Az alábbi lejegyzett coach ülésben kitalált párbeszédet írtam le, de nagyon is jellemzőt, amit a mindennapi munkám során tapasztalok. Ha mégis valaki magára ismer, az csupán a véletlenek játéka, nem több.

 

Előttem ül egy nő...

„Sminkje mindig tökéletes negyvenes”, drága ruhában, ízlésesen felöltözve. Parfőmjének illata belengi a szoba minden sarkát. Szakmájában sikeres. Vezető. Határozottságot mutat. Harmadik házasságában él, van már két gyereke. A harmadikkal épp állapotos. A hivatása a mindene, attól lélegzik, ahogy ő mondja de minden más területen bizonytalan. A magánéletében nehezen dönt és hosszútávon nem tud vagy nem akar (még nem tudom) érzelmileg kötődni. Fél. Ő egy sikeres nő, mégis attól retteg, mi van, ha a gyermek, akit a szíve alatt hord, súlyos betegen vagy fogyatékosan születik. Mert már nem fiatal csirke-ahogy ő mondja-és több a rizikó. És mi van, ha a férjem elhagy ezért...mert nem szültem tökéletes gyereket- teszi fel kétségbeesetten a kérdést és idegesen beletúr frissen festett hajába.

Öregszik. Így érzi, és amikor erről beszél még a tekintete is megváltozik, fénytelen és fáradt lesz. Mert ahogy belül, úgy kívül. Az új férj mindenképpen gyereket szeretett volna-mondja, és ő beleegyezett, pedig fél.

A szemébe nézek és halkan megkédezem.

- Miben tudok neked segíteni? Mit szeretnél?- kérdezem

- Nem tudom...egészséges gyereket akarok szülni...

- Miből gondolod, hogy nem lesz egészséges?

- Mert öreg vagyok...

- Milyen érzésekkel tudnád ezt leírni?

- Mit? Hogy öreg vagyok?- kérdezi ingerülten

- Igen. Milyen érzés az számodra, hogy öregséget érzel?

- Rossz- mondja a fogai közt sziszegve és látszik, hogy egyáltalán nem szeretne az öregségről beszélni

- És ha ez a rossz egy szörny lenne, hogy nézne ki?

Meglepődik. Majd felnevet de partner lesz a játékban.

- Egy kövér, erőszakos, mindenbe belepofázó, mohó, álszent, hazug boszorkányszörny....mint az első anyósom- felnevet, majd megborzong. Még sok benne a harag és az indulat. Ezek a félelmek elsőrangú támogatói. Ő ezt még ott és akkor nem tudja.

- Rendben.- folytatom. Most képzeld el, hogy módodban áll ezt a szörnyet eltűntetni, úgy, hogy soha többé nem lásd és ne bántson, ne érezz miatta félelmet.

Bólint és a szeme felcsillan.

- Hogyan tűntetnéd el?

- Kinyírnám!-vágja rá azonnal

- Hogyan?

- Vízbe fojtom.

- És utána?

- Elásnám a tenger mélyébe.

- Milyen mélyre?

- Mit tudom én? Jó mélyre!

- És azután?

- Azután boldogan élnék, mint a mesében.

- És most mi akadályoz abban, hogy olyan boldogan élj, mint a mesében?

- A félelmem, hogy beteg gyereket szülök, mert már öreg vagyok és ilyekor nagyobb a kozkázat. Nyilván nem félnék, ha fiatalabb lennék...

- Úgy érzed, hogy csak azért félsz, mert öregnek érzed magad?

- Igen!

- Értem. Akkor most képzeld el, hogy a szörnyedet, bármikor eláshatod a tenger mélyére és onnan soha többet nem jön fel...és ezzel el is intézted örökre vagy legalábbis egy időre. Mert, amikor visszajön, újra kinyírhatod és eláshatod...és egészen addig csinálhatod ezt, amíg soha többet nem jön vissza.

- Nem tudom elképzelni.

- Miért?

- Mert ehhez nincs tudásom.

- Azt gondolod a képzelethez tudás kell?

- Igen.

