Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Az elengedés 7 szintje

 

0-dik lépés: VALÓDI ÉS TISZTA SZÁNDÉK A VÁLTOZÁSRA

 

1. TUDATOSÍTÁS

A tudat alatti tartalmakból direkt vagy indirekt módon a tudat szintjére emelem mindazt, amit leválasztottam, letagadtam vagy elfojtottam. (Direkt mód: pl. hipnózis, théta meditáció, kineziológia. Indirekt mód: önfejlesztési folyamat által)

2. SZEMBESÜLÉS

Elfogadom, hogy amit felszínre hoztam, az hozzám tartozik. Dolgom van vele.

3. LEVÁLASZTÁS

Leválasztom róla a hozzá kapcsolódó stresszt, ítélkezést, szégyent, haragot, bármilyen neheztelést.

4. MEGBOCSÁTÁS

Megbocsátom magamnak, hogy teret, energiát adtam mindennek, ami csalódást okozott, gátolt és fogva tartott. Megbocsátok mindenki másnak is, aki ebben velem együtt részt vett és "cinkosom" volt abban, hogy ezt a csalódást átéljem.

5. ELFOGADÁS

Látom, elfogadom és megköszönöm a tanítást, amit a helyzet és/vagy ember adott nekem. Látom, elfogadom és megköszönöm, hogy ezzel a tapasztalással alázatosabb, megértőbb, igazabb, erősebb és értékesebb lettem.

6. HÁLA

Hálát és áldást mondok a tapasztalatokra, az érzésekre, amelyek hatással voltak rám. Belátom, hogy minden, amiért hálás vagyok, az működik az életemben és segíti a fejlődésemet. Az elengedés a hálával teljesedik ki.

7. INTEGRÁLÁS

Cselekvéssel integrálom magam az új helyzetbe. Minimum 21 de maximum annyi napig, amíg szokássá nem válik a megváltozott tudatállapotból születő új gondolkodásmód és az ebből fakadó új érzés, új kommunikáció és új cselekvési minta.

 

Ha az integráció nem sikerül, azaz nem változik az adott témához kötött nézőpontom és érzésem, és nem változnak meg a cselekvési szokásaim, reakcióim sem, akkor valahol a folyamatban becsaptam magam. Vagy átugrottam vagy kihagytam egy-két lépést. Mivel ezek egymásra épülő és egymásból következő folyamatok, egyiket sem lehet sem kihagyni, sem pedig felcserélni a sorrendet.

Az elengedés kizárólag úgy valósulhat meg, ha ezt a 7 lépést, egymás után elvégzem. Mindegyik szinten annyi időt töltök, ameddig ott meg nem oldom a szükséges feladatokat. Ha azonban egy szinten túl sok időt töltök halogatással, kifogásokkal, akkor a folyamat megreked és kezdhetem elölről az egészet. Ezért is érezhetik sokan úgy, mintha végérvényesen beleragadtak volna egy helyzetbe. Nem lehet megúszásra játszani. Az életemet senki más nem tudja helyettem rendbe tenni, és a saját személyre szabott 7 fokozatú lépcsőmön sem tud más végig menni. Az egyéni felelősségvállalás szerepe létkérdés ebben is, ahogy minden más fejlődési, gyógyulási folyamatban! Mivel az elengedés tárgya, alanya minden esetben valamilyen korábbi (gyermekkori, családi, párkapcsolati) traumával kapcsolatos, az elengedési folyamat egyes szakaszain különböző terápiák és szakemberek segítségével javasolt végig menni. 

Búcsú

Egymással szemben álltunk és nem szóltunk semmit. Szemeid alatt a mélyülő ráncok íve fáradt tekintetedbe hajolt. Vonásaid keményebbre, konokabbra rajzolták a múló hónapok. Már nem látsz engem. Nagyon régen becsuktad szemeid szavaim, vágyaim és a lelkem előtt is.

Tudom, hogy ez így van jól, búcsúzni kell, eljött az utolsó pillanat. Azt mondják a haldoklók a haláluk előtti percekben, hirtelen erősnek és derűsnek érzik magukat. Tisztán és érthetően még mondanak valamit a szeretett személynek, aki mellettük áll. Talán mosolyognak egyet még utoljára, és mélyen belenéznek a másik szemébe. Létrejön egy utolsó kapcsolódás. Egy utolsó érintés, talán egy utolsó mondat, egy utolsó összefonódás. Ez a pillanat nagyon mély, nagyon tiszta, és ha nagyon szerettél, nagyon fájdalmas is.

