Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /chroot/home/montorff/montorffy.com/html/templates/csigahaz_csigaalap2/functions.php on line 194

Csigaház

Az önszeretet nem tetszelgés a tükör előtt

Az önszeretet nem azt jelenti, hogy tetszelgek magamnak, szépnek és vonzónak látom magam. Belső tartást, hitet, szelídséget, alázatot jelent és azt, hogy minden lélek állapotomban, ismeretlen helyzetben is támogatni tudom magam. Segít a felsőbb önvalómhoz való kapcsolódásban.

A valódi önszeretet nem nárcizmus és nem önzőség. Kifinomult empátia, érzékeny figyelem jellemzi, amit képes vagyok rendszeresen gyakorolni magam és mások felé is. Az önszeretet egyfajta magas lélek minőség, amiben a hübrisz vétsége nélkül pontosan tudom, ki vagyok, mit képviselek és milyen energia az, amihez kognitív disszonancia és megalkuvás nélkül tudok csatlakozni.

Az önszeretetben elérhetővé teszem magam, saját magam számára. Azaz nyitottan, rugalmasan és spontán módon tudok reagálni mindarra, ami a berögzült szokás-és hitrendszeremen kívül esik. Az önszeretet tisztelet magam és mások felé. Ha például makacsul ragaszkodom egy napirendhez, amiben évek, esetleg évtizedek óta élek, pedig már réges -régen nem jó nekem, akkor nem szeretem, hanem védem magam. Minden olyan hatástól, amely felboríthat, kiboríthat, megbánthat, letaglózhat, elsodorhat, felemelhet, szembesíthet, frissíthet. Egyszóval megváltoztat.

Azt gondolom, hogy erős vagyok, mert fegyelmezetten és rendszerűen élem az életem. Sokan hiszik ezt a fajta hajthatatlanságot valami különleges gumibogyószörpnek, ami nem engedi, hogy feladják, ha felhajtják. Pedig valójában ez nem más, mint a félelem egyik formája, csak fegyelmezett keretek közé szorítva. Itt nincs önszeretet, mert mindent elzárok magam elől és/vagy elfojtok magamban, ami a fejlődésem szolgálja és az igazi áradás megtapasztalását adja.

A bátorság nem várakozik, hanem cselekszik. A szeretet magam felé ott kezdődik, hogy megengedem, így megélem az olyan helyzeteket is, amelyek számomra nem komfortosak. Ha ezek után továbbra sem tetszik, amit kipróbáltam, nem esem kétségbe és nem húzódom vissza a megszokásba. Kidobom az összes instant „naugyeénmegmondtam” tablettámat. 

Amikor szeretem magam, leginkább azokat a tulajdonságaimat szeretem, amelyeket nagyon nehéz szeretnem. Amelyek fejlesztésre szorulnak. Látom, hol van bennem félelem, szégyen, gyávaság, ítélkezés, előítélet, féltékenység, harag, de ezekkel együtt vagy ezek ellenére is szeretem magam. Minél többet és minél tovább gyakorlom az önszeretetet, annál több, számomra „nemszeretem” tulajdonságomat fogom áthangolni a szeretet szólamára.

Amennyiben mégis ragaszkodom a számomra lejárt szavatosságú szokásokhoz, rendszerekhez, eszmékhez, gondolatokhoz és nem változtatok önerőből és/vagy saját elhatározásból, az életem felborul és darabokra hullik. És mindig kapok magam mellé valakit, aki ebben a mélyrepülésben támogató társam. Azaz, akire ráfoghatom a gyávaságomat, akit hibáztathatok, utálhatok, hiteltelennek, értéktelennek gondolhatok, hogy nekem ne fájjon annyira. Ne érezzem annak a végtelenbe is elnyúló kínjait, hogy mennyire nem szerettem eddig magam és ellenálltam a legnagyobb csodának. Önmagam mély, intenzív, bátor, érzelmekben gazdag, empatikus megélésének. Az ember, aki ebben az időszakban barátként vagy szerelemként mellém szegődik, hogy darabokra szedje az életem az egyik legnagyobb segítőm lehet. Ha pedig nem tisztelem a tanítást, amit hoz, akkor saját magam sem tisztelem. Így az életem sem fogom megfelelő minőségben, értékben, tudatosságban élni. Így egyre távolabb kerülök a szívemtől és egyre kevésbé fogom magam szeretni. Így gondjaim lesznek a hosszútávú érzelmi kötődéssel és a támogató, tápláló, vágyalapú intimitás megélésével is.

Kép: Johanna Wright