Csigaház

Felszínes csacskaságok kora után...

Sokféleképpen lehet szeretni. Vonzódni is számtalan módon lehet. Tudnod kell pontosan mit jelent a szerelem. Mit jelent szeretni. Tudnod kell különbséget tenni a vágy, a szeretet, a vonzalom és a szerelem között. Minél érettebb vagy lelkileg, annál mélyebben tudod megélni a szerelem és a szeretet mágiáját. Az érzelmek és az érzések fontosak. Mindegyik. Tanítanak és általuk fejlődik az érzelmi intelligenciád de eljön az az életkor, amikor már mélységet kell adnod az érzelmeidnek. Mélységet és tartalmat, mint testi, mint lelki szinten. Akinek a szexualitás megélése mindenkivel jó és kielégítő, annak az embernek, legyen nő vagy férfi, még sokat kell tanulnia arról, mit jelent igazán mélyre szállni az érzelmeiben és örömmel, bátran elköteleződni egyetlen ember mellett. Mit jelent az az ölelés, ami lelki, szellemi szinten is összekapcsol két embert.

Eljön az az életkor, amelyben a vágy és a vonzalom már nem lehet felszínes, mert már nem önmagában létezik, hanem a szeretettel és a szerelemmel egységben. Érett korba lépve valós értéket e téren, csakis az érzelmeid mélységeinek őszinte felvállalása adhat. Amikor könnyedén mondasz már nemet egy izmos felsőtestre vagy kerekded popsira. Mert nem a gyors megszerzés izgat és a vágyad kielégítése, hanem a lelki mélységeid felfedezése, a gondoskodás, a szerelem ébrentartása. Amikor a hűségedet nem érzed áldozatnak és nem érzed úgy, hogy lemaradsz, kimaradsz valamiből, ha nem adsz teret pusztán csak a vágyaid kielégítésének. Amikor már nem kényelmi szempontok okán választasz társat és nem is azért, mert lázba hoz, hogy a másik nagyon akar téged. Mert ilyenkor az ő érzelmeit sajátodként éled meg és ezzel becsapod önmagad, mert valójában nem ő kell neked, csak az érzésben fürdesz, hogy valakinek ennyire kellesz. Ez is az ego egyik remekbe szabott, megtévesztő játéka.

A felszínes csacska vágyak kora után – amelyeket a megfelelő életkorban kötelező átélned- változnod kell. Negyven éves korod után a saját és mások érzelmeit tisztán, pontosan és jól kell értened és értékelned. Tévútra visz, ha nem tudod, hogy valakit hogyan szeretsz. Vággyal, vonzalommal, baráti szeretettel vagy szerelemmel.

A lelki, érzelmi érettség magas fokát mutatja az, amikor valaki nem fél egyedül lenni, amikor már nem társfüggő. Amikor az egyedüllétet nem azonosítja a magánnyal. Azt az embert, aki mélyen érez, és ezt bármikor nyíltan felvállalja, és képes mélyen elköteleződni, azt az embert komolyan lehet venni, meg lehet benne bízni, mert erős. Aki elbírja a saját gyengeségeit az erős. A férfi ad. A nő befogad. De egyetlen nő sem fog olyan férfit befogadni, aki nem ad. Aki hallgat és nem beszél vagy éppen mellébeszél. Elrejti az érzéseit, eltakarja a gyengeségeit. Aki nem akarja a nőt megnyitni. Úgy igazán. A lelkét. Adás nélkül nincs fogadás, befogadás sincs. Csak azt lehet fogadni, aki ad. Mélyről ad. Aki minden félelem nélkül mindazt odaadja a másiknak aki ő. Színjáték és játszma nélkül.

Ha egyszer képes voltál erre, akkor a változásra is képes vagy. Ha egyszer hernyóból pillangó lettél, szállni fogsz de csakis akkor, ha a lelkeddel is érzed azt, hogy pillangó vagy. Amíg lélekben hernyó maradsz és csak kívülről próbálsz változni, sosem kaphatsz valódi szárnyakat. Ha valakire a szíveddel nemet mondtál, a tested sem mehet más irányba. Az érzelmi hitelesség azt jelenti, hogy a szíved, a lelked, szerelmed és a tested is egy irányba mozdul. A másik felé, aki ugyanolyan szabad, önálló, érett és harmonikus lélek, mint te.

 

Fotó:Molnár Péter