Megkezdődött az év utolsó hónapja. Szánra, lélekre, vágyakra, konyhára és mindenre fel, ami összegzés, számvetés, leltár, lezárás, újrakezdés. Hohohoho! Mindenre, ami sütés, főzés, csomagolás, sózás, borsozás, abálás. Mindenre, ami NAGYON!

Nagyon sós, nagyon édes, nagyon savanyú, és nagyon jól lakott. Nagyon szeretve dühöngő, nagyon morogva ölelő. Mikulás és Karácsony, és nagyon Új év. Beigli és kalács. Nagyon jándék és rohanás, és „jajdefáradtvagyok”, „desokezavillógófény” és megint egy „hülyemikulás” és „túlsokatettemjanuáregytőlsemmitsem fogok” érzése lök gyomorszájba de nagyon, és hirtelen szeretni is elfelejtesz, pedig az elvárás az, hogy decemberen hétszer jobban illened szeretned azt, amit amúgy év közben elviselned is nehéz, és akkor villogóan közeledik a Karácsony, és azt követeli tőled: szeress! Mert ha nem, akkor nem vagy méltó még egy negyed töltött káposzta levélére sem. Na, ez van! Érezd jól magad!

Nem tudod? Megértem! Mi a megoldás? Nincs megoldás. Úgy értem egyetemes, mindenkire egyformán jól ható megoldás nincs. Egyénre szabott van. Rád szabott van. Amit te hozol létre. Magadból, magadért. Te alkotsz meg, és nem a szomszéd Kazimir bácsi, hanem kizárólag TE! Jól becsaptad magad te kis Te, ugye? Azt hitted, hogy nem vagy kreatív? És most látnod kell, hogy de mégis az vagy! Most már el is kellene hinned, hogy épp annyi energia és törődés jól érezned magad ebben a szabad és leleményes áramlásban, mint amennyi energiát adsz annak, hogy a december egy rémálom, és a párod egy tehetségtelen szurikáta, mert mindig göcsörtös, deformált szárú fát vesz, mert ő ilyen, nem tud mást és különben is...

Decemberben mindig nő a feszültség benned, a munkahelyeden, a kapcsolataidban, a családodban. Miért van ez így, és ha így van, mitől lehetne máshogyan megélni a Karácsonyig tartó 4 hetes adventi időszakot? Ahogy neked jó lenne? Nem anyádnak, nem a testvérednek, nem másnak. Neked! Vita és zsigeri feszültségek nélkül. A torkod is fáj, ugye? És talán a vállad is? Cipeled az életedet, ahelyett hogy belekarolnál és sétálnál vele egy romantikusat. Igen! A saját életeddel. Szerintem van benned ennyi vagányság, hogy megtedd! Itt van ez a sok zajos ünnephez nem illő érzés. Ültesd le őket a járdaszegélyre, csináljanak, amit akarnak, menjenek korcsolyázni vagy ugorjanak a Dunába, mit tudom én, nincs most itt decemberben velük dolgod. Mi lesz januárban? Nem tudom. Most a decembert éljük. A januárt majd januárban.

Tudod, miért van minden decemberben ez az agyreszelős őrület? Tudom, miért van? Nem csak egy lehetséges válasz létezik. Talán azért, mert a Karácsonyt is a biztonsági ketreceden belül képzeled el? Talán azért, mert rutin-és versenyszerűen próbálod megoldani a feladataidat?

Október elején elkezded építeni a decemberi dzsenga kilátódat (mert egy kilátó az kell , Karácsonyra pláne) de sietsz és kapkodsz. Nagyon! Ezért figyelmetlenül építkezel, „jólvanazúgyisból”, hiszen tavaly is valahogy volt, és valahogy mindig van, és mielőtt élvezhetnéd és értékelhetnéd dzsenga léted igazi, játékos és alkotó szellemű örömeit összedől a tornyod, és gyakran épp Szenteste.

