudjuk kezelni ezeket a kérdéseket.
-
Kínos az, ami bizonytalan, homályos, hazug, eltitkolt, elfojtott, őszintétlen
-
Ha szeretnénk csökkenteni a bennünk lévő feszültséget mindennel szemben, amiről nem szeretnénk beszélni, akkor célszerű tudatosítani, szembe nézni saját, kínos témáinkkal, kérdéseinkkel
-
Azért létezik kínos kérdés, mert hatalommal ruházzuk fel, azáltal, hogy félünk nyíltan beszélni bizonyos témákról, mint pl. a szexualitás
-
A társadalmi elvárások és a hitrendszerek kölcsönösen hatnak egymásra és erősen befolyásolják, mit érzünk kínosnak, miről nem tudunk, akarunk beszélni
-
A látszatra, hazugságra épülő életek hitrendszerében mindig ott van az az illemszabály, hogy erről a témáról nem illik beszélni. Ugyanakkor, ezt a szabályt bármikor átírhatjuk, ha nem tudjuk úgy beilleszteni az életünkbe, hogy ne romboljon le minket
-
A határainkat mi állítjuk fel és mi döntünk arról is, mit rejtünk el és mit dobunk fel a felszínre
-
Hogyan védd meg magad a kínos kérdésektől? Légy őszinte. Állj bele abba az emberbe, akit teljes szívvel, hibáival együtt képviselsz, és tanulj meg lelkiismeret furdalás nélkül nemet mondani, mert a nem ugyanolyan értékkel bíró válasz, mint az igen
A cikk a Vasárnap Magazin engedélyével került fel a blogra, és a 2017. májusi számban jelent meg először. Fotó forrása: Mindennapi PszichológiaMontorffy Letti
író, coach, motivációs tréner
A kapcsolatgyilkos kompromisszum
Miért fontosabb az emberi kapcsolatokban a konszenzus, mint a kompromisszum? Mert, amikor kompromisszumot kötünk, akkor valamivel megalkuszunk, valami olyannal, ami nekünk nem jó, csak a másik embernek. A konszenzusban viszont közösen olyan döntést hozunk, ami mindkettőnknek jó, amitől mindketten vidámak, békések és kiegyensúlyozottak leszünk.
Megteszel valamit, ami engem nagyon bánt és rossz érzésekkel tölt el. Értem, hogy az, amit én gondolok az adott dologról, más, mint a te szándékod, amivel nekem akaratlanul is bánatot okoztál de a lényeg a végeredmény. Hogy amit teszel vagy épp nem teszel meg, azzal engem bántasz. És ha ennek hangot is adok, hogy az nekem nem jó, és te ennek ellenére mégis megteszed újra és újra, akkor ne várd el, hogy azt gondoljam szeretettel teszed és figyelsz rám.
Mert ahol igazi figyelem van nem fordulhat elő, hogy ismétlődően olyat tegyek, amiről tudom, hogy azzal a másik emberben szorongást és rossz érzést keltek. Mi kell a konszenzushoz? Önismeret, megértés, figyelem, empátia, erőszakmentes kommunikáció.
A konszenzus bármiről szólhat. Az átlagostól eltérő erkölcsi normakövetésen át az egyszerű, apró cselekvésig minden lehet, amivel a másiknak és magamnak is tartósan örömet okozok. Mindegy miben kötünk konszenzust. A lényeg, hogy az mindkettőknek jó legyen. Mindketten megtaláljuk benne a békét, örömöt, derűt, nyugalmat, szeretetet és egyikünk se érezze magát ebben a döntésben rosszul.
Az egyik leghatékonyabb kapcsolatgyilkos (és mindegy milyen típusú kapcsolatról van szó), ha az egyik fél rendszeresen átéli, hogy amit a másik csinál az neki nem jó, és azt látja, hogy a másik az ő rossz érzéseivel egyáltalán nem foglalkozik. Az önzés sok fajtája közül ez az egyik, amikor csakis a saját érzéseimre figyelek.
Mindannyian hibázunk és mindannyiunknak van olyan időszak az életében, amikor nem tudunk annyi figyelmet, szeretetet adni a másiknak, amennyit ő kapni szeretne. Mielőtt ítéletet mondunk a nem működő kapcsolataink felett, mindig gondolkodjunk el azon, hogy megtettünk-e mindent, hogy a kapcsolat mindkettőnknek jó legyen. Van-e türelmünk és legfőképpen szeretetünk ahhoz, hogy a másik valós szándékát meglássuk, és mindig húzzunk időkorlátot.
Az évekig elhúzódó, megoldások nélküli kapcsolódásban mindkét fél elfárad, kimerül és elveszti motivációját.
