Megesik, hogy néha szinte „elhallgatjuk” magunk elől is a bánatot. Nem szólunk órákon, esetleg napokon, hónapokon át valakihez s közben a másik lelke széthasad. Összetörjük a némaságunkkal. Magunknak is ártunk ezzel, de ezt csak később érezzük meg. Mert nemcsak szavakkal lehet bántani. Gyakran a némaságban több üzenet van, mint a beszédben. Azt hiszem, a legnagyobb sikoly a némaságban van.

Mindenki másért hallgat. Közömbösség, félelem, elutasítás, tanácstalanság, kétely, manipuláció. A csend különböző hangjai. A saját némaságunkkal talán tudunk mit kezdeni, a másik némasága viszont gyilkol. Azt általában tudjuk, hogy miért hallgatunk de azt nem, hogy a másik, miért nem szól hozzánk és közben mindketten tudjuk, beszélni kellene. Ha, tudjuk! Mert ha már nem, akkor ott, abban a kapcsolatban valami meghasadt és a némaság órái, napjai után nem jön semmilyen extatikus örömünnep. Vagy a felismerése annak, hogy a némaság néha szükséges. Tudni kell hallgatni, azután tudni kell megszólalni és beszélni, mintha énekelnénk. Áradjon a hang a szívünkből. Legyen benne dallam, kedvesség, szenvedély és derű. Ahol szeretet van, ott előbb utóbb a csend megtörik és a szavak elkezdenek gyógyítani. Akiben a szeretet sem képes feloldani a némaságot, az végül magányos és zárkózott lélek lesz. Mert félteni fogja magát minden erős érzéstől és újra meg újra a némaságba menekül. Azt gondolja, amíg nem beszél, védve van, nem marhat bele semmi, közben nem veszi észre, hogy éppen ez az állapot lesz az, amelyben saját magába harapja a legnagyobb sebet. Nem érzi, hogy ezt a fájdalmat nem más okozta, hanem ő, mert félt. Félt attól, hogy nagyon szeret és elveszti a kontrollt. Pedig nem érdemes máshogyan szeretni, csak nagyon és a fájdalomban is tudni kell magunkat szeretni. Nem sajnálni, szeretni! Óriási különbség van a két érzés között, mert az egyik nyomorulttá tesz, a másik viszont tudja, mikor kell a parázsból tüzet lobbantani, majd újra parazsat varázsolni.

A változás ott és akkor indul el, amikor felismerjük az érzéseinket és nem féltjük magunkat átadni az újnak. Az életben minden lényeges, sorsfordító dolog akkor történik, amikor nem tudjuk, mi lesz!

Hasonló cikkek:

Aki önmagából tart esernyőt a lelke fölé… A letört fülű bögrék lélektana Árnyékember Elhatároztam, hogy boldog leszek Rettegésed fokáról…