Foglalás
Hírlevél
Előfizetés
Megesik, hogy néha szinte „elhallgatjuk” magunk elől a bánatot. Nem szólunk órákon, esetleg napokon, hónapokon át, valakihez s közben a másik lelke széthasad. Összetörjük a némaságunkkal. Egyébiránt a magunkét is de ezt csak később érezzük meg. Mert nemcsak szavakkal lehet bántani. Gyakran a némaságban több üzenet van, mint a beszédben. Azt hiszem, a legnagyobb sikoly a némaságban van.
Mindenki másért hallgat. Közömbösség, félelem, tanácstalanság, kétely. Ők mind a némaság éles hangjai. Tudunk-e, kell-e valamit a némaság ellen tenni? A saját némaságunkkal általában tudunk mit kezdeni, a másik némasága viszont gyilkol. Azt tudjuk, hogy miért hallgatunk de azt nem, hogy a másik, miért nem szól hozzánk és közben mindketten tudjuk, beszélni kellene.
Ha, tudjuk! Mert ha már nem, akkor ott, abban a kapcsolatban valami meghasadt és a némaság órái, napjai után nem jön semmilyen extatikus örömünnep. Vagy a felismerése annak, hogy a némaság néha szükséges. Tudni kell hallgatni, azután tudni kell megszólalni, beszélni, mintha énekelnénk. Legyen benne dallam, kedvesség, szenvedély és derű. Ahol szeretet van, ott előbb utóbb a csend megtörik és a szavak elkezdenek sűrűn áramlani. Akiben a szeretet sem képes feloldozni a némaságot, az előbb-utóbb magányos és zárkózott lélek lesz. Mert félteni fogja magát minden erős érzéstől és újra meg újra a némaságba menekül. Azt gondolja, amíg nem beszél, védve van, nem marhat bele semmi, közben nem veszi észre, hogy éppen ez az az áldatlan állapot, amelyben saját magába harapja a legnagyobb sebet. Nem érzi, hogy ezt a fájdalmat nem más okozta, hanem ő, mert félt. Félt attól, hogy nagyon szeret. Pedig nem lehet, nem érdemes máshogyan szeretni, csak nagyon és akkor bizony úgy kell lennie, hogy az fáj. És ebben a fájdalomban is tudni kell magunkat szeretni. Nem sajnálni! Szeretni! Óriási különbség van a két érzés között, mert az egyik nyomorulttá tesz, a másik viszont tűzijátékot robbant bennünk és a fejlődés ott kezdődik, hogy nem féltjük magunkat semmitől és merünk robbanni. Az életben minden lényeges, sorsfordító dolog akkor történik, amikor a kényelmi zónánkból kirobbantjuk magunkat vagy megengedjük, hogy valaki más kirobbantson minket.
Fotó:Molnár Péter
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.