- Értem. Akkor induljon ki ebből a feltevésből. A képzelethez tudás kell. Jó?

- Jó.

- Milyen tudást használtál, amivel elmondásod szerint nem rendelkezel, amikor elképzelted a szörnyedet?

Hangosan felnevet...de nem felel, én folytatom.

- Nagyon részletesen leírtad hogyan is néz ki ez a te szörnyed, és azt is elmondtad, mit csinálnál vele, vagyis használtad a képzelőerődet, amiről most azt állítod, csak valamilyen tudás birtokában működhet.

- Nem tudok felelni.

- Milyen érzés lenne, ha az öregségtől való félelmedet bármikor szörnnyé változtathatnád, akit el tudsz tűntetni, úgy ahogy az előbb mondtad.

- Nagyon jó érzés lenne. Azt érezném, hogy fiatal vagyok és nem nyomaszt semmi.

- Azt mondom, hogy ezt bármikor megteheted. Elhiszed nekem?

Nem felel azonnal, csak mosolyog.

- Ez nem ilyen egyszerű. -mondja kicsit lekezelően

- Mitől lesz számodra bonyolult?

- Az öregségtől, hogy rettegek, mi van, ha beteg vagy tartósan fogyatékos gyermeket szülök...ez normális, nem ? Más is félne!

- Mi az, ami ebben a leginkább aggaszt?

- Hogy megváltozik az életem és többé már nem lehetek az, aki vagyok, és még öreg is leszek...és a férjem is elhagy..,és...

Itt félbeszakítom és lépésről lépesre összeíratom vele az összes jót, szépet, ami eddig az életében történt vele. A segítő és támogató embereket, akikre számíthat. Minden jó tulajdonságát, hogy lássa milyen erőforrásokkal bír, honnan meríthet erőt. A vélt akadályokat és mindazt, amit még fejlesztenie kell.

Meglepődik. Nem gondolta volna, hogy ennyi jó tulajdonsága van és ilyen sok segítő ember veszi körül. Mint ahogy azt se, hogy amit akadálynak gondol, az lehet segítő is. Azután újra megkérdezem, hogy milyen tudás kell a képzelőerőhöz, hogy lássuk magunkat abban a sok jóban, amiben élni szeretnénk. És megszületik a válasz.

-Vágy. Nem tudás...-mondja, azután elsírja magát. Egészen mélyről tör fel belőle a zokogás. Hagyom, mert mindenkinél így kezdődik. És azért is, mert odabent, a lélekben rendet kell tenni és helyet kell biztosítani az újnak. Kis idő múlva folytatom.

-És mit adhat neked ez a mindenkori vágy, amivel elképzeled magad az áhított jövőben?

-Gondolom, örömöt. Nyilván azt.

-És mi akadályoz meg abban, hogy elképzeld a jövőt, amelyben egészséges babának adsz életet és körülötted mindenki boldog. A férjed pedig hálás és nagyon szerelmes beléd.

Hallgat. Sokáig. Majd megint sír.

-Szóval....én magam vagyok az akadály...?

-Ezt gondolod?

-Igen.

-És pontosan hogy érted ezt?

-Hát úgy, hogy ha mindent megtettem, mert például elmentem a szükséges vizsgálatokra, akkor nem lehet baj de én úgye mégis ettől félek, hogy baj lesz...hülye vagyok...

-Megpróbálnád megdícsérni magad? Hiszen épp nagy felfedezéseket teszel...

Közbevág.

-Szuper ügyes vagyok csak az elmém hülye- mondja és sírva nevet...

-Jó de a hülyét mellőzzük, mondj helyette valami más pozitív jelzőt!

-Okééé, az elmém zseniálisan fiatal, ez jó?

Kezdetnek mindenképpen.

Összemosolygunk. Mindketten érezzük elindult egy másik, számára új úton, ahol már nem a harag, a félelem, a bűntudat fogja vezérelni, hanem a vágy. Vágy arra, hogy minden, ami vele történik, épp időben és épp úgy történik, ahogy számára a legjobb.

 

 

 

Fotó forrása:Mohácsi Újság