Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti spirituális írónő és coach bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Vágyainkon túl...

A vágyakról csak annyit, hogy nem kell mindenben, mindig vágyakozni. A kicsi vágyakat engedjük el. Így kezdődik. Mert ha ezeket sem tudjuk, akkor hogyan várhatjuk el magunktól, hogy a nagy vágyaink ne tartsanak minket állandó függőségben. Mert abban tartanak, és nem is akármilyen kötődés ez. Rossz kapcsolódásaink egyike, amikor a lelkünkkel, szellemünkkel esetleg még a testünkkel is úgy tapadunk valamire, valakire, mint egy éhes csecsemő az anyai mellre.

Szüntelenül szomjazunk a vágyainkra és mindig többet akarunk. Még egyet és azután egy újabbat vágyunk és még újabbat. Nincs elégedettség így, örök sóvárgásban élünk. Pedig ott nyílnak a lábunk előtt a színes virágok. Ott mosolyog ránk, egészen a szívünkhöz közel egy új szerelem, egy új élet de mi vakok vagyunk azt látni, ami a hiányainkon túlra mutat, és azt hisszük tévesen, hogy ilyen gyötrelmes hiányaink csak nekünk lehetnek, mindenki más boldog.

Pedig valamilyen formában, valamilyen módon az üresség, a hiány, a hidegség minden ember életében ott van. Senki sem kivétel. A különbség abban van, hogy ehhez te, hogyan viszonyulsz...

Jól kell tudnod szeretni a neked való vágyakat, ahhoz, hogy elengedd azokat. Mert csak azt tudod elengedni, amit, akit valaha feltételek nélkül, tisztán, szabadon és őszintén szerettél. 

Hiányok nélkül nincs teljesség, ezt tudnod kell, mielőtt végleg feladod a derűs életre való reményt.

Egyszerűen csak fogadd el, ami hiányzik és hangosan mond ki, hogy mi az. Azután mosolyogj bele a tavaszi napfénybe és gondolkozz el rajta, hogy mi van a hiányaidon túl. Mert ott mindenkinek el van rejtve ezer apró lélek - érintés, amit elő lehet hívni és újra meg újra befogadni, és ha ez szokásoddá válik, egy szép reggelen arra ébredsz, hogy a derűd és az életörömöd hangosan és huncut módon nevetgél az első sorban. Hiányaid pedig hátul, a sötétben alszanak...

 

Fotó:Molnár Péter

 

Előtte így még soha...

Ha egy szerelem lángsugarában azt hallod a másiktól, hogy úgy, ahogy veled van, ahogy veled átéli a szerelmet, a szexualitást, lelki szellemi egységet, előtte így még soha nem élte meg, akkor örülj, mosolyogj de soha ne húzd be ezt a mondatot a szíved magjáig. Mert senki nem kivételezett vagy különleges, illetve a maga csodás varázsában mindenki az. Valamiben mindenki egyedülálló de ettől még nem kivételezett. Az ego az, ami szereti hallani, szomjazik, éhezik erre a mondatra, hogy egyedi és utánozhatatlan vagy. Azután, ha elmúlik a szerelem és az, aki ezt mondta neked már másra mosolyog, mást ölel, mással ápolja az „előtte így még soha” életérzést, akkor összetörsz, mert nem érted, hogy ha te valóban kivételes ember voltál a számára és különleges módon kapcsolódtatok, akkor miért hagyott elmenni, miért hagyott el, és hogyan lehet más is épp olyan, mint amilyen te voltál. Ilyenkor vegyél egy igazán mély levegőt, egyenesen a szívedig és tudd, hogy a másik nem ugyanúgy  kivételezett, hanem másképpen. Ne vitasd el a másiktól azt, hogy ő is egyedi és ne értékeld le ettől azt, amit korábban a szerelmed irántad érzett. Mert ha nem így éled meg, akkor soha nem terül a lelkedre megnyugtató válasz. Ezzel a mondattal nem lelheted meg a békédet, mert ilyenkor csak azt nézed, hogy mi az, amit az a kapcsolat elvett. Nem azt, hogy mi az, amit adott, amivel gazdagította az életedet. Ez a fajta hozzáállás is ugyanolyan téves panel, mint a többi tucatnyi, amit az évtizedek alatt magadba építettél, ahelyett, hogy köszönetet mondtál volna minden embernek, aki akkor és ott úgy érezte, hogy számára te az vagy, akivel előtte, így még soha...

