Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+36 30 790 4677,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szónak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

A bátorság ára

Előfordul az életben, hogy fel kell vállalnod olyan döntést is, amivel mások haragját és ellenszenvét kiváltod. Fel kell vállalnod, talán azért is, mert átmenetileg a teljes igazságot valaki vagy a saját magad, a lelked védelmében nem mondhatod el.

Ennek pedig ára van. Mert ilyenkor fel kell vállalnod azt is, hogy ezért mások megaláznak, megvetnek, elfordulnak tőled, bolondnak vagy érzéketlennek tartanak, és kevesebbnek fognak gondolni annál, mint amennyit valójában érsz.

Ha bátor vagy, félig nem lehetsz bátor csak egészen. A bátorság mindig sok fájdalommal jár de az egyetlen járható út. Mindig megmutatja, kik azok, akik igazán szeretnek és ismernek.

 

Fotó:Mészáros András

Álmai piros kabátja...

Elindul a szeretet áradás, beindul a vonzalom és lüktet minden porcikád. Azután múlnak a napok és egyre jobban erősödik, húz lényed mélyébe valami titokzatos vonzalom. Azután szép lassan beléd ömlik a felismerés. A rádöbbenés, hogy szereted, és ő az egyetlen ember, aki mellett meg tudsz pihenni, fel tudsz oldódni. Mert kell ez a mindenbe beleivódó csoda, kell a szerelem, kell álmaid piros kabátja, ami mindig is rád várt abban a körúti kirakatban.

De tudjuk-e mi a szerelem és tudjuk-e hány arcát képes megmutatni és tudjuk-e mitől függ, hogy éppen melyiket tárja fel előttünk. Mert ezek nem álarcok. Tükröződések. A nő is, a férfi is a mellette lévő párját tükrözi vissza, és minél hosszabb ideig tart a tükröződés, annál stabilabban épül egymásba a két ember tükörképe Még csak akarás sem kell ehhez. Ahogyan beszövöd magad a másik lelkébe, azonnal megkezdődik a tükröződés, és évek, évtizedek alatt megszokássá válik.  Az elválásnak számtalan oka lehet. Talán  már nem akartok egymásban tükröződni vagy éppen az egyikőtök nem akarja azt a tükröződést, amit a másik mutat. Nem akarja azt a tükörképet látni, amit a másik lelkében lát önmagáról, mert nem tud azonosulni azzal a képpel és tovább lép.

Ha valakinek nincs párja, olyan embert vonz, aki megvalósulásának következő állomása lehet. Aki szenvedni akar, olyan mellé sodródik, aki mélyre húzza, aki gondoskodni akar, felnőtt testben élő kisfiút vagy kislányt vonz, aki szenvedélyt akar, annak a jeleit veszi észre, aki parazsat tart a tenyerében. Szelektív látásunk, hallásunk, érintésünk van, amikor szeretni indulunk. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne a megfelelő önbecsülés és hit. Hit önmagadban, hogy amit képes vagy adni, ahogyan képes vagy szeretni, az a másiknak elég. Nem kevéssé vagy éppen, hogy csak elegendő, hanem a maga csodálatos teljességében és pompájában pont úgy jó, ahogyan adod. Menthetetlen egy olyan kapcsolat, amelyben a másik nem hiszi el, hogy minden hibájával és gyengeségeivel együtt szerethető. Lehetetlen egy ilyen embert meggyőzni arról, hogy érdemes arra a mély és erős szerelemre, amit a másik képes adni. Mert ő nem akar jobb lenni. Kishitű volt tegnap és kishitű lesz holnap is. A jelenben meg azokat kapcsolatokat fogja előnyben részesíteni, amelyek méltatlanok hozzá és ellöki magától azt, aki kihúzhatta volna kishitűségének mocsarából. Aki nem nyújtja feléd a karját, hogy megfogd a kezét, azt nem tudod megmenteni.

Önmagában az egyik fél hite, szerelme, szeretete, szenvedélye és odaadása kevés. Egymásból kellene táplálkozni, egymást kellene felfelé emelni, nem elfáradva, nem feladva. Az érettség legmagasabb foka, amikor már tudod, hogy szeretni nehéz. Aki ezt nem tudja, pánikszerűen elmenekül, belemenekül más valamibe; ivásba, alkalmi kapcsolatokba, munkába, szórakozásba. Mert a menekülés nem mindig konkrét fizika elhagyást jelent. Amikor elkezdődnek a problémák megijed az érzéstől, hogy szeretni nehéz. Nem egy napig, nem egy hétig, nem két évig, egy életen át.