Nem tudom, hogy veled, nálad, benned így van-e mindez de a tapasztalatom az, hogy gyakran éljük meg az ünnepet úgy, mintha kötelező olvasmány lenne, nem pedig ajándék, és félünk, hogy büntetést kapunk az élet "ofőtől", ha nem olvassuk ki 3 hét alatt a kötelezőt, és nem írunk belőle 50 oldalas esszét 2 nap alatt. Mert az „életofő” férfiasan tökéletes, akár a gillette, csak mi vagyunk ilyen kis tökéletlenek, életlenek és érzelgősen puhányok, hogy magunkra vesszük, akár egy kabátot, ezt a sok ismerősnek  és magunkénak vélt terhet. 

Megyek is, átnézem újra a dzsengámat. Főzök egy gyömbérteát, átölelem a férjem, és a gyerekeimet. Talán megpróbálok ma éjjel ébren maradni, hátha meglátom, ki az, aki azt a sok karácsonyi koloncot, elvárást bedobja a lelkekbe, mint valami szemetet. Amitől azután sokan úgy érzik, nekik kell ez a zsigeri nyomás, mert ez olyan ismerős, hiszen tavaly se volt jobb a december...

Kérdezhetek egy vagány-merészet?

Mégis ki rakja rád ezeket a terheket és főleg mikor? Ki rakja rám és főleg mikor? Hogy nem veszed észre, csak akkor, amikor már roppan a derekad, fáj a hátad, végleg összevesztél a családoddal, és magas a cukrod és vérednek nyomása sem ideális.

Hogy nem veszem észre, csak akkor, amikor már... ?

Csakis valami éjszakai, gonosz kis manó lehet, aki akkor jön, amikor mélyen alszol. Amikor mélyen alszom...

Máskülönben észrevennéd, ugye?

Máskülönben észrevenném, ugye?

fShare

Tweet

Nem szokásom szentenciaként pontokba szedni semmit, de most kivételt teszek, mert a helyes önszeretet nagyon fontos kérdés. Alapja és előfeltétele az önbizalomnak, a magadba vetett megingathatatlan hitnek, amelyek nélkül nem létezik kiegyensúlyozott, cselekvőképes, mentálisan is erős, szabad, örömittas és derült élet.

Szeresd magad! Hogyan?

1. Értékeld a tudásodat, készségeidet és képességeidet. Minden tudást, készséget és minden képességet! Azt is, ami számodra természetes.
2. Soha ne bántsd magad se tettel, se szóval, se azzal, hogy értéktelennek gondolod magad. A bűntudat és önsajnálat is bántalmazás!
3. Hiányosságaiddal együtt fogadd el magad. Ha nagyon zavar valamelyik hiányosságod és tudsz tenni azért, hogy örömmel, hittel és bizalommal töltsd fel azt a hiányt, akkor indulj és cselekedj, de ne bántsd magad!
4. Cselekvéssel tégy magadért! A felismerés, az „aha” élmény, a rossz tudatosítása fontos, de cselekvés nélkül semmit sem ér.
5. Tápláld a lelkedet azzal, ami jó a lelkednek, és etesd a tested azzal, ami jó a testednek. Soha ne sanyargasd magadat. Böjtöt akkor tarts, ha a lelked is készen áll erre. Máskülönben önkínzásnak veted alá magad, és az nemcsak helytelen, de a böjt sem lesz hatásos.
6. Ne szigeteld el magad! A közösségben való létezés, alapja a termékeny és boldog életnek!
7. Add meg magadnak az örömöt! A tanulás, a tanítás, az evés, az ivás, az alvás, a pihenés, az ölelés, az erotika, a vágy, a szerelem, az adakozás, az önzetlenség, a játék, a felelősség, a munka, a befogadás, az elfogadás, az álmodozás, a cselekvés, a csend, a magány, az áhítat, a megbocsájtás, az ítélkezés mentesség, a közösségi élmények, a katarzis, az alkotás, a kreativitás és a helyes önszeretet örömét.