Hinned kell a szerelem igazságában ahhoz, hogy teljes ember legyél, aki képes adni, elfogadni, elengedni, megbocsájtani, igazi társsá válni, hinni és tudni azt, minden sérülése ellenére, hogy a derűt nem tudja elveszíteni. A derűről el lehet feledkezni, mint ahogy arról is, hogy milyen a lüktető, életigenlő életérzés de elveszteni nem lehet, mert az mindenkiben ott van és megfelelő varázs szavakkal előhívható. Éppen ezért mindig légy hálás annak az embernek, aki a szerelme, szeretete erejével szivárvány húzott a fejed fölé és megmutatta, ki vagy valójában és mivé válhatsz, ha hiszel önmagadban. Mert ha ő volt az, aki felébresztett szunnyadó létedből, akkor neki is te voltál az, mert ez a folyamat mindig kölcsönös és ez kivételes dolog, akkor is, ha később mással más csodákat él meg és másnak mondja, hogy előtte így, még soha...

A csodák soha nem gyengítik egymást. Legyőzni sem tudják egymást. A békére talált, erős és bölcs lelkek tudják ezt....

 

Fotó:Karádi Bad Zoltán

Táplálni csak azt szabad, ami virágzásnak indult

 

...és jönnek olyan idők, amikor az élet, a sorsod, a karmád vagy más, felsőbb erők valamit nagyon erősen tanítani szeretnének Neked, mert azt látják, hogy hiányosságaid vannak. Félelmeid, amelyeket ideje lenne legyőznöd, mert már készen állsz rá. Belevágnak a lelked közepébe, ott, ahol a legjobban fáj, és azért mártanak meg újra meg újra poklod mélységeiben, hogy ébredj és láss....és csak épp annyira merülj el a kétségeidben, amennyire a további fejlődési lépcsőfokodhoz szükséges erőt megnyered önmagadból, önmagadért. Ne kapaszkodj! Ha könnyek között és zokogva is de engedd el a part széli sziklákat és vesd bele magad a sodrásba. Mindenbe, ami fáj. Ami nagyon fáj. Mert csak a nagy fájdalmaknak érdemes időt, teret adni de azoknak is csak épp annyit, amennyi a bennük lévő kínok ereje. Nem többet és nem kevesebbet. Azután el kell engedni mindet. Egyetlen fájdalmat, szorongást, kétséget sem szabad hosszú ideig dédelgetned a lelkedben. Mert az élet értelme a derű. Táplálni csak azt szabad, ami virágzásnak indult. Ami hervad, azt el kell engedni.

 

Fotó:Molnár Péter

Otthona lehetsz önmagadnak! (Egy ünnepélyes megnyító margójára)

Hogyan is indul el a változás....ezen gondolkoztam, miközben próbáltam arra figyelni, hogy mit üzennek a érzéseim két olyan emberrel kapcsolatban, akik közel állnak a lelkemhez. És mit jelent az, hogy közel? Talán nem is ez a jó kifejezés, mert nem közel vannak ők, hanem mélyen. A lelkem mélységeiben úszkálnak és mindez olyan természetesen történt, ahogyan általában a hasonló lelkek ráéreznek egymás rezgéseire. Bennem vannak és bennem van minden más is velük együtt, amit ők képviselnek. Hiszen ugyanazt képviselem én is, a szellem, a lélek és a test egységét, harmóniáját, azt a minőségi változást, amelynek útjára lépve lehet önmagunk és azután mások segítségére válni. A legszebb és legalázatosabb szolgálat ez, amit másokért tehetünk, hogy megmutatjuk hol van a saját, személyes szivárványuk, hogy segítünk kibontani a szárnyaikat vagy éppen emlékeztetjük őket arra, hogy vannak szárnyaik és botorkálás helyett repülhetnek is. Görcsös kapaszkodások és hiábavaló ragaszkodások helyett értékelhető válasz minden változásra, ha első lépésben nemet mondunk a sémáinkra, ahol látszólag biztonságban voltunk. Aki segít Neked, az nem rángat, nem tép szét. Ráébreszt és épp elég, ha mindig egy lépéssel előtted jár. A segítőt onnan ismered fel, hogy fényes a tekintete és mindig egyenesen szemedbe néz, amikor veled beszél. A figyelme teljes és odaadó. Amikor vár téged, valóban téged vár, felkészíti a lelkét a lelked fogadására. Jó megérkezni hozzá, mert melegség veszi körül. Szelíd de nem szenvedélymentes. Kitárja a kapuidat, huzatot generál benned de veled együtt teszi mindezt. Sohasem nélküled és sohasem erőszakosan. A szabadság mámorító erejével gyógyít és erre csak az képes, aki megjárta már a saját személyes poklát, lemerült a sötétbe és fel is jött onnan. Évtizedes sebek szakadnak fel ilyenkor és katartikus zokogásban törhetsz ki újra meg újra de a segítőd mellett teljes biztonságban vagy. Sosem árul el, úgy tekint rád, ahogy önmagára. Nincs benne már se gőg, se harag, se ítélkezés. Tudja, hogy igazi fejlődés csak abban a változásban valósulhat meg, amelyben a tested, a szellemed és a lelked egységben és harmóniába van. Ebben segít Neked ez a kis csapat, ahogyan a nevében is benne van: az életnek az erőnek és a mozgásnak a központja. Összekapcsolja a külsőt a belsővel, a fényt a sötétséggel, a felszínt a mélységgel és ezzel megteremti a legnagyobb csodát, amit egy segítő adhat.

