A 20-as években, ha egy hajadon nem ment férjhez, rásütötték a bélyeget, hogy vénlány és ez magában hordozta azt az ítéletet is, hogy ő az, aki senkinek sem kell. Akkoriban szégyen volt nem férjhez menni, éppen ezért voltak nők, akik pusztán azért kötöttek házasságot, akár számukra nem tetsző férfival is, hogy ezt a kirekesztettséget ne kelljen elszenvedniük. Akik viszont máshogyan döntöttek, megbélyegezték őket.

Stigmát kaptak: ők voltak a vénlányok. Ez pedig obligát módon együtt járt az olyan jelzőkkel, mint az aszott, a csúnya, a frigid és sorolhatnám a végtelenségig azokat a lelket romboló, bántalmazó mondatokat, amelyekről nők ezrei hitték azt, hogy ez a sorsuk és ezen nem tudnak változtatni.

Kötelező elvárások hálójában.

Egy nőnek férjhez kell mennie és gyereket is kell szülnie. Ez volt a követendő példa, a tökéletes női lét alapja. A meddőség is szégyen volt, mindegy, mi okozta a terméketlenséget. A nő élete férfi mellett, házasságban, gyerekekkel lehetett csak teljes. Ha valaki nem állt be ebbe a sorba, számíthatott rá, hogy más vénlányokkal vagy az anyjával éli le az életét, mert a közösség, ahová gyerekként, fiatalként tartozott ki fogja közösíteni, mert az átlagtól eltérő életet él.

Mi változott az elmúlt több, mint 100 évben?

A nők jogait illetően talán sok minden más lett, formálódott, de leginkább papíron. Gyakorlatban kevesebb dolog követi azt a változást, elfogadást, toleranciát, ami számtalan nő gondolkodásában, életében hozhatna gyökeres változást. Elsősorban azok életében, akik még a látszat bénító fogságában élnek, mert félnek követni a saját vágyaikat. Sok nő van, akinek azt tanították, hogy a konyhában van a helyük, férj mellett, gyerekkel a karjukon és ezt elhitték. Elhitték, hogy ez a női boldogság egyetlen és kizárólagos útja. Spirituális értelemben az életben az egyensúly mindig létrejön, csak nem mindegy mi és hogyan hozza ezt létre. Nem mindegy, hogy a szélsőséges, bántalmazó, ítélkező, hatalom -és kontrollmániás kollektív tudat működteti ezt az egyensúlyt vagy a megértés, a szeretet, az empátia és a bizalom. Sok itt a megválaszolatlan kérdés. Valójában ki viseli a nadrágot és miért? Ki az, aki hazudik, azért, hogy olyan életet éljen, ami kizárólag mások szerint helyes? Ki és mi irányítja mindezt? Mi van a valós döntéseink hátterében?

A stigmákkal nem kijelöljük a határokat, hanem lezárjuk azokat.

Most más csoportok viselik a skarlátbetűt és szenvedik el annak minden hátrányát. A dualisztikus és szélsőséges látásmódok dominálnak, de senkinek nem kötelező ebbe az áramba beleállnia, együtt haladni vele vagy ellenállni. Egyik sem kötelező. Másokat megbélyegezni sem az. Az élet az ítélkezés és a közhelyek birodalmában manipulációval, korlátokkal és eltitkolt fájdalmakkal terhes. Van, ami most menő lett és nem feltétlen azért, mert valóban az, vagy szükséges lenne annak hívni.

Menő másnak lenni, szexuálisan és mindenhogyan, de menő ítélkezni is. Menő lett az online bántalmazás és menő, ha házas férfiként egy társkeresőn vagy egyéb oldalakon keresel partnert. Menő nem tisztán élni, hazudni, lopni, csalni, mást mutatni, mint ami van. “Vénlánynak” lenni is menő lett. Ma úgy nevezik őket: szinglik. Egyfelől az erős, független, szabad, bátor nőt jelképezik, másfelől viszont az önző, ego-és karrier centrikus, gazdag nőket, akik általában magas vezető pozícióban dolgoznak.