Ilyen volt a mi utolsó pillanatunk is, amelyben a szerelmünket temettük. De mi szavakkal már nem mondtunk egymásnak semmit. Egy egészen rövidke ideig, talán pár másodperc lehetett, találkozott a pillantásunk, és újra láttuk egymást. Mosolyogtunk is. Tiszta volt ez a végső pillanat, minden örömtől, fájdalomtól, ítélettől mentes. Csak a feltétel nélküli szeretet ragyogott benne. Úgy láttalak és minden mást is, ami körülvett téged, mint ebben a tér-idő kontinuumban még soha, és ettől a tudástól egyszerre lettem nyugodt, hálás és nagyon szomorú.

 

Kép: Alex Gray, A szerelem óceánja

A csodák nem a semmiből érkeznek

Mindig lesznek emberek, akiket azért hívsz az életedbe, hogy tanulj magadról valamit. Fejlődj és nézz szembe a gyengeségeiddel, megoldatlan és feldolgozatlan traumáiddal, minden korláttal, ami akadályoz a tisztánlátásban. Például abban is, hogyan állsz az önbecsüléssel, önbizalommal, vonzerővel, akarattal, teremtéssel, intimitással, szeretettel, érzelmi vagy testi energiákkal. Bármivel, amit neked épp akkor magadról meg kell tapasztalnod. Mindenki, aki mentálisan egészséges, arra törekszik, hogy rend legyen a szívében. Jó, ha ezt a rendrakást magadtól várod el, nem mástól. Teremtesz valakit vagy valamit legtöbbször nem is tudatosan. Egy párbeszédet, egy álmot, egy vonzalmat, egy érzést, egy bántalmazó szerelmet, egy csalódást, hogy élesben megtapasztald mindazt, amit tudnod kell, ahhoz, hogy fejlődni tudj.

Nálam első helyen a bátorság áll. Ehhez keresek társakat. A keresés és a tapasztalás is kockázatos. Mindenkinek az, és amíg nincs önreflexió, tudatosság, éberség, megértés, újrateremtés, áthangolás addig fájdalmas is. Ha te is a cselekvést, a tapasztalást választod, akkor azt javaslom, hogy sétálj bele a fájdalmaid középpontjába, vállalj felelősséget azért, amit tettél és ne másokat hibáztass. Ha ezt tisztán és őszintén be mered vállalni, önáltató hazugságok nélkül, akkor és csakis akkor melléd szegődik egy másik bátor és azután egy harmadik és így tovább. Az energiák, akár egy láncon az apró gyöngyszemek, szépen egymás mellé kerülnek, csodálatos nyakéket alkotva és egyik sem kérdőjelezi meg a másik létjogosultságát.

Olykor fájni fog, ha valaki nemet mond rád, de az is megtörténhet, hogy egy nap felébredsz és az elutasítás szomorúságában átértékeled az addigi szenvedésed és máshogyan nézel magadra és a benned lévő szenvedő Énre. És elkezdesz hálát hinteni mindenkire, aki a múltban valamilyen formában, nyíltan vagy rejtett módon bántalmazott vagy valamilyen formában nemet mondott rád. Nem minden rólad szól! Sőt, előfordulhat, hogy csak a másikról szól minden. Te pedig magadra veszed azt a traumát, ami tulajdonképpen az övé, amit ő nem dolgozott még fel, ami őt kínozza, gyötri minden nap és kivetíti rád, mert számára elviselhetetlen cipelni a terhet. Bűnössé tesz, hogy áldozat lehessen, mert így nem kell felelősséget vállalnia azért, amit tett és azért sem, amit végül nem tett meg!