Otthona lehetsz önmagadnak!

Rettegésed fokáról...

A félelmeidet egyszerre és végérvényesen csak egészen ritka, kivételes esetekben tudod legyőzni. Néha ezek, mint áldott pillanatok érkeznek az életedbe. Általában azonban katartikus lélekharcokban kerülnek eléd és azért jönnek, hogy tisztulj. Ne félj attól, ha újra meg újra felszínre úsznak a szorongásaid. Örülj, ha eloldottad azokat, hiszen addig a tudatod mélyen, láncra verve dolgoztak benned. Bántottak téged minden nap.

Úgy várd a félelmeidet, mintha különleges VIP vendégek lennének. Nem csupán az öröm-tallérjaid érdemlik meg a fényesítést és a figyelmet. A fejlődésedhez engedhetetlen, hogy a félelmeidet is szépen fogadd, tiszteld és hagyd, hogy átmenjen valamennyi szűrőn, amit az Sorsod ilyen formán eléd tett. Hiszen mindegyikkel komoly feladatod van. Ha tudatosan és éberséggel nézel bele félelmeid jég-magjába, akkor látni fogod azt is, honnan jönnek és miért. Ha ez megtörténik, megszűnik a rabságod, és azt is látni fogod, hogy sohasem egy adott helyzet vagy helyzetek sora vagy egy ember köt gúzsba, ezek csak válaszok valamire, amelyekkel nem akartál szembesülni. Te magad fogod le a szárnyaidat azzal a helytelen hozzá állással, hogy a félelmedről nem akarsz tudomást venni. Egyikről sem. Mindegy, hogy apró, jelentéktelen vagy sorsfordító félelemről van szó. Ha menekülsz, mindegyik elől menekülsz, mert tudod, hogyha egyszer elkezdesz szembenézni a félelmeiddel, akkor a dominó elv alapján mindegyik látható fog válni. Elindul egy aprósággal, és utána sorban dőlnek le, mint a dominó elemei, azaz sorban kerülnek felszínre pokolbéli vacogásaid, és azokkal kezdeni kell valamit. Nem nyomhatod újra vissza a sötétbe egyiket sem, mert ami egyszer láthatóvá vált a felszínen is marad, és addig lebeg ott, amíg nem oldod meg a hozzá kapcsolódó feladatot.

Boldogságod egyik kulcsa abban rejlik, hogy tudod, hogy a félelmek sosem múlnak el, naponta jöhetnek újabbak. Ez állandó. Ami változhat, az a te hozzáállásod. Van-e bátorságod rettegésed fokáról a mélybe ugrani vagy visszafordulsz. Tudom én is, hogy az utolsó lépés a legnehezebb de tudd azt is, hogy ezt nem csak te gondolod így. Angyalaid is tudják és pokoli szörnyecskéid is. Rajtad áll, hogy az utolsó lépés előtt melyikre mosolyogsz rá.

 

Fotó:Molnár Péter