Szinglinek, azaz egyedülállónak lenni ma sem olyan pozíció, ami ne kapna valamilyen destruktív jelzőt. Az ítélkezés ma is ugyanaz: valós ismeretek és tudás nélküli közhelyek, felszínes frázisok puffogtatása. A női, emberi lélek sárdobálása, ami nem kedvez se a megfelelő női önbizalomnak, se a tiszta női őserőnek, a tiszta női minőségeknek. Az őszinte felvállalás csupán egy haszontalan kellék lett ott, ahol egy nőnek el kell fojtania, le kell tagadnia vagy le kell választania magáról az érzéseit azért, hogy kevésbé érezze magát kirekesztettnek és magányosnak.

A közhelyek és a valóság

Nézzünk néhány jellemző, kártékony általánosítást.

A szinglik azt tehetik, amit szeretnének és akkor, amikor szeretnék.

Nem köti őket semmilyen fogadalom és nem kell alkalmazkodniuk semmihez, se férjhez, se gyerekekhez, se családhoz.

A szinglik mindig magányosak.

A szinglik a saját nemükhöz vonzódnak vagy transzneműek.

Nem ismerik a hűséget, felelőtlenek és kizárólag a saját igényeik kielégítésével foglalkoznak.

Minden szingli súlyos lelki és testi traumákkal küzd, személyiségzavaros és azért vannak egyedül, mert hosszútávon képtelelenek kapcsolódni egy másik emberhez.

Ezek is ugyanolyan közhelyek, mint minden más, aminek az ítélkezés, az irigység, a közöny és a félelem az alapja. A valóság ennél sokkal színesebb, egyedibb és sokkal több árnyalatot rejt, tele érdekes életutakkal, vágyakkal, gondolatokkal és érzelmekkel. Ehhez azonban időt, figyelmet kellene a másik emberre szentelni és megismerni, miért azt az életet és miért úgy éli, ahogyan. A gondoskodás, a törődés, a tiszta figyelem fárasztó annak, akinek a saját élete is olyan nehéz, hogy roskadozik alatta minden nap. Éppen ezért inkább közhelyeket dobál és elítéli azt, amit nem ért. A frázisok kényelmesek, mindig készen állnak, nem igényelnek értő, érző gondolkodást. Bármikor elő lehet venni azokat és meg lehet velük sérteni bárki lelkét, akit nem értünk vagy nem tetszik nekünk. Addig sem kell felelősséget vállalni, önismerettel vagy a saját érzéseinkkel foglalkozni.

A szinglik nem kizárólag azért vannak egyedül, mert ők így akarnak élni.

A szingliség nem egy faj, nem egy szekta vagy épp egyéniség, mert ilyet hallottam már, hogy az ő egyénisége az, hogy szingli. A szingliség egy állapot, ami lehet átmeneti vagy tartós, lehet, nem szabad akaratból vagy épp tudatosan választott. Nem jel, nem bélyeg. Nem korlát, nem gát, nem bűn. Nincs benne semmi, amit nőként, emberként bármikor is szégyelni kell.

A szingliség az önismereti út egyik alternatívája is lehet.

A szingliséggel nem szükségszerűen jár együtt a fájdalom, a reményvesztettség, a magány, az elhagyatottság vagy a bizalmatlanság. Azzal jár együtt, ahogyan megéljük az egyedüllétet, ahogyan gondolunk rá, ahogyan érzünk iránta. Ezért is van az, hogy vannak nők, akik egyedül is harmonikusan, érzelmi bőségben és kiegyensúlyozottan élnek szingliként és bár egyedül élnek, de nem érzik magukat magányosnak. Míg mások a múlt és a jelen szenvedéseivel, a fájdalmaival élnek párban és az érzelmi bőséget kizárólag párkapcsolatban tudják megélni. A szenvedésük újabb szenvedést teremt és sikertelen kapcsolódási kísérletek egész sorát. A hiány alapú gondolkodás csak hiányt tud teremteni. A bőség alapú gondolkodás az egyetlen, ami bőséget teremthet. Megszületik egy érzés erre reagálunk egy gondolattal. Mindez hatással lesz a szavainkra, amit kimondunk, és arra is, ahogyan kimondjuk vagy épp nem mondjuk ki. Végül mindez meghatározza a tetteket, amit megcselekszünk vagy az inaktivitást, mindent, amit nem merünk megtenni.

Nagyon hasznos és támogató erőforrásunk lehet a termékeny egyedüllét. Ha szenvedés helyett naponta felfedezzük a világunkban a tiszta örömöt, a tiszta vágyat, a harmóniát, a bőséget, a támogatást, a hálát és önmagunkat.