A bátorság mindenkori következménye, hogy magadra egy erős igent mondasz, felállítod a határaidat és ezzel a csodának mondott valamit behívod, beemeled az életedbe. A csoda nem a semmiből érkezik, hanem abból a valamiből, amit szeretetnek, alázatnak, megbocsájtásnak, tiszteletnek, tisztaságnak, őszinteségnek, együttérzésnek hívnak. Soha ne neheztelj arra, aki csak azért jön, hogy manipulatív módon lecsapolja az energiád vagy megpróbálja elvenni azt, amivel ő soha nem rendelkezett, majd azután szintén manipulációval vagy egy hazugsággal kisétál az életedből vagy épp a viselkedésével kiprovokálja, hogy te hagyd el őt, mert ő még szakítani is gyáva! Ne haragudj ezért, mert mindez azt is mutathatja, hogy az energiáid erősek, tiszták és szeretetteljesek. Nem mellesleg jól érzékelhetőek és láthatóak is, mert nem vagy se érzelmileg se energetikailag blokkolva. Nem rejtegeted azt, aki vagy és másnak se mutatod magad, mint aki vagy. Aki pedig ezt a fajta láthatóságot félreérti, bántalmazza, megijed tőle, manipulálja vagy visszaél vele és úgy érzed ezzel megbánt téged, annak légy hálás. Semmi gond sincs, nem a mestered, "tanítód" volt. Fájdalommal tanított. Mutatott valamit magadról, amit korábban nem láttál. Minden "tanárnak" más a stílusa, a módszere, az eszköze de attól még mindegyiktől tudsz valamit tanulni, ami számodra hasznos lehet. Így láthatod, tapasztalhatod meg az életedben azt, hogy a romboló és bántalmazó eseményeknek, történéseknek, szerelmeknek, barátságoknak minden esetben van pozitív hozadéka. Ha meglátod, megérted és integrálod az életedbe a fájdalmakból nyert építő tapasztalást. Ahogyan Chong An Sunim mondja...

"Nem a hibáinkból tanulunk, hanem az lesz a hiba, amiből nem!"

Önáltatás...

Csináljuk, ha érzékeljük, ha nem. Ha bevalljuk, ha nem. De mégis mire jó-ez? Szerintem semmire, sőt kifejezetten káros, amennyiben annyira profik vagyunk már ebben, hogy igaznak hisszük, ami hamis és ezzel szó szerint elkábítjuk az elménk. Ebben az állapotban pedig kizárólag hozzánk hasonló révületben élő embereket fogunk vonzani szerelemben, barátságban, akik megerősítenek minket abban, hogy jól látjuk, amit látunk, igazunk van.

Miért csináljuk? Talán félünk, mert azt gondoljuk, hogy magyarázkodnunk kell azért, akik vagyunk, pedig sosem kell. Talán bizonyítani, megfelelni akarunk valakinek, akinek, mi sosem voltunk igazán fontosak. Talán nem vagyunk tudatosak és éberek a saját szarságainkra, és valljuk be a szívünkre sem. Ilyenkor egy út marad. Az önbecsapás labirintusa, amelyben bagatellizáljuk a problémát, hogy „csak ilyen meg olyan, nem jelent semmit” vagy érvényesítjük újra a rég lejárt bérletünk. Hogy az még jó, még van időnk vele utazni, pedig nincs. Talán szellemvasútra érvényes vagy már oda se.

Akiben nem támad fel az éberség a saját önáltató hazugságait illetően, az sosem lesz igazán derűs és elégedett az életével. Ő lesz az örök megalkuvó, az „így is jó lesz”, és a „majdnem az” élharcosa. Az önbecsapás ravasz dolog, mert aki benne van, úgy manipulálja saját magát is, hogy nem érzékeli, amit tesz. Nincs önreflexió, nincs fájdalom és valószínű empátia sincs. Így egyéni felelősségvállalás sem lesz. És akkor a keménység, a konokság és a kegyetlenség veszi át az uralmat.

Az ember, aki önáltatásban él, valójában bántalmaz. Saját magát és másokat is, miközben gyakran úgy érzékeli, hogy ő az áldozat.

Vigyázzunk a szokássá konzerválódott önáltatással, mert az egyik legnagyobb csapda, amiben úgy szakad ketté ketté a lélek, a szellem és a szív is, hogy ebből a tulajdonosa semmit sem érzékel.

Én őszinte vagyok…2.rész

 

 

Mi az, hogy hazugság? Neked mit jelent? Azt mondod ez egyértelmű, ezt mindenki hasonlóképpen gondolja? Tudsz erre a kérdésre úgy tekinteni, hogy ahány ember, annyiféle definíciója létezik a hazugságnak? Elképzelhetőnek tartod ezt?

Adj egy esélyt annak, hogy ez lehetséges. Nem kell elfogadnod, hogy így van, de legyél nyitott arra, hogy ezt is mindannyian máshogyan értelmezzük. Vagy legalábbis van olyan része, amit biztos, hogy különbözőképpen gondolunk.

Leírom, nekem mit jelent. Nem azért, hogy gondold te is így. Sokkal inkább azért, hogy legyél nyitott az én meghatározásomra is (ahogy másokéra), ne utasítsd el azonnal. Nem kell egyetértened velem, csak gondolkozzunk együtt. Mert ez az a tiszta áramlás, amiben nem tudsz ítélkező lenni, és az ítélkezés mentesség feljebb emel annál, mint ahol épp most vagy. Kivétel nélkül mindenkit kitisztít és új energiákat, nézőpontokat ad.

