Ma váratlanul előtört belőlem újra ez az ismerős érzés de már nem akartam elfojtani. Kimondtam. A teljes nevedet is, hogy ne tévessze meg az Univerzumot, pontosan kinek is szól ez a vallomás. Mosolyogtam is magamban, hogy milyen precíz lettem. Pedig a gondolat hatalma olyan erős energiahúzás, hogy szerintem ma ezt te is meghallottad vagy megérezted a szélben, amikor a hajadba fújt. Kimondtam, de azt is hozzátettem, hogy szélnek eresztek mindent, ami most újra megérintett. Nem szeretném, hogy ez az érzés fogva tartson, bezárjon vagy gátoljon bármiben.

Ragyogó fényekkel kedveskedő, napsütötte októberi nap volt. Szokatlanul meleg. Meg kellett állnom egy percre, hogy mély lélegzetet vegyek ebben a hőségben, mert arra készültem, hogy könnyed hálával a szívemen kifújjalak lelkem titokzatos hajlataiból is. Végleg. De ehhez előbb meg kellett tennem valamit.

Így történt az, hogy ma kimondtam, hogy szeretlek. Megköszöntem az érzést, hogy újra átsuhant a szívemen. Nem löktem el magamtól, hanem beleültettem egy napsugárka ölébe és jó utat kívántam neki. 

Azt hiszem az érzéseinkkel is jól kell bánni, különösen azokkal, amelyek nagyon fájnak. Nem szabadna soha rosszul viselkedni a bennünk lévő gyötrelemmel sem. Megérdemlik a megfelelő törődést, akár a szeretetteljes érzéseink.

A szívünket újra meg újra mérlegre kell tennünk, azért is, hogy lássuk, hogyan és milyen mértékben képes adni és befogadni. A szívnek jót tesz, ha nyitva van. Így válik képessé arra, hogy meggyógyuljon.

Hasonló cikkek:

A szívünknek Karácsony kell! Mire jó, ha cipeled a haragot? Itt a nő, aki anya, szerető, kéjnő és barát is egyben-avagy 45 éves lettem! Temető helyett emlékek erdeje Aki önmagából tart esernyőt a lelke fölé…