Foglalás
Hírlevél
Előfizetés
Úgy kell előre gondolkodnod, hogy nem hagyhatod el a pillanatot, amiben vagy.
Mit is jelent ez?
Tudatosságot, éberséget, összpontosítást a jelenben. Stressztől, függőségektől és szorongásoktól mentes folyamatos áramlást a MOST-ban. Érezni, látni, megélni, megcselekedni a pillanatban azokat a dolgokat, amelyek megalapozzák mindazt, amire a jövőben vágyom és pontosan úgy, ahogyan vágyom rá. Az előre gondolkodás valójában vizualizálást jelent. Részletesen és rendszeresen elképzelem, amit szeretnék. Naponta foglalkozom vele, láthatóvá teszem. Életre keltem, akár egy filmet és lejátszom újra és újra. Szeresse meg és gondozza a tiszta vágyamat a szívem után az elmepalotám is. Otthont biztosítok számára a gondolataimban. Úgy tudom létezővé tenni, hogy gondoskodom róla.
Eközben végzem a dolgom, cselekszem. Teszek-veszek, tervezek. Beszélgetek, kezdeményezek. Nem reaktív, hanem aktív folyamatokban veszek részt. Szeretetet adok és kapok.
Közben a szeretetet egyetlen pillanatra sem cserélhetem másra. Nem helyettesíthetem semmivel. Ha mégis megpróbálom pótolni, azok mind olyan dolgok lesznek, amelyek kiléptetnek a pillanatból. És így észrevétlen eltávolodom a cselekvéstől, az aktivitástól, a szívemtől. Mindentől, ahol a fontos és meghatározó események történnek. Például az életem.
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.