A jövőtől nem félni kell, hanem felkészülni rá

A jövőtől való félelem olyasmire irányul, ami – talán – bekövetkezik a távoli időben. Ilyenkor fókuszunk a jövőre irányul, a jelenünk árva marad. Tétlenül várakozunk, és reménykedünk, hogy a jövő jobb lesz.

„Ne panaszkodjunk, mert akkor erőtlenek maradunk. Biztosítsunk teret az örömnek és a pozitív gondolatoknak!”

Pedig mindaz, ami itt és most történik velünk, hatással lesz a jövőnkre is. Vannak olyan külső körülmények, amelyek tőlünk függetlenek, és nem tudunk rajtuk változtatni. Egyvalamin azonban mindig tudunk változtatni, ez pedig a hozzáállásunk.
Teret kell biztosítani a jelenünkben az örömnek, a tudatosságnak, a kíváncsiságnak és az állandó aktivitásnak. Szabad hozzáférést kell adni a pozitív gondolatoknak.

Valamiért a negatív és destruktív érzéseknek szinte azonnal teret adunk, s újabb és újabb mellékutakat nyitunk meg számukra azáltal, hogy panaszkodunk róluk a környezetünkben lévő embereknek. Mindez erősen befolyásolja az általános öröm- és örömtelenségegyenlegünket, tudatosságunkat, önbecsülésünket, társas kapcsolatainkat.

Ne panaszkodjunk!

Amennyiben a jövőre úgy kívánunk felkészülni, hogy a jelenben panaszkodással, szorongással, félelemmel, haraggal, ítélkezéssel töltjük az időnk jelentős részét, mindig erőtlenek, örömtelenek és
inaktívak leszünk. Elveszítjük az életünk feletti irányítást, és a világot extrém, veszélyes helynek nyilvánítjuk. Merev nézőpontokkal, rugalmatlan lélekkel, érzelmi zűrzavarban nem láthatjuk tisztán önmagunkat. Ez pedig bizalmatlansághoz vezet. Mindenben és mindenkiben ellenséget fogunk látni, és rosszul mérjük fel a helyzeteket. Az egyéni felelősségvállalás nem a jövőben történik, hanem a jelenünk része kell, hogy legyen. A másra hárított felelősség nem szabadít meg minket a szorongástól. Sőt, egyre több kétségbeesés, kétely és bizonytalanság jár ezzel a folyamattal. Hosszú távon nem lehet megúszni egyetlen olyan utat sem, amely a miénk, amelyet nekünk kell felvállalni, megtapasztalni, nekünk kell végigmenni rajta. Az élet mindaddig visszarak minket a rajtvonalra, ameddig az adott feladatot nem teljesítettük. Újrakezdjük, más szereplőkkel, más helyszínen, de a feladat ugyanaz marad, olykor nehezebb is lesz. A félelem inaktív és passzív folyamat, amely teret ad minden destruktív gondolatnak és érzésnek a jelenben, és erősíti az ismeretlen jövőtől való rettegést.

Mi a félelem?

A félelem olyan tartós vagy átmeneti, általában inaktív vagy reaktív állapot, amelyben a destruktív érzéseink és gondolataink uralkodnak. A félelem természetes része az életnek, épp ezért minél inkább szeretnénk eltolni magunktól, annál erősebb lesz. A kulcs itt is az elfogadás. Az elfogadás pedig annyit jelent, hogy észlelem, megélem és továbblépek. Nem viszem el szélsőséges megélések irányába, és nem is tagadom le. A félelmeim tudatosítása után szelíden áthelyezem a fókuszt a tettekre. A félelem egyik jellemző sajátja, hogy a cselekvésekben feloldódik, átalakul és megszűnik. A jövő mindig ismeretlen, de ez a jövő sajátja, s ez így rendben van. Egyéni szinten a cél az, hogy tisztán éljünk. Tudat, elme, test, lélek, energia, érzés szintjén. A tiszta életvitel ugyanis örömteli.

A folyamat négy lépcsős, a sorrend nem felcserélhető.

– Az elménkben születik egy gondolat.
– A szívünk hozzárendel egy érzést.
– A bennünk lévő gondolatoknak és érzéseknek megfelelően (tudatszint, érzelmi intelligencia) fogunk kommunikálni.
– Mindezekhez pedig kapcsolódik (ha kapcsolódik) a cselekvés, a tett.

A jelen szomorúsága

Olyan dolgokat ruházunk fel erővel, amelyek valójában hátráltatnak minket a valódi, szív szerinti, helyes önismereti utunkon. Ilyenek például: a tökéletes, ránc nélküli test, a multitasking, az állandó és indokolatlan gyorsaság, a „mindenmentes” élet. A legtöbb félelmet az okozza, hogy az életünk csak látszatra tökéletes, és ezt mi pontosan tudjuk. Nem tanuljuk meg a saját határainkat megvédeni, nem tanuljuk meg szeretni magunkat, és kiállni magunkért. Nem tanuljuk meg a mértéket, az értéket, nem tudunk nemet mondani, és hanyagul eltűrjük, ha szavakkal vagy tettekkel bántalmaznak. De magunkévá tesszük a fájdalmat, a reménytelenséget és a közönyt. Az Insta-élet mosollyal és csillogással kivarrt. Végletek, impulzivitás és szélsőségek. A jövő ereje, a múlt bánata illúzió, így a jelennek csak a szomorúság és a látszat marad.

A jövőt éljük

A különböző jövőbelátók, jósnők apoteózisának időszakát éljük. Nem véletlen. Félrecsúsztak az élet meghatározó fókuszpontjai. Mindenki tudni akarja mindazt, ami nem róla szól. Szerelmi vetések egész garmadája szól arról, You- Tube-on, TikTokon, hogy a másik mit érez, mit gondol, mi lesz a jövőbeli lépése, de senkit sem érdekel az, hogy ő mit tud tenni, itt és most, azért, hogy az élete ne a szenvedésről és a csalódásról szóljon. Amíg az instant testi-lelki enyhülést keressük a valódi, egyénre szabott megoldások helyett, addig a jövő mindig félelmetes lesz. Ha nem a jelenben élünk, s a múltból a haragot visszük tovább, a jövőt pedig félelmetesnek találjuk, azzal a nem cselekvést választjuk: a túlélést, a megúszást, a kikerülést, az elfojtást és a tagadást – a cselekvés, a változás és érzéseink felvállalása helyett. Így azonban a félelem állandó társunk marad.

Oszd meg a cikket