Ha egy szerelem lángsugarában azt hallod a másiktól, hogy úgy, ahogy veled van, ahogy veled átéli a szerelmet, a szexualitást, lelki szellemi egységet, előtte így még soha nem élte meg, akkor örülj, mosolyogj de soha ne húzd be ezt a mondatot a szíved magjáig. Mert senki nem kivételezett vagy különleges, illetve a maga csodás varázsában mindenki az.

Valamiben mindenki egyedülálló de ettől még nem kivételezett. Az ego az, ami szereti hallani, szomjazik, éhezik erre a mondatra, hogy egyedi és utánozhatatlan vagy. Azután, ha elmúlik a szerelem és az, aki ezt mondta neked már másra mosolyog, mást ölel, mással ápolja az „előtte így még soha” életérzést, akkor összetörsz, mert nem érted, hogy ha te valóban kivételes ember voltál a számára és különleges módon kapcsolódtatok, akkor miért hagyott elmenni, miért hagyott el, és hogyan lehet más is épp olyan, mint amilyen te voltál.

Ilyenkor vegyél egy igazán mély levegőt, egyenesen a szívedig és tudd, hogy a másik nem ugyanúgy  kivételezett, hanem másképpen, de még az is lehet, hogy sehogy. Csak hazudnak neked, hogy fájjon. De bárhogyan is van, soha ne vitasd el a másiktól azt, hogy ő is egyedi, és ne értékeld le se magádat, se a másikat, se pedig mindazt, amit korábban a szerelmed irántad érzett. Mert, ha nem így éled meg, akkor soha nem terül a lelkedre megnyugtató válasz. Nem lelheted meg a békédet, mert haragban és vádaskodásban csak azt nézed, hogy mi az, amit a kapcsolat elvett. Nem azt, hogy mi az, amit adott, amivel gazdagította az életedet. Ez a fajta hozzáállás olyan romboló séma, amit  évtizedek alatt magadba építettél. Gyűlöltél, hibáztattál, ahelyett, hogy köszönetet mondtál volna minden embernek, aki akkor és ott úgy érezte, hogy számára te voltál az, akivel előtte, így még soha…

Hinned kell a szerelem igazságában ahhoz, hogy teljes ember legyél, aki képes adni, elfogadni, elengedni, megbocsájtani, igazi társsá válni, hinni és tudni azt, minden sérülése ellenére, hogy a derűt nem tudja elveszíteni. A derűről el lehet feledkezni, mint ahogy arról is, hogy milyen a lüktető, életigenlő életérzés de elveszteni nem lehet, mert az mindenkiben ott van és megfelelő varázs szavakkal előhívható.

Éppen ezért mindig légy hálás annak az embernek, aki a szerelme, szeretete erejével szivárvány húzott a fejed fölé és megmutatta, ki vagy valójában és mivé válhatsz, ha hiszel önmagadban. Mert, ha ő volt az, aki felébresztett szunnyadó létedből, akkor neki is te voltál az, mert ez a folyamat mindig kölcsönös és ez kivételes dolog, akkor is, ha később mással más csodákat él meg és másnak mondja, hogy előtte így, még soha…

A csodák soha nem gyengítik egymást. Legyőzni sem tudják egymást. A békére talált, erős és bölcs lelkek tudják ezt.

Fotó:Karádi Bad Zoltán

Hasonló cikkek:

Mire jó, ha cipeled a haragot? Az íz A szív bátorsága Ami méltatlan… Benned az Angyal