Talán nem mondtam még, ha újra születek vagy csupán egyik reggel arra ébredek, hogy egy másik életben vagyok, francia sanzon énekesnő szeretnék lenni. Amikor sodor és forr bennem az élet és úgy érzem a világ minden teljességével az enyém és annyi erőm van, hogy egy napon egy hétre való feladattal is megbirkózom.

Ősz van. Falevelek táncolnak a napfényben. A szél játszik velük, kedvesen, nem tépi szét őket, csak alá-alá emel egyiknek, másnak és közben szól egy dal. Színpadon állok és énekelek. Sanzont és magam vagyok dalban. Jó ez a magány, nem keserű, és ott és akkor boldog vagyok, és nem számít semmi más, csak a zene. Azt is tudom, hogy nagyon jó énekes vagyok, és sokan szeretnek.

Ebben az életemben többek között az írás képességét kaptam, énekelni nem tudok. 10 éves koromig tudtam. Amikor azonban az énektanárnő az énekkari órán megszégyenített azzal, hogy hamisan énekelek és menjek onnan, mert nem vagyok közéjük való, megszakadt bennem a hang és azután egy időre elnémultam. Ha akkor másként szól az a kritikus mondat vagy épp segítő szándékkal, ma nem lennék író. Énekesnő lennék, egy másik sorssal.

Egy dal újra szól bennem, nem halkult el végleg. Átalakult. Hagytam, hogy megmutassa nekem az élet, mivé alakíthatom. Ma prózában mondom el, hogy hiszek a szerelemben, a paprikás csirkében, az őszinte szóban, az érintés erejében, a mindent megtisztító és felszabadító szexuális gyönyörben, extázisban, a változásban, a férfi gyengédségében, a női erősségben, a házasság szentségében, a test és a lélek tudatosságában, a gyermeki tisztaságban, a katarzis nélkülözhetetlenségében, a csomboros húsos káposztában és mindenben, ami igaz.

Az életem akkor kezded jobbra fordulni és döntéseimben akkor kezdtem tudatos lenni, amikor ráébredtem felelősséggel tartozom magamért. Elhagytam a komfort zónámat és mertem segítséget kérni. Nem hittem azt öntelten, hogy én minden elakadásomra tudom a jó választ. Erőt szabadítottam fel azáltal, hogy beismertem segítségre van szükségem és a könyveken, szavakon túl cselekvéssel tettem azért, hogy jobban érezzem magam és megtaláljam a saját válaszaimat.

Fotó: Karádi Bad Zoltán

Talán nem mondtam, még de már nem szeretnék másik életet, amelyben sanzon énekesnő vagyok, és csodás hangon trillázom, mert tudom, hogy azt a dallamot, amit magamban megtaláltam, elég, ha én hallom. Táncoló falevelekkel a napfényben…

Kiemelt fotó: Trencsényi Tibor

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Anyacsírából anyakirálylány…Ajvé, anya lettem! Csillagkapu A letört fülű bögrék lélektana Akikkel összeér a Sorsom