Foglalás
Hírlevél
Előfizetés
Minden, ami körülvesz minket energia és valamilyen hatással van ránk. Támogat, befolyásol, fejleszt, megnyugtat, épít vagy rombol, bántalmaz vagy épp manipulál. Ezért is fontos, hogy életünk során milyen energiáknak adunk teret és kihez, mihez kapcsolódunk rövidebb vagy hosszabb időre. A szexuális kapcsolódások ezen a téren kiemelt figyelmet kapnak, mivel ilyenkor a testek és a testnedvek is közvetlenül érintkeznek és kölcsönhatásba kerülnek egymással. Az így a befogadott impulzus sokkal erősebb és tartósabb lesz, mint egy laza kávézás egy ismeretlennel a délutáni napfényben.
A saját energiánk elsősorban minket kell, hogy támogasson és fejlesszen és ezután jön mindenki más. Anyaként is így van, mivel az anyák is kizárólag akkor tudnak a gyermekünknek teljes figyelmet és gondoskodást adni, ha saját maguk jól vannak. A legjobb szándékkal sem tudja egy frusztrált, fáradt, ideges vagy szorongó anya ugyanazt nyújtani a gyermeknek, mint egy olyan anya, aki egyensúlyban van lelkileg és testileg is. Emberként, szülőként, társként is mindig az egyensúlyra a kölcsönösségre kell törekedni.
ENERGIÁK, HA TALÁLKOZNAK
Az energiák találkozásáról azt kell tudni, hogy vagy kiegészítik, kölcsönösen táplálják vagy taszítják, rombolják, mérgezik vagy szélsőségesen erővel vonzzák egymást.
Az átlag feletti testi és lelki vonzalom mögött mindig valamilyen rögzült séma rejlik, ami láthatatlanul irányítja a folyamatot, egészen addig, amíg az egyén tudatosítja a sémát és amennyiben szükséges felülírja. A felülírt minta minden esetben friss energiákat kap és még ismeretlen utakra és kapcsolódásokba viszi a tulajdonosát. Ez a felülírás nemcsak magas energetikájú lehet. Sajnos a sémák átírásakor megtörténhet, hogy az egyén számára a már meglévő mintánál is rosszabb séma születik. Mérgező kapcsolatoknál jellemző ez a fajta energetikai visszacsúszás.
Mindenki, akivel kapcsolódunk nálunk (bennünk) hagy a saját energiájából egy kisebb vagy nagyobb energetikai „darabot”, anélkül, hogy tudna róla vagy szándékában állna ezt tenni. Egy szakítás, válás után a hátrahagyott leszakadt lélekrészek mindkét fél érzelmi gyógyulását akadályozni fogják. Fontos, hogy amikor végleg szakítunk valakivel vagy csak rendezni szeretnénk egy elmérgesedett viszonyt mindig visszahívjuk a leszakadt lélekrészeinket és ezzel egyidőben vissza is adjuk a másiknak mindazt, ami hozzá tartozik. Sikeres folyamtok után minden esetben megtörténik a békülés vagy a végleges elengedés.
Az éteri vagy energetikai kötelék elvágása, például családi vagy baráti kapcsolatok esetében nem jelenti egyértelműen azt is, hogy ahol ez megtörtént, azzal a családtaggal minden kapcsolatot meg kell szakítanunk. Ez a módszer nem fizikai szinten, hanem energetikailag rendezi a két fél viszonyát és felszabadítja őket a nehéz és feleslegesen viselt érzelmi terhek alól. Ettől pedig minőségileg új szintre tudják a kapcsolatukat emelni. Mérgező kapcsolatoknál azonban fizikai szinten is szükséges a teljes és végleges „no contact” megvalósítása, mert minden kapcsolatfelvétel (visszaporszívózás) akadályozza és nehezíti az érzelmi gyógyulást.
ÉTERI KÖTELÉK FOGALMA ÉS HATÁSAI
Az éteri kötelékek tulajdonképpen energetikai kapcsolódások, melyeknek sajátja, hogy pontosan úgy viselkednek, mint azok a közlekedőedények, amelyekben ide-oda áramlik a víz, csak itt az energiák áramlanak oda és vissza a két ember között. Ezért is lehetséges az, hogy szakítás után még érzékeled a párod és azt is, hogy épp milyen lelki vagy fizikai állapotban van. Amíg az éteri kötelék aktív, addig a két ember közötti láthatatlan energetikai szál folyamatosan szállítja az információkat. Amikor az egyik ember valamilyen problémával küzd akkor energiára (figyelemre) lesz szüksége, mivel minden destruktív érzés, ami a nehézségeinket táplálja egy energiavesztett állapotot szolgál. A számára hiányzó energiát pedig attól próbálja majd elvenni, akivel össze van még kötve vagy azt hiszi, hogy ez a kötelék még élő. Vagyis próbálkozni fog. Ebben a folyamatban alakul ki a se veled, se nélküled ördögi köre is, ami egyik félnek sem hozhat megnyugvást. Amikor azt olvasod, hogy nyomot hagyunk egymás lelkében, az szó szerint igaz a fent említett folyamat miatt is. Az éteri kötelék elvágása szükséges ahhoz, hogy mindkét fél békére leljen.
AZ ÉTERI KÖTELÉK ELVÁGÁSÁNAK LEHETSÉGES MÓDJAI
Mindenekelőtt tudni kell, hogy ez is egy ugyanolyan folyamat, mint maga az ismerkedés vagy éppen a gyógyulás. Előfordulhat, hogy a kineziológusnál a theta healing instruktornál vagy a terápiát, meditációt vezető pszichológusnál, coachnál töltött egyszeri alkalommal ez a kötelék végleg megszakad. De jellemzőbb, hogy többszöri alkalom szükséges, amíg a kötelék minden szálát sikerül végérvényesen elvágni. Az érzelmi gyógyulási folyamat sikere minden esetben támogatja az éteri kötelék elvágásának sikerét is.
A módszer akkor tud a leghatásosabb lenni, ha egyszerre történik a test és a tudat szintjén is, mivel a tudat (lélek, szellem) mindig tudja támogatni a testet és ez fordítva is így van. Ahogyan a látható világ is a láthatatlant. Ha teret adunk az életünkben a két világ közötti kölcsönös együttműködésnek akkor minden esetben esélyt adunk magunknak, hogy felszabadítsuk a testünket, lelkünket, elménket és a tudatunkat is azoktól a korlátozó hiedelmektől és láthatatlan energiakötelékektől, amelyek addig gúzsba kötötték az életünket.
Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük
Comment
Author
Email
Website
Save my name, email, and website in this browser for the next time I comment.
Hozzászólás küldése
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.