Nézzük valamivel részletesebben, mit jelentenek a leírtak.

1. Az értékelés ott kezdődik, hogy pontosan tudod, mivel rendelkezel. Ajánlatos leírni egy papírra, hogy lásd is, milyen fantasztikus ajándékokkal születtél erre a világra. Az értékeléshez feltétlen szükséges az értékeid tudatosítása, és ebben könnyít a lista írása. Rálátást ad arra is, amit nem értékelsz, mert természetesnek veszed, hogy abban jó vagy és nem foglalkozol vele. Lehet gasztronómiai, zenei, festői, háztartásvezetési, szerelési, szervezői stb. érték, amire nem figyelsz, így azt sem látod, mire lehetne még számodra jó. Miben segíthetne.

2. Élete során szinte mindenki bántotta már magát valahogy. Nincs olyan ember, aki nem. Kamaszkorban ez nagyon gyakori jelenség, és még nem mondható károsnak, mint később, érett korba lépve. Különböző fokozatai ismertek. Előfordulnak egészen szélsőséges esetek is, mint pl. az öngyilkosság, a test éheztetése vagy túltáplálása, de alapvetően önmagunk lehülyézésében, megátkozásában, önsajnálatában kimerül az önbántalmazás fogalma. Mindegyik káros. Folyamatos negatív rezgéseket küldeni magadnak felér egy lassú öngyilkossággal. Tökéletes önbizalom ledöntő buldózer.

3.Hiányosságainkat úgy tudjuk a legjobban elfogadni, ha belátjuk, hogy ebben az élő, lüktető, édes, szaftos, vérrel telített világban semmi sem tökéletes és ez így rendjén is van. És mi, akik a világ részeként élünk, mi sem vagyunk azok, és nem is kell tökéletesnek lennünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törekedhetünk a magunk által szabott tökéletesség felé. Mert a tanulás teljes életen át tartó folyamat, nem ér véget az iskolával, csak elhagyja az intézményesítés kereteit.

4. Most pedig elérkeztünk az egyik legfontosabb részhez. Cselekedni kell! Tenni másokért, magadért. Megvágyni és aztán cselekedni. Úgy gondolom, nem kell kifejteni, mit jelent ez. Indulj az útra! Légy vándor!

5. Önmagad helyes táplálása alapfeltétele annak, hogy itt, most, napjainkban, abban a testben, amiben épp vagy, jól érezd magad. A lekedet és a testedet soha ne szedd szét, mindig egységben kezeld őket, úgy gondolj rájuk, mint összenőtt sziámi ikrekre, mert ők egymás nélkül nem működhetnek helyesen. Ha ők külön mozognak, abból mindig zavar támad.

6. Ha elszigetelődsz, ha nem adsz magadból, és nem is kérsz másokból sem, szintén bántod magad. És akkor is így van ez, ha naponta meggyőzöd magad, rendhagyó ellenpéldákba kapaszkodva, hogy ez neked így jó. A közösségben végzett bármilyen munka hatása felbecsülhetetlen, ugyanis ilyenkor minden esetben energiacsere történik és elindul egy olyan cselekvési folyamat, amelyben mindkét fél feltöltődik. Az ember emberre gyakorolt hatása a legerősebb. Ezért is olyan fontos, hogy kikkel veszed körül magad és milyen hatások érnek magánéletben és munkában egyaránt.

7. Engedd meg magadnak azt az életet, amelyben az örömöt, derűt, elégedettséget érezni nem gyanakvást keltő cselekedet és nem bűn. Ne érezz lelkiismeretfurdalást, attól, ha te boldog vagy. Bármitől, akár egy szaftos, zsíros pörkölt elfogyasztásától vagy éppen attól, hogy vettél egy új cipőt. Magadon kívül egyetlen felnőtt emberért sem vagy felelős!