Az erősebb mindig próbál segíteni a másikon de aztán eljön a nap, amikor elhagyja a párját, mert belátja, hogy a másik azért nem hisz a szerelmük erejében, mert magában sem hisz. Nem hisz a saját érzéseinek erősségében és a hűségében. Nem hisz a saját templomában. Az ilyen ember hátára nem lehet szárnyakat tenni. Izgatja ugyan a szárnyalás lehetősége de igazából sosem akar a másikkal repülni. Olyat fog találni, aki mellett sajnálhatja magát, aki mellett süllyedhet. A megszokott érzéseket keresi.

A másik menthetetlen kapcsolat épp ennek az ellenkezője, amikor valakinek az önértékelése, önbecsülése több, mint amennyit valójában ér, mint amennyire képes volt megvalósulni. Az öntelt ember szerelme harcos szerelem. Mindig mindenben igaza kell, hogy legyen. Számára a szerelem akkor izgalmas, ha van benne csatározás. Az élteti, hogy képes legyen a másikat meggyőzni a saját igazáról. Amíg egy vita során benne izzik az energia és kiverné a biztosítékot is, úgy vibrál az egész lénye, addig a másik fél elfárad és teljesen lemerül ebben a csatában. Az öntelt ember szerelme általában hamis. Azt képzeli, hogy szeret, miközben csak győzedelmeskedni akar a másik felett. Maga alá rendeli a párját, mert csak legyőzve képes átélni azt a mámort, amelyben érezheti, hogy több és különb a másiknál. A kishitűség és az önteltség is álca. Nem valós. Hamis. Mindkét attitűd takarni akar valamit.

A kishitű gyakran szabotálja a kapcsolatot, úgy tesz, mintha ő méltatlan lenne a másikra, gyakran el is hangzik az a mondat, hogy én nem vagyok méltó a te szerelmedre és nálam jobbat érdemelsz. Azután visszahúzódik és nem keresi a másik társaságát. A másik kezébe, lelkébe, szívébe adja át a döntés felelősségét.Az öntelt kérdez és szónokol és annyit beszél, hogy a másik ebbe testileg, lelkileg belefárad. Azután diadalt arat felette és lenézi mert kevesebbre tartja saját magánál. Végül tovább áll. Ha szadista vagy uralkodó hajlamú benne marad a kapcsolatban, csak azért, hogy a másikat gyötörje.

A kishitű és az öntelt ember soha nem lesz békés és kiegyensúlyozott, mert saját magával szemben is etikátlan. Amíg nem tisztul, áramlik, emelkedik az önfejlődése és nem csömörlik meg saját valótlan és hazug énjétől, addig senki és semmi, még a legmélyebb, legbátrabb, legőszintébb szerelem sem tudja megmenteni. Álmai piros kabátja örökre a kirakatban marad...

Mezítláb a Bazilika lépcsőjén

Leültünk a Bazilika lépcsőjére és kinyitottunk egy üveg Rosét. Deres volt az üveg, jól esett a meleg nyári estén hozzáérni a bőrömmel. Öblös pohárból ittunk, mert az ember lánya legyen stílusos, akárhol is van, lépcsőn ülve is. Vittünk egy kis sajtot és gyümölcsöt is, mert az járt ehhez a hangulathoz. Kellemesen fújt a szél. Jól éreztük magunkat. Teljes volt a pillanat, nem hiányzott belőle semmi. Miután lenyelte az első kortyot, felém fordult és azt kérdezte.

- Mi az, amit elsősorban szeretnél megkapni egy férfitől?

Jó kérdés, gondoltam....egy nő már egészen fiatalon képes komoly elvárás listát összeírni magának, arról, milyen az ideális férfi, nem is gondolva arra, ő mit adhat egy férfinak.

Már abban a korban voltunk mindketten, amikor a listánkat rég elvitte egy palackposta, és elvárásaink sem voltak. Kortyoltam egyet. A hűs bor szerelmesen simult a torkomhoz. Éreztem, hogy barátnőm, csak egyetlen mondatot vár, és azért engem kérdez, mert tudja, hogy kerülöm a közhelyeket és a sablonokat. Újra ittam a borból és azt éreztem, hogy legszívesebben leönteném vele az egész testem és mezítláb táncra perdülnék a lépcsőn.

