Egy mérgező emberrel való kapcsolódás testi, lelki, energetikai szinten nagyon mély nyomot hagy. Ott is, ahol nem is gondolnád, hogy megsérültél. Mindenre hatással van. Amíg nem indul el az érzelmi gyógyulás, korlátozottá válik az életed, de nemcsak az érzelmi oldala, hanem az egész életbe vetett hited és bizalmad megrendül. Olyan érzés, mintha egy láthatatlan kéz állandóan befogná a füled és tejfehér függönyt húzna a szemeid elé. A világ a lábaid előtt lüktet és izzik, de számodra mindez nem elérhető. Hallod a hangokat, amelyek élni és szeretni hívnak, de képtelen vagy megmozdulni. Hajszolod a miérteket. Eleinte csak olyan kérdésekre keresed a válaszokat, amelyek abból a világból táplálkoztak, ahonnan a mérgezést, apránként, cseppekben adagolták. Nem veszed észre, hogy máshol, másban kell keresned még a kérdést is, nemhogy a választ. Sőt, azt sem látod, hogy egyáltalán jó-e az a kérdés. Valóban szükséged van arra a válaszra vagy inkább hátráltat téged és energiát veszítesz vele.

Amikor végre kiérsz az első fényes tisztásra minden idegennek és üresnek tűnik, pedig ahová kiértél a legtöbb esetben a végtelen és feltétel nélküli szeretet tere, de neked akkor erre még nincs látásod. Nincs szemed a jóra. Mert annyira fáj.

Eleinte még küzdesz és harcolsz ez ellen a fájdalom ellen és mindenképp nyerni akarsz. Egy igazságot, egy csatát, egy háborút. Később rájössz, hogy ezekben a vívódásokban még mindig a mérgezést tápláltad. A gyógyuláshoz el kell gyászolnod mindazt, ami volt. A szépet is. Ez a legnehezebb, mert nemcsak a nehéz érzések de a szép emlékek sem hagynak nyugodni, újra és újra feltépik a sebeket. Újra és újra becsapnak és megkérdőjelezik minden addigi igazságod. Miután megengedted magadnak a gyász fájdalmát, kínját, látszólagos értelmetlenségét, haragját, ürességét, feladását és csendjét, megpihensz végre.

Azután jön valaki, aki adni akar, nem elvenni jött, de ezt a szeretetet először nem ismered fel. Hat rád, jó a közelében lenni. Megszédülsz tőle, de menekülsz is. Ezerféle módon, ahogyan csak egy megtépázott lélek képes. Próbálsz elmerülni a gyógyító hűvösségben, de a kölcsönös és odaadó szerelem sosem tud jeges lenni, mert első pillanatától kezdve izzik. Ez a szerelem sajátja. És ezen a ponton rájössz, hogy mi volt az a méreg, amit korábban befogadtál. Ami megbénított, ami bizalmatlanná tett, ami átalakított benned valamit.

Az ilyen típusú történeteknek ezen ponton még nincs vége, mert a gyógyulás addig tart, amíg egyre kevesebb olyan helyzet adódik, ahol a séma-kémia ördögi táncra hív és öntudatlan félelemből reagálsz.

Létezik az a szeretet, ami kölcsönös, áradó folyóként nap, mint nap körbe öleli az egész életed és nem kell félned, aggódnod benne. Mert együtt féltek már, együtt aggódtok egymásért, egymásban, kölcsönös, értő, teljes jelenléttel és figyelemmel.

Ezen ponton pedig egyszer csak ott találod magad a második tisztáson, ami még ragyogóbb és fényesebb, mint az első. Lefekszel a fűbe, lehunyod a szemed és ekkor átjár a bizonyosság.

Nincs második tisztás. Egy van. Amiből több létezik azok a te nézőpontjaidat, a te érzéseid, amivel képes vagy ugyanazt a tisztást máshogyan látni és érzékelni. A tisztásokat az teszi valamilyenné, amit gondolsz róluk, amit meglátsz bennük, ahogyan érzel irántuk.

Minden gyógyulási szakasz végén ott vár rád az a fényes és békés tisztás. Kezdetben azt gondolod, hogy mindig új helyre léptél ki, pedig a tisztás mindig ugyanaz. Állandó. Te vagy az, aki közben megváltozott. Egyre többet és többet érzékelsz abból a világból, ami mindig ott keringett körülötted minden gyógyító varázslatával együtt.

És egyszer eljön egy nap, amikor a méreg utolsó cseppje is elhagyja a tested, a lelked és az életed. Tudod, hogy soha többé nem lesz hatalma feletted.  

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Mire jó, ha cipeled a haragot? Itt a nő, aki anya, szerető, kéjnő és barát is egyben-avagy 45 éves lettem! Temető helyett emlékek erdeje Aki önmagából tart esernyőt a lelke fölé…