Már nem az első nő, aki vele él. Az utóbbi három évben talán a harmadik. Nem lehet pontosan megmondani hányadik, mert a nők, akik végül nála kötöttek ki, mind egyformák voltak. Hosszú barna haj, sovány testalkat, jellegtelen arc és egy idő után kivétel nélkül mindegyik sírva üvöltözött és szitkozódott. Kellemetlen volt hallgatni a szörnyű veszekedéseket. Nem tudom a férfi mivel pusztíthatta ezeket a nőket de gyanítom ő is olyan volt, mint sok társa, akik csak használták az asszonyokat de nem voltak képesek szeretni őket. Csak kapni akartak, adni nem. Ő sem tudott adni. Nem volt mit.

Kellemetlen egy ilyen szomszéd a földszinten egy olyan házban, ahol kispórolták a szigetelést. A falak beáznak és a hang csak akkor nem szűrődik át a falakon, ha suttogsz. Ma reggel ismét elindult a „Te mindig csak hazudsz nekem” többfelvonásos dráma. Egyre fokozódtak a zajok. A nő csapkodott, sírt, üvöltözött. Hallgattam a könnyeit. A szomszédok elől nem lehet elmenekülni. Ott vannak, ha akarod, ha nem. Egész délelőtt ment a lélek tépés.  Délután a nő sírva és nagyon lassan elindult egy bőrönddel a kerten át az utca felé. A férfi utána szólt, hogy ne csinálja ezt; gyanítom nem először pakolt már össze és próbált látványosan távozni. Valójában most nem akart elmenni, várta, hogy a férfi visszatartsa. Megállt, mintha keresne valamit a táskájában. Kutatott a nagy fekete válltáskában de végül semmit sem vett ki belőle. Még remélt.

A férfi flegmán utána szólt, a hangjában mégis félelem vibrált. Menjél csak- mondta- de nem fogok utánad menni. Hallod? Nem megyek utánad. A nő zokogva csak annyit mondott, hogy azt szeretném, hogy tisztelj. Jól van na, tisztellek-mondta a férfi, pedig valójában nem tudta, mit jelent a nőt tisztelni. Mert szeretni sem tudott. A nő pedig nem tudta, mert nem tanította meg kislány korában senki sem, hogy mit jelent a női tartás. A női büszkeség. Nem az öntelt és ostoba büszkeség, hanem a határozott, szelíd tartás, amiben hajthatatlanság és erő van. Ami nem viszi le a saját poklába, csak megtartja és felemeli. Épp ezért, bár ő ment el, mégis úgy kullogott az esőre hajló tavaszi ég alatt a kijárat felé, mintha bűnös lenne.

A férfi közben visszament a kertből a lakásba és pár perc múlva elindult a nő után. Azt hitte a szerelem viszi. Pedig a hiány vitte. Ott zokogott benne egy kétségbeesett kisfiú, aki félt feloldódni egy nő lelkében, és akinek férfivá kellett volna válnia de nem mert azzá válni.

Hasonló cikkek:

Aki önmagába helyezi a derűt. Mire jó, ha cipeled a haragot? A só íze Életünk neptunfüve Elhallgatott bánataink