Foglalás
Hírlevél
Előfizetés
ÍRJUNK EGYÜTT!
Legyél az írótársam!
A feladat a következő. Kapcsold be a kedvenc meditációs zenédet vagy menj ki sétálni a levegőre. A lényeg, hogy csendesítsd le az elméd. Figyelj a légzésedre! Majd idézd fel minden ítélkezést és önbántalmazást mellőzve, mi az a probléma, amellyel már évek óta küzdesz de nem tudtad még megoldani. Majd írd le az első szót, ami ezzel kapcsolatban eszedbe jutott. Kérlek, csak egyetlen szót küldj! Ne többet! Annak hitében, hogy mindannyian egy morfogenetikus mezőben vagyunk, a szavaitokból valami olyan írás fog születni, ami remélhetőleg azoknak, akik elküldik azt az egy szót, valamilyen formában segíteni fog. A tervem az, hogy a 60 perc alatt elküldött szavak felhasználásával írok nektek valamit.
Ime, a közös történetünk…34 fontos szó felhasználásával…
Sokáig nem tudtam, valójában mit is jelent pontosan a tisztelet (1). Itt elsősorban önmagam tiszteletére gondolok. Arra, hogy mennyit érek magamnak úgy általában, és a házasságban (2), abban, amiben majd két évtizedig éltem. Mennyit érek, mint édesanya (3), mint nő, mint feleség. Tudom-e tisztelni a saját vágyaim, céljaim, szabadságom. Kell-e a saját életem annyira, hogy tegyek is érte teljes szívvel, hittel. Érzek-e megbánást (4) azért, mert sokáig nem tudtam, hogyan szeressem magam? Hazugság (5) lenne azt állítanom, hogy nem. Viszont az elmúlt 5 évben arra is rájöttem, ha hagytam volna magam az elnyomásban (6) –amelyre persze én adtam engedélyt- mostanra nem érezném, hogy élek (7). Fizikailag persze létező lennék. Avatatlan szemnek élő de az önmagamban vetett hit (8) nélkül sose tudtam volna felépíteni egy tiszta, intim, erős, bizalmas, kölcsönösségre épülő párkapcsolatot (9). Belső utazásaim során megtapasztaltam, hogy miben rejlik az én támogató reményem (10). Végre észrevettem az erősségeimet is. A gyengeségeimet pedig megtanultam értékelni. Fájdalmat, csalódást, bánatot laza lélektartással (11.) kezelni. Megtanultam, hogy csak az lehet a miénk, amihez nem ragaszkodunk görcsösen. És éreztem is, mit jelent a valódi elengedés (12). Megbocsájtottam azoknak, akik nagyon sok fájdalmat okoztak nekem. Társsá (13) lettem. Önmagam legjobb társává, mert csak így lehettem valaki másnak is a legjobb társa. Önbecsüléssel (14). Kétségek (15) és a megfelelés (16) kényszere nélkül egyszer csak megérkezett hozzám a saját magam iránti elköteleződés (17). Nem volt több hezitálás (18), ítélkezés (19) bennem. Tudtam, hogy mit szeretnék és azt is, hogyan képviseljem magam úgy, hogy ne érezzem azt, bizonytalan (20) vagyok és félek. És ekkor rám talált a szerelem (21), és katalizátorként kirobbantott a kényelmi pozíciómból, ahol már kezdtem elhinni, hogy megoldottam mindet és nincs több feladatom. Pedig ott kezdődött a neheze. Az igazi! Mindenből! Az örömből, katarzisból, bánatból (22), a halogatás (23) gyötrelméből. És százszor feltettem egyetlen kérdést, úgy hogy közben már elindultam: Merre (24)? Pedig az út világosan ott volt előttem, mégis gyötrelmes kettősséget (25) éltem át. Igazi-e a valódi és valódi-e az igazi és miért fáj az, ami jó. Ekkor megérkezett valaki az életembe, aki azt mondta, tudom-e mi az az ikerláng (26) és mire tanít? Arra gondoltam, hogy zokogni és szenvedni biztosan megtanít, bárki legyen is az. Az elengedés (27) tanítását akkor még nem láttam, mert tévesen csak a saját szenvedésemre koncentráltam, és csak arra figyeltem, mi az, amim nincs, amit az élet elvett tőlem, és nem arra, mi az, amim van. A szenvedés sok új felismerést adott. Erősödtek a képességeim. Nem tudtam, hogy mi az a telepatikus kommunikáció (28) de ösztönösen alkalmaztam. Amikor szembesültem vele, hogy tudok üzenni másnak, anélkül, hogy kinyitnám a szám és beszélnék, arra is rájöttem, hogy érzem Őt, akit akkor az életemnél is jobban szerettem. A fájdalmát, az örömét, a bánatát. Érzem a lelkét. Újra rám talált az elengedés (29) és a felismerés: a derűmhöz, erőmhöz, lendületemhez, békémhez nem kell semmi abból, ami mások megítélése (30) szerint helytelen. Nem kell megfelelnem senkinek!Türelem (31) kell de az nagyon! Elsősorban magamhoz. A hibáimhoz. A tévedéseimhez. Mindenhez, ami én vagyok. Azután másokhoz is. Érzékeltem, hogy minden, amit gondolok elraktározódik az elmémben és képes vagyok önvizsgálatot (32) tartani és irányítani mindazt, amit gondolok, látok és érzékelek. Képes vagyok meditálni és agykontrollt (33) végezni akár nap, mint nap, ha szükséges. Érezni, látni, tudatosítani, hogy mi is van az én elmémben, és miért sikoltozik az egóm, ha úgy érzi bántva van és legfőképp kinek szól ez a műsor? Hogyan kiált, ha kritikát kap? Mi ellen harcol és miért? De a legfőbb tanulság az volt, amikor beláttam, hogy a tartós örömöm (34) mindenféle küzdőtéren túl létezik, és halkan fütyörészve várja, hogy játsszak végre vele.
Köszönöm a közös munkát!
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.