Egyszer találkoztam egy fiúval, aki szerette a szép és okos lányokat és ugyanazon a napon találkoztam egy lánnyal is, aki odáig volt a szép szavakért, az eleganciáért, de a tettekre nem figyelt.

Akkor még nem tudtam, hogy az ilyen találkozásoknak mindig olyan vége lesz, amit a fiú és a lány közösen megteremt. A személyiségük nagyon különböző volt, de a traumáik szenvedélyesen összefonódtak és képtelenek voltak nemet mondani egymásra.

A történetnek ezen a pontján még nem tudták, hogy amikor választanak, nemcsak a másikat, de egy teljes családot is választanak. A kapcsolatuk elején mindketten mást vettek észre az élet finom szőttesében és mindketten olyan sémakémia vonzásában éltek, amely meghatározóbb volt, mint a szerelem. De ők ezt akkor nem látták. Egy nemzedékről nemzedékre öröklődött szövevényes és bonyolult rendszer kitakarta előlük a teljes képet. Mindketten máshogyan, mástól féltek és ezek a félelmek idővel más utakra vitték őket.

Akkor még nem tudták, hogy a tudatosság és az önismeret olykor fontosabb lehet minden szenvedélynél és szerelemnél. A kimondott szavakat olyan tettek követték, amelyeknek semmi köze sem volt ahhoz az üzenethez, amit a mondatok közvetítettek.

Egyszer találkoztam egy fiúval és egy lánnyal, akik valóban szerették egymást, de nem volt tudásuk arról, hogyan lehet mindezt átadni a másiknak. És elkezdtek elgurulni a szavak, először egymás mellett, azután egymástól távol, olykor összeütközve és csak szavak voltak, más nem.

Felnőttek. Egymás mellett. Mindenki mást látott, amikor rájuk nézett és ők is mást láttak reggelente a tükörben és egymásban.

Nagyon-nagyon hosszú idő kellett, amíg a lányból nő lett, aki már nem tudta többé a férfitestben élő kisfiú bántalmazásait elviselni. De arra a nőre sem volt büszke, akit ez a kapcsolat felnevelt. Hosszú vívódás után a szakítás mellett döntött.

A nő már úgy látta a férfit, ahogy eddig soha, és nem foglalkozott azzal, hogy mi történik vele, miben van, milyen illúziókban, féligazságokban vagy hazugságokban éli nélküle az életet. Mert akkor már tudta, hogy olyan útra lépett, ahonnan soha többé nem fordul vissza. Boldog volt és hálás azért az erőért, ami segített neki egy teljesen új életet kezdeni.

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Mire jó, ha cipeled a haragot? Itt a nő, aki anya, szerető, kéjnő és barát is egyben-avagy 45 éves lettem! Temető helyett emlékek erdeje Aki önmagából tart esernyőt a lelke fölé…