Hogyan tartsuk egészségesen és szeretetteljesen a felnőtt gyermekünkkel a kapcsolatot?

Hogyan tartsuk egészségesen és szeretetteljesen a felnőtt gyermekünkkel a kapcsolatot?

Az első és legfontosabb, amit tudnod kell, ha szülő vagy és van felnőtt gyereked, hogy az a kisgyerek, akinek megtanítottad, hogyan kell jól fogat mosni, illendően viselkedni vagy késsel villával enni már nem ugyanaz az ember, mint aki veled szemben ül és a bajusza alól rád mosolyog vagy eltipeg előtted a szexi magassarkú cipőjében.

Mialatt felnő változik, érik, alakul a személyisége. Keresi önmagát, feszegeti a határait és idővel kapcsolódni fog olyan emberekhez, eszmékhez, értékekhez is, ami a családi mátrixból hiányzik vagy eltér attól. Ami más, mint ami neked tetszik vagy amit te szeretsz. De ez nem baj, mert mindenki tapasztalat útján tanul és ehhez a tanuláshoz kell neked szülőként folyamatosan tartani a szeretetnek és az érzelmi biztonságnak egy olyan erős terét, ami őt mindig megtartja és amit képes lesz a saját gyermekeinek is majd megadni. Ha szülőként jelen voltál, elérhető voltál a gyereked számára érzelmileg is az első 14 évben és kialakítottad vele a bizalmi köteléket, akkor ez a gyermek később fiatal felnőttként is nyitni fog feléd és bizalmába fogad. Érdekelni fogja a véleményed. Szülőként sem vehetsz ki többet a kapcsolatból, mint amennyit korábban beletettél. A szülőség nemcsak jogokkal, hanem kötelességekkel és felelősségvállalással is együtt jár. A szülői tekintély és tisztelet nem jár alanyi jogon senkinek, csak azért, mert szülő lett. Ezt ki kell érdemelni. Ennek útja pedig az, hogy jelen kell lenni a gyerek mellett, amíg felnő fizikailag és érzelmileg is. Figyelemmel, érzékenységgel, megértéssel, bizalommal kell támogatni és emelni, hogy képes legyen majd egyszer önmagának is megadni mindazt, amit gyermekként kapott tőled. Szülővé válni egy hosszú folyamat és az alatt az idő alatt történik, amíg a gyermekünk felnő. Ő az életet tanulja, mi pedig kapunk egy új lehetőséget a változásra és a feltétel nélküli szeretet gyakorlására. Visszaélni ezzel az ajándékkal hálátlanság és bűn. A legnagyobb, amit egy szülő elkövethet.

„GYERMEKI (ÉRETLEN) ÉN” VS A „FELNŐTT (ÉRETT) ÉN”

A gyermek és a felnőtt lét között az egyik alapvető különbség, hogy az, aki felnőtt tud és akar is felelősséget vállalni mindenért, amit kimondott és megcselekedett és azért is, amit nem mondott és nem tett meg. Amit eltitkolt és elhallgatott és ezzel félrevezette a környezetét, hogy mást gondoljanak róla vagy egy adott helyzetről. Pszichológiai értelemben a „Gyermeki vagy Éretlen Én” az, aki mindig hisztizik, hibáztat, kritizál, követel, zsarol, hazudik és érzelmileg manipulál. Ha szenved, szenvedett is. Mindig másokban keresi a hibát. Azonnal akar mindent és akkor ad, ha kap is érte valamit. A „Gyermeki Én” Függő Én. Másoktól (felnőttként különböző szerektől, szextől, munkától) függ az élete, a véleménye, a stílusa, az értékrendje egészen addig, amíg bele nem áll a „Felnőtt Én” -be. Ezt az „átlépést” minden szülőnek kötelessége lenne segíteni türelemmel, empátiával, megfelelő kommunikációval, a határok tiszteletben tartásával, feltéttel nélküli bizalommal, szeretettel és ítélkezés nélküli elfogadással. Amennyiben ez nem történik meg a „Gyermeki Én” a felnőtt testben reked és hiába múlik felette az idő, ha problémája akad azt a benne rekedt „Gyermeki Én” tudásával lesz képes csak megoldani. A „Függő Én” függőségek hálójában vergődik egész életében. Alkohol, drog, szex, munka, szerencsejáték, bármi lehet, egy a lényeg, hogy amit ez a függőség ad arra mindig szüksége lesz, mert a „Gyermeki Én” mindig szorong. Kötődési problémái vannak és képtelen a hosszútávú békére. Mindig generál valami konfliktust, mert az ő igazi terepe a harc. Sem önmagával, sem a világgal nincs jóban.

