LÁTOD-E TISZTÁN, FÉLELMEK NÉLKÜL AZT, HOGY KI VAGY?

Írhatnám, hogy elvitted a mosolyomat de csak a kabátom maradt nálad.

Írhatnám, hogy összetörted a szívem, nem ketté és nem egyszer. Újra és újra megtetted és szétesett ezernyi apró darabra. Pedig csak annyi történt, hogy nem vettem észre az álarcot, ami mögé minden reggel elbújtattad az arcodat.

Írhatnám azt is, hogy nem értelek, mit, miért tettél úgy, ahogyan tetted velem, de már megértettem még azt is, amiről jobb lett volna nem tudnom.

Aki félelemből és hiányból és sebekkel kapcsolódik a világhoz, annak a világ is épp olyan hiányos, szomorú, rideg és veszélyes lesz, mint ő maga.

Mindig azt választjuk, ami épp akkor illeszkedik hozzánk.

Nem dolgom megfejteni, te miért lettél a saját életed áldozata és miért égsz minden nap a magad építette máglyán.

Nekem egy feladatom van!

Megérteni, helyretenni, újraírni mindazt, amivel kapcsolódtam hozzád. Te soha nem léphettél volna az életembe, ha bennem nem lett volna ott az a mély, sejtszintű fájdalom. Ha ez nincs, akkor mást választok de nekem nem kellett más.

Újra azt választottam, amit ismertem. A szenvedést. A szenvedést attól, hogy nem értékelik azt, aki vagyok, mert nem is látják, hogy ki vagyok és mennyit érek! És akkor szíven ütött a fájdalom újra, vajon én látom-e ki vagyok? Látom-e milyen értékes és szerethető ember vagyok!

Most megkérdezem tőled, aki olvasod ezt, te látod , tisztán és félelmek nélkül azt, hogy ki vagy?

Oszd meg a cikket