Az önáltatást mindannyian csináljuk, vagy már csináltuk, ha érzékeljük, ha nem. Ha bevalljuk, ha nem. Ebben szinte mindenkinek van tapasztalása. Amikor igaznak hisszük, ami hamis, elkábítjuk az elménk és hozzánk hasonló révületben élő embereket fogunk vonzani szerelemben, barátságban, akik megerősítenek minket abban, hogy jól látjuk, amit látunk, igazunk van.

Miért csináljuk mégis? Talán félünk, mert azt gondoljuk, hogy magyarázkodnunk kell azért, akik vagyunk, pedig sosem kell. Talán bizonyítani, megfelelni akarunk valakinek, akinek, mi sosem voltunk igazán fontosak. Talán nem vagyunk tudatosak és éberek a saját érzéseinkre. Ilyenkor egy út marad.

Az önbecsapás labirintusa, amelyben bagatellizáljuk a problémát, hogy „csak ilyen meg olyan, nem jelent semmit”. Leértékeljük a valóságot, mert elfogadni fájdalmasabb. Szeretnénk újra érvényesíteni a rég lejárt bérletünk. Meggyőzzük magunkat, hogy az még jó, még van időnk vele utazni, pedig hazugságban élve nincs. Talán szellemvasútra érvényes vagy már oda se.

Az ember, aki önáltatásban él, nemcsak hazudik, bántalmaz is. Saját magát és másokat is, miközben gyakran úgy érzékeli, hogy ő az áldozat. Vigyázzunk a rutinná merevedett önáltatással, mert ez az egyik legnagyobb csapda, amiben úgy szakad ketté a lélek, a szellem, a szív (szélsőséges esetben a tudat is), hogy ebből a tulajdonosa már csak azt érzékeli, amikor a teste megbetegszik és fájdalommal jelez. Mert a test jelzéseit már mindenki észreveszi. Az erős fizikai fájdalmat már nem lehet elrejteni. De mindezt mindig megelőzi a lélek szenvedése, amit kívülről csak beavatott szemek láthatnak.

Akiben nem támad fel az éberség a saját önáltató hazugságait illetően, az sosem lesz igazán derűs és elégedett az életével. Ő lesz az örök áldozat, az örök megalkuvó, a „majdnem az” élharcosa. Az önbecsapás ravasz dolog, mert aki benne van, úgy manipulálja saját magát is, hogy nem érzékeli, mi történik valójában. Ebben az állapotban nincs önreflexió és valószínű empátia sincs, így egyéni felelősségvállalás sem lesz. Akkor pedig a keménység, a konokság, a közöny és a kegyetlenség veszi át az uralmat.

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Anyacsírából anyakirálylány…Ajvé, anya lettem! Alku önmagad ellen Előtte így még soha… Felszínes csacskaságok kora után…