Más felnőtt ember boldogsága nem a te felelősséged, akkor sem, ha a szüleidről vagy a gyerekeidről van szó.

Talán észrevetted, hogy a félelemről nem írtam semmit. Pedig mindig, mindenhol ott van és rombol.

Tudod, miért nem említettem? Mert, ha dolgozol ezen a 7 ponton, komolyan veszed magadat és mindazt, aki vagy, akkor ebben a cselekvő és aktív folyamatban elfelejtesz félni.

Nem hiszed? Próbáld ki!

Kép forrása: hartfamilychiro.com

fShare

Tweet

42 éves vagyok. Férfi és nagyon szerettem a nőket. A puha, párnás karjukat, az édes pillantásukat, a forró, nedvesen hívogató puncijuk cuppanását, amikor beléjük nyaltam vagy beléjük hatoltam. Szerettem a nőket. Volt, hogy egyszerre, egy időben többet is. Sose gondoltam volna, hogy ez bármilyen baj okozója lehet.

Mivel szerettem a nőket, azt hittem, hogy tisztelem is őket, mert nem bántam kegyetlenül egyikkel sem. Nem vertem meg soha nőt, csak simogattam a szédítően selymes bőrüket és ízlelgettem ajkaikat. A lélekről, ami bennük sikított minden orgazmus kitöréskor, fogalmam sem volt. Nem tudtam, hogy van lelkük az orgazmusra is, és azt bizony éppen úgy meg lehet sebezni, mint a testet. Nem tudtam, hogy a tisztelet nem azonos azzal, hogy sose bántam rosszul velük és mindegyiknek megadtam, amit szerettek. Nem tudtam, hogy rosszul is lehet szeretni, mint ahogy azt sem, ha egy időben több nőt szeretek, akkor szerelemmel nem leszek képes mindegyiket szeretni, csak vággyal és kéjjel és ezek együttesével. Megadtam nekik mindent, de ők fellázadtak és összefogtak ellenem, mert mind szerelmet akart tőlem. Nem tudtam, hogy egy időben 3 nőnek nem adhatok szerelmet, ők meg azt nem tudták, hogy a szerelmet nem lehet csak úgy adni és akarni. Mert a szerelem árad, zubog, akár a vággyal fűszerezett ondó, amely vízesésként mossa a megduzzadt hüvely falát.

A szerelem a nők sajátja. Ahogyan a szüntelen aggódás is, az élet kicsiny dolgainak a komplikálása, az összeesküvés elméletek gyártása, kém- és rémregények álmodása a valóságban, ahol minden szép és tökéletes, mert benne van Ő, a nő. A befogadás is a nők sajátja, ahogyan a férfi hibáinak tökéletes memorizálása és visszafröcsögése is a legszebb napokon, amikor semmi mást nem szeretnének, csak kapcsolódni a nővel, akire vágynak.

Nem vagyunk ezért se többek, se kevesebbek, mint a nők, aki bűbájok és praktikák, kacarászó, búja bokrába rejti, mit is szeretne tőlünk.

Drága Asszony, üzenem neked és általad mindegyik ringató csípőjűnek, hogy egyszerű a férfi. Egyszerű, de nem úgy, mint egy faék, hanem, éppen úgy, ahogyan a hajnal, az éjszaka, a pacalpörkölt, a sült kolbász, a sör virslivel, a naplemente, ott a folyóparton, ahol először szerelmes lettem. Mert megtörtént.

Drága mannaízű Királynők, a férfi, aki mindig hódít és udvarol és a punci szédületében keringőzik, egy szép napon, épp abba a nőbe fog beleszeretni, aki nem követeli, nem kéri számon, nem várja el, hogy szeressék. És ezt a nőt emeli maga mellé a trónra, aki tudja, és értékeli, hogy ki a férfi. Nem állat, nem féreg, nem strici, nem vadbarom. Lélek. Akár a nő. És csend és mágia és varázslat és gyengédség és szédület és elfogadás és védelem és izzító, kemény vágyakozás és minden. A MINDEN. Ahogyan a nő is.