A „Felnőtt Én”, az Önálló (Érett) Én”! Nemcsak határozott céljai vannak, hanem folyamatosan törekszik a tudatos életvitelre is. Önismerete, érzelmi intelligenciája magas szinten áll. Képes meghúzni a határait és tiszteletben tartani másokét. Empatikus és jól kommunikál. Képes az érzelmeit szabályozni és kerüli a szélsőséges megnyilvánulásokat. Képes és tud is elnézést kérni, mivel rendelkezik önreflexióval. Törekszik a fejlődésre és a változásra. Rugalmas és nyitott.

A KONTROL NEM A GONDOSKODÁSRÓL SZÓL

Te, mint szülő a felnőtt gyermekedben mindig látni fogod azt az édes mosolygós kisbabát, aki volt, mert az emléklenyomat ott él benned örökre. De ezek az érzések nem vihetnek téged romboló tévutakra szülőként, amikor a gyermeked már felnőtt.

A felnőtt gyermeked élete felett erős kontroll alatt tartani, érzelmileg manipulálni, kritizálni, megítélni, átlépni a magánéletének a határait: bántalmazás. És az a gyermek, akit így neveltek fizikailag ugyan felnő, de érzelmileg gyerek pozícióban marad és amíg így van, addig a bántalmazó szülő fogja az életét irányítani. A mérgezés különböző mértéke fogja meghatározni, hogy a felnőtt gyerek mikor és milyen mértékben ébred a tudatára, és válik egyértelművé számára is, hogy ő valójában bántalmazott gyerek volt. Ezt különösen akkor nehéz felismerni, amikor a szülő fizikailag soha nem bántotta a gyermekét. Látszólag mindig, mindenhol jelen volt és segített akkor is, amikor ez nem az ő feladata lett volna. Miközben a törődés álcája alatt csupán erős kontroll alatt tartotta a gyermeke életét és érzelmileg folyamatosan manipulálta a saját érdekeink megfelelően. Ezzel pedig azt tanította, hogy a szeretet nem önzetlen, mindig valamilyen feltételhez kötött. Az ilyen közegben felnőtt gyermek nem lesz empatikus, csupán eljátssza, hogy az. Rideg és érzéketlen lesz önmaga és mások felé is és azt fogja érezni, hogy mindig ő az áldozat, miközben a mérgező neveltetése miatt valójában ő az elkövető, a bántalmazó.

Az a szülő, aki a felnőtt gyermekével is ugyanúgy akar bánni, mint ahogyan egy gyermekkel szoktak, olyan réseket üt a kapcsolatra, amelyek előbb- utóbb nemcsak a köteléket, de a felnőtt gyermek énképét, személyiségét is torzítani fogják. Az ilyen felnőtt gyerek ugyanis soha nem azt fogja nézni, hogy számára mi a helyes, hanem kizárólag azt fogja követni, amit a szülő elvár. Felnőttként is folyamatosan meg akar felelni a szülői akaratnak, ahogyan gyerekként tette, hogy azt érezze, jó és szerethető. De ez egy tévút, mert senki sem lesz attól szerethetőbb, ha szüntelenül valaki más elvárásainak, értékrendjének, akaratának behódol. A valódi szeretet nem szab feltételeket, se szóban, se tettel, se ráutaló magatartással, sem verbális bántalmazással vagy kontrollal. Nem erőszakos. Nem arrogáns és diszkrét.