- Azt szeretném, hogy ne fáradjon el szeretni!

...ha mégis harcolnod kell..

Néhány gondolat foszlány arról, hogy ne félj, ha mégis harcolnod kell!


...életem legnehezebb küzdelmét vívom, mert valaki úgy gondolta, hogy ellenfelének akar....nem szerettem volna csatázni, mert a másik leigázása számomra nem ad örömöt, erkölcsileg nem megengedett és értelmetlen is, nincs benne szeretet....

Valakinek a felettem aratott (látszólagos) győzelme jelenti a mámort....Van, aki magát győzi le, hogy érezze milyen hatalmas erővel bír, és rendíthetetlen, és van, akinek a győzelem a másik teljes megsemmisítését jelenti. Diadala, a másik fuldoklásában és vergődésében teljesedik ki....
Mindketten harcolunk, én önmagamért, ő azért, hogy felettem győzelmet arasson, bármi áron.

Életem legnehezebb küzdelmét vívom, és köszönöm a Támadómnak, aki ezt számomra lehetővé tette, mert így minden nap ráébredhetek, milyen erős vagyok. Hálás vagyok, hogy érezhetem, a lelki, mentális és fizikai erőm végtelen.

Meggyes fagyi, délutáni lounge, kávé jegesen...beneveztem egy blogversenyre...

 

Arra gondolok, hogy kinek, mikor lehet fontos egy győzelem. Bármilyen. Egyáltalán, mit jelent győzni és ellentéte-e a veszteség vagy valami más lehet a fonákja. A győzelem az egodnak kell, ez nem vitás. A lelkednek, ha erős és stabil, nincs szüksége a győzelemre. A lélek nem a győzelemből meríti az erejét., hanem a szeretet eszenciájából. Az egod viszont csakis a sikerből tudja lemérni, hogy mennyit ér. Ha nem figyelsz, azt hiszed az ego győzelme a te sikered. Mert ha még nem vagy elég bölcs és érett, állandó sikerre, elismerésre szomjazol. Aki nem él, csak bizonyítja, hogy él, az mindig sikerrel akar bizonyítani. Mert mást nem ismer. Pedig a dicsőség fontosabb. Rétegenként építi fel a szellemed, teljes önvalód az alapoktól kezdve és amit a végén jutalmul ad, az Te magad leszel, aki szelíd megértéssel és hűséggel kivívtad, hogy a fényben ragyogj. Hamvas Béla az „Unicornisban” erről így ír.

„ A siker a kivétel dolga. A tehetségé. Mutatvány, cirkusz, rekord, teljesítmény, egyéniség, különlegesség. A dicsőség a világosság, az egyetemesség, az értelem, az egészség, az igazság dolga. A siker a legkisebb, a dicsőség a legnagyobb ellenállás irányában fekszik. A siker helye az utca, a dicsőség helye szívednek titkos kamrája.”

Tizenkilenc éves voltam, amikor először ezzel a gondolattal találkoztam. Azóta bennem kering. Mára, a mantrám lett. Élni szeretnék és nem önvédelemből, nem önfeladásból. Élni de nem mások elvárásainak torz tükrében. Találkozásokat, emberi érintéseket, simogató szavakat, szenvedélyes táncokat szeretnék. Az együtt, az odaadás, és egy egység élményét megélni, átélni. Önmagam tudatos, egyben mámoros, katartikus létezésének megtapasztalását szeretném. Nekem ez a győzelem. Nem a másik leigázását, a másik fölé emelkedést jelenti, hanem a kézen fogva élmény folyamatos átélését.

Erre a blogversenyre is azért neveztem be, hogy részese legyek egy mentálisan, szellemileg, kreativitásban és lélekben erősödő csapatnak. Így indulok holnap el, ebben az örömben. A szüntelen vedlésben újra meg újra újszülötté válsz, ez a győzelem. Amely képessé tesz, hogy éjféltől reggelig és aztán reggeltől éjfélig épp annyit változz, ami előrébb visz. Önfeladás nélkül válsz alkalmassá az adás, az odaadás, a magadban és a másikban való elmerülés, az elfogadás és megértés misztériumára.