Számomra a hazugság azt jelenti, hogy valaki engem szándékosan, rosszhiszeműen vagy ártó szándék nélkül (ez a végeredmény szempontjából lényegtelen) megtéveszt. Nekem éppen ezért a hazugság fogalmába tartozik minden, amivel valaki engem félrevezet. Így hazugságon nemcsak azt értem, ha valaki valótlan állít, amiről tudja, hogy nem történt meg vagy nem úgy történt meg, ahogy elmondta, hanem azt is, ha valaki elhallgat előlem valamit. Valamit, amiről azt gondolja, hogyha megosztaná velem, akkor lehet, hogy soha többet nem lennék a barátja, szerelme, munkatársa, ismerőse. Azonnal megszakítanám vele a kapcsolatot, mert azt gondolja, hogy amit eltitkol, azt jobb, ha én nem tudom. Helyettem eldönti, mi jó nekem és ezzel azt is meghatározza, hogy kettőnk számára mi a fontos. Kihagy valamiből, aminek részese kellene legyek, hiszen társak vagyunk valamiben. A kapcsolat fajtájától függ, hogy épp miben, de ha eltitkol előlem valamit, mert fél, mert szégyelli, mert ezzel megpróbálja elkerülni a kettőnk közötti konfliktust, akkor egy nagyon fontos dolgot nem tisztel. Ami minden kapcsolat alapja, és ez a bizalom. Ha tőle tudom meg, ami épp szükséges lenne, akkor még ha fáj is, amit mond, nem tud maradandó sebet ejteni vele. Mert érzem, hogy a bizalma felém és önmaga felé is olyan erős, ami elbírja a kitárulkozást. Ha máshogy derül ki az igazság, és nem ő meséli el nekem, akkor ezzel akkora repedést üt a kettőnk közötti bizalmi térben, hogy elképzelhető, hogy lehetetlen lesz ezt újra helyreállítani. Ha pedig a seb maradandó lesz, nem leszünk egységben, nem lesz közös ügyünk sem, és így nem tudjuk feloldani a fájdalmakat. Egy út létezik ilyenkor, amivel a bizalom újra felépíthető, ha őszinte és szeretetteljes beszélgetéseket kezdeményez elsősorban az, aki a közös bizalomnak ártott. Ehhez szükséges többek között tudatosság, önreflexió és érzelmi intelligencia. A másik fél segítheti őt ebben a folyamatban. Így megvalósul az a kölcsönösség, ami a kapcsolat helyreállításának és új szintre emelésének kedvez.

Ha nincs önreflexió, gyógyulás sincs. Ha pedig elindul a bizalom helyreállítása, amely sokszor hosszú hónapokban, néha évekbe is telhet, és ebben a rehabilitációs időben, bármilyen formában, de újra hazugság vagy egyéb bántalmazás kerül, akkor végleges lesz a szakadék, és a társak elválnak. Mert egy kapcsolat helyreállítása nem akkor történik meg, amikor kimondjuk, szeretnénk helyrehozni. Az a nap, amikor a feszültségek feloldódnak és kölcsönösen kimondjuk, mit szeretnénk, az a nap még csak a közös gyógyító munka 0 napja. Ott még nem történt semmi. Mert csak feltétel nélküli szeretettel átitatott folyamatos, napi szintű cselekvésekkel, tettekkel lehet begyógyítani a sebeket. A szavak önmagukban nem érnek semmit. A másiknak is éreznie kell, hogy tettekre váltottam az ígéretem.

Számomra a tisztelet is olyan dolog, amihez bátorság is kell. Aki titkolódzik, magát sem tiszteli, így engem sem tud. Aki bagatellizál valamit, hogy tette kevésbé tűnjön saját maga számára is súlyosnak, az sem saját magának, sem a társának sem adja meg azt a tiszteletet, ami szükséges egy erős, minden túlélő szövetséghez. És ha valaki magát nem tiszteli, nem várhatja el a másiktól, hogy tisztelettel legyen iránta.

Jövő héten pénteken folytatom a témát. Az önáltatás buktatóiról fogok írni és továbbra is azt kérem, hogy nyitottan és ítélkezéstől mentesen olvasd el, amit írok. Ezek az írások azért születnek, hogy együtt gondolkodjunk (nem kinyilatkoztatások) és nem baj, sőt néha kifejezetten jó, ha te másképp gondolod, mint én.