A szív egy extrovertált, őrült spiné…

A szív a legfélelmetesebb és egyben legpontosabb útmutató is. Nem véletlen, hogy sokan távol tartják magukat a szívüktől, mert olyan ijesztő igazságokat mutat, amit nem akarnak érezni, ezért inkább érzik azt, amit mások elvárnak tőlük. Pedig egyetlen hitrendszer által irányított érzelemnek sincs köze a valóságos érzelemhez. Ami váratlan, adakozó, felemelő, spontán és ragyogó. Soha nem tud láthatatlan maradni, mert mindig meg kell mutatkoznia. Hiszen a szív egy extrovertált, őrült spiné. Feltűnő rúzzsal és kacér mosollyal.

Aki nincs felkészülve a saját szíve fogadására, az a közelében lévő szíveket is eltapossa ügyetlen a magáéval együtt. Pedig csakis a sajátját kellene befogadni és megszeretgetni mindennel együtt, bátran. Vannak, akiknek ez a törődés nagyon fárasztó, hiszen ez mindig mély és intim érzelmi munka, nem is beszélve a tapasztalati következményekről. Így önvédelemből, lustaságból vagy családban tanult mintát követve, sokan kizárják az életükből az érzéseket. Olyannyira, hogy egy idő után azt gondolják, teljes hittel és bizonyossággal: az érzelmeknek nem az a dolguk, hogy láthatóvá tegyük őket nap, mint nap. Hiszen kockázatos, ha mások tudják, hogy mit éreznek, és azt gondolják, hogy jól van az úgy, hogy az egyik helyen és embernek kimutatják, amit éreznek, a másiknak meg nem. Azt gondolom, hogy ez nem így van, mert ahogyan rendszeresen viselkednek az egyik helyzetben, úgy viselkednek majd a másikban is. Ne feledjük, hogy vannak emberek, akiknek a rejtett dolgok is láthatóak. Valaki mindig látni fogja, amit megpróbálnak eltitkolni. Ha pedig újra ás újra kizárják a lehetőségét annak, hogy ki tudják mutatni szavakkal és tettekkel is, amit éreznek, akkor idővel az életük minden területéről kizárják az érzéseket. Ennek pedig beláthatatlan mentális következményei lesznek.

Amikor pedig egyszer mégis szeretnék feltárni, amit éreznek, már nem fog menni. Lehet, hogy évekbe telik, amíg képesek lesznek az érzéseikkel együtt létezni, hogy mások is lássák azt, ami odabent zajlik. Lehet valamit szívesen elmondanának valakinek, de mivel nem ismerik az utat a saját szívükhöz, nem tudják, mit és hogyan kellene tenni. Már az induláskor lefagynak.

A fejem búbjától a lábujjamig érzelem vagyok, erős és áradó. Tanulom uralni, de nem foghatom vissza. Sok ez vagy kevés? Ki tudja? Nem érdekes, mert nekem pont így jó, mert a szenvedélyem ezernyi színe, formája, íze, ritmusa és ünneplése nélkül nem élhetek. Létezem valahogy olyankor is, leginkább magamon kívül. Ismered ezt az érzést? Kifordulok a lelkemből és nem lágy, befogadó, áradó, zubogó, termékeny és kacér leszek, hanem a semmi, maga az üresség vagy éppen a nyers romboló harag. Persze ez is remek tapasztalás nekem, aki még egy teát is vággyal készítek el, a tésztagyúrásról nem is beszélve. Magam ellen létezve szép lassan idegenné válok saját magam számára. Nem nagy mutatvány ez, bárki képes erre, ha folyamatosan ki van téve a lelke valamilyen romboló, toxikus hatásnak. Látod, ezért is fontos az önismeret és benne a vágyismeret, hogy ne élj önmagad ellen. Mindig keresd a szövetséget azzal, ami/aki támogat, emel, gyógyít, tanít és lelkesít. 

Belső és külső utazásaink során egyetlen lépcsőfok, piciny állomás sem hagyható ki és nem kerülhető meg, ez ugye evidens.  Felsőbb éned mindig tudja, hogy mit kell még megtapasztalnod, átélned és azt is pontosan tudja mennyi teher az, amit elbírsz. Mindig annyit ad, nem többet. Néha feszegeti a határaidat de csak érted teszi, hogy lásd milyen erős vagy és azért is, mert megesik, hogy csakis akkor ébred fel benned az igazi megengedés és tisztánlátás, ha elhúz a határig. Megérkezik a legyen úgy, ahogy lennie kell érzése, és ez már nem dacból és haragból születik, hanem érzelmi tudatosságból.

Kapcsolódj össze a szíveddel és ha túl messze van már tőled, akkor légy türelmes. Ne menj a szíved ellen, mert ha megteszed, csak közömbösség, közöny és érzelmi sivárság vár.

Oszd meg a cikket