Az emberek folyamatosan különböző információkat közvetítenek magukról. Leginkább akkor, amikor valamit nagyon szeretnének eltakarni. Egy egyszerű kérdésre adott válaszban ott van minden lényeges információ. Ha azt kérdezem valakitől, hogy magányos-e és ő hevesen tiltakozik ez ellen majd hosszasan sorolja, hogy miért is nem az, biztos lehetek benne, hogy nagyon egyedül érzi magát. Ha viszont azt feleli mosolyogva, hogy, igen, lehet, néha valóban magányos vagyok, ahogyan mindannyian de a hozzáállásomtól függ, hogyan teszem magam számára ezt az érzést jobbá. Hagyom magamat sajnálni vagy kilépek belőle és elkezdem szeretni magamban mindazt, ami adakozó, társasági emberré tehet. Ebben az esetben tudhatom, hogy ez az ember törekszik arra, hogy harmóniában legyen önmagával, a világgal és valójában nem magányos. Őszintén felvállalta magányát és ez a nyíltság teszi őt hitelessé és hozza egyensúlyba nap, mint nap.

Minden apró mozdulat, hangsúly, sóhaj üzen nekem a másik emberről csak jól kell figyelnem. A másikra helyesen figyelni pedig annyit tesz, hogy önzetlenül adok a figyelmemből. Önzetlenül és alázattal befogadom magamba mindazt, amit a másik ember az adott pillanatban szeretne Velem megosztani. Itt kezdődhet a megértés és ahol a megértés elindul, ott szeretet van és ha szeretet van bennem, előbb utóbb megértem azt is, mire való a türelem. Megértem, hogy a türelem szentség. A lélek szentsége. Éppen ezért gyógyít. A tanítás ott kezdődik, hogy legyek türelmes magammal szemben. Higgyek abban, hogy Odafent pontosan tudják, mi a legjobb Nekem, éppen ezért ne elégedetlenkedjek a Sorsommal. Nem rombolhatom le saját magamat. Ha türelmetlen vagyok, elsiklok olyan fontos feladatok mellett, amelyek megértése, átélése és megoldása szükséges lenne ahhoz, hogy fejlődjek és tovább haladjak.

Az élet nem engedi meg Nekem, hogy anélkül lépjek előrébb, hogy megoldottam volna a rám váró feladatokat. Ha még nem kapok meg valamit, akkor még nem vagyok kész rá. Hiába érzem azt, hogy így van. A türelmetlenség vakká tesz. Néha önzővé. Egyeseket gonosszá is.

Amikor érett korba lépve találkozom valakivel és összeér a Sorsunk, minden esetben tudnom kell, hogy a másik embernek legalább épp annyi lelki sebe van már, mint nekem. Türelem nélkül pedig ezeket a lelki sebeket sohasem fogom tudni jól értelmezni, nem fogom megérteni, mit, miért tesz és néha még azt is érezhetem, hogy az ő lélek-karcai ellenem fordulnak. Pedig lehet, hogy csak annyi történt, hogy mindaz, ami belőle sugárzik felém, a saját megoldatlan feladataimra hívja fel a figyelmet. A teljes figyelem ott kezdődik, amikor a magammal és a másokkal szembeni türelmetlenséget már megtanultam alázattal be-és elfogadni.

A tajtékos tenger hullámai mindent kicsapnak a partra. Nem fogadnak be semmit. Amikor a tenger lecsendesedik, akkor válik képessé a befogadásra. A lelkem is ilyen. Tiéd is. A türelmetlenség háborgóvá tesz. Nincs benne megnyílás, megértés és így magamnak is ellensége leszek. Tudom, milyen nehéz feladat ez. Jómagam is gyakorló kisinas vagyok. Egy tanítvány a sok közül. Vándor, aki tanulni vágyik és mindig úton van...

Fotó:Molnár Péter

fShare

Tweet