Kacagó Isten

…akkor, a hajnali csendben
vájkált bennem
az enyémnek hitt élet
kitettem az ásító
szélbe alvó gondolataim
szenvedélyem –
messze vitte, megpörgette
mindet s elvesztettem
amit kellett,
sírtam, ahogy illett
sajnáltam magam
ahogy kellett
…akkor kacér utak vetődtek
talpam alá bizsergető kövek
kerültek, magházam törtem

valóságos, reggelt s tavaszt
láttam…
ereszemen…lengőhíd képzeletben,
katicabogár repült,
hátán szabálytalan pettyek,

s ajándékul visszakaptam
a kacagó Istent….

Oszd meg a cikket