Közvetítő vagyok. Így olvass engem. Helyet kérek benned elsősorban mindennek, ami felbosszant, ami letaglóz, felforgat, szomorúvá, sértődötté vagy közömbössé tesz. Mert ezeken a nehéz érzéseken keresztül leszel képes megismerni álarc nélküli önmagad. Azt az embert, akinek születtél. Nem fontos, hogy egyet is érts velem. Az még kevésbé, hogyha mégis, akkor dicsérj. A düh jó. Ha tudod, mire használd. Értékes is lehet. Rombolhatsz is vele. Ha ellenem fordítod, magad ellen is irányítod.

Nem kőtáblába vésett, örök igazság, amit írok. Fuvallat, szellő, vihar, tornádó. Simogatás, ölelés. Vallomás. Te döntesz, neked mit jelent abban a pillanatban, amikor olvasod. Nem akkor, amikor én írom. Nem fontos, hogy miért született, ahogyan az sem, hogy abban a pillanatban milyen lelkiállapotban voltam. Nem fontos, hogy velem épp mi történik. Elsősorban rólad szól, amit írok, nem rólam. Magamon átszűrve, átmosva, átöblítve adom át. Az írás a közvetítő eszközöm. Az életem, a lelkem a papír. És rajtam kívül még sokan mások is ezt teszik. Mindenki más módon segít és közben, mert ezt nem lehet és igazából nem is akarnánk megúszni, a saját életünket is kitesszük az asztalra.

Nálam a szív nyitogatásáról szól minden, hogy minél többen érezzék, milyen fontos ismerni és megfogalmazni, mi van a szívükben, hogy erény az, ha ki tudják fejezni az érzéseiket. És nem lesz attól kevésbé értékes egy érzés, ha mindennap elmondom.

Az érzéseink kifejezése nem luxus. Mindennapi alapszükséglete az élet teljességének, az egységnek és a bőségnek.

Legtöbbször azért írok, nagyon bensőséges, napló formában, hogy érezd ez veled is bármikor megtörténhet. A mesélő te is lehetsz. Annyi minden vagyok, amikor írok, de fontos nem. Mert te vagy az, a te történeted írom, nem nyilvános naplót vezetek! Nem üzenek személyesen senkinek ugyanakkor mindenkinek. Az életemből születik a szó, ami rólad szól és arról, aki az olvasás pillanatában vagy.

Mindent, amit tőlem olvasol gondold újra. Ne azt próbáld kitalálni, ki lehet az a nő, aki ezt írta. Sokkal fontosabb, te ki vagy és mi az, amit kivált belőled, amit átadok. Ne engem vizsgálj, hanem a saját érzéseidet, melyek egy-egy írásom elolvasása után elöntik az elméd, szíved, lelked.

Tudod, jobb, bölcsebb, szebb, értékesebb vagyok. Nem, mint te, hanem mint én. Korábbi önmagamhoz viszonyítva vagyok több. Erre törekszem. Te is képes vagy önmagad szeretetére és megbecsülésére, akkor is, ha most úgy érzed, hogy te soha de soha nem lehetsz az az ember, aki értékesnek gondolja az életet és benne saját magát.

Vedd le az álarcodat! Nézz szembe azzal, aki azt akarja elhitetni veled, amire nem vagy képes és nézz szembe azzal is, aki zokogva öleli magához azt a kigyereket, aki egykor figyelemre, biztonságra és szeretetre vágyott. Arra, hogy valaki érvényesítse a létezését. Légy most te az, aki ezt megteszi!

Hasonló cikkek:

Gemenci beszámoló 3.rész/Édes kis semmiségek Akinek férfivá kellett volna válnia… Mezítláb a Bazilika lépcsőjén Lélek-karcok Táncoló falevelek