A férfi, és köztük én is, sosem felejti, ereszti azt a nőt, aki tudja róla, hogy ő MINDEN. Az egység része. A fele darabkája a nőnek, aki dicséri. Nem anyaként, nem testvérként, nem barátként. Nem érdekből, nem félelemből, nem lenézésből. Mert a nő, aki lenézi, becsmérli a férfit, idővel elveszti nőies báját. Elveszti a nőt, aki valaha tudta, hogy a férfi szentség. Akár a nő. Mert az ember is az. A férfi hódít, teremt és ad. A nő pedig befogad, fejleszt és továbbad.

Hol itt a nagy gubanc mégis? Amiben ti nők rém -és kémregényt kreáltok az élet ragyogó, punci illatú színpadán. A lényeg, ha mi férfiak szerelemesek leszünk, úgy igazán, életünk nőjébe, akkor nincs más illat, csak egy. Az az egy. Az övé. Így jártam én is. Megtaláltam a nőt, aki dicsérte bennem a férfit és tisztelte mindazt, ami bennem más volt, amivel kiegészítettem és naponta feltöltöttem, betöltöttem édes kancsó lelkét és testét.

Férfi voltam, és 42 éves, amikor váratlan balesetben életemet vesztettem. Úgy mentem el, hogy ezt soha egyetlen nőnek sem mondtam el, még annak sem, aki életem szerelme volt, és mindezt, amit most egy közvetítő által elmeséltem, tudta. Tudta, hogy mit jelent férfinak lenni és ettől nő volt. Édes, öntudatos, manna illatú szépség.

Szerettem volna, hogyha ezt tudjátok. Mert fontos. Megkérdtem Montorffy Lettit, hogy írja le, mert látom, hogy őt itt, ma 2016-ban sok nő olvassa…

Köszönettel:

pg.

Kép forrása:nuuszii.blogspot.com

fShare

Tweet

Nem tudom, hogyan gondolkodnak erről mások, én most csak arra vállalkozom, hogy leírom neked, szerintem hogyan érdemes újrakezdeni. Nem azt, hogy kizárólag hogyan lehet, mert az új élet felvirágzásának számtalan útja lehet. Ahány ember, annyiféle megoldás létezhet, én most csak arról írok, amit saját magam megtapasztaltam, amit a környezetemben láttam, jó és kevésbe jó példákat.

Az első és talán a legmarkánsabb észrevételem a témával kapcsolatban, hogy sokan óriási tévedésben vannak, amikor azt gondolják, hogy a válás után lehet ugyanúgy és ugyanott folytatni az életüket. És nem tesznek mást, mint a régi párjuk helyébe tűznek egy másik embert (általában hasonló külső és/vagy belső tulajdonságokkal rendelkezőt), és folytatják ugyanúgy. Ugyanazokkal a játszmákkal, szerep leosztásokkal, anyagi függőségekkel, bútorokkal, tárgyakkal, közösen használt nyaralóval, üdülési joggal, kockás takaróval, letört fülű pöttyös bögrével, esti játékokkal. A környezet ugyanaz marad, csak az egyik szereplőt kicserélik egy másikra. Aztán várják a változást. Nagyon, és nem értik, miért nem jön el. Aztán azt mondják, én vonzom a hülyéket, velem mindig ez történik, engem mindig kihasználnak stb. És nem látják, hogy ez nem változás, csak egy téves szerepcsere. Rossz ragaszkodás, függőség valamihez, ami már elmúlt és elvesztette a szavatosságát. Lejárt.

