Egyszer találkoztam egy férfival, aki nem tudod szeretni és ugyanazon a napon megismertem egy nőt, egy anyát is, aki minden csalódása ellenére úgy döntött, hogy nem ad teret a bizalmatlanságnak és újra szabadon kitárja a lelkét és a szívét.

A férfi, aki nem tudta, mit jelent szeretni, azt tette, amit mindig. Ment, amerre a hiányai, a szükségletei és az ösztönei vitték és amit nem tudott érezni, azt eljátszotta. A nő látta benne az értéket és szerette volna a szerelmével megmenteni, de akkor még nem tudta, hogy senkit nem lehet megmenteni, aki nem kéri. Néha még azt sem, aki kéri. A tartós változásnak mindig egy nagyon erős belső érzésből kell fakadnia, amit önmagunkért teszünk. Amikor valaki másért változunk, az soha nem lesz tartós, mert azt a változást valójában nem mi akartuk.

A történetnek ezen a pontján mindketten sodródtak az árral. A férfinek ismerős volt ez az érzés, rutinosan mozgott benne, a nő pedig azt hitte, hogy ez az áradás az, ami a végső célba elviszi és megtalálta, amit keresett. Minden szerelmét, bizalmát és hitét a férfinak adta, aki ettől az őszinte bátorságtól és nyitottságtól szorongóbb és bizonytalanabb lett.

A férfi az első találkozástól kezdve készült az utolsó napra. Tudta, hogy a nő, aki élete mélypontján van, bármit elhisz neki, és amíg ez így van, bármit megtehet vele. “Csenddel vert” és hazudott, ahogy mindig minden nőnek, egy sem volt kivétel. De arra nem számított, hogy eljön egy nap, amikor a nő megkérdőjelezhetetlenül érezni, érteni, látni és tudni fogja, hogy valójában ki van az álarc mögött. Nem sejtette, hogy lesz idő, amikor hiába akarja elhitetni másokkal, hogy a nő átverte és ő az áldozat, már senki nem fogja ezt elhinni neki.

A férfi egyet biztosan tudott, hogy ennek a kapcsolatának is egyszer vége lesz. Készült is az ismerős, felszabadító mámorra, amely leveszi róla a felelősségvállalás terhét és ragadozó lelkét újabb vadászatra ösztönzi.

A nő több esélyt is adott, mert nagyon szerette a férfit és érteni akarta a miérteket, miközben a férfi újra és újra visszaélt a bizalmával és egyre több sebet ejtett rajta, szándékosan is. De a nő ezekkel a sebekkel együtt is erősebb volt, mint a párja, aki kezdettől fogva mindenfelé forgatta a tekintetét, csak épp a nőre nem.

Azon a legutolsó napon a nő végre saját magát választotta és drasztikusan meghúzta a határait. Nem reagált az érzelmi bántalmazás és a “visszaporszívózás” manipulatív játszmáira és úgy szakított, ahogyan addig még soha. A szíve szakadt bele de csak így tudta megmenteni a lelkét és az életét.

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Mire jó, ha cipeled a haragot? Itt a nő, aki anya, szerető, kéjnő és barát is egyben-avagy 45 éves lettem! Temető helyett emlékek erdeje Aki önmagából tart esernyőt a lelke fölé…