Csigaház

Álmai piros kabátja...

Elindul a szeretet áradás, beindul a vonzalom és lüktet minden porcikád. Azután múlnak a napok és egyre jobban erősödik, húz lényed mélyébe valami titokzatos vonzalom. Azután szép lassan beléd ömlik a felismerés. A rádöbbenés, hogy szereted, és ő az egyetlen ember, aki mellett meg tudsz pihenni, fel tudsz oldódni. Mert kell ez a mindenbe beleivódó csoda, kell a szerelem, kell álmaid piros kabátja, ami mindig is rád várt abban a körúti kirakatban.

De tudjuk-e mi a szerelem és tudjuk-e hány arcát képes megmutatni és tudjuk-e mitől függ, hogy éppen melyiket tárja fel előttünk. Mert ezek nem álarcok. Tükröződések. A nő is, a férfi is a mellette lévő párját tükrözi vissza, és minél hosszabb ideig tart a tükröződés, annál stabilabban épül egymásba a két ember tükörképe Még csak akarás sem kell ehhez. Ahogyan beszövöd magad a másik lelkébe, azonnal megkezdődik a tükröződés, és évek, évtizedek alatt megszokássá válik.  Az elválásnak számtalan oka lehet. Talán  már nem akartok egymásban tükröződni vagy éppen az egyikőtök nem akarja azt a tükröződést, amit a másik mutat. Nem akarja azt a tükörképet látni, amit a másik lelkében lát önmagáról, mert nem tud azonosulni azzal a képpel és tovább lép.

Ha valakinek nincs párja, olyan embert vonz, aki megvalósulásának következő állomása lehet. Aki szenvedni akar, olyan mellé sodródik, aki mélyre húzza, aki gondoskodni akar, felnőtt testben élő kisfiút vagy kislányt vonz, aki szenvedélyt akar, annak a jeleit veszi észre, aki parazsat tart a tenyerében. Szelektív látásunk, hallásunk, érintésünk van, amikor szeretni indulunk. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne a megfelelő önbecsülés és hit. Hit önmagadban, hogy amit képes vagy adni, ahogyan képes vagy szeretni, az a másiknak elég. Nem kevéssé vagy éppen, hogy csak elegendő, hanem a maga csodálatos teljességében és pompájában pont úgy jó, ahogyan adod. Menthetetlen egy olyan kapcsolat, amelyben a másik nem hiszi el, hogy minden hibájával és gyengeségeivel együtt szerethető. Lehetetlen egy ilyen embert meggyőzni arról, hogy érdemes arra a mély és erős szerelemre, amit a másik képes adni. Mert ő nem akar jobb lenni. Kishitű volt tegnap és kishitű lesz holnap is. A jelenben meg azokat kapcsolatokat fogja előnyben részesíteni, amelyek méltatlanok hozzá és ellöki magától azt, aki kihúzhatta volna kishitűségének mocsarából. Aki nem nyújtja feléd a karját, hogy megfogd a kezét, azt nem tudod megmenteni.

Önmagában az egyik fél hite, szerelme, szeretete, szenvedélye és odaadása kevés. Egymásból kellene táplálkozni, egymást kellene felfelé emelni, nem elfáradva, nem feladva. Az érettség legmagasabb foka, amikor már tudod, hogy szeretni nehéz. Aki ezt nem tudja, pánikszerűen elmenekül, belemenekül más valamibe; ivásba, alkalmi kapcsolatokba, munkába, szórakozásba. Mert a menekülés nem mindig konkrét fizika elhagyást jelent. Amikor elkezdődnek a problémák megijed az érzéstől, hogy szeretni nehéz. Nem egy napig, nem egy hétig, nem két évig, egy életen át.

Az erősebb mindig próbál segíteni a másikon de aztán eljön a nap, amikor elhagyja a párját, mert belátja, hogy a másik azért nem hisz a szerelmük erejében, mert magában sem hisz. Nem hisz a saját érzéseinek erősségében és a hűségében. Nem hisz a saját templomában. Az ilyen ember hátára nem lehet szárnyakat tenni. Izgatja ugyan a szárnyalás lehetősége de igazából sosem akar a másikkal repülni. Olyat fog találni, aki mellett sajnálhatja magát, aki mellett süllyedhet. A megszokott érzéseket keresi.

A másik menthetetlen kapcsolat épp ennek az ellenkezője, amikor valakinek az önértékelése, önbecsülése több, mint amennyit valójában ér, mint amennyire képes volt megvalósulni. Az öntelt ember szerelme harcos szerelem. Mindig mindenben igaza kell, hogy legyen. Számára a szerelem akkor izgalmas, ha van benne csatározás. Az élteti, hogy képes legyen a másikat meggyőzni a saját igazáról. Amíg egy vita során benne izzik az energia és kiverné a biztosítékot is, úgy vibrál az egész lénye, addig a másik fél elfárad és teljesen lemerül ebben a csatában. Az öntelt ember szerelme általában hamis. Azt képzeli, hogy szeret, miközben csak győzedelmeskedni akar a másik felett. Maga alá rendeli a párját, mert csak legyőzve képes átélni azt a mámort, amelyben érezheti, hogy több és különb a másiknál. A kishitűség és az önteltség is álca. Nem valós. Hamis. Mindkét attitűd takarni akar valamit.

A kishitű gyakran szabotálja a kapcsolatot, úgy tesz, mintha ő méltatlan lenne a másikra, gyakran el is hangzik az a mondat, hogy én nem vagyok méltó a te szerelmedre és nálam jobbat érdemelsz. Azután visszahúzódik és nem keresi a másik társaságát. A másik kezébe, lelkébe, szívébe adja át a döntés felelősségét.Az öntelt kérdez és szónokol és annyit beszél, hogy a másik ebbe testileg, lelkileg belefárad. Azután diadalt arat felette és lenézi mert kevesebbre tartja saját magánál. Végül tovább áll. Ha szadista vagy uralkodó hajlamú benne marad a kapcsolatban, csak azért, hogy a másikat gyötörje.

A kishitű és az öntelt ember soha nem lesz békés és kiegyensúlyozott, mert saját magával szemben is etikátlan. Amíg nem tisztul, áramlik, emelkedik az önfejlődése és nem csömörlik meg saját valótlan és hazug énjétől, addig senki és semmi, még a legmélyebb, legbátrabb, legőszintébb szerelem sem tudja megmenteni. Álmai piros kabátja örökre a kirakatban marad...