Válás után nem lehet ugyanúgy élni! Sem belül, sem kívül. Erőltetheted, de nem fog menni, mert újat csak úgy kezdhetsz, ha a régit elengedted és ebben a régiben benne van minden. A gardrob, a közös fénykép, a közösen ültetett fikusz, a közösen vásárolt függöny, a tapéta, a háromlábú fogas, a foltos matrac. Minden! Ezeket is mind el kell engedni; kicserélni, átrendezni, lefesteni, eladni, felújítani.

Nem lehet abban a lakásban új életet kezdeni, ahol még az előző párod energiái mozognak. Ki kell szellőztetni a szíved és a lelked is, akár a házat, lakást, ahol együtt éltetek. A teret meg kell tisztítani mindentől, ami folyamatosan visszaránt a korábbi életedbe. Ha szerényen élsz, nagytakarítást, lakás átrendezést, a falak színének megváltoztatását, akkor is meg tudod csinálni. A megújuláshoz nem feltétlen kell sok pénz. Elhatározás kell, és cselekvés. Mindenben. Szokásokban is. Talán nem is sejted, hogy egy hétköznapi rutin cselekvés, amit korábban közösen csináltatok, milyen függőségekben tarthat, ami visszaránt és akadályozhatja az új, a friss energiák beáramlását, amivel valóban képes leszel valami egészen másba kezdeni. És valóban beengedni egy új kapcsolatot. Oda legbelülre, a szíved legmélyére. Igazából és őszintén. Felelősséggel, szeretettel. Úgy értem, nem csak a külvilág és a volt párod felé mutogatva álszent vigyorral az arcodon, hogy van valakid, jól vagy, minden oké. Mert ezek csak szegényes trükkök, játszmák, nem mész vele semmire.

Azt is tudnod kell, hogy általában nem lehet azonnal újrakezdeni. Persze van, akinek sikerül, de nem ez az általános. Azok a párok, akiknek ez válás után nem sokkal mégis megvalósul, megdolgoznak ezért nap, mint nap. A gondoskodás, a másiknak való örömszerzés lelki szinten is, a felelősség, segítségkérés és annak elfogadása, érdeknélküliség, a megbocsájtás, a figyelem és a feltétel nélküli szeretet alap pillérei egy igazi, kölcsönös, mellérendelt, figyelmes kapcsolatnak, de ezért tenni kell. Amit pedig nem szabad, sőt szerintem tilos, az az önsajnálat, és a másik hibáztatása azért, hogy véget ért a közös utatok. Ezek rossz, értelmetlen és lehúzó energiák. Önmagadat bántod vele. A harag, a féltékenység, irigység csendes gyilkos. Sosem a volt párod a boldogtalanságod és szerencsétlenséged igazi oka. Te magad lehetsz önmagad legtökéletesebb gyilkosa. Azzal, ha hagyod, hogy lehúzzon a múlt és minden, ami a múltad része.

Igen, nehéz. Tudom, hogy nehéz. Átéltem, megtapasztaltam, de mindenki képes újratölteni valahogy máshogyan, ragyogóbban, viccesebben, édesebben, színesebben, izgalmasabban az életét, akkor is, ha elhagyták, és ezért tovább kell lépnie. A csalódottságból erőt is meríthetsz, friss energiákat is letölthetsz, ha megtapasztalod, hogy minden negatívból lehet pozitívat vagy legalábbis valami semlegeset csinálni.

Elengedni a régit, várni, pihenni, változni, mosolyogva várakozni, takarítani, felfrissülni, megérteni önmagad. Egyensúlyba kerülni mindennel, ami benned siklik, ragad, forr, zuhog és fénylik. Át kell festeni a lelked is, nem csupán a lakás falait. Mozdulni, élni, tenni magadért. Rajzolni magadnak egy új Napot az Égre! Ahogy belül, úgy kívül is. Csak így lehet tovább lépni, változással, rugalmasan, és elkezdeni azon az úton járni, ami az új életbe visz, az új párodhoz.

Képek forrása:ugyvedipraxis.hu, bien.hu

fShare

Tweet