DISZKRÉCIÓ ÉS BIZALOM

Ezek hiányában, egyetlen szülő se lesz képes harmonikus kapcsolatot kialakítani a felnőtt gyerekével. Az a szülő, aki folyamatosan átlépi a felnőtt gyermeke önálló életének a határait és még mindig irányítani, kontrollálni szeretné direkt és indirekt módszerekkel és kötelezővé teszi a napi beszámolókat valójában nem szereti a gyermekét, hanem csak használja a saját elvárásainak, szorongásainak megfelelően, ahogy az számára jó. Figyelmen kívül hagyja, hogy a gyermekének saját élete van, saját értékrenddel, vágyakkal, tervekkel és időbeosztással. Amennyiben pedig nem mutat felé annyi törődést, amennyi szerinte járna neki, akkor megbünteti őt és nem érdekli, hogy az a gyermek már 40 éves, igazgató valamelyik nagyvállaltnál felesége és gyerekei vannak. Megbünteti, mert nem ő volt az első, a sorrendben, hanem a munkája és a családja. Ez a szülő a felnőtt gyerekével olyan bizalmi körben akar lenni, ahol nincs se feleség, se gyerek, se munka nincs, csak ő. Szülőként vannak kötelességeink és az egyik ilyen, hogy amit a gyermekeinkért teszünk az nem kiváltság, azt nekik nem kell kiérdemelni, mert a gondoskodás, mint anyagi, mind pedig érzelmi értelemben egy gyereknek alanyi jogon jár. A folyamatosan áldozat szerepből kommunikáló szülő nemcsak a saját, de a gyermeke életét is mérgezi.

A CSALÁDBAN BETÖLTÖTT HELYEK ÉS SZEREPEK

Amikor a születéskori családunk tagjai elfoglalják az általunk alapított család tagjainak helyét, akkor az általunk alapított család előbb-utóbb felbomlik. Az élet természetes menete, hogy amikor családot alapítunk, akkor már nem az anyánk vagy az apánk lesz a legfontosabb szereplő az életünkben, hanem a párunk, később pedig a gyerekeink. Az a szülő, aki nyílt vagy passzív erőszakkal kiköveteli magának az elsőbbséget a családos gyerekétől, veszélyezteti a felnőtt gyermeke családi harmóniáját. Ezzel akadályoztatja a mindenkori társas vagy párkapcsolati életét is.

Egy szülőnek tudni kell szeretettel és diszkréten visszavonulni a felnőtt gyerekének az élétéből. Nem adni tanácsot, csak akkor, ha kikérik a véleményét, nem követelni lakáskulcsot az otthonához, nem felbontani a leveleit, turkálni a hűtőjében vagy a szekrényében. Kikérdezni a barátait, kéretlenül rendet rakni vagy bármi mást csinálni, ami már nem feladata és nem is kérték, hogy segítsen. Ha mély és erős a kapcsolatuk soha nem fogja a gyermeke őt elhanyagolni. Ha pedig érzelmileg távol vannak, attól sem fognak közelebb kerülni, ha a felnőtt gyerek naponta meglátogatja, de amikor ott van nem figyel rá. Újságot olvas, tévét néz, eszik, netezik vagy mobilozik, miközben beszél hozzá az idősödő Apja vagy Anyja. Az osztott figyelem nem figyelem, az elvárás nem szeretet. A látszat nem biztonság.

Amikor egy családi energetika felborul, a rendszer, mint minden rendszer azonnal egyensúlyra törekszik, akkor is, hogyha az az egyensúly, ami végül létrejön, valójában nem hoz harmóniát, mert mindenki valaki másnak a helyét bitorolja. Az anyós a feleség helyét, a feleség a férj helyét, a nagyszülő a szülő helyét, a gyermek az apa vagy az anya helyét. Az egyensúly létrejön mindig, de mindegy, hogyan!

JELEN LENNI

A legtöbb, amit szülőként tehetünk a felnőtt gyermekeinkért, hogy jelen vagyunk, amikor szükség van ránk és amikor nincs, akkor tudunk diszkréten visszavonulni. Nem duzzogva és sértődötten, hogy velünk már nem törődik senki. Ha a felnőtt gyermekünk folyamatosan kritikát, ítélkezést, hibáztatást hall, el fog tőlünk távolodni, mert senki sem szeret olyan helyre járni, ahol azt érzi, nem elég jó, ahol szívtelennek vagy hálatlannak tartják.

Oszd meg a cikket